Az összes tekintet, a még mindig vigyorgó Starkra tévedt. Döbbenten, többnyire dühösen fordultunk egyszerre a mögöttünk álló Playboy felé, akinek hamar lekonyult mosolya miután többszörös pillantás-sorozatot kapott. 

-A csapat érdekében tettem! - lépett hátra azonnal, s ezzel a mondattal robbant is ki a világot megmentő csapat között a háború. 

Rogers folyamatosan azt hajtogatta, hogy miért nem hagyhattuk ezt a vitát csak köztem, és Barnes között, Clint ránk támadt, hogy még is miért nem tudunk megmaradni egymás mellett felnőtt létünkre, Barnes hol engem, hol Starkot okolta minden bajáért, Én hol Őt, hol Starkot, hogy még is miért rohant Furyhoz és kellett benyomorgatnia minket egy táborba, Natasha Engem és Barnest védte, Stark pedig megpróbálva mindenkit túl kiabálni magyarázkodott és hajtogatta, hogy Ő bizony ártatlan. 

-Hagyjátok már abba! - szólt közbe erélyesen Rogers, mire mind elhallkultunk - legalább is már csak néhány dünnyögés és dühösebb fújtatás hallatszódott. -Fury elmondja mit kell tennünk, megtesszük, és haza megyünk. Van fontosabb dolgunk is annál, hogy egymást öljük - nézett körbe, mire minden visszafordultunk Fury felé, csak hogy Ő már nem volt köztünk. 

-Nick? - kiáltott fel Natasha forgolódva. 

-Frankó - dünnyögte Clint, Én pedig egy sóhajt kiengedve temettem tenyerembe az arcomat. 

-Te... - kezdte idegesen Barnes, így azonnal felkaptam a fejem. Biztos voltam benne, hogy nekem mondja, így döbbenten emeltem fel a fejem, de tévedtem - idegesen indult meg Stark felé, így azonnal a karja után kapva próbáltam megállítani a férfit. 

-Bucky! - kiabáltam Őt rángatva hisztérikusan. 

-Mi lenne ha egyszer az életben nem ütnéd az orrod valamibe?  - kiabált rá idegesen az apró, ám sértődött Starkra. 

-Mi lenne, ha egyszer az életben békén hagynátok egymást? - szólt közbe csípősen Clint, így döbbenten néztem hátra. 

-Miért nem hagyjuk csak rájuk? Had öljék egymást, kit érdekel? - szólt közbe Rogers. 

-A csapat szétesik! - kántálta Stark. 

-Ó istenem, mikor érdekelt ez téged? - feszült meg idegesen kezeim között Barnes. 

-Bucky! - kiáltott rá Natasha. - Ne lőjj túl a célon. 

- Igen is érdekel a csapat! - pattogott Tony. 

-Ez nem csapat! - kiáltottam fel idegesen, mire döbbenten néztek rám azonnal. - Egy csapatban az emberek segítik egymást, mi pedig itt állunk és.. 

-És az is ki miatt van?  Miattad! - kiáltott rám Clint. 

-Nem Én rohantam sírni Furyhoz! - figyelmeztettem csípősen Őt. 

-Szállj le rólunk Clint - szólt be Barnes. 

-Oké, ha ezt akarjátok, legyen - hallatszódott Stark hangja, mi pedig azonnal elcsendesedve fordultunk felé újra, ám a férfi sértődötten fordult meg és hagyott ott minket. 

-Tony! - kiáltottam utána. 

-Utána megyek - biztosított minket mosolyogva Steve, majd Stark után sietve  tűnt el Ő is. 

-Szuper - dünnyögte Clint. 

-Mit kell csinálni egy csapatépítő táborban? - néztem körbe tanácstalanul. 

-Leginkább egyben maradni? - nézett a férfiak után Natasha, majd fáradtan huppant le a fűben. 

-Mi van, ha éppen most kell megmenteni a világot? - ült le Clint is, Én pedig sóhajtva dőltem hátra, egyenesen hanyatt puffanva a puha fűben. 

Meredten nézve a csillagokat próbáltam nem vacogni a fázástól, amikor Natasha kúszott mellém. Nem mondott semmit, csak elhelyezkedve mocorogva engedte ki a benttartott levegőt, s az eget kémlelve próbálta unatkozását csillapítani. Egy két órája biztos kint voltunk már, Barnes egy fának támasztva a hátát aludt, Clint pedig összekuporodva szuszogott a közelünkben. 

Hogy hova mehetett Rogers és Stark, fogalmam, illetve elnézést - fogalmunk sem volt. Semmi életjel nem maradt hátra, nem is jöttek vissza. 

A tücskök és éjjeli madarak hangjait lehetett csak hallani, a város nagyon-nagyon tompa zajai még épp hogy  beszűrődtek, de csak nagyon halkan. Fogalmam sem volt hol voltunk, nem jártam erre soha egyszer sem, pedig jó ideje űzöm az igát a Bosszúállóknál. Bár a memóriám nem az igazi, de biztos voltam benne, hogy erre még nem jártam. 

Már épp, hogy elaludtam, amikor az égen egy óriási dörrenés zendült fel. 

-Ó a francba, most komolyan? - kiáltott fel Clint dühösen. 

Csak, hogy a dörgés után nem az eső jött. 

Hanem Thor Odinson. 

A pöröly egy hangos csapódással esett le a közénk lévő szabad területre, Én pedig döbbenten könyököltem fel Natashával egyszerre. Clint a szemeit dörzsölgetve ült fel, Barnes pedig még mindig lehunyt szemekkel, de elmosolyodott. Másodpercekkel később vilámlásokkal, de Thor is a pöröly után érkezett a földre, majd leporolva magát nézett körbe nyitva a száját, ám mindegy volt ugyanis hangosan, őszintén és boldogan kacagva ugrottam a nyakába azonnal.