Jimin szemszöge:

-Hé, te meg mit keresel itt? -ragadta meg a karomat egy idegen fiatal férfi, miután már vagy egy órája csak bóklásztam a kihalt folyosókon.

-Elvileg mostantól itt lakok. -vontam semlegesen vállat.

-Mi van? -ráncolta össze a homlokát, majd elengedett.

-A családomat ezen a napon nyírták ki, aztán idehoztak engem. Valami nem világos? -mordultam rá idegesen.

-Oh, sajnálom. -hajtotta le a fejét.

-Sajnálhatod is, én aztán pont leszarom. Nincs kedvem most beszélgetni. -fordítottam hátat neki.

-Megértem, de várj... -futott utánam. -Most lesz a vacsora. Muszáj lesz neked is megjelenned ott, ha már ide kerültél. Tudod, itt ez a szabály. -figyelmeztetett.

-Nem érdekelnek az itteni hülye szabályok. Nem vagyok éhes. -sétáltam a 'szobám' ajtajához.

-De tényleg jönnöd kéne. Én csak a te érdekedben mondom. Itt nem csak gonosz emberek vannak ám. -mosolyodott el, mire nekem vennem kellett egy nagy levegőt, hogy ne most robbanjak fel.

-Ezen a napon megtanultam, hogy sohase bízzak meg másban, csak magamban, szóval kösz meg minden, de hagyjál békén. -csaptam be magam után a jelenlegi szobám ajtaját.

Talán ez a családom elvesztése miatt van... azért viselkedtem így az előbb.
Ez egy feldolgozhatatlan traumaként ért engem. Csak így az egyik napról a másikra... tegnap még volt olyan, hogy szülők és testvér... ma már ilyen nem létezik számomra.

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megtörténhet velem. Nem is értem ezt az egészet. Egyszerűen nem találok értelmes választ a miértekre.

Bár az is tény, hogy apa az utóbbi időben alig volt otthon.
Szerintem a haláluk és apa 'eltűnése' összefügghet. Lehet, hogy volt valami piszkos munkája... Ah, nem tudom. Ez olyan bonyolult. De apa tisztességes ember volt. Ő sosem folyt volna bele mocskos dolgokba.

Na és akkor még ott van Kook hirtelen eltűnése is.
Viszont... apa eltűnését és a családom halálát nem tudom összefüggésbe hozni Jungkook esetével. Pedig apa és Kook is eltűnt, ráadásul közvetlen egymás után.
Ez nem fura?
Viszont mi köze lenne egy kosárlabda edzőnek egy kutató orvoshoz?
Hát nem sok minden, szóval ezért nem tudnám összekötni apa és Kook eltűnésének a szálait.

Ez már too much. Wow... tudok angolul.
Legalább ezt is megéltem.

Pár perc filozofálás után végül úgy döntöttem, hogy mégis le fogok menni vacsorázni, mert korogni kezdett a gyomrom.

A fejemet megrázva sétáltam az ajtóhoz, amit ki is nyitottam.

-Tudtam, hogy jönni fogsz. -mosolyodott el előttem az előbb megismert férfi.

-Megijesztettél. -kaptam a szívemhez.

-Bocsi, nem akartam. Na akkor jössz?

-Jövök, de csak azért mert éhes vagyok. -szögeztem le.

-Hát persze... Akkor gyere. -intett maga után.

-Mi is a neved? -kérdeztem rá.

-Juno. Vagyis mindenki csak így hív. És a tiéd?

-Jimin.

-Szép név. -terelt be egy liftbe.

-Nagyon... -morogtam. -Több nőt hívnak így, mint férfit.

-Illik... illik hozzád. -nyomta meg a 2. emelet gombját.

-Ezt hogy érted? -kuncogtam.

-Úgy, hogy neked is olyan szép vonásaid vannak, mint egy gyönyörű lánynak. -vont vállat.

-Ez... köszi. Nem tudom, hogy erre mit lehetne mondani. -válaszoltam kínosan.

-Nem kell semmit sem válaszolni. Csakúgy mondtam.

-Oké...

Mikor leértünk a megfelelő szintre, megcsapott engem a tömény étel illat.

