Jimin szemszöge:

-Tanár úr... -motyogtam zavartan.

-Nem vagyok már a tanárod Jimin... Nem vagyok se Tanár úr, se Mr. Jeon, se Uram se semmi... Jungkook vagyok, oké? Mostantól tegezz. -kezdett bele hadonászva.

-Tegezni? Már megbocsásson, de ez nem ilyen egyszerű. Egész eddig magáztam önt. -akadtam ki.

-Akkor mostantól tegezz, légyszi. -sétált hozzám közelebb.

-Nem! Álljon ott meg! Ne jöjjön hozzám közelebb! -kiáltottam rá, mire ő ledermedt. -Most pedig szépen avasson bele engem abba, hogy itt mi a szent szar van? Ön miért van itt? Mi ez az egész? -kérdeztem ingerülten.

-Kérlek, nyugodj le Jimin..

-Hogy én nyugodjak le? -nevettem fel hitetlenül. -Kinek a családját is ölték meg a másik szeme előtt? És önnek még van mersze azt kérni tőlem, hogy nyugodjak le? Ezek után?! -kiabáltam az utolsó mondatokat.

-Figyelj, felőlem oké. Már úgyis minden mindegy. Nincs mit takargatnom előtted. Ez egy rohadt maffia. Szó szerint egy maffia. -tálalt ki nekem elég gyorsan.

-Hogy mi van? -fagytam le.

-A családom egytől egyig hidegvérű gyilkosokból áll és én is az voltam. Drogot árulunk és sokszor ártatlan embereket ölünk, ennyi. -magyarázta nekem feszültem, mire én köpni nyelni nem tudtam.

-Maga szerint én ezt a hülye mesét beveszem? -estém kétségbe.

-Hah... tudom, hogy nem erre számítottál Jimin, de hidd el, ígyis úgyis el kellett volna mondanom ezt neked. Ezért nem beszéltem soha senkinek sem a családomról. 18 éves voltam, mikor megelégeltem azt, amit itt folytattak és leléptem. Apám tiszteletben is tartotta a döntésemet egészen eddig. Én vígan éltem a normális életemet, amire mindig is vágytam, de aztán a maffia pedig kezdtett tönkre menni, ezért apám újra befogott engem, hogy 'dolgozzak'. 10 éve nem láttam őt és még azt sem kérdezte meg, hogy hogyan vagyok. Nem ismer érzelmeket, én mondom. Ezért is mondtam fel aznap a suliban, mert pont azon a reggelen tört be az apám hozzám és közölte velem, hogy visszahoznak ide.
Utálom ezt az épületet és mindent, ami itt történik, de ugyanakkor ez a családom is és itt nőttem fel, plusz apának igaza van... bennem is a maffia vére folyik. Szeretlek Jimin... Tudom, hogy te már azt a Jaet jobban szereted, mint engem... de azt tudnod kell, hogy ha nem történt volna meg ez a szörnyű dolog, akkor én a végsőkig küzdenék érted egy normális életben. -mondta szomorúan csillogó szemekkel.

-É..És apával mi történt? -törölgettem az idő közben kifolyt könnyeimet.

-Uhm... vele... nos... az történt, hogy véletlen drogot állított elő az egyik gyógyszerből, amit apám megtudott, ezért azt akarta, hogy Minhyuk dolgozzon inkább nekünk. El is fogtuk az apukádat, de nem akart együttműködni velünk, ezért az apám, hát szóval... Minhyuk nem élte túl, sajnálom. A családod pedig azért... ment el, mert nem kockáztathattunk. Titokban kell tartani a maffiát. -hajtotta le a fejét.

-Én miért maradtam életben? -kezdtem el halkan zokogni.

-Mert apám látott benned fantáziát, ezért ki szeretne majd képezni.

-Én nem! Én nem akarok itt lenni! Vissza szeretném kapni a szüleimet! Minji! -kezdtem el torkom szakaszából bőgni. -Kosárlabdázni szeretnék és zongorázni! Nem akarok itt maradni! -kiabáltam sírva.

-Jimin, hé... maradj nyugton. Hallod? El fogsz ájulni. -sietett oda hozzám az ágyhoz, amin ültem.

-Én nem... nem vagyok senkié. Már nem... -bőgtem Jungkookkal szemben.

Kook csak levette a zakóját és a cipőjét, majd leült mellém és szorosan megölelt, amit én azonnal viszonoztam is.

-Dehogynem... Te az enyém vagy. Csakis az enyém. -suttogta a fülembe, mire én abba hagytam egy pillanatra a sírást.

-Nem tudom, hogy ezek után tudnám-e önt még szeretni. -bontakoztam ki a karjai szorításából.

-Most az a bajod, hogy én is közéjük tartozom? -sóhajtott egy hatalmasat.

-Nem csak ez... -pillantottam a földre. -Jaejel szakítottam, mert rájöttem, hogy én csak önt tudom szeretni. De ez a helyzet most egy kicsit kiábrándított engem. -vallottam be az igaz érzéseimet.

