Ezen a hétvégén volt Jimin születésnapja és leszedték róla a gipszet is.

Holnap fog először suliba jönni sok idő után, de én úgy tudom, hogy még nem edzhet addig, ameddig a gyógytornának vége nem lesz.

De mindegy is... már nem is érdekel engem ő.
Vagyis, csak próbálom ezzel hitegetni magamat.
Mert valójában rohadtul fáj az, hogy ezt tette velem.

Kár, hogy nincs már senkim, aki fel tudna vidítani.
Kurvára egyedül maradtam.

A vasárnapom nem telt túl mozgalmasan.
Megnéztem egy kosár meccset, aztán csak filozofálgattam.

A nap végére végül arra jutottam, hogy ez így nem mehet tovább.
Valamit muszáj lesz kezdenem az életemmel, különben tényleg egyedül fogok megdögleni.

Este még összekészítettem a cuccaimat holnapra, majd az esti rutinomat elvégezve feküdtem le aludni.

Kíváncsi vagyok, hogy mit fog hozni a holnap.
Kíváncsi vagyok, hogy akkor most mi lesz ezután köztünk Jiminnel.

___

A reggelem szép nyugodtan telt el.
Akaratlanul is kicsíptem magamat egy kissé, mert valahol legbelül még mindig reménykedtem abban, hogy Jimint le tudom nyűgözni és újra engem fog választani ahelyett a lány helyett.

Egy fekete inget vettem fel egy sötétkék farmerral, plusz pár ékszert.

A nadrágom alját feljebb tűrtem egy kicsit, hogy majd amikor felveszem a sport cipőmet is, akkor a bokám kilátszódjon mert az olyan... szexi. Nem tudom... nekem bejön ez a fajta stílus.

A hajamat ízlésesen hátra fésültem, de egy pár tincset hagytam, hogy szabadon a homlokomra lógjon, ezzel is egy laza kinézetet teremtve.

Újfent a szövetkabátomat vettem fel, a hátamra pedig a márkás táskámat, végül a lábamra húztam az egyik hófehér sportcipőmet és már indulásra készen álltam.

Már épp indultam volna kifelé, amikor is hangos dörömbölést hallottam a bejárati ajtó felől.

-Ki a franc ez ilyenkor...? -vontam fel a szemöldökömet, miközben az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam azt, de bár ne tettem volna.

Akkor még nem sejtettem, hogy mi fog történni ezután.
Akkor még nem tudtam, hogy ez meg fog változtatni mindent.

Egy hatalmas ütést kaptam az arcomba, amitől a nappali közepén kötöttem ki hanyatt fekve.

Éreztem, hogy a szám felszakadt, ezért ömleni kezdett onnan a vér, de ezzel most nem tudtam törődni.

A nappalimba legalább 5 feketeruhás, maszkos, fegyveres férfi jött be és mindegyik rám szegezte a fegyverét.

Izzadni kezdtem és pánikolni. Nem értettem, hogy mi folyik itt és mi ez az egész.
Valami titkos rendőrség vagy FBI?
De hát nem is tettem semmi rosszat. Ugye?

-M..Mit akarnak tőlem? -kérdeztem zavartan.

Ekkor lépett be még újabb három fekete öltönyös férfi.

-Fiúk! Elég lesz! Tegyétek el a fegyvert. -hallottam meg egy túlságosan is ismerős hangot.

-Mi a...? -nyíltak nagyra a szemeim, miután megláttam azt a három férfit.

-Szevasz, fiam. -mosolyodott el a középen álló.

-A..Apa? Mit keresel te itt? -ültem fel döbbenten.

-Fiúk! Elmehettek. Ezt a napot kiadom pihenőnek. -intett egyet az apám.

-Köszönjük, Jeon úr! -felelték egyszerre a fekete ruhás emberek, majd elhagyták a házamat.

-Jiwoon úr, mi is menjünk? -kérdezte a 2 testőr, akiket én nagyon is jól ismertem.

-Nem, ti maradjatok itt. Gyere, fiam. Üljünk le. -segített fel engem apám, majd leültetett a kanapéra, aztán ő is helyet foglalt velem szemben, az oldalán So Jongjoonnal, azaz Jonggal és Mun Mansuval, azaz Munnal.

-Mit akarsz tőlem? -kérdeztem ridegen.

-Jungkook, fiam... Nem kertelek, szükségünk van rád. A maffia túl sok embert veszített el az elmúlt időben és most, hogy a többi banda észre vette, hogy gyengülünk, ránk fognak támadni. -fonta össze mellkasa előtt a karjait.

-Nem, apa. Határozottan nem! Már gimis koromban megmondtam, hogy én ebben nem szeretnék részt venni. 18 éves koromban aláírtam előtted a titoktartási szerződést és azóta sem szóltam a maffiáról senkinek. Normális életet szeretnék élni és nem akarok több mocskos dologba belekeveredni. Amúgy is ott van neked az öcsém, Seungjae, ő sokkal jobb nálam. -tiltakoztam.

-Fiam... 15 évig jártál taekwondóra, mellette pedig folyamatosan edzettél. Még az elején te is öltél, ugye tudod? A te ereidben is a maffia vére folyik. Szükségünk van még plusz segítségre is, és te erre a feladatra pont tökéletes lennél. Újra lehetne fényűző életed a bandánk központjában és nem kéne hülye gyerekekkel foglalkoznod az iskolában minden nap, amit már biztosan unsz is. 10 éve nem láttuk egymást, ez tény. De azt tudnod kell, hogy én sohasem felejtettelek el téged. -nyújtotta felém a maffia szimbólumával ellátott gyűrűt, amit még anno én hordtam. -Nos, mi a választásod? Egy olyan helyen élni, ahol mindent megkapsz és segíteni a családodnak, vagy... itt ebben a porfészekben lakni továbbra is és élni a monoton, unalmas életedet a rosszul fizető állásoddal karöltve? -dőlt egy kissé előre.

-Bassza meg, miért teszed ezt velem, Apa?! -fújtattam.

Jimin szemszöge:

Ma megyek újra iskolába és egyáltalán nem várom.

Félek Jungkooktól.
Szerintem ő tényleg félre értette a dolgot.
Jó, igaz, hogy Jaejel összejöttem, de ezt nem hátsó szándékból tettem.

Csak megijedtem attól, hogy Jungkook többet akar tőlem.
Nem is vagyok meleg. És a szüleim... mit szólnának ehhez?
Tényleg sokat gondolkoztam rólunk és több volt a hátránya a kapcsolatunknak, mint az előnye.
Egyszerűen túl sok kockázattal jártna, akármennyire is szerettem volna Jungkookkal lenni.

Ellenben Jae lány és ő is vonzó, de már nem annyira, mint a kapcsolatunk legelején.
Anyáék őszintén örülnek nekem és Jaenek, viszont én... már nem is vagyok annyira boldog, úgy mint amikor elkezdtünk járni.

Nem félek bevallani, hogy kurvára hiányzik nekem Kook. És vissza szeretném őt kapni.

18 éves lettem, nagykorú. Már gyakorlatilag nem szólhatnának bele a kapcsolatunkba, de még így is félek tőle.

És a helyzetem még ennél is rosszabb lett, mert apa valahogy eltűnt. Mármint nem úgy, hanem hogy egyre kevesebbszer jön haza a kórházból, ahol kutató orvosként dolgozik.

Anya szerint kapott valami komolyabb munkát, de itt valami bűzlik, mert tökre feszültek lettek mind a ketten.

A gipszem már szerencsére nincs rajtam, szóval most minden olyan fura. Már hozzá voltam szokva, hogy nem tudtam normálisan mozogni.
Viszont szerencsére már az összes csontom ép, ezért elkezdhetek gyógytornára járni heti négyszer.

A sulimig busszal mentem reggel, és amikor beértem az aulába, rögtön gyomorgörcsöm lett. Utálok tanulni.
Tuti meg fognak szivatni most a tanárok.
Jaj, de várom már...

A baráti társaságom határokon túli örömmel köszöntött engem és úgy megölelgettek, hogy azt hittem elájulok.

A mai nap most nem az edzéssel kezdünk, szerencsére, hanem a közismereti tantárgyakkal.

Az első óra történelem volt, de a tanár szerencsére nem feleltetett meg semmi, ezért muszáj volt kikéreckednem a mosdóba, mert reggel elfelejtettem elmenni.

Bicegve szedtem a folyosón a lépteimet, míg elértem a mosdókig, ahol egyből bevetettem magamat egy fülkébe és elvégeztem a sürgős dolgaimat.

Megkönnyebbülve indultam kezet mosni és a tükörbe nézve fújtam ki a bent rekedt levegőt, miközben halványan elmosolyodtam.
Ez most jól esett.

Kiléptem a folyosóra, de sokáig nem érezhettem a talajt magam alatt, mert valaki nekem jött és hanyatt vágódtam.

-Francba, jól vagy? -húzott állásba.

-T..Tanár úr? -dadogtam, miután felismertem a hang tulajdonosát.

-Öhm... szia Jimin... -nyelt egyet.

-Mi történt a szájával? -lepődtem meg, mikor észre vettem, hogy rászáradt vér van az ajkain.

-S..Semmi... csak egy kis baleset. -nevette el magát kínosan.

-Hah... Tanár úr. Én sajnálok mindent, amit... -kezdtem bele.

-Jimin, most mennem kell, bocsánat. -pillantgatott össze vissza, aztán sietős léptékkel elindult.

Mi a franc? Miért ilyen furcsa most Jungkook? Mintha valami, vagy valaki elől menekülne.
Miért volt véres a szája és miért érzem úgy, mintha félt volna valamitől?

-Várjon! -szóltam utána, mire ő csak felém kapta a fejét. -Most hová megy?

-Felmondtam, Jimin. Elmegyek. Élj boldogan Jaejel vagy nem tudom, de... nekem most mennem kell. -motyogta, majd ott hagyott engem milliónyi kérdéssel, teljesen összetörve és összezavarodva...

Jungkook szemszöge:

Idegesen szálltam ki apám fekete autójának a hátsó üléséről.

-El sem hiszem, hogy ezt megtettem... -morogtam magamnak.

-Nos, fiam... az épület nem változott túl sokat. Első emelet, dísztársalgó. Második emelet, konyha és étkező. Harmadik emeleten az embereim társalgója van. Negyedik emeleten a megbeszéléseket tartjuk. Az ötödik emeleten az embereim lakosztályai vannak. A hatodik emeleten pedig mi vagyunk. -magyarázta, miközben a puccos dísztársalgón mentünk keresztül, ahol minden ki volt világítva.

Megálltunk a lift előtt, majd beszálltunk és a 6. emelet gombját megnyomva kezdtünk el felfelé menni.

-Édes istenem, én itt el fogok veszni... -dörzsöltem meg a halántékomat.

-Ugyan. Egyébként a szobád nem változott sokat. Csak ki lett pakolva belőle minden, és új cuccokat vettünk bele. Tudod... én már korábban tudtam, hogy egyszerű lesz téged meggyőzni. -suttogta a fülembe.

-Ezt nem miattad vagy a maffia miatt teszem. Hanem a családom miatt. -néztem mélyen a szemébe, miután megállt a lift.

-Erre. -kezdett el terelgetni a folyosókon. -Ma este lesz egy megbeszélés, hogy hogyan tovább és kiosztom a feladatokat, plusz az asztalodra tettem egy aktát, amiben a maffia állapotáról és helyzetéről van szó. Fontos, szóval olvasd el, hogy tisztában legyél vele. Holnap elkezdődik a kiképzésed. Lövő képesség fejlesztése, reflexek és a többi. Azt ajánlom, hogy most pihenj és este 7-kor találkozunk a nagyteremben. Ja, és még valami. -álltunk meg a szobám előtt.

-Igen?

-Add csak ide a telefonod. -nyújtotta felém a kezét, amibe én beleraktam a telefonomat. -Erre már nem lesz szükség. -mondta, majd egy egyszerű mozdulattal ketté törte azt.

-De, apa. Azon volt a fél életem! -akadtam ki.

-Pont ez az. Ami szabály, az szabály, fiam. Nem kockáztathatunk. Itt van egy másik. Ezen csak az itteni cuccok és telefonszámok vannak raja. Mától kezdve ezt használd. -nyomta a kezembe a vadiúj mobilomat, majd ott hagyott a folyosón engem.

Egy hatalmasat sóhajtva mentem be a rég nem látott szobámba.
Előttem egy kicsi folyosószerűség volt, ahonnan a fürdőszoba nyílt, majd velem szemben egy fal méretű ablak volt, ahonnan beláttam Szöul nagy részét.

A hatalmas ágyam az ablakkal volt szemben, amire én le is vetődtem.

Hát... újra itthon. A sötét hátterű családommal.

És én még azt hittem, hogy örökre békén fognak hagyni ezzel a maffiás hülyeséggel.

Miért kellett egy ilyem családba születnem?

Mindegy is... a lényeg, hogy ne tudja meg senki az igazságot és az, hogy én bármi áron segíteni fogok a maffiának, hiszen mégiscsak ők a vérszerinti családom.

A kezembe vettem az aktát és úgy feküdtem vissza az ágyba.

Na nézzük csak, hogy mi változott itt 10 év alatt...

_____

°0°

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: