-Ne már! - harsantam fel, rá kapva a fejem. 

-Igen? - mosolygott rám Steve. 

-Nem mondod, Rogers? - fújtam ki a levegőt szikrákat szóró szemekkel. -Már te is kezded? - meredtem rá. 

-Csak... nem világos. Mi van köztetek?

-Még is mi lenne?

-Óriási rejtély - vont vállat. 

-Nekem mondod - horkant fel Barnes, én pedig szikrákat szóró szemekkel kaptam rá a fejem. 

-Neked ebbe nincsen jogod beleszólni. - ráztam a fejem.

-Oh, érdekes, akkor sem volt, amikor... 

-Amikor megcsaltál? - vágtam rá összevonva a szemöldököm. 

-Mást már nem tudsz felhozni, igaz? 

-Te vagy rápörögve Strangre! -harsantam rá.

-Strange van rápörögve rád! - nevetett fel hihetetlenül. -Te ennyire vak vagy? - nézett komoran a szemembe. 

-Mond Barnes, miért érdekel ennyire? - ültem fel rendesen, feszültségemet kissé sem takarva. 

-Gyerekek, nem vitát akartam indítani - kezdte Steve. 

-Nem érdekel - hagyta figyelmen kívül barátját, nekem válaszolva. 

-Oh, az nagyon is látszik, hogy téged mennyire, de mennyire nem érdekel mi van Stephennel. 

-Stephen? - lepődött meg flegmán, gúnyosan. - Az esküvő mikor lesz?

-Hamarabb mint hinnéd - dünnyögtem. - A francba már, nem érdekel Strange! - harsantam rá. 

-Ne engem győzködj, hanem Őt! 

-Hagyj már Barnes! - szóltám rá. - Szállj ki az életemből. Már nem vagy a része és ezt csak is saját magadnak köszönheted - mondtam.

-Hagyjátok abba mindketten - szólt ránk Steve. 

-Nem hagyom abba! - harsant barátjára Barnes.

-Én viszont igen. - álltam fel, összeszedve magam. -Nincs kedvem hozzád. 

-Oh, nagyon sajnállak - nézett fel rám gúnyolódva Barnes. - Milyen rossz lehet neked lenni. 

-Végeztem Bucky - léptem át a földre kiborított fegyvereken. 

-Szerinted hozzád kinek van kedve? - kiáltott utánam. -Senkinek! - hadart még utánam, de csak a lépcsőn fellépkedve tűrtem el hajam fülem mögé. 

Már egy ideje a szobámban feküdhettem, unatkozva, a pókhálókat számlálgatva, talán már bő egy, két óra is eltelt, amikor halkan egyet koppantottak az ajtómon. 

A szememet lesütve engedtem ki hangosan a levegőt magamból, elernyedve az ágyon, kiterülten. 

-Gyere - dünnyögtem. 

Az ajtó lassan kinyílt, Barnes sötét alakja nézett vissza rám. Csak körvonalai rajzolódtak ki, szemeit nem láttam. Sötét volt. 

-Rogers elment. 

-Tessék? - ráncoltam a szemöldököm, felkönyökölve. 

-Steve elment. 

-Hova ment? - ültem fel, kócos hajamba beletúrva. 

-Felfedezi a terepet. Sétál egyet. 

-Éjszaka van - meredtem rá értetlenül. -Mikor jönnek vissza a többiek? - kérdeztem megköszörülve a torkom.

-Nem tudom. 

Ez után egy kínzóan hosszú csönd következett. Én törökülésben, ölembe rogyasztva kezeimet néztem fel rá, míg Ő megfeszülve állt az ajtóban, halkan lélegezve. 

-Jól vagy? - kérdezte egy öt perc után, rekedtes hangon.

És őszintén. 

-Jól vagyok - mondtam. -Nem sebesített meg annyira. - utaltam még az előző kalandunkra, mikor is meg akartak ölni. -Fáj, de csak ha megerőltetem - utaltam a mozgásképességeimre. 

-Nem, Blair.  -mondta komoran. - Nem arra értem. - mondta, Én pedig kissé elnyíló ajkakkal meredtem rá döbbenten. 

-Oh. 

Mentálisan? Lelkileg? Hogy érzem magam? Hogy elhagyott? Hogy megcsalt? 

Mire érti? 

Mire érti??

Hogy érzem magam? 

Szomorú vagyok -e?

A megcsalásra érti?

-Mi van köztetek? - suttogta, közelebb lépve. 

-Még is, mi lenne? - nyeltem egy nagyot. 

-Blair, mi van köztetek - kérdezte őszintén. 

-Semmi -mondtam. -Egyszeri alkalom volt. 

-Nem érzel semmit? - kérdezte rekedtes hangon. 

-Ő a barátom. 

-És ezt ő is így gondolja? - komorodott el.

-Az már nem az én dolgom. - köszörültem meg a torkom. 

-Blair, ha Ő... - kezdte. 

-Nem érdekel - álltam fel dühösen. 

-Ha ő az én helyembe lép - kezdte újra.

-Barnes - szóltam rá hunyorogva, a vállam felett ránézve. -Nem érdekel Strange. 

Bucky elhallgatott, Én pedig lassan felé fordulva néztem sötét szemeibe. 

Már közel voltunk egymáshoz, az ajtó tárva nyitva, kissé huzatos volt a ház, Bucky pedig előttem állva nézett le rám komoran. A teste meleget árasztott, Én pedig jég hideg voltam, Ő komor, kedvtelen volt, míg én teljesen az ellentétje. 

-Menjünk aludni - vágtam közbe azonnal, mielőtt más történt volna. -Nehéz nap volt - köszörültem meg a torkom, ellépve, hajamat piszkálva, Ő pedig szemével követve minden lépésem állt ott egyhelyben.