-De hiszen én nem tehetek semmiről, Jimin. Én tényleg nem akartam ezt. Nem látod, hogy mi zajlik bennem, de kábé olyan érzelmi szinten lehetek most, mint te. Csak annyi a különbség, hogy nekem apa már rég elvette mindenemet, ami fontos lett volna számomra. Az egy tény, hogy nekem még mindig van családom, de igazából... olyan, mintha nem is lett volna. Én is pont ugyanúgy szabadulni szeretnék innen, ahogy te. Most már kivittek vagyunk, Jimin. Ha azt hinnéd, hogy csak neked rossz itt ez a szituáció, akkor csak úgy mondom, hogy nekem sem sokkal jobb. -mosolyodott el szomorúan.

-Elhiszem.. De akkor ön, már ölt embert? -kérdeztem félénken.

-Sajnos... de már nagyon rég volt az. Még csak egy tinédzser voltam akkor. -rázta meg a fejét, mintha azzal a maradék rossz emlékét is száműzte volna a fejéből.

-Istenem, ez annyira abszurd... -fojtottam vissza egy újabb síró rohamot.

-Megértem, mert szerintem is az. Egy világ törött össze bennem, mikor tudatosult bennem, hogy nem szabadulhatok meg ettől a helytől. És a legrosszabb az az, hogy még neked sem tudnék segíteni, mert én egyedül az apám ellen egy senki vagyok. Ő sokkal erősebb nálam, nem fizikailag, hanem a hatalom értelmében, és ha akarná, akkor egy csettintésébe kerülne, hogy engem elrakjanak láb alól. Most már érted, hogy én sem akartam ezt és ugyanott vagyok lelkileg, ahol te? -dőlt hátra az 'ágyamon'.

-Igen... -suttogtam megsemmisülve. Őszintén... azt hittem, hogy ez a hely jobb. -csuklott el a hangom.

-Most már tudod, hogy nem. Jól jegyezd meg, hogy ez a hely rossz a pokolnál is. Legalábbis szerintem. De ami még ennél is fontosabb, az az, hogy ne bízzál meg itt senkiben. -ült fel.

Egy hirtelen mozdulattal maga mellé húzott és arcomat közre fogta a kezeivel, majd mélyen a szemembe nézett.

-Ezt komolyan mondtam Jiminie. Ne bízzál meg itt senkiben, csak magadban és esetleg bennem. Érted? -fúrta tekintetét az enyémbe, ami miatt a testem bizseregni kezdett és eszembe jutottak azok a jelenetek, mikor még edzés közben Jungkook minden mozdulatával zavarba hozott engem.

A gyomrom liftezett egy hatalmasat és remegni kezdtek a végtagjaim...

Újra éreztem... újra éreztem azt, amit az elmúlt évben is már megtapasztaltam.

A szerelmet. Nem felejtettem ám el Kook. Az összes érzés belém ivódott, és igaz, hogy mostanában már nem éreztem irántad semmi intenzívet..
De az a pillantás, amivel most illettél meg... több volt minden kimondott szónál.

Viszont erről neki nem kell tudnia.
Örülök, hogy most itt van velem és elhatároztam, hogy le fogom szarni Kook családi hátterét, mert ha sokat agyalnék ezen, akkor abból bajok is lehetnének.

Úgy éreztem most magamat, mint anno a tesi órákon.
A szájam kiszáradt, a fejem elvörösödött, és izzadni kezdtem.

-Megígéred, hogy nem fogsz megbízni senkiben? -kérdezte halkan, mire én csak zavarba esve lehajtottam a fejemet, majd bólogattam párat.

-Jimin ez nem játék, értsd meg. Ezt most komolyan kell venned neked is. Láttalak ma este, hogy Junoékkal ettél. Ők még a normálisabbak közé tartoznak, de vannak itt nagyon veszélyes emberek is. Én csak azt szeretném, hogy ne essen bajod soha. Aggódom érted, mert nem tudok mindig melletted lenni. Nézz a szemembe és úgy mondd. -emelte újra magára a tekintetemet.

-Megígérem. -suttogtam.

-Rendben. -mosolyodott el egy kicsit, majd az arcomon végig simítva engedett el.

Hihetetlenül jól estek Kook szavai. Nem is tudom, hogy mikor estek ilyen jól kimondott szavak.
Szeret engem és aggódik értem. Biztonságban szeretne engem tudni.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha is hallhatok tőle ilyesmiket.

Hiszen régen még szentül meg voltam győződve arról, hogy ő sohasem fog engem szerelemből szeretni.

Ezek szerint ez azt jelenti, hogy most már elértem a célomat?
Talán igen...

A szüleim kiskoromban mindig azt mondogatták, hogy az életben mindennek ára van.
Ezek szerint nekem a családom elvesztésébe került az, hogy Jungkook szerelmes lett belém a jelek alapján.

Ennek örülök is, nagyon, viszont... nem tudom, hogy megérte-e.
Mégiscsak a családomról van szó.

De a jelennek kell élni nem?
A sok gyászolás és siránkozás már úgysem hozhatja vissza a szüleimet és a testvéremet. Jungkook még itt van nekem, szóval rá kell ezentúl koncentrálnom.

A családom elvesztését pedig ki kell zárnom az életemből, mert érzem hogy azt úgysem tudnám teljes mértékben feldolgozni. Még nem..

Miután Kook elengedett engem, én rögtön észbe kaptam és beleültem az ölébe.
Hiányzik az érintése, hiányzanak a kedves szavai, a teste melege és az, hogy csak velem törődjön.

Vele ki tudnám zárni a felesleges gondolataimat, és talán most még fel is tudna vidítani egy kicsit.

-Mint a régi szép időkben... -kuncogott a volt tanárom.

-Elvesztettem mindenkit magam körül. Már csak ön maradt nekem. -néztem a szemeibe, mire lefagyott az arcáról a mosoly.

-Sajnálom, Jimin. Őszintén. Viszont rám számíthatsz, ezt megígérhetem neked.

-Köszönöm. Tudja, most eszembe jutott valami. -raktam a kezeimet a vállára, míg ő a derekamra tette a sajátjait.

-Mi?

-Az, hogy akkor most mi lesz az országossal és a csapattal? -tettem fel a kérdést halkan.

-Hát... annak szerintem már annyi. -sóhajtott egy nagyot szomorkásan. -Pedig azt hittem, hogy most lesz esélyünk a nyerésre. Ti voltatok eddig a legerősebb csapatom.

-Mindegy... majd máskor. -vontam vállat.

-Aranyos vagy, hogy ezt mondod. -pillantott rám.

-És... mi lesz az érettségimmel? -kérdeztem meg azt, ami már a kezdetektől fogva nyugtalanított.

-Ha szeretnél érettségit, akkor azt apám el tudja majd intézni.

-Hogyan? -lepődtem meg.

-Nem tudom. Vannak módszerei. Az öcsémnek is szerzett valahonnan érettségit, pedig ő nem is járt közép suliba. -vont vállat.

-Önnek van egy öccse? -döbbentem le.

-Van. Sajnos vagy nem sajnos. Már most látom, hogy ő is pont ugyanolyan lesz, mint az apám. Én vagyok itt a fekete bárány. -nevetett fel.

-Örülök, hogy ön lett a fekete bárány. -mosolyodtam el.

-Én is. De most gyere. Nincs itt semmi cuccod sem, ugye? -rakott ki az öléből.

-Nincs, konkrét semmim sincs itt, csak én. De hová megyünk?

-Mostantól az én szobámban fogsz lakni. Nem maradhatsz itt. Az én szobám biztonságosabb, na meg ott vagyok én is. -magyarázta meg, majd karon ragadt engem és kiterelgetett a folyosóra, onnan pedig balra fordultunk és nem sokkal később behúzott egy másik szobába, ami eszméletlen gyönyörű volt.

Egy kis folyosó volt az elején, ahonnan nyílt egy ajtó, majd utána kitárulkozott egy hatalmas hálószoba, egy fal méretű ablakkal, íróasztallal, bútorokkal, franciaággyal, és led csíkokkal.

-Itt miért van mindenhol ekkora ablak? -kérdeztem elámulva.

-Mert az apám szereti a panorámát. -vetette le Kook az ágyra magát.

-Én is szeretem. Ez annyira menő. Legalább ennyi jó van ebben az egész szituációban... -suttogtam magam elé.

-Lassan aludni kéne már. Eléggé későre járhat az idő. -javasolta a fekete hajú.

-Nincs pizsamám. -fordultam felé.

-Azt könnyen megoldhatjuk. -kelt fel az ágyról, majd a szekrényéhez sétált és turkálni kezdett benne.

Pár perc után a kezembe nyomott pár ruhadarabot.

-Próbáltam a legkisebbeket összeválogatni, de én az oversizeos pólókról és nadrágokról vagyok híres, sajnálom. -dobott felém egy félmosolyt, amitől újfent elpirultam.

Jaj, de hiányzott már ez...

-Köszönöm. Hol van a fürdőszoba?

-A folyosó végén lévő ajtó mögött. -válaszolta.

Azt hiszem, hogy a mai este egy szemhunyásnyit sem fogok tudni aludni.

Először is szakítottam Jaejel, aztán a családomnak annyi, az életemnek is annyi, plusz Jungkook újra intenzív érzelmeket kezdett el belőlem kiváltani.

Kell valami amivel el tudom terelni a figyelmemet, de sürgősen. Ha továbbra is elmélkedni fogok, akkor az fix, hogy nem lesz annak jó végkimenetele.

Vajon milyen lenne Kookkal lefeküdni..?

Jól van, Jimin, azért ne ilyenekkel tereljük el a gondolataimat, mert abból nem csak fürdés lesz a mai este, hanem egy kicsit intimebb dolog is történne, ami nem biztos hogy jó lenne, ha Jungkook meghallaná.

De amúgy tényleg... vajon milyen lehet az első alkalom?

_____

Köszönöm,hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: