-Szerintem így nem kéne vissza menni órára. -simogatta arcomat, mikor kellőképp kinevettük magunkat.

-Igaz, de akkor mi legyen? -néztem szemeibe könnyedén.

-Hm... várj meg itt, mindjárt jövök. -távolodott el tőlem.

-Hé! Ne hagyj itt. -fogtam kezére, ezzel marására bírva őt.

Ekkor tapsolást hallottunk magunk mögött, mire mindketten odakaptuk a fejünket.

Az edzőt láttuk meg a tanári ajtajának támaszkodva, karba font karokkal maga előtt és elég sötét tekintettel méregetett minkett.

-Ha kimásztatok egymás szájából talán már mehetnétek is órára. -mondta lenéző stílussal.

-Öhm... azon vagyunk. -bólogatott Sojun, majd fülemhez hajolt. -Elintézem. Te csak menj az öltözőbe. -suttogta, majd már itt is hagyott.

Kissé feszengve a tanárom felé fordultam..

-Mindent látott? -tettem fel a kérdést halkan.

-Épp eleget.

Annyi mindent mondtam volna most neki.
Hogy csak egyszeri alkalom volt.
Hogy nem én akartam.
Nem az én ötletem volt.
Csak felejteni akartam.
De nem...

Nem tudtam megszólalni, csak tátogtam, mint hal a vízben.

-Tegnap felhívott az anyukád. -mondta ijesztő hangon.

-Igen?

-Beleegyeztem, hogy tartok külön matek órákat neked a házamban. Szívesen. -köpte felém a szavakat, majd becsapta maga után a tanári ajtaját.

-Köszönöm... -suttogtam magam elé.

Talán rosszul tettem, hogy csókolóztam Sojunnal?
Hiszen nem érzek iránta semmit.
Sokkal inkább azt értem el ezzel, hogy mégjobban vágyjak az edzőnkre.

Egész eddig éreztem, de most... mintha felerősödött volna bennem a gondolat, hogy... nekem ő kell.

Ezután már nem fogom titkolni magamban.

Nem vagyok szerelmes belé, mert ez nem szerelem.
Csupán egy különleges kötelék, ami csak bennem létezik iránta.
Ami erősebb a legjobb barátságnál is.

Ami nélkül nincs értelme élnem.

Talán a plátói szerelemhez hasonlít, bár nem vagyok benne biztos. Mondjuk az előbb mondtam, hogy ez nem szerelem... Na mindegy..

Ez az egész olyan természet feletti, hogy már szinte páratlan.

°°°°

Az első órát végig beszélgettük az öltözőben Sojunnal.

Azt mondta a tanárnőnek, aki a törit tartotta nekünk, hogy rosszul lettem, így kint marad velem a mosdóban.

Természetesen jól bevette a tanár, így gond nélkül dumálhattunk egymással.

Megbeszéltük, hogy a kis akciónkról nem szólunk senkinek és el is felejtjük majd.

De legalább jó kezekben van az első csókom, és megbízhatok benne, hogy nem kotyogja ki másoknak, mert akkor nagy bajban lennénk.

Nem éreztem magam kínosan a közelébe, hiszen mindenféle hülyeségekről beszélgettünk és nevetgéltünk, ami őszintén... nagyon jól esett.

Azért kicsit szokatlan ugyan, hogy előbb még egymás nyálát ittuk, de... ettől most tekintsünk el.

A következő pár tanóra már hamar eltelt.

A többieknek azt mondtuk, hogy sok megbeszélni való téma akadt, így az első órát szántuk arra, hogy megbeszéljünk mindent, amúgy meg nem lettem rosszul.

Ők csak egyetértően bólogattak párat és valószínűleg nem csak a tanár, de még ők is elhitték azt, amivel előálltunk. Hát még szerencse...

Az edzés hamar eljött, így kissé izgulva mentem a többiekkel az öltözőbe.

Idegesen kapkodtam le magamról a ruhákat és vettem át a mezemet.

Mikor mindannyian készen voltunk, a pályára sétáltunk, ahol már a morcos edzőnk várt.

Ki dühíthette fel ennyire..? Nem is tudom...

-Jól van virsli agyúak! Húzzatok a pályára! 5 kör futás! -fújt a sípjába, mi meg tettük amire parancsolt így kezdetét vette az óra.

°°°°

A kosarazásnál megint kiállított, mivel még nem játszhatok és ő állt be helyettem.

Csak egy kicsi kellett ahoz, hogy ne menjek oda hozzá, és öleljem meg.

