CAROLINA

Az elmúlt két nap maga volt a dögunalom. Még úgy is, hogy próbáltam a beadandóm megírására koncentrálni. Csak Dominik Szoboszlai és a nekem írt üzenete járt a fejemben és ettől szinte meg tudtam volna őrülni. Szerettem volna tiszta fejjel átgondolni a dolgokat és dönteni, de egyelőre minden olyan zavaros volt, hogy erre nem láttam esélyt.

Egy tál popcornnal a kezemben ültem le a kanapéra és nyomtam be a tévét, hogy megnézhessem az albán-magyar meccset. Őszintén, féltem, hogy a srácok most sem lesznek összeszedettek, de próbáltam elhesegetni ezt a negatív hozzáállást.

Szememmel ösztönösen Szoboszlait kezdtem keresni és amikor megláttam a képernyőn az agyonkoncentrált fiút, hatalmasat dobbant a szívem. Örültem, hogy láthatom, ugyanakkor rosszul éreztem magam, amiért nem válaszoltam az üzenetére, de úgy voltam vele, majd ma a mérkőzés után írok neki.

Az első félidő keservesen telt el, annyira nem történt semmi, hogy az egyetlen történés Gulácsi fejbe térdelése volt, amitől majdnem eldobtam a kezemben szorongatott tálat. Ennyi is volt az első félidő, a reklám alatt inkább csináltam magamnak egy jópofa kávét és még egy vajas popcornt. Csak, hogy adjak a kalóriáknak.

Nem csodálkoztam, hogy a második félidőt azzal kezdték, hogy Gulácsit lecserélte apám. Unottan toltam a számba a kukoricát és néztem, ahogy szenved a csapat. Éreztem, hogy ebből semmi jó nem lesz. Dominik Szoboszlai árnyéka volt önmagának és úgy éreztem, erről részben én tehetek. Willi a 80. percben benyalt egy sárgát, amiért apám látszólag cseppet sem örült. Ezután nem sokkal pedig megkaptuk az albánoktól a gólt, amit Dibusz nem tudott kivédeni. A végén apám cseréjét értetlenül figyeltem és nem igazán értettem, miért hozza le Sallait, azt meg pláne, hogy miért Hahn Jánost kell felküldeni, aki normálisan nem is tud menni, úgy néz ki, mint akinek elöl összeér a válla. Szerintem köze sincs a futballhoz, de nem kérdőjelezhetem meg apám szakmai tudását.

-Francba! - morgom orrom alatt, mikor meghallom a három sípszót és ezzel egyidőben meglátom a számomra oly kedves focista csalódott arcát a képernyőn keresztül.

Telefonomat magamhoz véve keresem meg nevét és nyitom meg a chatet az Instagramon. Úgy éreztem, nem bírom ki, hogy ne írjak neki. Végül sebesen pötyögtem a szavakat, amik eszembe jutottak hirtelen.

carolinarossi Szia szépfiú! Gondolom most eléggé szomorú vagy és nagyon sajnálom az eredményt. Szurkoltam pedig nagyon. Majd meglátod a legközelebbi meccset megnyeritek! 😉 Pihend ki magad!

Két órával később még mindig indulatosan frissítgettem a telefon értesítéseit, de Dominik egyáltalán nem reagált az üzenetemre és ez dühített. Dühített, mert megnézte fél órája. Persze lehet, hogy most nincs hozzá hangulata vagy ideje, de a fenébe is! Azt mondta, fontos vagyok neki, akkor miért nem lehet legalább beszivezni azt a kurva üzenetet, hogy tudomásul vette?!

Mérgesen és egyben csalódottan mentem a konyhámba elmosni az időközben kiürült vörösboros poharamat, és nagyon úgy éreztem kell nekem még egy, de inkább lemondtam erről.

Szerencsére az alvás ezután ment, viszont másnap mérgesen pakolásztam be egy kisebb bőröndbe, amit magammal viszek majd Andorrába. A magyar középpályás még mindig telibe tojt a fejemre és ez kezdett teljesen felemészteni belülről. Sírni és dühöngeni tudtam volna egyszerre.

