-A francba! - kiáltottam fel idegesen.

-Mi az, nem bírod? - nézett le rám Barnes.

Már harmadjára lökött el magától.

Nem az enyém a zászló.

Még.

-Miért gyűlölsz ennyire? - hisztiztem.

Komolyan a sírás szélén álltam.

A legélesebb penge élén táncoltam.

-Szeretlek. Ezért csinálom.

-Hagyd már abba! - kapartam fel a földről magam újra.

-Figyelj, Romanoffék megint vissza csúsztak. Te vagy az élben. A többiek már rég nem próbálkoznak, csak ti hárman - rázta a fejét.

-Kössz szépen! - kiáltottam rá mérgesen.

-A tied a remény!

-Akkor mi lenne, ha nem valami őrült HYDRA katonának néznél, és kicsit megenyhülnél? - löktem rajta egyet. -Ezt bezzeg hagyod, te szemét! - püföltem a mellkasát.

Sírás....

-Olyan enyhe vagyok, amilyen csak tudok lenni - ragadta meg két csuklóm egy kézben.

-Tudod, nagyon, de nagyon mérges vagyok rád! - harsantam rá.

-Tudom, és nagyon sajnálom. - mondta.

-Add meg magad. Légyszi - rebegtettem pilláimat. -Nagyon meghálálom. Nagyon, de nagyon... - kezdtem.

-Nem, nem. Nem fizetsz le.

-Kérlek - kellettem magam. - Hidd el nem bánod meg. Csillagokat fogsz látni.

-Nem, Blair. Nem fekszel le velem a zászlóért.

-Hé! Nem a zászlóért! - rántottam ki a kezeimet sértődötten.

-Komolyan? - nézett rám kérdőn.

-Oké. Nem csak a zászlóért. - morogtam orrom alatt, mire felháborodottan prüszkölt egyet. -Hé, én igen is szeretek veled... - kezdtem, de közbe vágott.

-Nem adom oda.

-Akkor sem, ha leveszem a felsőm?

-Nem Jhonson, bármennyire is örülnék neki, nem. Nem adom oda.

-Akkor sem, ha...

-Nem!

-És ha az összes többi éjjelen meztelenül leszek csak a közeledben? - ajánlgattam, mire elakadt.

A szemem azonnal felcsillant.

Hunyorogva nézett a férfi a szemeimbe, amik segítségért kiáltoztak. Magával harcolt, láttam az arcán, ahogyan vívódik.

Szemöldöke összeszaladt.

-Nem.

-A francba! - törtem ki zokogásban, mire a férfi ledöbbent.

Kész, idáig bírtam.

-Jesszusom Blair, te sírsz? - hebegett döbbenten.

-Aha - zokogtam.

-Úristen, mi a baj? - lépett hozzám, megragadva a két vállam, szemeimbe bámulva. -Megütöttelek valahol? - cikázott rajtam szeme.

Olyan édes!

-Nem is akarsz már velem lefeküdni, igaz? - rázkódott a vállam.

Éjjel kevesebb, mint két órát aludtam. Ma csak egy sajtburgert ettem, és legalább két órája rohantam, másztam, kúsztam.

Kimerült voltam. Fáradt. és csak úgy magától jött. Nem voltam szomorú, egy cseppet sem. Talán azt is mondhatom, hogy a semmiért sírtam. Csak úgy jött, mintha öntötték volna belőlem. Hiszti, hiszti, hiszti!

-Te eszednél vagy?- ijedt meg. - Hogy mondhatsz ilyet?

-Nem fogadtad el az ajánlatom! Nem is akarsz már engem, ugye? - kapkodtam a levegőt.

-Jesszusom, dehogynem! - simította meg felkarjaim. -Blair Jhonson, nagyon, de nagyon...

-Nem vonzódsz hozzám.

-Hagyd abba! - döbbent le újra.

Hisztis voltam. Nagyon, de nagyon hisztis. És nagyon kellett a zászló.

-Nem.. Nem... - kezdtem zokogva, de ő szorosan magához ölelve nyomta fejemet nyakhajlatába.

-Gyere, édesem, add ki magadból - ölelt át szorosan. - Butaságokat gondolsz. Nem ütöttelek meg, ugye?

-Nem, sehol. -suttogtam.

Szipogva, sírva vesztem el Barnes ölelésében, míg finoman az oldalát simogatva próbáltam benyúlni a zsebébe.

Már majdnem megvolt, már éreztem a kis zászlót, éreztem a megkönnyebbülést, mikor Bucky a kezemre csapva lépett el tőlem dühösen.

-Ördögi nő. - sziszegte.

-Istenem - fakadtam ki most már tényleg.

-Ez már az igazi? - vonta fel a szemöldökét a sírásomra utalva, én pedig hevesen bólogatva temettem kezeimbe arcom.

Tényleg sírtam. Most már őszintén. Igaziból.

-Ne haragudj - zokogtam, Ő pedig újra megölelve csitítgatott.

-Csak nyugodtan.