Olyan kecses a mozgása...
Már majdnem csorog utána a nyálam is..

Áhítattal figyeltem végig őt az edzésen, és arról ábrándoztam, hogy milyen lenne, ha én és ő...

Ekkor hallottam meg, hogy a sípjába fújt, ami az óra végét jelentette.

-Park! Te maradsz szépen a seggeden! -nézett rám szikrákat szóró szemekkel, amitől a szívem is leállt egy pillanatra, és csak bólogatni tudtam a válasz helyett.

Megvártam, amíg Jungkook elém nem ért, majd egy egyszerű mozdulattal felrántott a székről, ami őszintén meglepett.

-Mi volt az a csók kettőtök közt? -utalt idegesen Sojunra.

-A..az csak egyszeri alkalom volt. -mentegetőztem.

-Egyszeri mi? Tegnap még engem akartál lekapni. -förmedt rám.

Hát bassza meg... most csak felcseszni jött ide hozzám?

-Maga kibaszottul nem értheti az én helyzetemet. Nem én akartam megcsókolni Sojunt. -rántottam ki a kezem szorításából.

-Négyre legyél a házamnál. A címet majd sms-ben küldöm. Most mehetsz.

Egy bólintás kíséretében hagytam el trappolva a torna csarnokot és csapkodva mentem az öltözőbe, ahol próbáltam feltűnés mentesen felrobbanni.

Leginkább az aggasztott, hogy szerintem most azt hitte, hogy csak csókolózni akartam valakivel, ezért másztam rá tegnap.

Pedig ez rohadtul nem így volt.
Nekem komolyan szükségem van a közelségére és ebben a pillanatban éreztem úgy, hogy kész... vége... nekem kell ő, mert beleőrülök ebbe a plátói szarságba, amibe a tudatomon kívül kényszerítettem bele magamat már a kezdetektől fogva.

Tudtam, hogy a saját síromat ásom ezzel, de most már leszarom. Lesz ami lesz, egy próbát megér.
Ha nem teszek semmit, azzal nem oldódik meg az ég világon semmi sem.

Nyugodtságot magamra erőltetve öltöztem át, majd cuccaimat felkapva fogtam a csapat tagjaival kezet, és különösen örültem annak, hogy Sojun úgy kezelt, mintha tényleg nem történt volna köztünk semmi.
Pedig valójában nem így volt ugyebár..

Gyorsan le is léptem, és végig baktatva a folyosón már kint is voltam a hideg őszi levegőn.

Jungkook éppen akkor gyújtott rá a cigarettájára az autója előtt, kicsit messzebb tőlem.
Most nem szívesen találkoznék vele. Elég lesz a délutánt együtt töltenünk.

Még mindig parázok egy kissé a közelében lenni, viszont egyfajta izgalom járta át a testem, mikor belegondoltam, hogy ma azért mégiscsak kettesben leszünk a lakásán.

Bármit csinálhatnék vele...
Bármit...

Most mondanám, hogy a sportembernek nem tesz jót a cigizés, de... biztos ideges.

Egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, de én szokásomhoz híven elkaptam róla az enyémet, és fülesemet bedugva siettem a buszmegállóhoz, ahol pár percen belül már a buszon is voltam egy kapaszkodót szorongatva.

Végig csak az járt a fejembe, ami előzőleg is az elmémbe férkőzött.

Bármit megtehetnék vele a délután...
Akkor miért nem cselekszek?
Talán visszautasítana.
De egyszerűen annyira vágyok rá...
Már most remegnek a végtagjaim és liftezik a gyomrom.

Mire számítsak mikor már ott leszek a hazánál? Ideges lesz? Vagy kedves? Esetleg féltékeny? Elutasító?

A sok kérdés ellenére megráztam a fejemet és felhangosítottam a dalt ami a fülhallgatómban szólt.

Mikor haza értem, még csak Minji volt otthon, aki szokásához híven a szobájában telefonozott.

Összedobtam magamnak valamiféle ebédet és gyorsan megettem azt a konyha asztalnál.

Ezután cuccaimmal együtt a szobámba mentem, és ledobtam őket a földre, majd egy hatalmas sóhaj kíséretével leültem a zongora előtti székemre.

Ekkor hallottam rezegni a telómat a farzsebemben.
Összeráncolt szemöldökkel húztam ki a fülest belőle és a zongorára raktam azt, majd megnéztem, hogy ki írt.

Jungkook: Nem teapartira jössz át hozzám. Hozz matek felszerelést!

Olvastam el az inkább utasításnak ható üzenetet.