A repülőn végre tudtam aludni egy kicsit és végre nem Szoboszlai kísértett még álmomban is. Az andorrai reptéren fújt a szél és semmi kedvem nem volt ehhez az egészhez, de örültem, hogy végre láthatom a focistát, aki nélkül dögunalom minden napom.

A taxiból idő előtt szálltam ki a szálloda bejárata előtt, ugyanis apám és a kis csapata még nem érkezett meg. Ugyanakkor ez lehetőséget adott arra, hogy mint mondhatnék Szoboszlainak, ha találkozom vele. Elhatároztam, hogy kedves leszek vele és megértő, nem hánytorgatom fel amiért nem válaszolt. Elvégre nehogy azt higgye, hogy valami 14 éves szerelmes kislány vagyok.

-Jó napot! - lépek a recepciós hölgyhöz kedves mosollyal, amit viszonoz. - Carolina Rossi vagyok és a részemre is foglalva van egy szoba.

-A csapattal van? - néz rám szemüvege mögül és már gépel is a klaviatúrán.

-Igen - bólogatok hevesen. - Ők még nem érkeztek meg.

-Harmadik emelet 32-es szoba. - ad át egy kulcsot, amit megköszönve elveszek és a lifthez indulok.

A szálloda nem volt valami nagy durranás, de nagyon aranyos kis hely volt. A harmadikon kiszállva megkerestem a 32-es szobát, majd a bőröndömet behúzva néztem kicsit körül.

Nem olyan nagy szoba, de erre a két napra elegendő. Nincs sok cuccom sem szóval el leszek itt.

Fél óra múlva mi is itt vagyunk ❤️

Apa üzenete eszeveszett szívdobogásra sarkall, annyira izgatott lettem, hogy láthatom Szoboszlait.

Miután dobtam anyának egy üzit, hogy rendben megérkeztem, sebesen vágtattam ki a szobából, hogy kérjek a recepción még egy törölközőt. Amint kiléptem az aulában, mosolyogva vettem tudomásul, hogy apa időérzéke nem a legjobb, mert még nem telt el fél óra, a csapat épp most szállt le a buszról. Minden sérelmemet félretéve sétáltam oda a recepciós pulthoz és intéztem el a törölköző ügyemet.

Izgatott mosollyal fordultam a befelé sétáló focisták felé és egyikük megvető pillantása sem tudta elvenni a kedvemet. Dominik Szoboszlai ma is tökéletesen belőtt hajjal, lazán zsebre vágott kezekkel ballagott Bolla mellet egy hátizsákkal. Meg akartam lepni, ezért óvatosan eléjük léptem és vártam, hogy észrevegyen.

-Szia! - lehelem mosolyogva, és a szívem már szinte a torkomban dobogott. Dominik óvatosan végigmért és ekkor minden önbizalmam kettétörni látszott.

-Hello! - rezzenéstelen arccal dobta oda ezt a nem túl bensőséges köszönő szót, majd kikerülve engem ment tovább.

Teljesen lefagytam ettől, hiszen azt reméltem, örülni fog nekem. Most azonban hatalmas hülyét csináltam magamból, ráadásul elég sokan látták. Többek között az apám is, aki aggódó tekintettel közelített felém. Legszívesebben elsírtam volna magam, annyira rosszul esett Dominik viselkedése. Egyáltalán nem tudtam ezt hová tenni.

-Minden rendben Carolina? - ölel magához apa, én pedig szorosan bújok mellkasához.

-Persze, csak kicsit keveset aludtam. - motyogom orrom alatt, majd el is húzódom, nehogy megkérdőjelezzen.

-Megnézed a délutáni edzést? - kérdezi kíváncsian, én pedig nem szeretném most is kihúzni magam a dolog alól.

-Persze, ott leszek - bólintok egy halvány mosolyt magamra erőltetve. - Felmegyek addig, lepihenek.

-Menj csak - biccent mosolyogva, majd hagyja, hogy a lifthez menjek.

Tudom, hogy apámat nem tudom átverni, most mégis azt éreztem, hogy elhitte nekem, hogy csak fáradt vagyok. Elvégre olyankor elég hisztis tudok lenni. Most kicsit szomorkásan sétáltam végig a hosszú folyosón a szobámig, ahonnan ki sem mozdultam az edzésig. Késztetést éreztem, hogy írjak Szoboszlainak, azonban egy belülről jövő hang meggyőzött róla, hogy nem kell körbe ugrálnom. Ő volt bunkó.

A másnapi meccsen látom apán, hogy ideges amiatt, hogy csapata kissé foghíjas és kezdek én is félni, hogy majd a pékek elvernek minket.

Gulácsit a fejsérülése miatt visszarendelte a csapat, valamint Willit is, így ő sem erősíti ma a védelmünket. A Leipzigből egyedül Dominik kérvényezte, hogy maradhasson a válogatott rendelkezésére, amit meg is kapott.

Idegesen ültem a stáb mellett a kispadon és néztem, ahogy a csapat elfoglalja helyét a pályán. Tekintetemmel egyértelműen végig Dominik Szoboszlait vizslattam, aki ma már érezhetően jobban játszott, azonban ez nem volt elég neki a gólhoz és látszódott, hogy ez mennyire frusztrálja őt. Szerettem volna magamhoz ölelni és elmondani neki, hogy minden rendben lesz. Igaz, csak a második félidőben adott neki lehetőséget apa, de láttam rajta, hogy szeretné megmutatni, hogy mi van benne.

Az egész meccs egy nagy szenvedés volt a részünkről, én alig vártam, hogy lefújják a meccset és nehogy kiegyenlítsenek az andorraiak. Az aztán tényleg szégyen lett volna. Ennél a játéknál is nagyobb. Nem értem hova lett az Eb-n játszó csapat, mert apa sokkal jobban vélekedett az akkori teljesítményükről.

-Nyertünk! - sóhajtottam megkönnyebbülten és apára sandítottam, aki azonban nem volt túlságosan megelégedve a eredménnyel.

-Szerencsénk volt - néz rám jelentőségteljesen.

Mindenki örült, a szurkolók is boldogan integettek és énekeltek a játékosokkal, amiből persze semmit nem értettem, de a focistákon végre láthattam a megkönnyebbülést, többet között Szoboszlain is.

Nem akartam senkit zavarni, ezért csendben vártam kint az előtérben. Jóval éjfél után hagytuk el a stadion területét a busszal, kezdtem már álmos lenni. Utolsóként léptem be a szálloda  halljába és sétáltam a lifthez, amibe éppen a számomra oly kedves focista lépett be, így sietősen igyekeztem felé és szerencsére pont befértem, mielőtt becsukódott volna az ajtó.

Dominik semlegesen nézett rám és ez elég rosszul esett. Azt hittem, örülni fog nekem.

-Nagyon jók voltatok ma, gratulálok. - simítok végig karján, amit elhúz, és ez már elég is volt nekem, hogy kikeljek magamból.

-Kössz. - dobja oda mellékesen.

-Elárulnád, hogy mi a picsa bajod van velem?! - emelem fel a hangomat és remélem nem akar lerendezni egy semmitmondó válasszal.

-Hagyjál már Carolina! - sóhajtja fáradtan és meg is forgatja szemeit.

-Nem! Nem hagylak! Mi a francért viselkedsz így velem? Nem válaszolsz az üzenetemre sem! - mondom vádlóan, amivel most elnyerem pillantását.

-Miért kell neked mindenkinek ugrania? Te is basztál visszaírni nekem! - lép közelebb és tekintete annyira megrémiszt, hogy hirtelen visszavágni se tudok semmivel. - Nem körülötted forog a világ, értsd már meg! Ha olyan kedved van te ugyanúgy szarsz a fejemre, tök mindegy mit csinálok!

A lift pittyegése miatt összerezzenve néztem a nyitódó ajtót és a kilépő focistát.

-Jó éjszakát! - intézi nekem válla felett, de viszonzást nem kap.

Annyira ledöbbentem ezen az egészen, hogy majdnem elfelejtettem kiszállni a harmadikon. Minden erőm elhagyott és úgy éreztem, mintha meg akarnék fulladni.

Lassan botorkáltam el a szobámig, aminek ajtaját becsukva azt hittem, majd kitör belőlem a sírás, de semmi. Már nem jöttek könnyek és emiatt is kicsit meg voltam ijedve. Egy gyors zuhany után ágyamba dőlve írtam vissza barátnőimnek, akik gratuláltak a győzelemhez és érdeklődtek, mi a helyzet Szoboszlaival, ám lényegi információval nem tudtam szolgálni, azt pedig nem szerettem volna elmondani, hogy lehurrogott az imént.

Meg is nyitottam a focistával való üzeneteimet és átgondolva kezdtem gépelni a neki szánt üzenetemet.

carolinarossi Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki ezt a bánásmódot. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes, de ki az?! Van, min javítanom és ezt szerettem volna megtenni most is. Sajnálom, hogy rosszul időzítettem. Remélem meg tudjuk ezt beszélni felnőttek módjára.

Gondolkodás nélkül küldtem el Dominiknak és válaszra sem várva zártam le a telefont, majd tettem az éjjeliszekrényre és húztam magamra a takarót a sötétben.

DOMINIK

Tudtam, hogy bunkó voltam Carolinával, de annyi érzelem gyülemlett fel bennem, hogy már nem tudtam magamban tartani. Bendivel való közös szobánkba érve fáradtan huppantam le az ágyamra, majd néztem engem figyelő barátomat. Tudta, hogy valami történt. Ő megérzi az ilyesmit. Lassan tette le telefonját, majd ült fel a hátát a falnak támasztva.

-Mi bajod van? - kérdezi úgy, mintha az apám lenne és hallani akarná az én számból is az igazságot még akkor is, ha tudja, mi történt.

-Összekaptam Carolinával. - válaszolom szemeimet lehunyva és fejemet a falnak döntöm. Annyira idióta vagyok. - Nem akartam veszekedni vele.

-Mégis miért veszekedtetek? - kérdezi értetlenül meredve rám.

-Igazából én voltam a hunyó. Én kezdtem veszekedni és igazából ott is hagytam. - sóhajtom és biztos vagyok benne, hogy Bendi le fog cseszni elég rendesen.

-Nem értelek, komolyan. - cicceg elengedve egy kínos nevetést. - Odáig vagy a csajért és szerintem ő is érted. Mit szenvedtek itt? Azt hittem jóban vagytok most már.

-Igen, csak... amikor lelépett vissza Budapestre, nem jelentkezett aztán pedig kaptam azt az üzenetet tőle és... Ahj nem tudom - dörzsölöm arcomat idegesen. - Apa telefonon lecseszett kicsit, hogy biztos azért játszok mostanában ilyen szarul, mert csaj van a dologban.

-Nekik nem is meséltél Carolináról? - ugranak a magasba szemöldökei.

-Nem. - rázom a fejem összeszorított ajkakkal. - Nem tudtam, hogy lesz-e ebből valami és nem akartam ilyeneket bebeszélni nekik, amikor így is van elég gondjuk otthon. Szóval ezután csak azt éreztem, hogy kicsit távolságot kellene tartanom Carolinától, de nem igazán megy és ezen kiakadtam. Pech, hogy pont ott volt. - hadarom le az egészet és ezután kicsit csendben vagyunk, Bendi próbálja emészteni, amiket most mondtam neki.

Telefonom megrezzen, én pedig ösztönösen nyúlok érte és nyitom meg a Carolinától bejövő üzenetet. Gondterhelt sóhaj szökött ki torkomból, mire Bendi átült az én ágyamra és kérés nélkül vette ki kezemből a telefont.

-Mutasd ide - veszi maga elé és olvassa el, mit írt nekem álmaim nője. - Bocsánatot kell tőle kérned. - állapítja meg. - Aztán pedig jó lenne, ha vennéd a bátorságot és beszélnétek kettőtökről. Ilyenkor is tökösnek kell lenni, nem csak amikor a farkadat használod. - néz rám szigorúan, én pedig csak rosszalló mosollyal veszem vissza telefonomat.

-Reggel átmegyek hozzá. - jelentem ki halkan, mire a szemem sarkából látom, ahogy legjobb barátom szélesen elvigyorodik.

Ujjaim már gépelik is Carolinának a választ, ami elég rövid és tömör.

szoboszlaidominik Reggel beszélünk. Átmegyek hozzád.

Lehet, hogy kellett volna még valamit mellé írnom, de úgy terveztem, hogy majd személyesen ezt könnyebben megejthetjük.

-Írtál neki? - pislog rám Bendi a takarója alól.

-Igen. - bólintok, majd átveszem az alvós ruhámat és bedőlök én is az ágyba. - Reggel átmegyek hozzá beszélni.

-Ügyes kisfiú - ásítja, majd lekapcsolja a közöttünk lévő éjjeliszekrényen elhelyezett lámpát. Megjegyzésén halkan elnevetem magam, majd kicsit még böngészem a netet és meg is osztok pár, a mérkőzésről készült képet Instagramon.

Reggel korán kipattantak a szemeim és kicsit félve kopogtam be Carolina szobájába, aminek a számát még este elküldte üzenetbe. Féltem, hogy még alszik és felébresztem.

A vékony szőke lány álmos mosollyal nyitott nekem ajtót és állt odébb, hogy bemehessek.

-Szia! - köszön halkan és közben összehúzza köntösét magán. Minden bizonnyal ő is nemrég kelhetett. De imádtam a reggeli ábrázatát is, mindenhogy szerelmes voltam belé.

-Szia Carolina - fordulok felé kedvesen, de elhatározom, hogy most én fogok irányítani. Kereken meg fogom neki mondani, hogy mi a helyzet, elvégre nem hiába agyaltam ezen egész este. További szavak azonban nem jöttek a számra.

-Nem ülünk le? - kérdezi Carolina esetlenül és a mellettünk lévő sötétbarna kanapé felé biccent.

Miután helyet foglaltunk egymás mellett, erőt veszek magamon és kézbe veszem a beszélgetést.

-Nézd Carolina - kezdek bele és a mellettem engem figyelő lányra nézek. - Utoljára szeretnék erről veled beszélgetni. Őszinte leszek veled és szeretném, ha te is az lennél, mert nem akarom ezt tovább húzni.

-Rendben - bólint elszorult torokkal Carolina és szerintem most eljött a pillanat, amikor ő is rájött, hogy itt és most minden el fog dőlni. Tudja ő is, hogy ez már nem egészséges, ami köztünk van.

-Szeretném, ha tudnád, hogy én még mindig ugyanúgy érzek irántad, ahogyan azt már egyszer elmondtam és ezen semmi nem tud változtatni. Nagyon szeretek a közeledben lenni és nagyon boldog lennék, ha ezt minden nap megtapasztalhatnám. Tudom, hogy nem a legkedvezőbb helyzetben vagyunk, de szeretnék adni egy esélyt magunknak. Elég sok minden történt és mi mégis egymással akarunk lenni, legalábbis én ezt érzem. Nem csak a szüleim miatt rossz a teljesítményem, éppúgy foglalkoztat ez is. Szerelmes vagyok beléd Carolina és ezen nem tudok változtatni. Nem szeretném, ha húznánk egymás idejét, mert az senkinek sem jó, szóval vagy így vagy úgy, de valahogy döntenünk kell. - zárom le mondandómat, amit hosszú csend követ.

A mellettem ülő lány nagyokat pislogva mered rám és látszólag keresi a szavakat, mivel reagálhatna nekem. Tudom, hogy most szinte kész tények elé állítottam, de muszáj volt.

-Wow - leheli végül és picit el is neveti magát kínosan feszengve a kanapén. Én csak megrázom a fejemet ezen.

-Carolina ne már! Komolyan beszéltem! - szólok rá kicsit keményebben, ugyanakkor eszem ágában sincs megbántani őt.

