A bárszéken kuporogva néztem a többieket. Halk zene szólt, Clint haza ment a családjához, Bruce ölében Nat feküdt, Steve Thorral nézte a karácsonyi híreket, az ikrek társasjátékoztak Happyvel, Stark és Pepper a szőnyegen ülve beszélgettek. 

Amikor gerincemen végigfutott a hideg, lesütöttem a szemem. Tudtam, hogy idejött. 

-Halk és magányos. 

-Unalmas és idegesitő. - válaszoltam halkan orrom alatt, ám akkor keze végigfutott hátamon. 

-Miért nem vagy velük? - ült le mellém, közel húzódva hozzám, morcosan kémlelve engem. 

-Miért nem vagy velük? - kérdeztem vissza azonnal, felé fordulva, a szék támlájának dőlve. 

-Csípős hangulatodba vagy. - vette el a poharamat. 

-Hé! - kaptam utána, ám azonnal Wanda elméjével intézte nekem a másik poharat. 

-Tudja? - kérdezte komótosan Barnes. 

-Persze, hogy tudja - szürcsöltem fém szívószálammal a még langyos forraltbort. -Semmit nem tehetsz ellene. 

Wanda elmosolyodott. Nem nézett ránk, de elmosolyodott. 

- Felöltöztem. 

-Köszönöm - néztem rá hálásan. 

Egy karácsonyfás nadrág volt rajta és fekete pólója. 

-Van mit - nézett körbe az ünneplő társaságon. 

-Mond James, még is miért gyűlölöd ennyire a karácsonyt? - néztem rá. 

-Semmi közöd hozzá. -vont vállat. 

-Tudom, de kiváncsi vagyok. - vigyorogtam rá. 

-Aki kiváncsi, hamar megöregszik. 

-Nálad öregebb már nem lehetek úgy sem - vigyorogtam szemtelenül, Ő pedig dühösen rám nézve vonta fel a szemöldökét. 

-Inkább a szádat a borivásra használd. 

-Az nem olyan jó mint téged idegesíteni. 

- Tényleg? - kérdezte gúnyosan. 

-Barnes. - mondtam neki. -Számtalanszor megcsókoltál már. Megérdemlem, hogy tudjam. - fűztem keresztbe a karjaimat. 

-Semmit nem jelent - nézett rám unottan. 

-A madarak nem ezt csicsergik. 

- Lelövöm a madaraid. - nézett továbbra is a szemeimbe. 

-Hiába. - biccentettem oldalra a fejemet. -Utánam jöttél. 

-Csak hogy ne öld meg magad - vont vállat. 

-És pont te lennél az, aki megállítana engem ebben?  Hidd el, miattad csak mégjobban megtenném. - kortyoltam, Ő pedig elvigyorodva rázta meg a fejét. 

Aztán, a következő már csak az volt, hogy becsapta magunk mögött szobájának ajtaját, Én pedig hagytam, hogy fém kezével ölelésébe húzzon és hevesen egymásnak essünk. Jól esett a csókja, melengető volt még is akaratos, de olyan jó értelemben. 

Azonnal átöleltem, Ő felkapott - egy jól eső sóhaj szakadt ki belőlem, míg Ő nyakamba fúrta arcát, és bár először borostája kellemetlenül érintett, átjárt a boldogság. 

Utáltam, hogy nem tudtam mi van köztünk, utáltam, hogy nem mondhattam el Natashának aki a legjobb barátnőm volt és utáltam, hogy rejtőzni kellett. De imádtam minden másodpercét. 

Pólója alá benyúlva simítottam végig hasát, míg a férfi felmorranva kapta is le magáról az ágy felé indulva, Én pedig szorosan kapaszkodva hagytam, hogy elfektessen. 

-Barnes.. - suttogtam hevesen. 

- Ne most kezdj bele Jhonson könyörgöm - kérlelt. - Bármit elmondok amit csak akarsz, csak ne most - suttogta bőrömre. 

-Bucky, hagyd abba - kértem, Ő pedig döbbenten csípőmre ülve nézett szemeimbe. 

-Nem akarod? - nézett rám döbbenten. 

-Dehogy! - meredtem rá döbbenten, Ő pedig azonnal leszállva rólam esedezett bocsánatomért. -Nem, nem az a dehogy! - markoltam meg karját, visszarántva, de a fém kézről lecsúszott a kezem így csak orra buktam matracába. -Bucky, állj meg! - kaptam fel időközben lekerült pólómat. 

-Ne haragudj Blair, nem akartam... - kezdte azonnal, felkapva a földről pólóját. 

-Barnes hemperegni akarok veled! - harsantam fel, Ő pedig döbbenten fordult meg és nézett rám. 

-Mi van? 

-Gyere ide az isten szerelmére! - néztem rá feszülten. 

-Jhonson, nem értelek - lépdelt felém, Én pedig azonnal magamhoz húzva csókoltam meg. 

Ugyan ott kötöttünk ki, a férfi az oldalamat simogatva csókolt, míg Én dereka köré fonva lábaimat túrtam a hajába. 

Amikor újra felforrósodott a levegő, kezét megragadva szakadtam el tőle, míg Ő értetlenül, döbbenten nézett le rám, lihegve. 

-Blair, nem érzed jól magad? - suttogta. 

-Nem volt még meg az ajándékozás - néztem szemeibe suttogva. - Nem lehet. Keresni fognak.

-A francba a hülye ajándékozásoddal! - meredt rám feszülten. 

-Nem hülye ajándékozás! - villantottam rá dühös szemeimet. 

-Ó dehogynem! 

-Fogd be! - ütöttem meg vállát. - Az, hogy Te unalmas, fárasztó, szürke, komor... - hadartam, Ő pedig ajkaimra tapadva simította meg hajamat, de Én csak a csókot viszonozva püföltem tovább. 

-Hagyd abba - ragadta meg kezeimet. 

-Te hagyd abba!

- Csak nem megbántottam a klisés karácsonyi varázsod? - nézett rám felvonva szemöldökeit. 

-De igen. 

-Bocsánat, klisés karácsonyi varázs, nem gondoltam komolyan. 

-Nem veszel komolyan James. - néztem rá szúrósan.

-Sose vettelek komolyan - rántotta meg a vállát, Én pedig azonnal eltolva magamtól ráztam meg a fejem.

-Na jó, hagyjál. Szállj le rólam. 

-Sajnálom Jhonson, sajnálom - nevetett, míg Én erőlködve próbálkoztam letolni magamról. -Bocsáss meg. 

-Barnes, a karácsony fontos nekünk, ha már annyira egy szikla vagy, hogy téged még ez sem hat meg legalább tartsd tiszteletben, hogy a többieket ezzel együtt engem is, igenis érdekli! - próbáltam letolni magamról, míg Ő próbált puszit adni arcomra. - Szállj le rólam! 

-Akkor kerültem a Hydrához. 

-Tessék? - ernyedtem el a szemöldökömet ráncolva. 

-Amikor elvesztettem a kezem. És megtalált a Hydra. Karácsony volt. - mondta a szemeimbe nézve, Én pedig döbbenten hebegtem össze-vissza. 

-Istenem Barnes. 

-Akkor tűntem el. Igaz, nem most volt - tette hozzá. - De nem szeretem ezt az időszakot. 

-Bucky.. - kezdtem. 

-Hagyd csak, Jhonson. Több mint száz éves vagyok. Nem most volt már. - mondta komolyan.

-Annyira sajnálom - suttogtam döbbenten. 

-Idén volt az első alkalom, hogy nem arra gondoltam, hogy Én eltűntem - mondta, Én pedig arcát simogatva kémleltem, hátha folytatja. - Hanem arra, hogy Te tűntél el. És nem jössz haza. - suttogta, Én pedig azonnal szorosan magamhoz ölelve esedeztem bocsánatáért.