Visszaírtam egy "Rendben!"-t, majd nem sokkal később megírta a címét is, mire a szemeim kétszeresükre nőttek.

-Dehát ez itt van 5 perc sétányira tőlünk. -szörnyülködtem magamba beszélve.

Ilyen közel van hozzám még most is?
Bár olyan, mintha valójában kilométerek választanának el egymástól.

A szüleimnek még dobtam egy üzenetet, miszerint amikor ők hazaérnek, addig én még valószínűleg matek korrepen leszek.
Sok sikert és kitartást kívántak, amit megmosolyogtam.

A sok sikerre bizony szükségem lesz...

Végül aztán zongorázni kezdtem egy szomorú, szerelmes dalt.

Mily meglepő, hogy ilyen hangulatú dalt játszok...

°°°°

-Baszki, késésben vagyok! -léptem ki egy zuhany után a fürdőből és a szobámba siettem.

-Mit vegyek fel? Busszus, mit vegyek fel?! -estém kétségbe.

Kikaptam egy fekete szűk farmert és egy pasztell barna színű inget, amit az alsóm felaggatása után fel is vettem.

Ismét a fürdőbe rohanva szépen beállítottam a hajamat és egy enyhe parfüm is került rám, majd a számra is kentem egy kevés ajakápolót.

-Tökéletes. -mosolyodtam el.

Beraktam pár fülbevalót, amit amúgy csak nagyon ritkán szoktam használni, és egy nyaklánc meg egy karkötő is került rám.

Mintha nem is én lennék...

Ritkán nézek ki ilyen jól.
Tetszik ez az összeállítás, mert nem annyira ünnepi és nem annyira kirívó, inkább ilyen hétköznapi, de ugyanakkor nagyon jól nézek ki benne.

-Egy perc van négyig?! -akadtam ki. -Biztos halálban lesz részem...

Az előzőleg bepakolt kistáskámat felkapva vágtattam az előszobába.

-Minji! Elmentem! Ha anyáék hazajöttek told le a képed és emlékeztesd őket, hogy magán órán vagyok. Kösz! -vettem kiabálásom közepette magamra egy fehér sport cipőt amiből kilátszott a bokám, és a kabátomat magamra véve siettem ki a házból, egyenesen az utcára.

Miért telik ilyen gyorsan az idő? Már elmúlt négy is.

Istenem... kellett nekem annyit zongoráznom...

Tudom, hogy kábé hol van Jungkook háza, mivel ismerem ezt a környéket.

Nagyjából 5 perc múlva már ott is álltam egy rendezett fekete fehér egyszintes kis takaros házacska előtt, aminek az udvarában már ott állt a jól ismert szürke autó.

-Ez annyira ő... -suttogtam magam elé.

A kert kapu nyitva volt, így gondtalanul végig tudtam sétálni a kikövezett járdán egyenesen a bejárati ajtóig.

Kicsit azért izzadtam, mint egy ló. És a kezeim is remegtek. De hát, mit tehettem volna mást?

Bekopogtattam...

Ideges vagyok...

Hallottam tanárom lépteit az ajtó mögül, mire azt hittem menten elbőgöm magamat félelmembe.

Az ujjaim is lassan ki fognak törni, ha ennyit ropogtatom őket.

És nyílt az ajtó...
Szembe találtam magam egy üveges tekintetű Jungkookkal, akit csak egy melegítő szett takart.

Nem szeretem, amikor így néz..

-Gyere. -biccentett befelé.

Bizonytalan léptekkel lépkedtem beljebb, mikor megcsapott a tömény Jungkook illat, amitől azt hittem megszédülök egy pillanatra.

-Úristen... -fújtam ki szakadozottan a levegőt, lehajtott fejjel.

-Jól vagy? -kérdezte a fekete hajú.

-Ahm... aha.

Azzal gyorsan levettem a kabátomat a táskámmal és a cipőmmel együtt, majd az edzőm után mentem feltehetőleg a konyhába.

Muszáj volt beharapnom az ajkaimat, mert ez olyan... hihetetlen.

Jungkook hazában vagyok most...
Jungkookéban... akihez annyira kötődök.

Most végre itt vagyok.

-Jimin! Már kértem, hogy ezt ne csináld. -bámulta a számat, mire a már jól ismert reakcióval reagáltam. Azaz fülig pirultam.

-Bocsánat. Nem direkt volt. -motyogtam.

-Hah... kérsz valamit inni vagy enni? -sóhajtott.

-Nem, köszönöm. -ráztam meg a fejem.

