Ó, a karácsony elmúlt, de még vissza-vissza cseng a varázsa. 

Már kevésbé hordunk karácsonyi pizsamát, azaz már kevésbé erőltetjük másra, hogy hordja. 

Az edzőteremben voltam, Natashával már két órája lent voltunk, de az utóbbi húsz percben már csak a matracokon összerogyva beszélgettünk. Jól esett, kimondottan hiányzott már egy mély, határtalan beszélgetés. 

Edzés utáni lenyújtás címszóval takarózva, hátam mögött megtámaszkodva engedtem, hogy a fejem hátra billenjen, és csukott szemmel beszélgettünk. Izzadt voltam, bűzölögtem, de már rám fért - rég nem voltam itt már. 

-Na és... Barnes. - hozta szóba. 

-Oh, ez kellett már csak nekem. - ráztam a fejem. 

-Beszélnünk kell róla - mondta Natasha, ráhajolva lábaira. -A múltadról. 

-Rég volt, Nat. Nem is emlékszem. Csak annyit tudok, amennyit Wanda mondott. 

-Tehát ellene készültél. Ellene teremtettek. 

-Fogalmam sincs. Nem tudom, mi vagyok Nat. Csak azt tudom, hogy sikerült elmenekülnöm. 

-Félsz tőle? - kérdezte óvatosan. 

-Nem érzem úgy - vallottam be őszintén. 

-De Wanda azt láttatta veled. Amitől őszintén, igazán félsz. Márpedig Te semmitől nem félsz. 

-Talán Ő az egyetlen dolog amit akkoriban kétszer is átgondoltam volna. 

-De Te nem csinálsz ilyet. 

-Már nem - biccentettem. - Ki tudja, mi volt akkor. Senki nem tudja. 

-De. 

-Ugyan már, Vörös. Én nem tudom, a tini nem tudja, ti nem tudjátok, Barnes..

-Barnes?

-Barnes pedig már elmondta volna. 

-Gondolod? - nézett mélyen a szemembe. 

-Nem vagyunk egy hullámhosszon, de.. De elmondta volna. - mondtam. - Barnes megtette volna. Könyörtelen és bunkó, de... 

-De még sem ennyire. - fejezte be a mondatomat. - Még is csak, már több mint két éve együtt éltek. 

-Igen. 

-Tehát, nem félsz tőle - puhatolózott. 

-Nem - mosolyodtam el. - Hidd el, még mindig ugyan az vagyok, mint az ikrek előtt. Senki nem tudja mi volt és talán ez jobb is. Senki, az ég világon senki... 

-Ó, dehogynem.

- Még is kicsoda? - nevettem fel hamisan. 

-Amanda. 

A nevetés a torkomba fagyott, először a szemöldökömet ráncoltam. Igaza van. Igaza van! 

A szemeim azonnal kikerekedten, és azonnal kiegyenesedve meredtem rá. 

-Te jó ég, az a ribanc tud mindent! - harsantam rá ijedten, döbbenten. 

-Tudom! -  válaszolta. 

-Meg kell találnom! - pattantam fel azonnal, felkapva üvegemet kéttségbe esetten. 

-Hogy mi? - kapta rám a fejét döbbenten. 

-Meg kell találnom, hát nem érted? - hebegtem. - Tud rólam mindent, Natasha, Ő a kulcs! - haladtam volna el mellette, de a földön ülve ragadta meg a kezemet. 

-Blair, normális vagy? - vont kérdőre. - És még is hogy fogod kiszedni belőle? - állt fel azonnal. - Szerinted csak úgy elmondja? 

- Kénytelen lesz, különben... 

-Frufru, az a nő valószínűleg most is ellenünk szervezkedik - mondta a szokásos, rekedtes nyugodt hangnemjében. 

-Akkor még is miért nem teszünk még mindig ellene semmit? - idegeskedtem. 

Összeillettünk Natashával, az ő végtelen nyugalma és hidegsége gyakran jól jött az Én hirtelen haragúságomhoz és forróságomhoz. 

Szóra nyitotta volna száját, de nem hagytam. 

-Az oké, hogy Barnes hátráltat, nem lep meg, de hogy még a többiek sem gondolkodnak el azon, hogy nem tartunk sehol... - prüszköltem. 

-Nem. Karácsony van Jhonson. 

-Istenem, két nap múlva év vége van, hol van már a karácsony! - szóltam rá zsörtölődve. 

-Igazad van Blair, de tudod, hogy egyedül nem tehetsz semmit. 

-Inkább egyedül, mint senki! - álltam ki a véleményem mellett. 

-Figyelj, vegyél egy mély levegőt - fogta meg a két vállamat. - Gondold át. 

-Nem ke..

-Blair, gondold át. És most mond azt, hogy ebben a pillanatban nem azért mennél, hogy kiszedj belőle magaddal kapcsolatban mindent.

-Jó, igazad van. De feleslegesen jártatom a szám azóta, hogy az ikrek velünk vannak. - léptem ki fogásából. 

-Egyet értek veled. De most először nyugodj meg - mondta. 

-Tönkre fog menni az életünk - biccentettem. 

-Nem fog, Blair. 

-Ne hajtogasd már ezt! - kiáltottam rá. 

-Te vagy az, akinek pont nem kéne aggódni ezen. 

-Még is miért? - nevettem fel hisztérikusan. 

-Ugyan már, téged sosem érdekel. - indult el mellőlem. 

-Ez nem igaz. 

-Blair, semmitől nem félsz, mindenbe belemész.. 

-Igen, ami rám vonatkozik - fordultam utána dühösen. -Csak abba, ami nekem mindegy, ami az én részemről veszélyes! - kiáltottam rá. -Soha az eddigi két év alatt nem csináltam olyat, ami titeket sodort volna bajba. Mondj egy alkalmat, amikor megtörtént volna! - böktem a mellkasomba, szúrós szemekkel. 

A lány, a barátnőm, aki bár akaratlanul de egy éles heget ejtett rajtam és a lelkemen, csak állt és bámult. 

-Nem úgy értettem. 

-Oh, persze hogy nem. - hagytam ott dühtől forrongva.