(a videó az csak úgy eszembe jutott erről a fejezetről )

Ezen az estén változott meg minden.
Ha tudtam volna, hogy ez fog történni, akkor kérdés nélkül lefeküdtem volna Kookkal is.

Egy utolsó, közös, normális együttlét.
Nem is lett volna rossz...

Éjszaka kellős középen aludtunk békésén, mikor Jungkooknak rezegni kezdett a telefonja, mire mind a ketten felriadtunk.

Odapillantottunk a képernyőre, és megláttuk, hogy egy nagy piros felirat villogott rajta; Warning!

-Ez mit jelentsen? -kérdeztem álmosan, mire Kook csak idegesen kipattant az agyból és elkezdte rám adni a ruháimat.

-Francba, Jimin... Ez a céges telefonom vagy mi. Van rajta egy alkalmazás, amit az apám irányít, és ha valaki betörne ebbe az épületbe, akkor mindegyik fegyveresnek küld a telefonjára egy jelet. Megtámadtak minket... -kezdett el remegni az idegességtől, és ezzel együtt meghallottuk a lövöldözés hangját is, mire bennem rekedt a levegő.

-Tudom, mit érzel. De semmi baj sem lesz. Van egy rejtett szoba beépítve a szekrényembe. Apám régen oda bujtatott el engem, ha történt ilyesmi, még amikor nagyon picike voltam. -öltözött fel ő is, majd odaterelt a szekrényhez. -Viszont ne annyira biztonságos. Téssek... itt egy pisztoly. Fogd meg. Van benne sok töltény, de adok neked még párat. Biztos, ami biztos. Egyszerűen működik... itt kell kibiztosítani, csak ennyi az egész. -mutatta meg. -A ravaszt meg csak meg kell húzni utána. Célozni jól tudsz, elvégre a kosárlabdáztál profi szinten és ott is célozni kellett. Ezt vedd majd fel a rejtett helyen. -nyomott a kezembe egy golyóálló mellényt is, majd magának is kikapott egyet a szekrényből. -Számíts arra, hogy meg fognak találni téged és akkor nem ér majd nagy meglepetés. Ne lőj le olyan embert, akinek 2 piros csík van a ruháján, mert azok apám emberei. Bárkit, akit meglátsz és nem a mi emberünk azt kérdés nélkül lődd le, rendben? De tényleg! Az életed a tét, és én nem szeretném, ha bajod esne! Gondolj rám mindig, miattam tedd meg, oké? Én kértelek rá, nem magadtól fogod csinálni. -fogott az arcomra, miközben nekem már patakokban folytak a könnyeim. -Ne sírj, mert akkor meghallanak téged és nincs hangszigetelve a szoba. Nekem most mennen kell. Szeretlek, Jimin. Még találkozunk. -nyomott egy hosszú csókot az ajkaimra, majd kinyitott egy kis ajtót a szekrényben, amin éppen befértem, de nagyon szűk volt az a helyiség.

Ezután rám zárta az ajtót, majd otthagyott engem.

Remegtem.
Izzadtam.
Féltem.
Sírtam.

Gyorsan felkaptam magamra a mellényt és a kezembe vettem a pisztolyt, a plusz töltényeket pedig elraktam.

Aggódtam Kook miatt. Nagyon féltettem őt. Talán még jobban is, mint magamat.

Nagy levegőket vettem és hallgattam az ordítozást és a lövöldözést, amik egyre csak hangosabbak lettek.

Sokáig üldögéltem ott abban a kis lyukban a fegyvert szorongatva, és a levegő is már vészesen fogyott a szapora légzésem miatt.

Egyszercsak lépteket hallottam meg a szobában.
Egy pillanatra leállt a szívem és a számat összeszorítva koncentráltam, hogy ne adjak kis semmilyen hangot sem.
A pisztolyt magam elé tartottam, hogy ha bárki benyitna az ajtón, akkor azonnal le tudjam lőni.

Ez nem Jungkook, hiszen akkor már mondta volna, hogy itt van.

Nem akarok embert ölni. De muszáj lesz.

Csak a kezem ne remegne ennyire...

A hangok alapján valamit keresett itt az ember, mert mindent feltúrt.
Éreztem, hogy tüsszentenem kell, ezért még leizzadtam párszor és megdörzsöltem az orromat, hogy elmúljon ez az érzés, ami egy idő után el is múlt.

Megkönnyebbülten lélegeztem fel, mikor is a semmiből tüsszentettem egy rohadt nagyot.

A könnyeim újra folyni kezdtek, hiszen tudtam, hogy ezt meghallotta a szobában tartózkodó is.

Nem volt időm szidni magamat, helyette egy nagy levegő kíséretével az ajtóra céloztam.
Koncentráltam és halkan kis is biztosítottam a fegyvert.

Az ember a hangok alapján a szekrényben kezdett el kutatni, mivel onnan jött a hang.

Azt hittem már, hogy nem találja meg az ajtót, de nem volt ekkora szerencsém.

Hirtelen nyitotta ki előttem a falapot, mire én annyira megijedtem, hogy akaratlanul is meghúztam a ravaszt, és a fejét találta el a golyó.

Szinte még reagálni sem volt ideje, én azonnal kiterítettem őt a földre, mire azt hittem, hogy el fogok ájulni.

Előttem esett össze kidülledt szemekkel.
Kellett pár perc mire fel tudtam fogni, hogy akkor ez most mi volt.

Telitalálat?

A szememet lehunyva gyűjtöttem egy kis energiát és próbáltam egy kicsit lenyugtatni a tomboló lelkemet.

Furcsa, hogy egyáltalán nem volt hangos a fegyver hangja, de aztán rájöttem, hogy Kook direkt hangtompítósat adott nekem, mert tudta, hogy befosnék a hangjától.

A hullát egy mozdulattal kilöktem a szekrényből és közvetlen utána pedig minden ételt, amit eddig ettem, kiadtam magamból pár másodperc alatt.

Könnyek között töröltem meg a számat, majd kimásztam én is a szekrényből és megigazítottam a ruháimat.

Meg akarom keresni Kookot. Aggódom érte. Nem bírom ezt tovább.

Megráztam a fejemet és úgy gondoltam, hogy ha már itt kellett ragadnunk ezen a mocskos helyen... hát akkor kipróbálom milyen az, ha tényleg mocskos vagyok.

Muszáj segítenem Jungkooknak! Nem akarom, hogy baja essen.

A tükörben észre vettem, hogy a mellényen van a 2 feltűnő, piros csík. Ezek szerint már engem is meg tudnak majd különböztetni.

A halottól elvettem a pisztolyát, így már 2 kibiztosított fegyverrel indultem meg kifelé.

Hogy félek-e?
Igen, még sosem rettegtem így semmitől. Még Kooktól sem.

Normális vagyok-e?
Nem. Már akkor nem voltam az, amikor ide kerültünk.

Szeretnék-e ölni?
Határozottan nem. De vannak olyan helyzetek, amikor az ilyen kérdéseket félre kell tenni, mert úgyis muszáj lesz megtennem. Jungkookért, magamért és a szerelemért.

Igen... a szerelemért.

Egy sóhajtás után az ajtóhoz merészkedtem, ahonnan már javában hallatszottak a rémisztő hangok.

A folyóson nem volt senki, csak egy két halott ember.

Nem a liftek irányába kezdtem el futni, hanem az ellenkező irányba, mert arrafelé voltak az irodák és az olyan helyek, ahova csak a főnökök jártak.
Ezt Kook mondta, én pedig most biztos vagyok benne, hogy ő is arra ment, ugyanis hallottam a lépteit, mikor elhagyta a szobánkat.

Magam elé és a hátam mögé pillantva kezdtem rohanni az irodák felé.

A folyosó végére érve elfordultam jobbra, majd pár méter múlva ismét jobbra fordultam, miközben pár hullát ki is kellett kerülnöm.

Folyamatosan hányingeren volt, de nem kellett aggódnom, hiszen aminek ki kellett jönnie, az már kijött az előbb.

Ezen a szakaszon voltak az irodák. Meglepő módon innen jött a lövés hangok egy része.

Szóval akik betörtek, azok egyből a befolyásos emberekre mentek rá.

Bár lentről is hallok hangokat, akkor biztosan többen vannak.

Mit kéne most tennem?
Nem állhatok meg a folyosó közepén.
Vagy benyissak valahova és csak lőjek?

Nehéz ez a helyzet...
Nem szabad gondolkodnom ilyeneken. Most csakis Kookra kell koncentrálnom.

Jungkook szemszöge:

Jimint könnyekkel küszködve hagytam ott és egyből az apám védelmére indultam, hiszen ő már idősebb. Sokat fáj a dereka és válla, a testőreiben pedig nem bízok meg.

Ő a vérszerinti apám, a családtagom, akit szeretek, mert mindent megad nekem, cserébe úgy kell dolgoznom, ahogyan ő akarja.

Félek, hogy már késő lesz, mire oda fogok érni az irodájába, de szerencsére nem így volt. A testőrei megvédték, eddig...

Megbeszéltük, hogy az irodában fogunk várni és ha beteszi ide az ellenség a lábat, akkor őket együttes erővel kinyírjuk.

Igen ám, ez mind szép és jó, csak hogy a fegyvereinkkel nem számoltunk és vészesen fogytak a töltények, miközben az ellenség tagjai sorban jöttek, hogy megöljenek minket.

-Nincs több fegyverem... -sóhajtottam egyet.

-Nekünk sem. -válaszolták egyszerre a testőrök.

-Az fasza. Akkor marad a közelharc. Apa, van nálad kés? -kérdeztem az asztal mögött bujkálótól.

-Persze, fiam. Tessék. -dobta oda nekem, mire én és a többiek az ajtó két oldalára álltunk, hogy majd onnan lépjük meg a betolakodó embereket.

Jöttek is szépen sorjában és az elején még egész jól ment, de a testőrök kezdtek elhullani, majd egy óra múlva már csak én és apa voltunk az irodában, és én tisztában voltam vele... egyedül nem tudom megvédeni őt.

-Sajnálom, Kook. -becézett engem apa, amit csak ritkán szokott. -Nem tudom mit, de mindent sajnálok. Nem számítottam arra, hogy vendégeink lesznek. Legalább a kis Jimin jól van? -kérdezte lemondóan.

Gondolom ő is rájött, hogy innen már nincs menekvés.
Szépen csapdába csaltuk magunkat.

-Igen, azt hiszem. Bezártam őt a rejtett szobába, amibe még te zártál be engem régen. -ültem le mellé az íróasztal mögé, a hatalmas ablak elé és csak bámultunk kifelé az összes reményünket feladva.

-Ott biztosan jó helyen van. -bólogatott.

-Remélem is. Ha én nem is fogom túlélni, legalább ő maradjon életben. -hajtottam le a fejemet könnyezve.

-Köszönöm, hogy megvédtél. Te vagy az első szülött fiam. Téged tisztellek a legjobban és téged szeretlek a legjobban. Seungjae is kiváló fiam, de közel sem ér utol téged. Ezért sem akartam, hogy másik életet kezdj. Neked itt a helyed. -magyarázta.

-Csak volt... Nem sokára úgyis meghalunk. -vontam vállat.

Pont ebben a pillanatban rontott be hozzánk pár fegyveres ellenség és felráncigáltak miket a földről, majd engem a falhoz szorítottak, apát meg leültették a székre az asztala mögé.

Pont úgy fordítottam a fejem, hogy rájuk lássak és felmérjem a terepet.
Majd meg is állapítottam, hogy nem lenne esélyem ellenük. 3-an vannak és mindegyiknél legalább 2 fegyver van.
Én pedig csak egyedül vagyok és nincs nálam semmi, csak egy kés.

-Mit akarnak? -kérdezte apa higgadtan.

-Hol tartják a drogot és a fegyvereket? -kérdezte az egyik férfi.

-Most komolyan annyira hülyének néznek engem, hogy azt hiszik el fogom mondani 3 ilyen kis sutyerák embernek? -nevetett fel gúnyosan, mire az engem fogva tartó az asztal elé rángatott és a nyakamhoz szorított egy kést, én pedig csak elmosolyodtam, amit láthatólag nem értett senki, csak apa.

-Ha nem mondja el most azonnal, akkor a ha jól tudom, ez itt a fia. -mutatott rám a férfi. -Akkor a fiát ki fogjuk nyírni a szeme előtt. -fenyegetőzött.

Apa komoly arccal nézett rám. Tudtam, hogy mit akar kérdezni tőlem, ezért csak egy aprót bólintottam.

Vannak olyan élethelyzetek, amikor hiába szeretném... nem szabad Jiminre gondolnom.
Ha most engem ölnek meg, akkor nem fog kiderülni az a dolog, amire az egész maffia felépült.
Ha pedig elmondjuk, akkor is valószínűleg meghalnék, mert tönkre menne a maffia, ami következményekkel jár.

Ezen már csak csoda segíthet... Vagy még az sem.

-Rendben van. Öljétek meg őt nyugodtan. -vont vállat fölényesen mosolyogva.

-Tessék? D..De hát ő az ön fia. -értetlenkedtek.

-És? Mi van akkor? -kérdezett vissza.

-Hát rendben. Öld meg őt. -adta a férfi az utasítást az engem fogva tartónak, aki erősebben szorította nyakamhoz a kést, ami miatt már enyhén folyni is kezdett belőle a vér, de ez még csak felszíni seb volt.

Apával néztünk farkasszemet.
Megláttam benne...
Megláttam a szemeiben a szomorúságot, amit talán még sohasem láttam rajta.

Engem nézett és valahogy most azt éreztem, mintha megbánta volna a döntését.

Felesleges ilyeneken agyalnom..
Már úgyis mindegy.

Nem szeretnék most Jiminen sem gondolkozni, mert minek? Nem oldana meg az semmit...

Remegtem, de nem tudom, hogy miért.

Percek teltek el, de nem történt semmi.

-Na mi lesz már? -kérdeztem halkan.

-Ti nem hallottátok ezt? -kérdezte az engem fogva tartó a társait.

-Mit? -értetlenkedtek.

Ekkor csapódott ki szó szerint az ajtó és amit ezek után láttam, az örökre az elmémbe vésődött.

Jimin lépett be és egy szempillantás alatt a földre teremtette mind a három embert, akiken nem volt 2 piros csík.

2 fegyverrel csinálta és nem tetszett nekem az egész.

Ő nem lehet gyilkos. Nem kellett volna utánam jönnie. Mi csillog a szemében? Mert biztos, hogy nem pozitív dolog.
Miért véres a keze?

Ő nem lehet ilyen. Neki ártatlannak kell maradnia. Ez már nem Jimin.
Az én Jiminem ártatlan és könnyen zavarba jön, olyankor pedig az ajkait szokta harapdálni. Az én Jiminem félős és aranyos.

Most pedig betörte az ajtót és lepuffantott 3 embert meg még ki tudja mennyit.

-T..Te vagy az a Jimin, igaz? -lepődött meg az apám, mire a kis barna csak bólintott párat. -Te most tulajdonképpen megmentetted az életünket. Erről még fogunk beszélni. -kelt fel a székről.

-Jungkook... Jól vagy? Nem történt semmi bajod? -sietett oda hozzám a törpe.

-Azt hiszem... -méregettem őt.

-Biztosan? Mi az ott a nyakadon? -vizsgált meg engem.

-Jimin te normális vagy? -förmedtem rá. -Nem kellett volna az életedet kockáztatnod értem. Mi van, ha megöltek volna téged? Nem ezért adtam neked pisztolyt! -kiabáltam.

-Csak féltettelek! -akadt ki.

-Nem engedtem, hogy kigyere abból a rohadt szobából!

Ideges voltam. Kurvára ideges.

Viszont csak azért ordibáltam, mert én is féltettem és aggódtam érte.
Belegondoltam, hogy mi lett volna ha nem tudott volna eléggé vigyázni magára... abba én belehaltam volna..

-Tudom mit csinálok, Jungkook! És az a kis szoba nem védett meg semmitől! Ha nem adtál volna fegyvert, akkor már rég halott lennék. -tárta szét a karjait.

-Mi van? -döbbentem le.

-Csak azért jöttem ki onnan, mert rámnyitott egy tag.

-Oh... -nyögtem ki. -Azt add ide. -vettem el tőle a fegyvereket.

-Jungkook. A többiek azt írták az előbb, hogy visszavonult a maradék ellenség és a szobádból is kivitték a hullát. -szólt közbe az apám.

-Akkor tiszta az épület? -kérdeztem.

-Átnéztek mindent, szóval igen. -bólintott egyet.

-Jól van. Még beszélünk. Gyere, Jimin. -ragadtam karon az említettet, majd sebes léptekkel húzni kezdtem őt a szobám felé.

-Most mi a bajod? Hálásnak kéne lenned, hogy megvédtem azt, aki szeretek! -erősködött.

-Ki mondta, hogy nem vagyok hálás? -löktem be őt a szobába, majd magunkra zártam az ajtót. -Csak nem akarom, hogy te is olyan legyél, mint azok a maszkos, fekete ruhás emberek. -lépdeltem elé.

-Nem élveztem a lövöldözést. Csak tettem, amire kértél és végig rád gondoltam. De szerintem majd a jövőben nem csak a szexoktatómnak kéne lenned, hanem a pszichológusomnak is. -hajtotta le fejét.

-Szívesen leszek bármid, amire csak kérsz. És köszönöm, hogy megmentetted az életünket. Nagyon szeretlek téged. -suttogtam.

-Én is szeretlek. -motyogta aranyosan, majd az ajkaira tapadtam és a falhoz passzírozva kezdtem el őt szenvedélyesen csókolni, miközben a golyóálló mellényt és a koszos ruháit szedtem le róla.

_____

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: