Már vészesen közeledett az arca felém. Szinte már összeért a homlokunk is, de én még mindig csak azon agyaltam, hogy meg tegyem vagy ne?

Nem tudtam dűlőre jutni...

Mindketten kapkodtuk a levegőt és elöntött az a bizonyos köd már megint, de egyszerűen képtelen voltam őt megcsókolni.

Éreztem, hogy Jimin csak az én engedélyemre várt, mivel az ajkaink már majdnem súrolták egymást és a szívem olyan hevesen vert, hogy az hihetetlen, de nem voltam rá képes.

-Sajnálom, Jimin... de nekem ez nem megy. Képtelen vagyok rá... -raktam ki óvatosan az ölemből a csalódott törpét, majd összezavarodott elmével siettem ki a konyhába, ahol a mosogatókagyló fölött támaszkodtam meg.

A szívem a torkomban dobogott és a levegő is nehezen akart eljutni a tüdőmig.
Folyton csak egy kérdés cikázott a fejemben; Mi volt ez az előbbi?

Jiminnel majdnem csókolóztunk, basszus.
De szerencsére ez nem történt meg.
Jobb is így.
Nem akartam volna senkinek sem csalódást okozni.
Legalább így elkerültük a bonyodalmat.
Viszont tényleg kellene már nekem valaki legalább csak egy éjszakára...

Hallottam, ahogy Jimin valahogy beszenvedte magát a konyhába, majd egyszercsak átölelt hátulról.

-Legalább csak próbáljuk meg... egyszer. -fordított lassan szembe magával, majd mégközelebb jött hozzám.

-Ne erőltessük ezt, Jimin. Én a tanárod vagyok, te meg a diákom. Én heteró vagyok, te meg nem. Te szerelmes vagy belém, de én nem tudlak úgy szeretni téged. Fölösleges lenne, hiszen ezzel is csak neked ártanánk. -simítottam az arcára, majd rögtön le is engedtem a kezemet.

-De ez minden álmom... felfogtam, hogy ön sosem lesz szerelmes belém, de kérem... már majdnem meg volt, csak egy kicsi kellett volna hozzá. -pipiskedett feljebb hozzám.

-Jimin, ne legyél ennyire akaratos. Már így is a megengedettet túlléptük. Legyen elég neked ennyi. -próbáltam eltolni őt magamtól.

-Kérem... -ölelt magához szorosan, mire én sóhajtva raktam a vállaira a kezemet.

-Kérhetsz bármit tőlem és én mindent megadok neked, de... ezt a csókos dolgot felejtsd el, légyszíves.

-Akkor... azt kérem, hogy... csókoljon meg. -mosolyodott el.

-Jézus segíts! Mondd, te ezt ugye most csak direkt csinálod? -kérdeztem tőle szenvedve.

-De annyira akarom önt... -csimpaszkodott belém úgy, hogy a feje már elég közel járt az enyémhez.

-Jimin drága... ezt már megbeszéltük. -vettem óvatosan az ölembe. -Nincs több nyak kiszívás, se csók, se semmi. Én fiú vagyok és nem lány. -nyomatékosítottam.

-Ah... bele fogok örülni. -ejtett a fejét a mellkasomra.

-Hát én is... -motyogtam, majd visszaraktam őt a földre.

-Akkor... egy búcsú csók? És akkor nem érek többet önhöz. -egyezkedett.

-Ezt el is kéne hinnem? -kuncogtam.

-Végülis... nem. -mosolyodott el.

-Miért szeretnél te ennyire csókolózni? -karoltam át a derekát.

-Mert szeretem magát, és minden másodpercben vágyom az érintéseire. De ön ezt nem értheti meg. -rántott vállat.

-Dehogyisnem... mindent értek, hidd el. -bólogattam helyeslésképpen.

-Én lennék a legboldogabb ember, ha ön megcsókolna. A törött csontjaimnak is biztosan jót tenne. -incselkedett.

-Te aztán tudod, hogy hogyan kell manipulálni az embert. -nevettem fel.

Jimin tekintete újra megváltozott és megint vággyal teli lett.
A kezeit a nyakam köré fonta és újra felpipiskedett hozzám, ami miatt az orrunk hegye már össze is ért.
Most nem távolodtam el tőle, hanem csak a derekát simogattam, miközben vártam, hogy mi lesz.

Hosszú ideig nem csináltunk semmit, mert Jimin megint csak az én engedélyemre várt, amit még most sem tudtam megadni neki.

Látszólag ő ezt megelégelte, mert kinyújtotta a nyelvét és gyengéden végig nyalt az alsó ajkamon, ami miatt akaratlanul is liftezett egyet a gyomrom az izgalomtól.

-Még most sem megy, Jimin... Hiába próbálkozol... -suttogtam lemondóan, mire ő csak óvatos puszikat kezdett adni az ajkaimra, mire bennem megfagyott a levegő és éreztem, hogy még a vérkeringésem is irányt váltott a hirtelen érzés miatt.

Jimin most tényleg megcsókolt? Én pedig miért is nem tolom el őt magamtól?

Végül a kis puszik helyett inkább neki nyomta az ajkait a sajátjaimnak, majd egy hosszú, cuppanós puszival illetett, amit még mindig sokkoltan követtem figyelemmel.

Még pár hosszú csókot kaptam tőle, mikor is észbe kaptam, hogy talán nekem is kéne valamit cselekednem, hogy ne legyen annyira kínos majd a helyzet.

De ebből már nem mászok ki jól, az biztos.

Lassan visszacsókoltam őt, mire Jimin gyorsított a tempón, miután jobban összepréselte a testünket.

Te szent isten... Jimin ajkai nagyon puhák és finomak is. Mintha gumicukrot ennék...
Pont mint ahogyan elképzeltem. Hihetetlenül jól csókol.

A tudatomon kívül kezdtem el gyorsítani mégjobban a tempón, miközben harapdáltam az alsó ajkát.

Nem sokkal később a nyelvemet is átvezettem a szájüregébe, ami miatt nálam itt telt be a pohár és éreztem, hogy ha tovább mennénk most, akkor nem fog érdekelni az sem, hogy fiú-e vagy lány és hogy el van törve az egyik keze és a lába, én a konyha asztalon fogom őt a magamévá tenni.

Villám sebességgel váltam el tőle és kipirult arccal néztem a vöröses pofijára.

-Most örülsz? -kérdeztem halkan.

-De még mennyire. -mosolyodott el.

-Akkor jó. -válaszoltam komoran, majd őt félre lökve indultam egyenesen a fürdőbe, ahol kulcsra zártam az ajtót magam után...

°°°°
Az egész napomat ott töltöttem egyedül.

Nem érdekelt, hogy Jimin már konkrétan sírt amiatt, mert nem nyitottam ajtót neki.
Én csak újra a magányra vágytam.

Dühös voltam Jiminre, hiszen ő erőltette a dolgot.
Annyi össze vagyok mostmár zavarodva és annyira szorít a mellkasom.

Kétségbe vagyok esve.
Mi tegyek most ezután?
Mondjam meg egyenesen Jimin szemébe nézve, hogy bocs de nekem nem jelentett ez semmit?
Márpedig az igazság az pont nem ez...

Kurvára felkavarta Jimin ajkai az érzelmeimet és nem bírtam felfogni, hogy mi komolyan csókolóztunk.

Pedig olyan jól elterveztem, hogy távol tartom magamat tőle...

Világosan megmondtam neki, hogy én erre képtelen vagyok, de ő mégis lekapott engem. A tanárját!

Iszonyat élveztem a csókot és ez volt az, ami a legjobban dühített engem.

Hiszen Jimin egy kibaszott fiú. Egy kurvára kiskorú fiú!

Én ezt nem tehetem meg. Ez nem én vagyok. Nem így szoktam viselkedni az emberekkel.

Nem tudom, hogy hogyan kéne ezek után viszonyulnom hozzá és ehhez a helyzethez.

Nincs kedvem most már találkozni Jiminnel.
Inkább csak egy jó bárba mennék el, ahol leihatnám magamat úgy, hogy ne tudják ilyeneken gondolkozni.

Viszont Jimin szüleinek meg megígértem, hogy vigyázni fogok az egyszem fiújukra, szóval ha akarnám sem hagyhatnám itt a kis törpét egyedül.

Már konkrétan a sírás kerülgetett, mikor rászántam magamat, hogy késő este kimozduljak a fürdőszobából, ahol eddig ültem a kád előtt.

Féltem Jimintől... Nem tudom miért, egyszerűen csak nem mertem a szemébe nézni és a közelébe menni.

Belül még mindig tomboltam és lehordtam magamat mindennek, majd az ajtóhoz léptem és egy 'Ennél már úgysem lehet rosszabb' gondolattal tártam ki magam előtt az ajtót.

Hát ez tök szuper... Az első, amit megláttam az az volt, hogy Jimin az ajtó mellett feküdt kisírt arccal és látszólag elaludt.

Akármennyire voltam dühös rá egész nap, most megesett rajta a szívem.

Ah, a francba... hiszen pont, hogy én mondtam, hogy nem tudnék haragudni rá, hiszen ő még csak most fedezi fel, hogy milyen a szerelem.
De akkor is megcsókolt az égszerelmére! Sejtettem, hogy valamikor már annyira nem fog bírni magával, hogy ez be fog következni, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar meg fog történni.

Én erre még tényleg nem voltam felkészülve, viszont... annyira jó volt.

Egy nagy gondterhelt sóhaj hagyta el a számat, miközben óvatosan az ölembe kaptam őt és a szobámba cipeltem a törékeny kis testét, majd az ágyra fektetve gondosan be is takargattam.

Leültem az ágyra, pontosabban Jimin mellé, majd egy pillantást vetettem dús ajkaira és szenvedve temettem a fejemet a tenyereimbe.

Nem szabadna ezen ennyit agyalnom, mert ez viszont csak nekem tesz rosszat.

Újra ránéztem, majd megakadt a szemem a tőlem kapott nyakláncon, ami még mindig a nyakán lógott.

Úgy éreztem, hogy már szét szakít ez a sok érzelem belülről, ezért fogtam magamat, majd kisiettem a szobából, egyenesen az előszobába, ahol a kabátzsebemből előszedtem a ritkán használt jó erős cigarettákat tartalmazó kis dobozt plusz az öngyújtót is.
Kapásból kiszedtem belőle 2 darabot, aztán a nappalin keresztül kimentem a teraszra, a jó hűvös esti levegőre.

Az ajkaim köze helyeztem az egyik bűzrudat, majd meg is gyújtottam azt és egy jó nagyot beleszippantottam.

Egy perc alatt kiszállt belőlem mindenféle negatív érzés, így a terasz szélére leültem és elkezdtem mindent helyre rakni a fejemben.

Vagyis csak helyre raktam volna, de nem ment, szóval egy kis idő után feladtam ezt és csak a tüdőmből kiáramló füstre koncentráltam.

Hamar el is szívtam azt a kettő cigit, ezért még pár perc nyugalom után visszamentem a házba és visszatettem a kabátzsebembe az öngyújtót.

Levágódtam a kanapéra, majd magamra térítettem a plédet és megpróbálkoztam elaludni, ami mondanom sem kéne, hogy egyáltalán nem ment.

Még mindig féltem... de most már rájöttem, hogy nem maga Jimin váltotta ki ezt belőlem.

Sokkal inkább a helyzet. Rettegtem attól, hogy ezután már nem lesz minden a régi, hogy ezután meg fog utálni engem vagy ignorálni fog amiatt, mert én többet ezt nem szeretném megcsinálni vele, gondolok itt a csókra.
A szívem azt súgja nekem, hogy járjak Jimin kedvében és engedjem meg neki, amit csak szeretne, legalább én sem lennék magányos. De az eszem ennek az ellenkezőjét ordítja a fejemben.
Nem tudom, hogy melyikre hallgassak.

Nem szeretném becsapni magamat, de ugyanakkor Jimint sem szeretném átverni az érzelmeimmel.

Ah, nehéz dolog ez.

Viszont egy biztos... semmiképpen sem szeretném azt, hogy rosszba legyünk ezekután. Ez nem ér annyit.
Jimin még mindig egy csodás ember, és túlságosan is megkedveltem őt ahhoz, hogy emiatt hagyjam tönkremenni a kapcsolatunkat.

Valamikor éjfél körül jött álom a szememre, ezért kétes érzések közt aludtam el.

Lehet, hogy holnap már könnyebb lesz minden és ki fog tisztulni a fejem is.

És abban is reménykedem, hogy nem bántottam meg Jimint semmivel sem..

_____

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: