Az ágyamban megfordulva próbáltam vissza aludni. A kinti zörgések felkeltettek, nem tudom kinek támadt kedve reggel hétkor pakolászni, senkit nem ismertem úgy a csapatból, mint aki csak ezért felkelne.

Többen is fent voltak.

Az ajtón kikecmeregve dörzsölten meg a szemeimet, végig nézve a teljes felfegyverzett, már indulásra készülő társaság előtt megtorpanva.

-Srácok? - kérdeztem hunyorogva a fény miatt, mire azonnal megpördülve néztek rám mindannyian.

-A francba - suttogta Thor.

-Kapás van? Miért nem szóltatok, hogy megyünk? - pislogtam nagyokat. - Basszus! Elfelejtettem volna? Várjatok két percet, felöltözök, egy másodperc, tényleg... - hátráltam.

-Nem, Jhonson. - hallatszódott ki Fury hangja, Én pedig a szemeimet lesütve torpantam meg.

Aha, szóval direkt nem szóltak.

-Tessék? - kérdeztem döbbenten.

-Te nem jössz. - lépett elő Fury, míg a többiek aljas módon húzódtak a háta mögé.

-Fury, ne kezdjük el ezt megint.

-Nem is kezdjük. Nem mész el. Ennyi - mondta ki szigorúan.

-Még is miért nem? - meredtem rá hitetlenül.

-Blair, sérüléseid vannak. Lehet, hogy jól érzed magad, de... - kezdte Steve.

-Sok lesz Johnson. Nagyon sok. Nem vállalhatjuk be, hogy megint történjen valami - nézett komolyan Fury a szemeimbe.

-Ne csináljátok már! Rá tudom venji Wandát, hogy...

-Blair. - szólt Amanda.

-Te ebbe ne szólj bele! - harsantam rá.

-Jhonson. Pihenned kell - mondta Barnes.

-És Te!? - meredtem rá. - Haló emberek, Barnes beteg! Ő miért mehet?

-Tessék? - ráncolta a szemöldökét Fury, a férfi felé fordulva, Barnes vigyora pedig azonnal lehervadt az arcáról.

-Kössz szépen, Hisztikirálynő - dünnyögte a táskát leejtve Barnes, Én pedig megilletődve néztem ahogyan a lift becsukódik.

-Oh.

-Oh, az hát! - meredt rám feszülten.

-Honnan tudtam volna, hogy téged is kizár? - magyarázkodtam azonnal.

-Nem ez volt a célod, Te eszement? - kiáltott rám.

-Csillapodjon a kedély, katona! - szóltam rá sértődötten. - Itt akartatok hagyni!

-Még szép! Életem legjobb napja lett volna! - dobta le dühösen a kabátját, azonnal a konyhába sétálva.

-Hé! Nem fair, hogy kizártok engem! - lépkedtem utána bepipulva. - Egy csapat vagyunk, nem?

-A francokat, ki kellett volna ütni Téged valami bogyóval... - mormogta az orra alatt.

-Barnes, komolyan beszélek! Egy csapat vagyunk, tőled nem vártam volna el, de a többiektől igen, hogy szóljanak!

Ezután a férfi grimaszokat vágva gúnyolt ki, így azonnal meglökve néztem rá dühösen, mire Ő utánam kapva ragadta meg a kezemet. Egy darabig így marakodtunk, egymást cselezve, amíg a nyakamra nem fűzte az ujjait és terített a földre könyörtelenül.

-Gyűlöllek. - mondta.

-Szuper, Én sem repesek érted - vigyorogtam rá pimaszul, mire a szemét forgatva engedett el és huppant ülésbe mellém.

-Elszúrtad, Jhonson.

-Én ugyan nem. - bámultam a plafont.

-Tudod, nagyon nem értelek - rázta meg a fejét. - Nem rég még azon hisztiztél, hogy mennyire nem akarsz elmenni. Most pedig...

-Én nem tehetek róla, hogy beteg vagy - rebegtettem pilláimat felé, Ő pedig egy undorodott grimaszt lenyomva dörzsölte meg az arcát.

-Mit kezdjek veled, hogy eltűnj az életemből? - dünnyögte.

-Kérlek, Én lennék a legboldogabb ember, ha ez megtörténne - fújtattam.

-Itt maradtunk ketten - mormogta.

-Úgy bizony. - bólogattam a földön fekve.

-Mit csináljunk? - kérdezte rám nézve Én pedig elvigyorodva fordultam felé, mire riadtan nézett vissza rám. - Ó, Te jó ég, légy kegyelmes hozzám.

Miután már a világ összes idegesítő klisés számát elénekeltem, hangosan, botrányos hajlításokkal és kiejtéssel, miután már a leggázabb táncot is eljártam csak azért, hogy James Buchanan Barnes a megölésemet tervezze, miután kétszer a hátára ugrottam és püfölni kezdtem, úgy tűnt semmi nem hat a férfi ellen. Nem döntött úgy, hogy feláll és itt hagy, ami engem felettébb zavart.

A párnát megragadva sűrítettem meg lépteimet az ártatlanul újságot olvasó férfi felé, aki mit sem sejtve ült - egy újabb támadást indítottam ellene.

Azonnal püfölni kezdtem, Ő pedig dühösen megragadva a párnát fém kezével rántotta ki kezemből, majd azt egy másodperc alatt tépte össze.

Döbbenten megtorpanva tátottam el a számat.

-Eltépted vasembert!

-Te meg az idegeim szaggatod.

-Hurrá! - vigyorogtam tapsolva, Ő pedig rám vágva az újsággal káromkodott orra alatt.

-Megőrülök tőled.

-Én is tőled, katona.

-Ne hívj így.

-Katona!

-Johnson.

-Katona, katona, katona... - kántáltam...

Amíg nem a férfi, fel nem állt a székéből.

-Jaj, ne.