A nyakamat dörzsölgetve engedtem ki a mélyen beszívott levegőt.

Újra Szokóviában voltam,  újra Wandát keresve.

Terveim szerint nem fog sokáig tartani, hiszen elvileg szándékai barátságosak.  Ha minden a terv szerint megy.

A frufrum alól kinézve kapkodtam a tekintetem.  Sivár csönd, az épület a sok támadásunktól teljesen kiürült.  Lepukkant volt már, sok törmelék, néhány fal nem is maradt egyben -  tönkre tettünk mindent.

Tönkre tettünk mindent egy ikerpárért.

A csapat nem akarta, hogy egyedül jöjjek, de Én ragaszkodtam hozzá.  Se Stark, se Amanda, se Barnes -  senkinek nem engedtem, hogy velem jöjjön.

Csak a lélegzet vételeim és lépteim hallatszódtak a folyosón, ahogy vonultam előre, egy nagyot nyelve, arra gondoltam, hogy most vagy nyerek, vagy mindent elveszítek.  Wanda kiszámíthatatlan volt, nem lehetett tudni, hogy honnan jön, milyen szándékkal -  hogy vajon rá jött, hogy segíteni szeretnénk, vagy... Vagy bosszút forral.

Barnesre gondoltam.  Semmi érzelemmel a szemeiben nézett végig rajtam.  Ragaszkodott hozzá, hogy velem jön, de hárítottam - össze is balhéztunk.  Újra naív, tapasztalatlan és gyengének nevezett.  Újra a szememre hányta, hogy nem gondolom át a dolgokat, esélyem sincs, hogy élve kijutok innen, ne nagyzoljak magammal továbbá ne áltassam magam.

Bosszús voltam.  De nem féltem.  Inkább izgultam, mint féltem -  Fogalmam se volt, mint gondolhat a lány.  Vajon Pietro is el akar jönni?  Kétlem, hogy egymás nélkül elmennének, de vajon Ő is belement, vagy Őt még rá kell szedni?

Már megbeszélhették a dolgot? Vajon a szöszi tudja, hogy mi vár rá?

Ha jól emlékszem, még nem találkoztam Pietroval. Egyszer sem. Láttam már, a képeken persze mindenütt, de személyesen még nem találkoztam vele emlékeim szerint. 

És még is mi szedhette rá Wandát, hogy meggondolja magát?

Bele olvasott valamelyikőnkbe? Bántották? Menekülni akar? 

-Wanda, ha itt vagy és hallasz engem... - kezdtem hangosan. 

Nem vettem fel a fülest. Nem hallottam, hogy a többiek mondanak -e bármit is. Korrekt akartam lenni a lánnyal, velem akart beszélni - és csak velem. 

-Nem bántani akarlak. Beszélni jöttem. Érted jöttem, hogy haza vigyelek - nézelődtem a helyiségben. - Békével jöttem. 

A hangom visszhangzott. A szél befújt, hideg volt már, Decembert kapartuk, bár havazni nem havazott, az időjárás fakó volt és hideg. 

-Engem akartál. Itt vagyok. - mondtam, tovább sétálva. -Wanda, gyere elő. - álltam meg az ajtók előtt, lerakva a fegyverem. -Tudom, hogy itt vagy - húztam elő késeimet, magam elé dobva. 

Az összes fegyveremet ledobva magam elé dörzsöltem meg a csuklómat. 

-Tudom, hogy hallasz és azt is tudom, hogy tudod, hogy itt vagyok. 

Semmi. 

-Nem foglak bántani. Hol van Pietro? Ugye nem bántottak titeket? - forgolódtam. -Hideg van már, Wanda, nem fagyoskodhattok itt örökké. Te is tudod. Hol van a testvéred? Haza kell vinnünk. Ahogyan téged is. Nem bántalak! - tettem le az utolsó fegyvert is a földre, végig nézve rajtunk. 

Egy sóhajt kiengedve emeltem fel a fejem, a lány pedig azonnal az ajtó túl oldalához slisszanva nézett ijedten, pirosan villodzó szemekkel rám, erejét készen állva használni, a piros fény töltötte be a teret. 

-Wanda - kezdtem. 

Haja kócos volt, ruhái már szakadtak, a lánynak sebei voltak, kéttségbe volt esve, koszos volt, szipogott, szemei könnyesek voltak. Halálos tekintettel nézett rám. 

-Barnest akarja - mondta remegő hangon a lány. 

Ledöbbentem.

-Tessék? - kérdeztem döbbenten, értetlenül. 

A lány szeme még mindig pirosan, ijedten kémlelte az enyéimet. Remegett, támadásra készen állt, habozott...

-Barnest akarja. - mondta ki újra, egy nagyot nyelve. -Amanda Barnest akarja. Barnest, és minket - mondta ki a lány, Én pedig óriásira kerekedett szemekkel, kissé eltátott szájjal néztem rá döbbenten.