-Oké, ne haragudj. - süti le szemeit és mezítelen lába felé fordítja tekintetét. - Igazad van. Ez a helyzet senkinek sem könnyű és valóban mindketten csak őrlődünk. Őszintén nem hittem, hogy ide el fogunk jutni, mert... sosem voltam az a túlzott érzelmes típus ezt te is tapasztalhattad. - néz rám, mire csak bólintok. - Nem akartam sosem függni senkitől és totál megijedtem, mert azt éreztem függök tőled és ez így is van. - mosolyog halványan, amit nem tudok nem viszonozni. - Veled érzem igazán, mit is jelent szerelmesnek lenni. De attól hülyét kapok, amikor ilyen nagyon nyálas üzeneteket írsz. - forgatja meg szemeit nevetve, amin én is elnevetem magam, majd óvatosan kezéért nyúlok.

-Ne haragudj ezért. Az előző kapcsolataimban ez volt az elvárás és később a megszokott, de visszaveszek, ha szeretnéd. - nagyon kompromisszum képesnek érzem magamat ezek után.

-Mi lett az előző barátnőddel? - kérdezi óvatosan és kicsit meglep, de nagyon szívesen elmesélem neki, hiszen én már elég sok mindent tudok az ő exéről.

-Megcsalt, amíg itthon volt Magyarországon. Igazából többször is, de nem vettem észre az egészből semmit. Nem hibáztatom érte, tényleg nehéz volt akkor velem, sérül voltam és idegbeteg. Nem tudtam, annyit nyújtani neki, amit megérdemelt volna. - vonok vállat szomorú mosollyal.

-Ettől még nincs feljogosítva arra, hogy megcsaljon téged. Sőt, támogatnia kellett volna - néz rám érdekes mosollyal, majd egy sóhaj után folytatja. - Nézd Dominik. Én nem szeretnék olyan kapcsolatot, ami miatt fel kell adnom az álmaimat, de fogalmam sincs, hogyan lehetnénk együtt, hiszen két különböző országban élünk. Ráadásul az apám a szövetségi kapitányod.

-Carolina, figyelj - húzódok kicsit közelebb hozzá. - Most mindentől függetlenül, te mit szeretnél? - kérdezem tőle teljes komolysággal.

-Veled akarok lenni - leheli csillogó szemekkel, ettől a választól pedig a felhők felett járok. Széles mosollyal nézek álmaim nőjére, aki ténylegesen velem akar lenni.

-El sem hiszed, mennyire örülök, hogy ezt mondod. - tűröm egyik hajtincsét óvatosan füle mögé. - Ami pedig a körülményeket illeti. Szerintem meg fogjuk tudni oldani ne aggódj. Mindenre van megoldás. Csak akarnunk kell.

Carolina mosolyogva bólogat, majd látom, hogy szemeit elöntik a könnyek. Sűrű pislogással szorítja vissza őket. Bizonyára túl sok érzelmi nyomás nehezedett rá is és most végre ő is megkönnyebbült. Amikor átjöttem hozzá, fogalmam sem volt, hogyan fogok távozni, de most nagyon boldog vagyok.

-Na és mi lesz az apámmal? - kérdezi félve és ugyanakkor ez egy elég komoly kérdés.

-Szerintem egyelőre mi lenne, ha titokban tartanánk a dolgot? Megpróbáljuk és, ha minden jól megy, szépen beadagoljuk neki is - vetem fel mosolyogva, mire csak bólint.

-Annyira hiányoztál - vágja el a közöttünk lévő távolságot és kezeit tarkómra helyezve csókol meg, amit boldogan viszonozok.

Csókunkat elmélyítve simulok az általam átölelt lányhoz, akinek törékeny teste szinte elveszett karjaim között. Hihetetlen érzés volt tapasztalni szeretetét és, hogy ugyanúgy érez, mint én. Azt akarom, hogy ez sose változzon meg.

-Carolina - tolom el magamtól közre fogva gyönyörű arcát. - Biztos, hogy ezt akarod? Együtt lenni egy kisfiúval? - mosolygok rá pimaszul, mire elneveti magát. Gondoltam kicsit poénkodok a nagy komolyság után.

-Amíg minden porcikám ezt a kisfiút akarja, igen. - hajol közelebb mosolyogva, nekem pedig jóleső borzongás fut végig az egész testemen. Engem akar.

-Nincs több kérdésem. - csókolom meg ezúttal én és kicsivel követelőzőbben, mint előtte.

Olyan szenvedéllyel faltuk egymást, mintha ezen múlna az életünk és, ha abbahagynánk, elveszítenénk egymást. Kezeim egy idő után Carolina lazán megkötött köntöse alá kúsznak és ajkaimmal áttérek nyakára, ami hihetetlenül felforrósodott ez elmúlt percekben. Bőrét nedves csókokkal halmozom el, ám tisztában vagyok vele, hogy most nem szeretnék tovább menni. Le kell lassítanunk és nem elhamarkodni semmit.

-Visszafekszel velem kicsit? - kérdezi arcomat simogatva, percekkel később a kanapén.

-Persze - nézek karomon lévő órámra, amin még alig múlt fél 8. A csapattal pedig csak 10-re van megbeszélve a találkozó az aulában.

Carolina ujjainkat összekulcsolva húzott a franciaágyhoz, amin mosolyogva feküdtem mellé és takartam be magunkat.

-Nem bánod, hogy ruhástól fekszem be? - kérdezem közelebb húzva őt magamhoz. Szerencsére a cipőt lerúgtam magamról, mielőtt bedőltem volna a fehér ágyneműbe.

-Egyáltalán. - rázza fejét és inkább mellkasomba hajtja fejét. El sem hiszem, hogy ez a csodálatos nő az enyém.

-Tudom, hogy én javasoltam, hogy tartsuk ezt titokban, de... Bendinek azért elmondhatom? - kérdezem félve, miközben egy hajtincsét birizgálom. Ő csak halkan kuncogni kezd.

-A világfájdalmas haverodnak elmondhatod. - néz fel rám mosolyogva. - Viszont - komorodik el szinte azonnal. - Az én képeim alá, ha megpróbálsz valami nyálas szart kommentelni, végeztem veled! - fenyeget meg mutatóujjával nyomatékosítva mondandóját, amin most már hangosan elnevetem magam.

-Nyugi, nem fogok. - hintek apró puszit ajkaira. - Tudom, hogy az nem a te stílusod. - mondom neki, mire megnyugodva bólint, én pedig visszahúzom ölelésembe. - Maximum egy szivecskét kapsz. - teszem hozzá vigyorogva, mire hallom, ahogy elenged egy kelletlen nyögést.

Ez a másfél óra, amit Carolinával tölthettem, elfeledtetett velem minden problémát és hirtelen olyan felhőtlenül boldognak éreztem magamat. Fülig érő vigyorral sétáltam ki szobájából a folyosóra, miután elbúcsúztunk egymástól.

Egy hét múlva találkozom vele és elviszem egy normális randira, amit megérdemel. Már alig várom. Addig pedig marad a távkapcsolat szépsége a telefonos kommunikáció és a videochat.

-Ki vagy simulva - nevet rám Bendi ruháit pakolászva.

-Naná, álmaim nője immár a barátnőm. - húzom ki magam büszkén, Bendi pedig elismerően bólint.

-Örülök nektek Doma. - mosolyog rám kedvesen, ami jól esik, hiszen tudom, mennyire ellenezte ezt az egészet. - Na pakolj kisfiú, mert nem hajtogatom össze helyetted az alsógatyáidat. - dob felém egy fehér pólót, amiért csak rosszallóan megcsóválom a fejemet, de még a pakolás sem tud elszomorítani, ezt is örömmel csinálom.

Sziasztoooook! 

Na hát gondoltam, ha már ma SzD kiosztott egy gólt meg gólpasszt, megünnepelhetjük egy jó kis résszel :) Már túl vagyunk a történet nagy részén és már nem sok van hátra, de némiképp tisztázódott D és C kapcsolata. Remélem tetszett nektek. Írjátok meg ;)

Addig is. Szép hétvégét mindenkinek!

Millió puszi & ölelés! <3