-Jön valaki - szólt Barnes. 

-Micsoda? - kapta fel Natasha a fejét. 

A nappaliban voltunk. 

-Valaki itt van - támasztotta alá Steve. 

-Ki talál meg minket még itt is? - dühöngtem, felszerelkezve. 

-Bújjatok el - hessegetet minket Bruce Natashával. 

-Hé, mi is harcolni fogunk - ellenkezett a vörös hajú. 

-Nem. Menjetek - szólt ránk erélyesen, Barnes pedig hevesen bólogatva lökött rajtam egyet, de pechére megragadtam a kezeit és körmömmel belemarva néztem rá dühösen. 

-Ha én sem harcolok, Te sem barátom. - harsantam rá, de Bruce azonnal az orrunkra vágta a kamra ajtaját. 

-Gratulálok, Jhonson! - szólt rám dühösen. 

-Ne itt öljétek egymást - szúrt le minket a Feketeözvegy. 

-Magadnak köszönheted, katona - csaptam a kézfejére, Ő pedig homlokomnál fogva tolt el magától. 

-Neki mond, Romanoff. 

-Nekem? -akadtam ki. 

-Fogjátok már be! -  kiáltott ránk a vörös, mire dühösen fordultam el a katona elől.

-Igen, Bucky. - dünnyögtem, Ő pedig felhorkanva dörzsölte meg arcát.

-Wanda az - rántotta ki az ajtót Stark.

-Micsoda? - fordultunk oda döbbenten, megörülve. 

-Nem, nem. Wanda támad. - nyújtotta a kezét Stark, én pedig azonnal megragadva hagytam, hogy kirántson a kamrából. 

-Micsoda? - kezdet Natasha döbbenten. 

-Hallottad - segített ki mindegyikőnket. 

-Van fegyvere? - kérdezte Barnes. 

-Saját maga. 

-A többiek? - kérdezte Nat. 

-Clintet elvesztettük. Elkábult valahol az erdőben - hadart Stark. 

-Megkeresem - ragadta meg a fegyverét Natasha. 

-Kelleni fogsz majd a Hulkhoz is - hadart, míg a kettő elhagyta az épületet. 

-Jó ég - suttogtam döbbenten. 

-Mindig tartogat meglepetéseket a világ - dünnyögte komoran Barnes, megtöltve fegyverét. 

-És mi még is mindig együtt maradunk - kötöttem össze hajamat. 

-Felfoghatnád végre - nézett komoran a szemeimbe, megigazatva gallérját. 

-Nem - horkantam fel. - Elegem van belőled. 

-Így jártál. - ragadta meg felkaromat, elindulva a kijárat felé. 

-Engedj el! - sikkantottam fel. -Idióta! - löktem le magamról. 

-Ne gyerekeskedj megint, gyere már! - nézett rám dühösen. 

-Nem akarok veled lenni, értsd már meg! - kiáltottam rá. -Hagyj békén! 

-Még mindig ezen lovagolsz? - nézett rám hitetlenül. 

-Bucky, rád sem bírok nézni! - meredtem rá. - Fizikailag fáj, hogy beszélgessek veled! - kerültem ki. 

-Nem mész ki egyedül - ragadta meg a csuklóm gúnyosan röhögve. - Neked elment az eszed. 

-Engedj már el, nem vagy az apám! - harsantam rá villogó szemekkel. 

-Nem mehetsz ki egyedül - meredt rám döbbenten.

-De jó, hogy nem kell az engedélyed - indultam el, ám azon nyomban egy óriási robbanás hallatszódott, így mindketten a fejünket védve zuhantunk a földre, a kanapé mögé. 

A hely lángokban állt, a kő falak romokban, Én pedig hangosan köhögve kaptam pisztolyom után. Stark lövése sikerült félre, ami csak annyit jelenthetett, hogy Wanda itt van. Nem tudhattuk, mi baja, ki a baja, annyit tudtunk, hogy meg kell állítanunk, különben mindennek annyi. 

A kosz felét beszívtam, a másik fele ránk ragadva lepett el mindkettőnket. 

-A francba - nyögtem fel fájdalmasan, oldalamhoz kapva.

-Ki kell jutnunk - mondta Barnes. 