Kiléptünk a liftből és balra fordultunk, majd egy kis folyosón át egy hatalmas terembe értünk, ami egy üvegfallal volt ketté választva.

-Szóval... a hátsó rész a vezetőké és a fontosabb embereké. Ez itt, az első rész a miénk, azaz a testőröké stb... -magyarázta el gyorsan.

Nagyon szép, kulturált hely volt ez az étkező. Mint egy étterem, esküszöm.
Mindegyik asztal meg volt terítve és az ételek is már ki voltak tálalva. Tiszta luxus.

-Az ott a mi asztalunk lesz, és van ott egy plusz teríték is, szóval már tudták, hogy te is jössz. -mutatott az egyik asztalra, aminél már ült pár 20-as éveiben járó férfi.

Maga a terem már tele volt mindenféle fekete ruhás emberrel, az étkező hátsó felében, meg csupa öltönyös férfi ült.
Még megkell szoknom ezt, az biztos.

Különösebben nem keltettem fel senki figyelmét sem. Mindenki egymással beszélgetett, és nem is tűntek annyira gonosznak az itt tartózkodók, pedig tuti hogy mindegyik hidegvérű.

-Sziasztok. Hoztam őt. -huppant le Juno az asztalhoz, míg én mellette foglaltam helyet, bár itt mindegyik asztal kör alakú volt.
Rajtunk kívül még 2 másik ember evett itt ennél a helynél.

-Jimin vagyok.. -mutatkoztam be halkan.

-Oh, szia Jimin. Én Vesta vagyok ő pedig itt mellettem...

-Jexi J, a rapper. -mutatkozott be a tényleg rapper kinézetű emberke.

Juno egy átlagos, magas, fehér bőrű, fekete hajú kóreai volt. Vesta egy félig ázsiai és félig amerikai embernek mondám. Jexi J pedig egy raszta hajú ázsiai férfi volt. Nagyon viccesen nézett ki.

-Nagyon jó a hajad. -mosolyodtam el.

-Na látjátok, valakinek legalább tetszik a hajam. -nézett a fiúkra.

-Szerintem még mindig nem néz ki jól. -vont vállat Juno Vestával együtt, majd enni kezdtek.

-Nem értenek a stílushoz. -legyintett egyet a raszta hajú. -Amúgy hívj csak simán Jexinek. Jexi J az csak az itteni művésznevem.

-A Jexi J az jobban tetszik. -vontam vállat.

-Mi van? -kérdezte meglepődötten Juno és Vesta. -Ne már Jimin, a Jexi J az olyan erőltetett.

-Szerintem tök menő. -ellenkeztem.

-Na jó, nekem megvan az új spanom, bocs srácok. -mutatott rám Jexi.

-Ne is hallgass rá, Jimin. -intette le őt Juno.

-Inkább te ne hallgass rájuk. -vágta rá Jexi.

-Oké... jól van. -kuncogtam. -Inkább együnk.

-Jófej a srác. Hány éves vagy? -kérdezte Vesta.

-Most múltam 18.

-Akkor már nem is vagy olyan fiatal. Csak a kinézeted olyan, mint egy általános iskolás fiúnak, már nem rosszból.

-Tudom, már sokszor mondták ezt, de igazad van. Nem a férfiasságról vagyok híres. -sóhajtottam egy nagyot.

-Akkor miről vagy híres? -kérdezte a raszta hajú.

-A kosarazásról.

-Kosár? Mármint amivel az öreg nénik járnak a piacra? -értetlenkedett Juno.

-Nem, dehogy is. -nevettem fel. -Kosárlabda. Kosárlabdáztam egészen idáig. Emellett pedig zongoráztam és zenéket írtam.

-Az igen, fiam... akkor te egy talented soul vagy. -bólogatott Jexi.

-Az... -forgattam szemet.

-Ja, igen. Plusz egy érdekesség. Jexi szereti kombinálni a kóreai nyelvet az angollal, szóval ne lepődj meg, ha sokszor nem érted meg azt, amit mond. -fűzte hozzá Vesta.

-Gimiben volt angol óránk is, szóval talán nem lesz belőle akkora baj. -válaszoltam jókedvűen.

-Okay boy... So, I'm a really interesting person, and.... -kezdett bele Jexi rapper stílussal.

-Jexi, kérlek... Nem értem, hogy miről dumáltál az előbb, de ezt már most be is fejezhetnéd. -dörzsölte meg a halántékát Juno.

-OK. Kérésed számomra parancs. -válaszolta a raszta hajú.

Ezután szépen csendesen folytattuk a vacsorázást.
Csalódnom kellett ebben a kócerájban. Egész menő ez a hely, és remélem, hogy az is fog maradni. Ez a három jómadár pedig egész szimpatikus nekem. Főleg a rasztahaj.

Miután befejeztem a kajálást, egy kicsit körbenézelődtem az étkezőben.

Tényleg nagyon csinos ez a hely, csak tudnám, hogy mégis mi folyik itt a háttérben.
A gond az, hogy egyelőre még félek rákérdezni erre.
De ami késik, az nem múlik.

Egyszer csak megakadt a szemem valakin, aki szintén engem fixírozott a nagy, döbbent, bambi szemeivel.

Az én szemeim is hatalmasra dülledtek és szerintem a szívem is félre vért párat. A pulzusom az egekbe szökött és a hangok is csak tompán hallatszottak körülöttem.

-Ez még mi a faszt keres itt? -motyogtam magam elé és meg is lepődtem, hogy káromkodtam, mert sosem szoktam.

-Szóltál? -kérdezte Juno.

-Nem, dehogy... csak álmos vagyok. Visszamegyek a szobámba. További szép estét. -keltem fel az asztaltól egy műmosollyal az arcomon.

-Rendben, aludj jól. -mosolygott rám Juno.

-Jó éjt, Jimin. -köszönt el tőlem Vesta is.

-Good night! -kacsintott a rasztahaj.

-Good night! -forgattam szemet kuncogva, majd ott is hagytam őket és ezt az egész termet.

Egy pillanatra még visszanéztem, de hamar pánikba estem, mert a volt edzőm is felállt az asztalától a túlsó oldalon és engem szuggerálva indult utánam.

Nem akartam vele találkozni.
Nem értettem, hogy ő... pont ő, mit keres itt?
Féltem, hogy ha találkoznék vele, akkor valami olyat tudnék meg, ami nekem nem lenne kedvező.

Őrültek módjára nyomkodtam a lift hívó gombját, ami nem nagyon akart jönni.

Óráknak tűnő másodpercek után nyílt csak ki előttem az ajtó, pont akkor, amikor Jungkook is kilépett az étkezőből, de én gyorsabb voltam, ezért beszálltam a liftbe és a legfelső emelet gombját nyomtam meg, mivel én figyeltem Junot és tudom, hogy onnan jöttünk.

A kezeim remegni kezdtek és csak az járt a fejemben, hogy 'Mi a francért van itt Kook?'
Őt is elrabolták és megölték valakijét?
De akkor miért ült ott a vezetők és a befolyásos emberek közt?
Mi ez az egész?

Mikor felért a lift és kinyílt előttem az ajtó, hát én azt hittem, hogy menten elájulok.

Ott állt előttem... ott állt előttem Jungkook.

A francba azzal a lépcsővel...

Bekönnyezve löktem őt teljes erőmmel arrébb, majd rohanni kezdtem a szobám felé, ami csak pár méterre volt a lifttől.

Előbb odaértem, mint Kook, ezért becsaptam magam után az ajtót és kulcsra zártam azt.

A levegőt hevesen kapkodtam, majd lehuppantam az ágyra és megkönnyebbülve eresztettem el egy hatalmas sóhajt.

Ám ekkor hallottam, hogy kattant a zár és újra ott állt előttem Jungkook, aki öltönyt viselt és egy teljesen más oldalát mutatta meg ezzel.

Már tudtam, hogy innen nincs menekvés.
Szembe kell néznem most a tényekkel és az igazsággal..

-Az ajtókon van szám zár is. -vont vállat.

Jungkook szemszöge:

A szívemet megmelengette Jimin látványa.

Már hiányzott ez a fajta érzés.

Olyan, mintha évekig nem láttam volna őt.

Nem változott sokat.

Csak a szeméből tűnt el az a bizonyos csillogás...
Olyan, mintha csak simán átnézne rajtam.

Tudja, hogy meghalt a családja...

_____

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: