-Öhm... Jungkook. -szólítottam meg őt kora reggel az ágyban, ahol hozzábújva feküdtem mellette.

-Aranyosan ejted ki a nevemet. -állapította meg csukott szemekkel.

-Szeretnék egy zongorát. -jelentettem ki.

-Minek? -pillantott rám álmosan.

-Mert a zongora az életem. Tudja... va-vagyis tudod, aki imádja a zenét, az már úgy tekint egy hangszerre, mintha egy menedék lenne. Nekem is az volt anno a folytonos plátóit szerelem által okozott szenvedés miatt. De most is szükségem van egy zongorára, hogy el tudjak menekülni a családom elvesztésének a kisértése elől. -magyaráztam.

-Meneküljél inkább hozzám. Én úgyis értékesebb vagyok, mint egy zongora. -mosolyodott el.

-Ah, ön ezt nem értheti. -döntöttem mellkasának a fejemet.

-Jimin, tegezz! -szólt rám Kook.

-I..igen... bocsánat. Szóval, te ezt nem értheted, mert gondolom nem értesz a hangszerekhez, viszont ez körülbelül ugyanolyan, mint neked a kosárlabdázás.

-Valóban nem értek a zenéhez, de ezzel a hasonlattal már világossá vált számomra. Ez esetben majd utánna nézek, hogy van-e itt zongora vagy lehet-e ide behozni egyet, jó? -simított be a pólóm alá a hátamra, ami miatt végig futkosott rajtam a jól eső hideg.

-Rendben, köszönöm. -remegett meg egy kissé a hangom, miközben élveztem, ahogy Kook meleg tenyere a bőrömet simogatta.

-Nincs mit, Jimin. -bámult engem csillogó szemekkel, mire én egyből kapkodni kezdtem a levegőt, és bevörösödött a fejem is. -Most miért csinálod ezt? Olyan mintha félnél tőlem? Úgy zihálsz, mintha egy maratont futottál volna le, pedig még semmit sem csináltam. -engedett el engem Jungkook.

-N..Nem félek tőled, csak... izgatott leszek ilyenkor és rohadtul szerelmes. -hajtottam le a fejemet.

-Vagy csak inkább még tapasztalatlan vagy. -döntötte oldalra a fejét.

-H..Hát az is meglehet. -mosolyodtam el kínosan.

-Ezen nincs mit szégyelleni. Őszintén szólva nekem nagyon bejön a te kis ártatlanságod. Nagyon fel tud húzni néha olyan értelemben ez a fajta tudatlanság. Érted mit akarok mondani, ugye? -kezdte el simogatni a karjaimat.

-Azt hiszem, igen. -bólogattam halványan.

-Akkor jó. És... mikor szeretnéd elveszteni? -kérdezett rá nyíltan, mire nekem kétszeresére nyíltak a szemeim.

-Te..Tessék? -dadogtam össze vissza.

-Most mi van? Szerintem rég lehetett már sejteni azt, hogy én fogom elvenni a szüzességed. Csak az a gond, hogy még sohasem feküdtem le fiúval és még soha nem volt dolgom ennyire fiatal szűz emberrel, szóval ebből a szemszögből nézve még nekem is új lesz egy kicsit. Nem akarlak siettetni, hanem csak azt próbálom a tudatodra adni, hogy nekem is vannak szükségletem, amit ki szeretnék élni, mint múltkor... tudod, a bárban. De én most... veled szeretnék... úgy... lenni. -fejezte be a mondatot akadozva.

-A...Ahm... te most... azt akarod mondani, hogy le szeretnél feküdni... velem? -realizáltam a dolgokat hevesen dobogó szívvel.

-Hát, igen. Kipróbálhatnánk. Tudod, eléggé sikerült elérned a célodat. Szemet vetettem rád, és ki tudja meddig fognak fajulni az érzéseim irántad. -simított le a hátsó felemre.

-Ez nagyon jó és örülök is neki, de... én még egy kicsit azért félek ettől az egésztől.

-Csak azért félsz tőle, mert még nem ismered. -vont vállat.

-Fájni fog? -kérdeztem.

-Igen. Először rohadtul fog fájni, de nem az a rosszul eső fájdalom lesz, hanem a jól eső. Utána még könyörögni is fogsz nekem, hogy csináljam durvábban. -magyarázta.

-Uh, hát ez... undi. -húztam el a számat.

-Dehogyis. Meglátod, hogy milyen szuper jó lesz. Mintha a mennyekben járnál, olyan lesz.

-Nem is tudom... -bizonytalanodtam el.

-Még gondolkozhatsz rajta. Este majd átbeszéljük részletesebben ezt a témát, hogy biztosan képbe legyél.

-Tuti, hogy jó ötlet ez? Nem lenne még túl korai? -kérdeztem bizonytalanul.

-Szerintem nem. De ha te máshogy gondolod...

-Ja, nem. Csak kérdeztem.

-Akkor jó.

-Ma amúgy... mit fogunk csinálni? -tereltem a témát.

-Nekem edzenem kell egész nap az apám kérésére, te pedig itt maradsz szépen és nem mozdulsz ki innen, oké? Reggeli után ide visszajössz és megvársz engem. Jól jegyezd meg, hogy csak itt, az én szobámban vagy biztonságban. -nézett rám szigorúan.

-Persze, megjegyeztem. -motyogtam bólogatva, mire ő hirtelen felült az ágyon, így az ölébe kötöttem ki.

-Istenem... -simított az arcomra. -Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is képes leszek ilyen szemmel nézni egy fiúra. -nézett mélyen a szemeimbe. -Nem fogom kibírni, hogy ne érjek úgy hozzád. Egyrészt már kezdek a napokban kanos lenni, másrészt pedig túl imponáló vagy. A franc essen bele... -hajtotta hátra a fejét szenvedve.

Jungkook szemszöge

Szerelmes lettem...
Kibaszottul szerelmes lettem Park Jiminbe, a volt diákomba, aki egyébként fiú és csak most töltötte be a 18-at.

Először tényleg ledöbbentem azon, hogy Jimin konkrétan nem tud semmit a szexről, de ez is egy orvosolható probléma, szóval nincs gáz.

Terveim szerint a napokban már úgyis el köszönhet majd a szüzességétől, mert én fix, hogy nem fogok várni rá a kelleténél többet.
Érezni akarom őt, és természetesen már rám férne egy jó hosszú, édes éjszaka.
Ez a sok stressz már nem hagy nyugodni, emiatt pedig eléggé ingerlékeny tudok lenni, amit csak az a fajta kielégülés tudna helyrehozni.

Na meg persze a bűntudat...
Jimin családjának a halála... gyakorlatilag az én lelkemen szárad, ami rendesen felemésztett már engem.
Tudom, hogy ezt nem lenne most jó, de érzem, hogy mentálisan egyre lejjebb kerülök, amit próbálok megakadályozni, de eléggé nehezen megy.

És most is, ahogyan itt ül az ölemben és a kis barna ártatlan szemeivel engem néz, csak rátesz mégegy lapáttal a mentális állapotom süllyedésére, hiszen újra és újra eszembe juttatja, hogy konkrét miattam lett árva.

-Bocsáss meg, Jiminie. -fúrtam a nyakába a fejemet.

-Miért? -zavarodott össze.

-Nem tudom... Mindenért. -öleltem magamhoz őt szorosan, ezzel is tudatva vele, hogy szeretem őt és bármit meg tudnék tenni érte és a biztonsága érdekében is.

-Semmi baj. Nem tudom, hogy pontosan mi miatt is kértél bocsánatot az előbb, de én mindenért megbocsátok neked. -simogatta meg gyengéden a hátamat.

-Miért vagy ilyen jószívű? -nevettem fel fájdalmasan.

-Ilyen vagyok. Nem tudok nem jószívű lenni azokkal, akiket szeretek. -vont vállat.

-Ha világban az emberiség háromnegyedének a személyisége olyan lenne, mint a tiéd, akkor a Föld meg lenne mentve. -pillantottam szemeibe.

-Ugyan. -legyintett. -A jószívűség nem mindig jó ám. Ki tudnának használni érte eléggé könnyen.

-Mondjuk ez igaz, de mindegy, hagyjuk is. -simítottam újra az arcára. -Most legszívesebben egész nap az ágyban feküdnék veled és csak ölelgetnélek.

-J..Jungkook... ne mondj ilyeneket. Sohasem mondtál még ilyet ezelőtt. -jött zavarba az én kis picinyem.

-Hát, azóta már sokat változtak a dolgok. Most már csak én vagyok neked és te is rám lettél utalva, amit én bizonyos szempontokból nem is bántam meg. Nincs már olyan ember a környezetünkbe, aki beleszólhatna a mi kis kapcsolatunkba, szóval te is lehetnél bátrabb velünk kapcsolatban. -magyaráztam.

-Bátrabb? -mosolyodott el furán.

-Igen. Tudod, hogy értettem... Ebben az épületben nem különböztetik meg a melegeket a heteró emberektől és az összes eddigi ismerőseinkkel, rokonainkkal már megszakadt a kapcsolatunk. Egyszóval már nincs senki, aki előtt lebukhatnánk, ezért lehetnénk egy kicsit bátrabbak egymással szemben. -magyaráztam el neki.

-Például... erre gondoltál? -térdelt fel elém, közre fogva engem a lábaival, majd a nyakam köré fonta a karjait. Feje egy kicsit már magasabban volt, mint az enyém. A fenékébe markolva húztam őt magamhoz mégközelebb és elmosolyodtam én is.

Ez az a Jimin, akit imádok ilyenkor. Ártatlan, de mégis iszonyúan szexi.

-Talán... -játszadoztam vele.

-Az mit jelent? -kérdezte vörösödő pofival.

-Azt... -hajoltam az ajkai felé lassan, mire ő lehunyta a szemeit. De édes... -Hogy... te vagy a leggyönyörűbb. -nyomtam össze az ajkainkat végül.

Sosem szokott ez előfordulni velem csókolózás közben, de most mégis liftezett egy hatalmasat a gyomrom, viszont ahogy érzem, ő is eléggé intenzíven reagált erre a csókra.

Nem mozdítottam meg a szájamat, hanem csak egy hosszú csókot nyomtam dús, nedves ajkaira, majd egy cuppanós hang után el is váltam tőle.

-Ne, Jungkook... Szeretnék még. -kapott utánam egyből.

-Hidd el, hogy még a szuszt is ki tudnám csókolni belőled, de most már mennünk kéne reggelizni. Ha késünk, akkor apám meg fog büntetni, ami hát nem a megkellemesebb dolog. -simogattam a derekát.

-Akkor csak még egy kicsit. -alkudozott.

-Jiminie, tényleg el fogunk késni. Van szűk negyed óránk elkészülni. Majd este mindent meg fogsz kapni, amit csak kérsz, rendben?

-És... ha én most szeretném? -kezdett el játszadozni a tincseimmel.

-Majd este. -hangsúlyoztam ki.

-Jó, akkor majd este... -mászott ki az ölemből sértődötten.

Mosolyogva megráztam a fejemet, majd a szekrényemhez sétáltam, ahonnan kiszedtem a Jiminnek szánt elegánsabb szettet, amit hosszú nehézségek árán előkerítettem a kisebb méretű ruháim közül.
Magamra csak egy fekete vasalt nadrágot és egy szintén fekete inget vettem egy ugyanolyan színű nyakkendővel és cipővel.

-De utálom ezt a stílust... -morogtam, miközben a ruhásszekrényemen levő tükör előtt próbáltam valamit kezdeni a hajammal.

-Szerintem eléggé... jól áll. -hallottam meg Jimin hangját a hátam mögött aztán észre vettem a tükrön keresztül, hogy nagyon méregetett engem.

-Az lehet, de nem szeretek úgy kinézni, mintha egy maffia banda tagja lennék. -fordultam felé.

-Dehát te tényleg egy maffia banda tagja vagy. -értetlenkedett.

-Na pont ez a baj. -fordultam vissza a tükör felé és párszor beletúrtam a hajamba, aztán teljesen el is készültem. -Jimin, te készen vagy? -léptem el végleg a szekrényemtől.

-Aha. Ha nem baj, akkor a te fogkefédet használtam... -motyogta.

-Az enyémet? -lepődtem meg.

-Nekem nincs. -pillantott rám ártatlanul.

-Nem baj. Na gyere, Jiminie. Menjünk. -nyújtottam felé a kezemet, mire ő mosolyogva szökdécselt elém és összekulcsolta az ujjainkat.

_____

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: