Jimin szemszöge:

-Jimin, gyere ide egy kicsit kérlek! - szólt be nekem Kook miközben én a büfében törölgettem az edényeket.

Ő még nem dolgozhat az itteni emberek szerint, mivel teljesen fel kell épülnie ami a sebét illeti és egyébként ez így van rendjén, ezért amióta itt vagyunk, azóta folyton a büfében és a büfé körül tölti velem az idejét.

-Igen? - sétáltam az egyik asztalhoz, ahol ő ült egy levéllel a kezében. - Az mi? - mutattam a papír lapra.

-Emlékszel, amikor a házatokban voltunk legutoljára és a széfben Minji levele volt? - kérdezte, miközben felvette azt az iszonyat helyes fekete olvasószemüvegét.

-Aha.

-Beleírta, hogy az egyik megszökött fegyveres átállt az oldalára és elmenekültek. Nos... Kaptam ettől a férfitól egy levelet újra, amiben elmagyarázta, hogy sajnos nem tudja úgy szervezni a dolgokat, hogy találkozzatok, mivel Minji folyton ezzel rágja a fülét. De biztosít neki egy szebb jövőt. Ők is nevet cseréltek, ezért Minji hivatalosan most már Min Soo lett és Busanba költöztek, ahol Minji egy másik gimibe folytatta a tanulmányait egy új személyként. És... azt hiszem, hogy a húgod és a pasi közt már alakul a dolog. Mielőtt kiakadnál nem kell félni, hisz ez a pasi még épphogy betöltötte a 20-at. Utána néztem, mikor megtudtuk, hogy kinél van a húgod. Nincs nagy korkülönbség, de csekkold le magad. - tolt elém egy képet, amin a férfi van és a húgom, amint épp egy puszit ad a fiú arcára, aki egyébként így első ránézésre nem rossz. Az arca alapján tényleg jó ember lehet. Talán biztonságban van nála a húgom, aki annyira szép ezen a képen. Bárcsak láthatnám őt. Már legalább százszor megbántam, hogy régebben annyira gonoszan viselkedtem vele. Valójában imádom ezt a kis lányt. Büszke vagyok rá, hogy kitartott idáig és büszke vagyok, hogy ilyen szép nő lett belőle, habár még nem nagykorú.

-Most miért nézed így ezt a képet? A pasi megbízható, hiszen ilyet nem mindenki tenne meg a másikért. És nézd meg milyen aranyosak! Nem kell aggódnod! A húgoddal levelezhetsz akár rendszeresen is, hiszen a postát minden héten pénteken viszik innen hajóval. - húzott engem az ölébe, amint meglátta az elbizonytalanodott arcomat.

-Ez jó hír. Legalább nem szakad meg végleg a kapcsolat köztünk. - mosolyodtam el halványan.

-Aztán majd pár év múlva, ha már mindenki elfelejette ezt az ügyet, akkor már tényleg biztonságban vissza tudunk Koreában menni pár hétre meglátogatni a húgodékat vagy talán örökre ott maradni. Csak nem a legforgalmasabb városba költöznénk. Vagy.... maradhatunk itt is.

-Egyelőre én csak egy kis nyugalmat szeretnék itt, veled. Minjivel természetesen levelezni fogok, aztán majd egyszer arra is sor kerül talán, hogy visszamenjünk Koreába. - pusziltam az arcára. - Ezt a képet elrakom. - csúsztattam a zsebembe a Minjitől kapott fotót. - Most mennem kell vissza, de hamarosan készen leszek az itteni dolgokkal. - szálltam ki az öléből.

-Délután elmegyünk a piacra ruhákat venni? - véletlen elhoztam a bankkártyámat és véletlen ki tudtam venni elég sok pénzt a közelben lévő egyetlen automatából amit amúgy csak a turisták használnak, de mindegy. - közölte velem.

-Egy perc és jövök! - csillantak fel a szemeim, hiszen már iszonyat régen voltam valaha is bevásárolni, ezért ez az ötlet pompásan hangzott most. Gyorsan vissza is szaladtam, hogy elmossam az utolsó adag edényt.

...

A nap végére egy halom ruhával tértünk haza, aminek legalább a fele elefánt mintás volt, hiszen ez Thaiföld és itt erről híres az ország. Őszintén szólva nekem nagyon tetszik.

-És igazából hogyan is volt ez a Taehyung dolog? Mármint nem igazán értem ezt a besúgós cuccot. - kérdeztem meg hirtelen, miközben épp az ágyon ettünk valami tésztát.

-Igen... Ez folyamat eléggé hosszú. Taehyung már több éve a maffiánál volt, hogy minél jobban fel tudja terképezni a dolgokat, mint rendőr. Információkat adott le a rendőrségnek, mikor végre elérte, hogy olyan pozícióban legyen, amiben azért már feltűnés nélkül tudott mozogni. Elérte, hogy apám titkára legyen, így már mindenki megbízott benne és bármit csinált, nem ellenőrizték. Ez a projekt rendkívül nehéz, összetett és időigényes volt, ezért előre is fogják léptetni őt és valami jutalmat is kapni fog, ami jogosan jár neki. Az eddigi rémálmomat ő tette tényleg rémálommá, hiszen ezentúl a maffia már csak a rémálmaimban fog szerepelni. Ja és ezt csak onnan tudom, hogy a hajó úton idefelé volt időnk beszélgetni. - magyarázta.

-Hát én ha fizettek volna nekem, akkor sem tettem volna be a lábam abba az épületbe. És mi van Junoval meg a többiekkel?

-Uhm... Vesta halott, a többiek meg gondolom már a börtönben.

-Sajnos vagy nem sajnos, de nem tudok szomorú lenni emiatt. Mindvégig benne volt a gondolataim közt, hogy ők semmivel sem különbek a többinél, csak jófejek voltak, ennyi. De nem tudok úgy visszatekinteni rájuk, mint ha a barátaim lettek volna, hiába éreztem ezt akkor - vallottam be.

-És ezt nem is kell szégyellni. Az ottani emberekben nem lehetett megbízni. De már vége, koncentráljunk a jelenre. - simított végig a lábamon.

-Na igen, ezt már mondani is szerettem volna... Szerintem ezt a szekrényt arrébb kéne tolni, mert úgy nagyobb hely lenne a szobában. Csak egyedül nem bírtam megmozdítani. Meg kéne ide valami normális íróasztal és pár dísz, hogy otthonosabb legyen a ház. - javasoltam, amiben ő csak egyetérteni tudott.

-Holnap újra járjuk a piacot akkor. - mosolygott, mire én leraktam az üres tálakat az asztalra, majd visszamásztam az ágyba és odabújtam hozzá.

-Thaiföldön már legális az egyneműek házassága, ugye tudod? - suttogtam kacéran a fülébe.

-Mire célzol ezzel? - vonogatta a szemöldökét.

-Én? Semmire... - fúrtam a fejemet a mellkasába.

-Meggondolandó gondolat. - motyogott valamit.

-Jungkook..?

-Hm?

-Jungkook?

-Mi az?

-Jungkook.

-Mi van? - nevetett fel.

-Semmi, csak mondogatom a nevedet.

-Miért?

-Emlékszel, mikor mindig azt mondtad nekem, hogy csak szólítsalak a neveden és mindig ott leszel, ahol vagyok? - kérdeztem tőle halkan?

-Hogyan is felejthetném el..?

-Bevált. Nézd meg miken mentünk keresztül és most mégis itt vagyunk egymás mellett közvetlen közel. Lehet, hogy nem sokszor mondtam ki a nevedet hangosan, de belül mindig azt ordibáltam, hogy: "Jungkook! Jungkook!" - imitáltam.

-Látod, én megmondtam! - puszilt a fejemre. - Amit akkor mondtam az ezentúl is is fog maradni. Szeretlek téged, kicsi Jimin! - ölelt át szorosabban.

-Én is téged!

Ez a mi történetünk kezdete volt és remélem, hogy még sok fejezetet tartogat nekünk még ez a könyv. Most kezdem csak megtapasztalni, hogy milyen az igazi élet, a feltétel nélküli szeretet és a szabadság, korlátok nélkül.

Vége

Köszönöm, hogy elolvastad!