Próbáltam lehetőleg halkan csinálni a kielégítésemet magammal a zuhany alatt állva, de nem igazán ment.

Voltam olyan ügyes és már csak a Jungkookkal való lefekvés gondolatára is felizgultam, amit ugyebár el kellett most intéznem.

Ügyeltem arra, hogy legalább a nevét ne nyögjem ki, mert az fix, hogy most már rájött, hogy én mit művelek itt bent magammal.

Miután eléggé könnyedén és sikeresen befejeztem az önkielégítést, gyorsan megmostam a testrészeimet, majd a zuhanyzóból kilépve a fogaimat is megmostam.

Szárazra törölt testemet Jungkook egyik pólójába bújtattam, ami esküszöm, hogy úgy állt rajtam, mint egy hálóing.

Rohadt nagy volt rám, ezért alá csak egy alsót vettem, mert a térdemig leért a póló alja.

Na ezután ki lehetne találni, hogy mit csináltam...

Hát persze, hogy a fürdőszobában fel alá járkáltam vörös fejjel, mivel nem mertem kimenni Jungkookhoz, mert nagy valószínűséggel hallotta a kis akciómat, ami miatt nekem a bőr leégett a képemről.

Jungkook mégiscsak a volt edzőm, akibe már több mint 4 vagy 3 éve szerelmes vagyok.
Most pedig premier audio lejátszást adtam neki a saját kielégítésemről.
Ez iszonyat gáz.

Mit fog szólni hozzá?
Nem akarok innen kimenni.

Még egy jó 10 percig szidtam magamat és az életet, mire megembereltem magamat és végül égő arccal kiléptem a fürdőből, majd pár lépés után megláttam Jungkookot az ágyon ülve.

-Halottam, hogy élvezted a fürdést.. -mosolyodott el dögösen, ami miatt engem újra levert a víz.

Nem tudom mikor lett átkapcsolva, de a szobában lévő led csíkok most már vörösen világítanak, ami egy eléggé intim hangulatot teremtett közénk.

-Kérem, ne mondjon most semmit. Nekem is lehetnek... khm... lehetnek szükségleteim. Sajnálom, ha kellemetlen szituációba hoztam önt. -pillantgattam össze vissza a zavaromban.

-Nem hoztál kellemetlen szituációba. Megértelek, te is férfiből vagy. -kelt fel az ágyról, majd lassan felém kezdett sétálni, félig kigombolt inggel együtt, amire én azt hittem, hogy rosszul leszek izgalmamban.

-É..én... aha... -dadogtam valami random hülyeséget megszeppenve.

-Tudod... -állt meg közvetlen előttem. -Néha nem tudom eldönteni, hogy te azért szoktál így viselkedni a közelemben, mert félsz tőlem vagy azért, mert izgulsz vagy miért? Ugye nem félsz tőlem? -kérdezte halkan.

-Cs..csak... ilyen téren még minden új nekem, és nem tudom, hogy hogyan kéne viszonyulnom a dolgokhoz, ezért folyton zavarban vagyok. Tudom, hogy ön valószínűleg heteró, de néha szokott olyan érzésem is lenni, mintha ön is kedvelne engem. Ez az ami mindig összezavar. -vallottam be neki.

-Áh, most már értem. Igazából már nem tudom, hogy tényleg csontig heteró vagyok-e vagy nem. Ezt akarom majd a közeljövőben kideríteni, hogy biztos választ tudjak erre a kérdésemre adni. Egyébként pedig nem kell semennyi időt sem gondolkodnod azon, hogy akkor most hogyan viszonyuljál hozzám. Azt csinálhatsz, amit akarsz. Te is tudod, hogy én egy elfogadó ember vagyok és sok mindent megengedek. Mellettem az lehetsz, aki vagy. Már nincs családod ezt el kell fogadnod. De viszont van egy biztos pontod, akire bármikor támaszkodhatsz. Az pedig én vagyok. Soha ne érezd magad egyedül Jimin, mert én mindig melletted leszek. Csak szólíts a nevemen és ott leszek veled, akárhol is vagy. -magyarázta nekem elszántan.

-Ez nagyon kedves öntől és köszönöm. Viszont a családom hirtelen halálát se elfogadni nem fogom tudni, se feldolgozni. -válaszoltam szomorúan.

-Majd segítek benne. Ha feldolgozni nem is fogod tudni, legalább ezen túllépni had segítsek. -nyújtotta felém az egyik kezét.

Óvatosan belehelyeztem az ő hatalmas tenyerébe az én kis kezemet, majd a füléhez hajoltam és suttogni kezdtem.

-El akarok szökni innen.

Jungkook erre csak ledermedt, majd lassan rám emelte komoly ábrázatát.

-Én is el szeretnék menni innen, de ez sajnos nem lehetséges. -engedte el a kezemet, majd az ultranagy ablakhoz sétált, ahonnan Szöul gyönyörű esti látványát kezdte bámulni.

-Miért ne lehetne? Hiszen ön gyakorlatilag itt nőtt fel. Csak tud valami kiutat. -értetlenkedtem.

-Jimin! Ne hidd azt, hogy én itt mindent ismerek. 10 éve jártam itt utoljára, azóta pedig rengeteg dolog megváltozott. Új emberek lettek itt, akiknek nem ismerem a szokásait, nem tudom, hogy mik a gyengepontajik, semmit sem tudok róluk. Simán lebukhatnánk. -hadonászott össze vissza.

-Bárcsak mérget adtak volna nekem a fájdalomcsillapító helyett... -szóltam el magam véletlen.

-Hogy mit mondtál? -fordult felém a fekete hajú szikrázó szemekkel.

-Se..semmit. -könnyeztem be a hirtelen hatalmába kerített félelem miatt.

-Mit mondtál az előbb, Jimin. Ismételd meg! -sétált felém ijesztően.

-Ön is így érezne a helyemben bassza meg! -kiáltottam fel, mikor már közvetlen elém ért dühös arckifejezéssel. -A családom a mai napon halt meg egy kurvára érthetetlen ok miatt. Annyira homályos nekem minden és a legkevésbé sem akarok ebben a jó helynek álcázott söpredékekkel teli pokolban maradni. Akkor én miért maradtam életben? Miért kellett ilyen szinten tönkre tenni az életemet valaki olyannak, akit nem is ismerek? Teljesen ártatlan vagyok. Soha senkinek nem okoztam semmilyen bajt és kárt, de mégis félrecsúszott minden. -kezdtem el zokogni. -Azzal vigasztaltam magamat, mikor megtudtam ezt a szörnyű hírt, hogy ez biztos csak azért történt meg, mert ez volt az ára annak, amit mindig is szerettem volna, hogy belém szeressen. De tudja mit?! Közel 4 évig arra vártam, hogy felfigyeljen rám. 4 év az tudja, hogy milyen rohadt sok idő? Ha eddig nem jött össze semmi, akkor nekem már nem is kell! Inkább haltam volna meg egyedül 50 macskával, minthogy a szüleim és a testvérem nélkül. -kiabáltam a volt edzőm képébe, mire neki kellett pár perc csend, hogy mindent fel tudjon dolgozni.

-Ehhez most nincs hozzáfűzni való dolgom. Majd lenyugszol holnapra. Most nincs kedvem, se energiám vitatkozni. -sétált el mellettem, majd befeküdt az ágyba, amit én csak tátott szájjal néztem végig.

Ez most komolyan itt hagyott engem semmi válasszal vagy valamivel...?

-Maga is mehet a francba ezzel a "Jungkook vagyok, és segíteni fogok neked" dumával! -dobbantottam egyet idegesen a földön, aztán kiviharoztam a szobájából, egészen a folyosóra.

A folyosó korom sötét volt. Egyedül csak a távoli ablakon beszűrődő hold fénye adott egy minimális fényt.
Ideges voltam. Rohadtul ideges.
Ezzel a viselkedésemmel nem is ismertem magamra, hiszen sohasem emeltem fel a hangomat, maximum csak akkor, amikor már tényleg szükségesnek tartottam.
Csúnya dolgokat vágtam Kook fejéhez, ezt elismerem.
De annyira elveszettnek érzem magamat és nem értem Jungkookot sem.

Miért nem bír segíteni nekem a szökésben, ha ő is azt mondta, hogy a legkevésbé sem akarna itt maradni.
Inkább beletörődik abba, hogy itt ragadtunk, minthogy küzdene a szabadságért?
Ha innen kijutnánk, akkor élhetnénk együtt boldogan, ha ő is szeretné.
Viszont nem úgy látszott az előbb, hogy ő szívesen szabadulna innen.

Hirtelen felindulásból a lifthez mentem és oda beérve a földszint gombját nyomtam meg.
Egy próbát megér, nem? Végülis mit veszítenék vele?
Nagy valószínűséggel már semmit.

Pár perc után már lent is voltam egy hatalmas szobában, ahol mindenféle dísz volt és velem szemben egy hatalmas ajtó meg ablakok, ami miatt arra tudtam következtetni, hogy ha azon az ajtón átlépek, akkor kint vagyok a civilizációban is, ami ugyebár a célom lenne most.

Egyből rohanni kezdtem a sötétségben a fény felé, ami az egyik ablakon szűrődött be.

Félúton el is mosolyodtam a gondolat miatt, miszerint nem fogok itt, bűnözők között megrohadni.

Ennyire nem volt képes Jungkook? Hát ez hihetetlen.

Na mindegy, az ő döntése volt. Nem igazán akart nekem segíteni, hát most így járt. Én már nem fogok neki könyörögni többet.

Már éppen nyúltam is a kilincsért, amikor is a semmiből egy fekete maszkos, fegyveres férfi állta el az utamat.

Most ez komoly..?
Ugye ez valami vicc?

-Azt hitted, hogy ilyen könnyű lesz a dolgod, kisfiú? -fogta le a kezeimet ez az ijesztő alak. -Jól vésd az eszedbe, te kis taknyos... aki egyeszer ide bekerül, az nem mehet ám el innen csakúgy. Első szabály... nincs kockázat. -morogta a képembe, majd egy hirtelen jött erős ütéssel leterített a földre, ahova én már ájultan estem le.

Talán Kooknak igaza volt...?
Mégsem olyan egyszerű ez a szökési terv.

_____

A fejem fájt.
Fáztam.
Alattam valami kemény volt és alig láttam valamit.

Lassan kezdtem nyitogatni a szemeimet, ám hamar fel is ébredtem, mert egy nem túl bizalomgerjesztő helyen találtam magamat.

Ez egy cella, mint valami börtönben?
Na ne... erre azért nem számítottam.

Rögtön a rácsokhoz mentem, ami erősen rángatni kezdtem, de az meg sem mozdult.

Hát ez szuper...
Itt fogok megrothadni.

Egy kicsi fény azért volt itt, mivel a falon egy eléggé ramaty állapotban lévő lámba világított. De ablak sehol.

A 'cellám' előtt egy lépcső vezetett oldalt felfelé, és sajnos a véget azt már nem láthattam.

Rettentően ideges lettem. Egyrészt azért mert még nadrág sincs rajtam, basszus.
Csak Kook egyik pólója és egy alsó. Ez nagyon gáz, és fázom is.
Másrészt pedig én nem csináltam semmi rosszat, mégis itt kötöttem ki. Egy ráccsal lezárt pince szobában.

Ez nem abszurd egy kicsikét..?

Már épp feladtam volna az életemet is, amikor léptek hangja ütötte meg a fülemet.

Nem tudtam eldönteni, hogy ennek most örüljek vagy ne.

Amint leért a lépcsőkön az illető egyből megkönnyebbültem.

-Nem tudom, hogy mégis mi a jó büdös faszt gondoltál, amikor szökni próbáltál. -nézett rám dühösen a volt edzőm, majd a zsebéből előszedett egy kulcsot, ami feltehetőleg a rács ajtót nyitja. -Egy napig voltál kiütve. A szerencséd az volt, hogy sikerült apámnál kimagyaráznom a te hülyeségedet, ezért odaadta a kulcsot. Most pedig velem jössz és leszögezünk egy két szabályt az itt tartózkodásunk ideje alatt. -ragadta meg a karomat, miután kinyitotta az ajtót és felfelé kezdett ráncigálni.

Figyelni se tudtam, hogy merre megyünk és hogyan, mert Jungkook dühe egyszerűen lebénított.
Nem szerettem őt mérgesnek látni, főleg nem rám mérgesnek, mert attól nagyon parázok.
Az a tekintet és kisugárzás, iszonyat ijesztő. És amikor félek, akkor általában bunkó szoktam lenni, amit meg ő nem szokott bírni.

Végül Jungkook szobájában kötöttünk ki, aminek az ajtaját gondosan bezárta magunk után. Vagy fogalmazhatok úgy is, hogy úgy becsapta azt magunk után, hogy az egész szint beleremegett, köztük én is.

-Nem akarok kiabálni, Jimin. De ilyen helyzetben kurvára nehéz. -kezdett el az ablaka előtt fel alá sétálni, míg én a az ágya mellett néztem őt megszeppenve. -Gyere ide mellém. -kért meg engem viszonylag kedvesen, mire én csak félénken mellé lépkedtem. -Nekem nem az lenne a célom, hogy megutáltassam magamat veled, érted? -sóhajtott egy nagyot, miközben újra Szöul kivilágított utcáit kezdtük nézni, mint tegnap.

Mielőtt folytatta volna a monológját, hozott nekem egy meleg plédet, amit rám is terített, aztán hátulról átölelt engem, ami miatt a szoba hőmérséklete ugrott pár fokot.

Már megint ezek a tipikus reakcióim...

-Csak féltelek téged, nagyon. Most is nézd meg, hogy mit tettek veled. Egy teljes napot ájultan töltöttél el. Nem hiába mondtam tegnap, hogy innen nehéz lesz a szökés. Ez egy maffia, Jimin. Én sem szeretek itt lenni, de most még nem tudunk szabadulni innen. Még újra ki kell ismernem ezt a helyet, hogy bizonyíték nélkül kitudjunk szökni úgy, hogy ne akadjanak majd a nyomunkra. Hallgatnod kell rám, Jimin. Ezentúl mindig tedd azt, amit én mondok neked, jó? Úgy talán biztonságban leszel egy kicsit itt a sok rosszindulatú ember közt. -szorított magához.

-Sajnálom. Tegnap tényleg átestem a ló túloldalára. -motyogtam. -Azt hittem nem lesz ilyen nehéz elszökni innen.

-Tanulópénz, Jiminie. Semmi baj, de többet ilyet ne csinálj. -hangoztak mély hangján a szavak a fülem mellett.

-Nem fogok, de kérem... -kezdtem el lefeszegetni magamról Kook kezeit, mert egyszerűen éreztem, hogy ha továbbra is ilyen közel maradna hozzám, akkor nem tudnám kontrollálni magamat.

-Én csak megvédelek. -kuncogott és jobban átölelt engem.

-Mitől? -nevettem el magamat.

-Nem tudom. Mindentől. -emelt fel engem, majd az ágyhoz cipelt. -Menj fürödni. Megint szeretnék koncertet hallgatni, mint tegnap. -vigyorgott rám pimaszul.

-Ahm... -jöttem zavarba újfent. -Most nincs kedvem fürödni. -vontam vállat.

-Engem nem zavar. Akkor legalább csak öltözz át. Az alagsori rácsos szobák nem a tisztaságról híresek.

-Ha ad valami ruhát... -néztem rá ártatlanul, mire ő egyből ment is a szekrényéhez.

Kook már megint kurvára felizgatott, pedig nem is csinált semm olyat.

Lehet ebből mégiscsak zuhanyzás lesz.
Bár semmi kedvem hozzá.

_____

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: