Kopogásra lettem figyelmes.

Felálltam az ágyról és letettem az aktát az asztalra.

Még egy utolsó pillantást vetettem a fal méretû ablakomon keresztül a kivilágított Szöulra, majd az ajtómhoz sétáltam és kitártam azt.

-Jungkook, jó újra látni téged. -mosolyodott el az öcsém, mire nekem leesett az állam is.

10 éve nem láttam õt... 16 éves korában láttam õt utoljára, most meg már 26 éves.

Fekete öltönyt, fekete inget és fekete nyakkendõt viselt. Pont úgy, mit egy maffiózó. Ja, õ igazából is az, na mindegy...

A csuklóján egy méreg drágának tûnõ ezüst óra volt és természetesen a maffia szimbólumával ellátott gyûrû is ott díszelgett az ujján, pont úgy, ahogy az enyémen is.

-Seungjae... az igen. -bólogattam elismerõen, miközben mosolyogva végigmértem õt, aztán egyszercsak egy szoros ölelésben kötöttünk ki.

-Hiányoztál, batyóka. -kuncogott.

-Nekem is te kis taknyos. -engedtem el õt boldogan.

-Hé, tisztelned kellene engem és nem taknyosnak nevezni. Én egy percre sem hagytam cserben a családomat, nem úgy mint te. Még csoda, hogy ilyen könnyen visszajöttél. -magyarázta.

-Visszajöttem, mert már ismerem annyira apát, hogy tudjam, úgysem lett volna más választásom. Mellesleg pedig szerettem az életem azon részét, amelyikbe nem kényszerültem rá olyan dolgokat tenni, amit nem is akartam volna és azt csinálhattam, amit szerettem volna. Profi kosaras voltam... -akadtam ki.

-Jól van, tudom. De azzal is tisztában kell lenned, hogy te ide tartozol és igenis ez a vér folyik benned. Amikor még itt voltál, te voltál apa egyik legjobb embere. Most is segítened kell. Üdv, itthon. -mosolyodott el. -10 perc múlva kezdõdik a megbeszélés. A ruháid a szekrényben vannak, a fegyvered pedig az íróasztal egyik fiókjában. Siess, mert apa nem vár. Örülök, hogy újra itt vagy köztünk. -veregette meg a vállamat, majd elviharzott elõlem.

A fejemet megrázva csaptam be magam mögött az ajtót és az elsõ, amit csináltam az az volt, hogy dühbõl belevágtam az öklömet a falba, majd ordítva még megismételtem ezt párszor, addig ameddig fel nem szakadt a kezemen a bõr.

A hajamat tépve borultam le a padlóra és egyszerûen nem bírtam felfogni, hogy tényleg újra itt kötöttem ki.

Utálom a maffiát és ezt az egészet, de Seungjaenek igaza volt. Én tényleg ide tartozom. Itt van a családom és a barátaimnak nevezhetõ emberek. Itt nõttem fel. Viszont csak egyedül az nem tetszett itt, amit csináltak. Mocskos ügyekbe folytunk bele és ártatlan embereket öletett meg az apám. Drogot árultunk nagyobb bandáknak és így tovább...

Ezért is akartam ezt az egész kócerájt itt hagyni úgy ahogy van.

De hát ki lennék én, ha ez sikerült volna...?

Semmi sem sikerült. És kurvára hiányzik Jimin.

Rettentõen hiányzik a kis törpe, és a legszomorúbb ebben az egészben az az, hogy valószínûleg már sohasem találkozhatok vele, mert hát ebben a helyzetben.... lehetetlenség. Már én is a maffia tagja lettem... újra.

Nem tudom, hogy ezt hogyan fogom kibírni. Már most beleõrültem.

Gyorsan összekaptam magamat és egy sötét szürke öltönyt vettem fel, egy fekete inggel és nyakkendõvel.

Édes istenem, hogy ezt hogyan fogom túlélni. Most komolyan... öltöny?

10 éven keresztül csak sport ruhákban jártam. Szinte már most irritál az anyaga és a feszülõs stílusa.

A fürdõben a hajamat is beállítottam, plusz megmostam a kezemet és már készen is voltam.

Az íróasztalomhoz sétáltam, majd a legelsõ fiókjában meg is találtam a pisztolyomat.

Ez apám egyik kedvence volt.

Hogy hogy nekem adta?

Mindenesetre elraktam a fegyvert is, aztán már menten is kifelé a szobámból, hogy még idõben odaérjek a megbeszélés helyszínére.

A liftbe beszállva megnyomtam a 4. emelet gombját és már robogtam is lefefelé

...

-Nos, emberek. Mint már észrevehettétek, itt van köztünk egy 'új' ember. Hadd mutassam be nektek a fiamat, Jeon Jungkookot, aki 10 évvel ezelõtt még szintén a mi családunkat erõsítette, ám kellett neki egy kis pihenõ, ezért élni kezdte a saját életét. Viszont most, mivel minél több emberre szükségünk van, õ is csatlakozott hozzánk újra, aminek én rendkívül örülök, ugyanis Jungkook volt a legjobb emberem. -kezdett bele apa a hosszúkás asztal végében ülve.

Köszönésképpen csak felálltam egy pillanatra az asztaltól és meghajoltam, majd visszaültem az eredeti pozíciómba.

Mindenki elmormolt egy köszönés féleséget. A legtöbbjüket még nem ismertem, mert gondolom apa akkor vette fel õket, amikor én már nem erõsítettem a maffiát. De azért még így is találtam pár ismerõs arcot. Na majd lesz kivel beszélnem a napokban.

-Na szóval vágjunk is bele a megbeszélésbe... Az elsõ dolog, amirõl beszélni szeretnék, az a maffia állapota... Ugye ti is láthattátok az utóbbi idõkben, hogy jelentõsen gyengültünk, mivel túl sok embert vesztettünk el. A helyzet a következõ... A kémeink szerint több kisebb maffia is tervezi azt, hogy meg fognak támadni minket, és a feltevéseink szerint pedig ezeket a kisebb maffiákat egy ember irányítja, mégpedig a legnagyobb riválisunk, Cho Da Mien, azaz DaMien. Itt is van a bizonyíték róla... -dobott elénk pár fotót. -Ezeket a fényképeket a kémeink készítették. Mindegyik képen DaMien és a kisebb bandák vezetõi vannak. Az összes kép a múlt héten készült, ami azt jelenti, hogy Damiennek a múlt héten megbeszélései voltak. A kémek lehallgatták a beszélgetéseiket, szóval ezért tudom biztosan mondani azt, hogy mi lettünk a célpont. De nem kell megijedni, hiszen mi minannyian tudjuk, hogy a Jeon családot nem lehet legyõzni, nemigaz?

-De, uram! -válaszolták egyszerre a nagyteremben tartózkodó férfiak.

-Én is így gondoltam. Nos, a második dolog, amirõl szeretnék beszélni, az egy kicsit más téma. Ugye mi eléggé sokat foglalkozunk drog kereskedéssel, és a drog meg nincs ingyen, de... a minap kaptam a hírt, hogy egy szöuli orvos az egyik gyógyszerbõl egy véletlen folyamán egy droghoz hasonló anyagot készített, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy elkészítette a drog hasonmását. Ez azért jó hír, mert ezt a fajta kivitelezést olcsóbban lehet végrehajtani, mint ha füvet termesztenénk. Szeretném, ha ez az orvos nekünk dolgozna. A beosztást majd este kiosztom, addig is pihenhettek. A megbeszélés ennyi volt mára. További szép estét! -fejezte be apa gyûlést, majd mindenki elhagyta a nagytermet. -Junkook, fiam... te most gyere szépen az irodámba. -mosolyodott el, majd õ is felállt az asztaltól és velem együtt elhagyta a termet.

Ismét a legfelsõ emelet felé vettük az irányt, majd az apám panorámás irodájáig nem is álltunk meg.

(random internetes kép, de én valahogy így képzeltem el)

Apa az íróasztala mögé sétált, aztán intett nekem, hogy én is menjek oda hozzá, amit meg is tettem, ezért az esti szöuli kilátás csodálása közben odaballagtam az asztala elé.

-Szeretném... ha azt az orvost, akit a megbeszélésen említettem, te cserkésznéd be. -jelentette ki az elõttem támaszkodó.

-Mármint, hogy én egyedül? -lepõdtem meg.

-Nem egyedül. Neked is lesz két testõröd. Mile és Jom. -mosolyodott el.

-Oh, mint a régi szép idõkben... Direkt õket választottad, mivel 10 évvel ezelõtt is õk voltak a testõreim. -kuncogtam. -Legalább ennyi jó legyen ebben az egészben. -tettem hozzá halkan, amit õ figyelmen kívül hagyott.

-A kiképzésed holnap kezdõdik, de úgy gondolom, hogy ez az orvosos feladat nem fogna ki rajtad akkor sem, ha már kimentél volna a kondiból. -mondta, miután lerakott elém egy aktát.

-Ezt az orvost már egy 2 hete megfigyelés alatt tartjuk, amirõl ugye õ nem tud. A Szöuli Nemzeti Kórházban dolgozik, mint kutató orvos, és a te feladatod az lenne, hogy egyik nap odamész szépen a korházhoz és megvárod, hogy leteljen az orvosunk munkaideje. Amint kilépett az épületbõl, te ügyesen odamész hozzá, és azt hazudod neki, hogy az autódban rosszul lett az egyik utasod, mire õ oda fog menni megnézni, hogy mi a baja az illetõnek. Innentõl már nagyon egyszerû lesz minden. Te elaltatod õt egy szép kis ütéssel, majd mikor magához fog térni, addigra már az egyik kihallgató termünkben fog ücsörögni. Rá kell majd venned õt, hogy dolgozzon nekünk. Egy kis fizetést is kapni fog, de nem garantálom, hogy többet fog keresni, mint a mostani munkahelyén. Ha pedig tiltakozni fog, akkor fenyegesd meg. Tudod... van neki 2 gyönyörû gyermeke és egy csodálatos felesége. Ha nem bír velünk együtt dolgozni, akkor kiküldök egy csapatot a család házához és megöletem az anyukát, a kislányt árvaházba küldetem és a fiút pedig idehozzuk, mert vele még lehetne kezdeni valamit. -vázolta fel a tervét.

Miért ismerõs annyira ez a családi háttér?

-Na mivan? Olvass bele az aktába, vagy valami... -sürgetett apa.

-Oké... -vettem a kezembe vonakodva a mappát, majd kinyitottam.

Amint megláttam az elsõ sort, a szívem kihagyott egy ütemet, és rögtön sírhatnékom támadt. Még csak a mai nap kerültem újból is basszus, de máris úgy érzem, hogy inkább öngyilkos leszek.

-Nem! Apa! Ez... nem. Ezt nem tehetitek meg! -ejtettem ki a papírokat a kezembõl, ami az asztalon landolt.

-Jungkook tudom, hogy mi volt közted és a fiú közt, ugyanis téged is megfigyelés alatt tartottunk egy darabig, de... ezt most muszáj lesz megtenned. -válaszolta apa halkan.

Az elsõ sorban az állt, hogy:

Neve: Park Minhyuk

Park Jimin édesapja. A család, akikkel én annyira jóba voltam. És a fiú, akit annyira szeretek. Jimin apja kutató orvos, és Jiminnek van egy húga, szóval minden stimmel.

Mi a jó édes francért akar összehozni ilyen gyorsan a sors? És miért pont ilyen helyzetben? Gyakorlatilag semmilyen pozitív végkimenetele nem lehetne ennek az egésznek. Ha teljesítem, amit apám kért tõlem, akkor Jimin elvesztené az apját, ha pedig nem teljesítem, akkor viszont az egész családját elveszítené. Ha pedig én szállok ki ebbõl a játszmából, akkor pedig tökmindegy, hogy a család része vagyok... megölet engem az apám.

Na most már remélem érteni lehet, hogy miért is akartam ezt a maffiát végleg itt hagyni annakidején.

Utálom, ami itt folyik és utálom ezt az egészet. De nem lesz más választásom. Akármilyen önzõ vagyok, meghalni azért én sem szeretnék. És az elsõ opció lenne a legjobb, miszerint ráveszem Minhyukot arra, hogy dolgozzon itt, mivel így senki sem fog meghalni és Jimin családja is életben fog maradni.

-É..Én erre képtelen vagyok. Én nem szeretek embereket bántani. Sohasem szerettem és nem is fogom megszeretni. Bármire kérhetsz, komolyan mondom, de kérlek... Jimin családját hagyd békén. -könyörögtem.

-Ilyen opció nincs. Kell az az orvos nekünk. Már így is késésben vagyunk a drogok kiszállításával.

-Apa... kérlek szépen. Akkor legalább csak kérdezzük meg tõle, hogy hogyan kell gyógyszerbõl drogot csinálni, aztán majd felbérelünk egy másik orvost, hogy elõállítsa azt. -ötleteltem kétségbe esetten.

-Az megint pénzbe kerülne, ezt te is tudod. Nekem maga Park Minhyuk kell, személyesen. -sötétült el a tekintete, ami már régebben sem jelentett jót.

-Légyszi... -suttogtam könnyezve.

-Jungkook, fiam... Ezt lehet, hogy már elfelejtetted, de ebben a szakmában nincs hely az érzelmeknek. Ezt jobb lesz, ha újra az eszedbe vésed. Holnap délután indulni fogsz a kórházhoz és elvégzed azt, amit most itt megbeszéltünk. -jelentette ki.

-De...

-Nincs de! -csapott idegesen az asztalra. -Nem lehetsz egy puha pöcs, Jeon! Látod... a szerelem az semmire sem jó, csak tönkretesz mindenkit. Holnap odamész és elhozod nekünk Minhyukot vagy különben megöletem az egész családot. Értve vagyok? -vonta fel a szemöldökét.

Már konkrétan remegtem az idegességtõl, ezért nem is bírtam ki sokáig, fújtatva és csapkodva hagytam el apám irodáját, majd egyenesen a szobám felé mentem, ahol magam után bevágtam az ajtót és üvöltöttem egy jó nagyot, ami nem sokkal késõbb zokogásba ment át, így a kis folyosóm közepén összerogyva tört ki belõlem minden.

Igen... ritka pillanatok egyike, amikor én sírok, mert nem szoktam. De most ebben a helyzetben szerintem jogosan bõgök. Tisztára nyomás alatt érzem magam, és a mai nap újra belecsöppentem a maffia életbe, plusz már az elsõ napon szembe kell szállnom annak az embernek a családjával, akit mindennél jobban szeretek.

De... van más választásom...?

_____

('༎ຶ ͜ʖ ༎ຶ )

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: