A fegyveremet tartójába dugva vettem egy mély levegőt. 

-Itt van  - hallottam Stark hangját a fülesben. 

Újra az ikrekért jöttünk. Újult erővel, újultan összeállt csapattal. És egy a többiek elmondása szerint félelmetes nővel. 

A szél fújt, az ég szürke volt, Barnes vészjósló tekintettel nézett mélyen a szemembe. 

Mindent elmesélt azon az éjjel. És megbánta. Nem mondta ki, de láttam rajta. Nem én vagyok az életében az az ember, akinek valaha is meg akart volna nyílni. De megtette. 

A szél felerősödött, Én pedig körbenézve a társaságon ráncoltam a szemöldökömet. Senki nem bízott Amandában. 

Natasha fel keze pisztolyának markolatán pihent, Tony teljes páncélzatban, Clint kezében ott pihent íja és nyila, akármelyik másodpercben lőhetett volna. Thor a pörölyt pörgette, Bruce még emberi alakjában, de köztünk volt. 

-Bosszúállók! - hallottam a nő hangját. 

Ki akart cselezni minket. Nem tetszett. Nem tartottam jó ötletnek. 

-Milyen szépen egybegyűltetek - hallatszódott mögülünk, így azonnal egy emberként fordultunk meg mind. 

-Amanda - szólt Thor. -Köszönöm, hogy eljött. 

-Egy régi barátnak mindent - futtatta végig rajtunk tekintetét, ám meg is állt Barneson. -Barnes - biccentett, a férfi pedig a szemöldökét ráncolva mérte végig Őt. 

-Barát? - hallottam Bruce hangját. 

-Ugyan. Rég volt - rázta a fejét vigyorogva. 

Nem szimpatikus. Valami nincs rendben. 

-Csak az ikreket akarjuk - szólt Stark. 

-És én örömmel segítek. - lépett elénk végre. - Nem akarok balhét. 

-Miért jöttél el? - kérdezte Natasha. 

-Csak egy szívesség. A múltért - nézett rám, majd Barnesra. -Csak essünk túl rajta. 

- Ha Te mondod - ment el mellette Steve, s Őt követve még a csapatból sokan... köztük Én is. 

-Rég láttalak. 

A vér azonnal megfagyott ereimben, és megálltam. Nem Barneshoz szólt. 

-Tessék? - kérdeztem a szemöldökömet ráncolva, megfordulva. 

-Rég láttalak - ismételte meg egy óriási vigyorral az arcán, így a fejemet oldalra biccentve meredtem rá.

-Ismeritek egymást? - vágott közbe Barnes hozzánk lépve. 

-Nem - vágtam rá azonnal, Amanda pedig meglepődve nézett végig rajtam. 

-Sajnálom, akkor össze keverhettelek valakivel. 

-Biztosan - ráncoltam a szemöldököm, majd megfordulva hagytam ott. 

Nem mondom, fura volt. Eszméletlenül. Egész idő alatt szúrósan méregetett, ahogy Barnes is - ilyenkor irigyeltem Wanda Maximoffot. Csak olvasnom kellett volna bennük. 

-Oké, a terv ugyan az - hallottam Stark hangját a fülesben. - Csak... Kapjuk és vigyük el az ikreket. 

De nem tudtam koncentrálni. 

Őszintén szólva, semennyire nem kötött le az ikrek megtalálása jelenleg. 

A nő velem egymagas lehetett, talán picit magasabb. Hosszú barna haja volt, barna csillogó szemei, vékony - de izmos. Tökéletes. Fegyverei combjához voltak rögzítve illetve övéhez, ruhája hasonló volt a miénkhez, - egy fekete tapadós ruha. Tökéletes volt. Minden porcikája tökéletes volt. 

Kivéve belül?

Vajon honnan ismer? Ismer egyáltalán, vagy csak össze kevert valakivel? 

Járkáltam a folyosókon, a többiek folyamatosan beszéltek, néha a nevemet is hallottam, de elbambulva álltam meg. 

Miért jött?

Kiszúrt Barnessal, a Hydra régi katonája! 

Folyamatosan azon járt az eszem, amit Amanda mondott. Ismertük volna egymást? Kétlem. Emlékeznék rá. Mindenkiben nagy nyomott hagyott, miért pont én feledkeznék meg róla? 

Főleg egy olyan emberről, akitől a csapat írtózik... kivéve Thort. Honnan kéne ismernem? 

A folyosókat átfutva nézelődtem. Bevallom, nem egészen figyeltem. Gondolkodtam. Mélyen, mélyen a gondolataimban voltam. 

Amanda. Sose hallottam a nevét ezelőtt a gyűlésig. Barnes sem beszélt róla. De hisz csak most ismertem meg! 

Aztán bevillant. 

Én nem tudom, honnan jöttem. A múltam számomra mindig is homály volt, amióta Stark kapart össze a szakadó esőben az utcáról... Ő ismer engem, csak én nem Őt. És ki tudja miért.