A riasztó hangjára keltem. 

Éjjel kettő volt, a riasztónk villogott és hangosan szirénázott. 

Köntösömet körbe tekerve magam körül bújtam papucsomba azonnal, eltűrve a hajam, fáradtan hunyorogva. 

-Stark? - kérdeztem hangosan. 

-Mi a franc ez? - kérdezte Clint döbbenten, kinyitva a mellettem levő ajtót. 

Ijesztő volt, a vörös fény villódzott körülöttünk, a hang idegesítő és harsány volt. 

Stark szereltette be, Amanda ellen. 

-Hamis? - kérdezte Natasha átslisszanva hozzánk. 

-Nem tudom, de leállhatna - torpant meg mellettünk Pietro egy tizedmásodperc alatt. - Jót aludtam. 

-Jó a pizsid  - dícsértem meg Clint cicás szettjét. 

És a lift gombja világítani kezdett. 

Azonnal megfagyott a levegő a társaságunkban. A riasztó hangosabb lett, a lift búgott. 

Valaki bejött. Valaki, aki nem barátságos szándékkal jött, a liftben van. 

-Valaki van az épületben - mondta Stark, mire a többiek is elő jöttek. 

-Mi? - kérdezte Steve a szemöldökét ráncolva. 

-Bújjatok el. Valaki van itt - legyezett Stark, Én pedig döbbenten hagytam, hogy Pietro magával rántson a konyha sötétjébe. 

Komor léptek, sötét megjelenés, csak a lélegzete hallatszódott. 

-Oh istenem, Bucky! - estem ki Pietro karjaiból, azonnal. 

-Ne, ne menj ki! - kiáltott rám Steve a nappali másik feléből, Barnes pedig a fegyvert felrántva nyitott tüzet azonnal. 

-Bukj le!  - kiáltottam fel a kanapé mögé ugorva, a férfi pedig folyamatosan lőve próbálta megölni az egész társaságot. 

Natasha hátulról azonnal pisztolyával futni kezdett, Pietro erejét használva próbálta megzavarni. 

-Mi a franc történt? - kérdezte Stark, azonnal magához hívva a páncélt, míg Én kikúszva a sötétben keltem fel azonnal a földről. 

-Menj! - lökött be a liftbe Steve, tekintve hogy én voltam az egyedüli, aki semmit nem tudott volna felmutatni ebben a harcban Barnes ellen. 

Lihegve nyomkodtam a földszint gombját, mezítláb, pizsamában, koszosan. 

Barnes nincs magánál. A férfi mélyen a szemembe nézett, és csak úgy nyitott tüzet. Nem amikor kimentem. Hanem amikor már a szemembe nézett. Nincs magánál. 

A liftajtó kinyílt. Az őrök holtan feküdtek a földön, majd a tini lány hátra fordulva nézett végig rajtam. A vörös fény felvillant, Én pedig azonnal az ajtózáró gombra tenyerelve futott át a fejemen minden dolog, ami történni fog, de a lány a nyakamat megragadva erejével lépett be, de Én azonnal ütöttem, így Wanda a sarokba esve nyögött fel fájdalmasan. Nem kímélt,  a falnak lökött, de Én magammal rántva ragadtam meg nyakát, míg Ő az enyémet. 

-Wanda, térj magadhoz! - szisszentem ellökve. 

-Sose voltam jobban Önmagam - tolt erejével a liftgomboknak, így az elindult alattunk, egyenesen felfelé. 

Pofozkodtunk, rugdalóztunk, löktük egymást, téptem a ruháját, martam a karjába, Ő erejével kínzott végig, de nem játszott velem, csak is fizikálisan támadott. 

A lift ajtaja egy csippanással nyílt ki és lökött ki rajta erejével Wanda, de nem jött utánam. 

A földre esve kaptam arcomhoz azonnal, ahonnan még a robbanás által keletkezett sebeim felrepedtek, orrom vérzett. 

Nem jött utánam. És én tudtam ez mit jelent. 

Barnes itt van. Kidobott, hogy Barnes intézzen el. Azonnal felkelve tűrtem el a hajam bármit is keresve, amivel esélyem lenne a katona ellen, de semmim nem volt. 

Bruce laborjának a szintjén voltunk, így halkan beosonva ragadtam meg az első éles tárgyat amit csak találtam. 

Mindegy volt. 

Barnes velem szemben állt, Én pedig ziláltan hátráltam. 

Féltem. Most, életemben talán másodjára, féltem. Másodjára is Barnestől. 

A kezeim remegtek, a szám száraz volt. Valamit oroszul motyogott. 

-Barnes, Én vagyok az - mondtam. 

-Az utolsó. - mondta. 

-Mit csináltál a többiekkel? - kérdeztem szemeit pásztázva. Üres volt. 

-Majd Skarlátboszorkány megoldja. 

-Wanda? - kérdeztem. 

-Sokat beszélsz - motyogta monoton hangon. 

-Sokat mondod - ráztam a fejem zihálva. -Barnes, a barátnőd vagyok! - kiabáltam. 

-Fogd be a szád! - pofozott fel, Én pedig sikkantva kaptam arcomhoz. - Nem tudom, ki az a Barnes. 

-Te vagy! - kiáltottam rá, Ő pedig adott még egyett, így térdre bukva ejtettem ki a kést kezemből. 

-Azt mondtam, fogd be! - kiáltott rám. 

-Nem foglak bántani -néztem fel rá. 

-Nem tudsz bántani - guggolt le megfogva állkapcsomat fém kezeivel. 

-Amanda etette tele a fejed ezekkel? - suttogtam elkapva a fejem, de azonnal megragadta újra, és visszafordította arcom maga felé. 

-Meg fogsz halni, Jhonson - mondta. 

-Akkor nem beszélnél ennyit - vigyorogtam rá orrvérem mögül. -Ismerlek, Barnes. Ismerlek. 

-Nem ismersz. 

-A barátnőd vagyok - szipogtam. - Jobban ismerlek, mint Te azt akarnád - ültem a sarkamra, Ő pedig hunyorogva guggolt le hozzám. - Zavarban vagy. 

-Nem vagyok zavarban. Nem ismerlek. Nem vagy senkim. A küldetésem vagy. - suttogta. 

-Tényleg? - kérdeztem, kitéve karjaimat magam elé a földre. - Akkor nem ezt mondtad, amikor éjjel az ágyban... - kezdtem el mászni felé, Ő pedig kikerekedett szemekkel huppant ülésbe, ahogyan távolodott tőlem. 

-Hagyd abba! - kiáltott rám a homlokomnak nyomva fegyverét. 

-Mit? - vigyorogtam szipogva. - Nem tudsz megölni - suttogtam. -A barátnőd vagyok - akasztottam ujjam övébe, Ő pedig döbbenten ragadta meg a nyakam. 

-Tudom, mire megy ki a játék. 

-A tél katonája vagy - mondtam. - Ha akarnál, már rég megöltél volna. - buktam hátra.

-Élve kellesz Amandának. - nyomott a földre. 

-Szóval Amanda az - kaptam rá a fejem döbbenten, Ő pedig azonnal kikerekedett szemekkel nézett mélyen enyémbe. 

-Nem - szólt. 

-Amanda az! - próbáltam lelökni magamról, de Ő erősen a földnek szorítva érte el, hogy beverjem a fejem. 

-Fogd be, szuka! - tapasztotta nyakamra kezeit, Én pedig megpróbálva ujjait lefejteni magamról kapkodtam levegőért.