-Az orrod - kaptam arcához azonnal. 

-Blair, Bucky, hallotok? - kérdezte a fülesben Stark. -Wanda titeket akar. 

-A francba - dünnyögte Barnes. 

-Azt hiszi, kint vagytok, mert robbant a ház. Maradjatok bent - mondta Stark. 

-Vettük - beszéltem karórámba, azonnal feltérdelve. -A francba. 

-Miért minket - morgott a fájdalomtól. 

-Jól vagy? - kérdeztem lihegve. 

-Mindig - dünnyögött. 

-Bucky, jól vagy? - töröltem meg orrát. 

-Soha jobban. 

-Nem fogják legyűrni - ráztam a fejem. - Ki kell mennünk. Minket akar. 

-Beverted a fejed - rázta a fejét azonnal. -Maradj. 

-Gyere - szorítottam a pulcsim ujját orrához, Ő pedig ölembe hajtva a fejét morrant fel befeszülve. 

Már egy jó ideje így lehettünk, a lángok lassacskán kialudtak, már csak a parázs repült mindenmerre, az ég is leszakadt, eszméletlen nagy vihar volt. 

Semmit sem lehetett hallani, a legutóbbi bejelentkezésnél Steve azt mondta, hogy már a városban vannak. 

Ki kellett mennem. Nem engedhettem, hogy a várost is tönkretegye miattunk. Bármi miatt is kellettünk neki mi, nem ért meg ennyit. 

-Kimegyek - szóltam, lassan felkelve a földről. 

-Micsoda? - kapta fel a fejét Barnes, engedve engem. 

-Kimegyek - ismételtem meg. -Nem teheti tönkre a várost is.

-Ne gyerekeskedj. 

És, akkor kezdődött előröl az egész. Megint. Mint minden áldott alkalommal. 

-Oh istenem, persze, hogy ezzel jössz! - néztem rá dühösen. -Csinálj amit akarsz. -indultam el. 

-Nem engedhetlek ki! - kiáltott rám. 

-Engedj el - rántottam meg karjaimat.

-Nem - marta belém fém ujjait.

-Azt mondtam, engedj! - ordítottam rá dühtől felfúvódva.

Elegem volt.

-Megölöd magad! - harsant rám, mire Én az öklömet lendítve találtam el arcát azonnal. De nem engedett.

-A várost védem - töröltem meg orromat.

-Nem engedlek ki.

-Nem kell az engedélyed.

- Blair, nem mész ki - ragadta meg csuklómat.

-Az embereknek szüksége van ránk - mondtam komolyan.

-Inkább a város, mint Te - nyomott le a földre azonnal, térdelésben, mire döbbenten néztem fel rá.

-Mi van? - kérdeztem döbbenten, vacogva.

-Inkább a város vesszen - mondta feszülten.

-Nem. - ráztam a fejem. - Nem. - ráztam újra, hitetlenül, azonnal felpattanva, ellépve tőle. - Te megcsaltál. - léptem hátra.

-Nem mész ki.

-Te megcsaltál! - löktem rajta egyet. - Megcsaltál! Lefeküdtél mással! Elárultál! - püföltem mellkasát, de Ő csak hozzám hajolva csókolt meg. Vagy is volna, ha nem ragadom meg éles körmeimmel állkapcsát és pofozom meg azonnal. -Hűtlen voltál Barnes! - ütöttem.

-Hagyd abba. - mondta komolyan, megfeszülten. - Ez lesz a vesztünk.

-Nem. Te hagyd abba! - löktem rajta egyet, de azonnal dühösen hárította kezem. -Megcsaltál, te szemét! - löktem, Ő pedig megtántorodva lökött vissza azonnal.

- Nem csaltalak meg! - ordított rám dühösen, Én pedig a falnak lökődve néztem rá döbbent szemeimmel.

Az ég dörgött, az eső szakadt, Én pedig döbbent sokkban néztem fel rá, de elfordult.

-Nem feküdtem le vele - mondta halkan, erős hangon.

-De.. De láttuk. Wanda látta. - mondtam. - Wanda látta. - suttogtam magam elé, Ő pedig fanyar képpel nézett mélyen a szemeimbe.