-Rendben. -sétált közelebb hozzám.

-Most valahogy... olyan más vagy. -kezdett el méregetni.

-Mi? Hogy érti ezt? -lepődtem meg.

-Több kiegészítő van rajtad és az alakod is olyan... olyan, formásabb vagy mi. -grimaszolt saját szavain.

Erre csak halkan elnevettem magamat.

-Köszönöm! -mosolyogtam zavartan.

Anyuci segíts! Azt mondta jó az alakom!
Ő maga mondta!

-Na jó, menjünk a nappaliba matekozni. -sétált az említett helyiségbe.

-Már is? -kérdeztem kelletlenül utána ballagva.

Apropó... a nappali... elbűvölő.

Televan fa bútorokkal és nagyrészt a krém szín uralkodik. Olyan... otthonos.

-Miért mit akartál volna csinálni? -ült le az egyik kanapéra és maga elé húzta az üvegből készült dohányzó aszalt.

-Hát... -most soroljam fel? -Tanulni... -sóhajtottam fel és előhalásztam a táskámból a felszerelésemet, majd megfontolt mozdulatokkal letelepedtem mellé.

-Akkor... kezdjük. Hol tartotok és mit nem értesz?

-Itt tartunk. -nyitottam ki a füzetemet. -És úgy nagyjából semmit sem értek.

-Oh, hát... jó. Megpróbálom elmagyarázni.

Belenézett a füzetembe és összeráncolta a szemöldökét.

-De kis betűkkel írsz. Várj egy pillanatot. -állt fel és elhagyta a nappalit.

Egész életemben vártam...

De most már vészesen fogy a türelmem, meg akarlak szerezni te edző...!

Nem sokkal később egy szemüveggel a kezében érkezett vissza és huppant le mellém.

-Szóval...

-Az mi? -vágtam közbe.

-Ez kérlekszépen az olvasó szemüvegem. Nem látom a betűket sem a számokat. -vont vállat, majd felhelyezte magára az említett tárgyat.

A szívem nagyot dobbant és képtelen voltam tovább nézni őt..

-Mi az? Nem tetszik? -kérdezte.

-De... pont ez az... -bámultam a füzetemet.

-Bezzeg Sojunra tudtál figyelni reggel, nem igaz? -komorodott el és közelebb hajolt hozzám.

-Csak vigasztalni próbált...

-Én sem smárolok azzal, akit felakarok vidítani. Válaszolj őszintén... ti jártok? Tudod egy csapatban nem szerencsés az ha... -kezdett el magyarázni, de én közbe vágtam.

-Nem, nem járunk. -válaszoltam higgadtságot magamra erőltetve.

-Pedig úgy láttam, hogy nagyon élvezted. -cikizett tovább.

-Mert élveztem is. De ez csak egyszeri alkalom volt, mint már említettem. Különben is... ő vette el tőlem az első csókomat, még szép, hogy élveztem. -sóhajtottam fel gondterhelten.

-Ezek szerint tegnap majdnem nekem adtad az első... csókodat? -simított combomra, amitől a hideg futkosott a hátamon.

-Csak majdnem. Maga nem ért semmit abból, ami bennem van. Nem értheti a gondolataimat, sem az érzelmeimet. -motyogtam.

-Akkor mondd el. -suttogta fülembe.

-Majd eljön annak is az ideje. Most tanuljunk. -toltam el magamtól mellkasánál fogva egy picit.

-Jól van. -sóhajtott, és beletörődött abba, hogy én bizony most nem fogok beszélni.

Fogta a könyvemet meg a füzetemet és inkább magyarázni kezdte az anyagot.

°°°°

Már vagy fél órája csak darálta a szabályokat, és próbált érthető lenni.

Sajnos az utóbbi percekben már nem igazán tudtam ráfigyelni.

Sokkal inkább lekötött engem a cseresznye vörös ajkai, a szemüveg az orrán és a selymes fekete haja.

Nem bírom ki nélküle ezt a rohanó világot.

Szükségem van a közelségére. Kellenek azok az óvó karok és az izmos lábai is.

Beleőrülök ha nem érhetek hozzá...
Bele fogok őrülni...

-Figyelsz te rám egyáltalán? -emelte rám tekintetét, miközben a tollat forgatta az ujjai közt.

-Nem igazán. -vallottam be kábultan.

-Min jár a kis eszed? -vette le a szemüvegét és az asztalra rakta.

-Én... csak... khm... -na jó, egyszer élünk nem?

Itt a lehetőség. A lakásán vagyunk, ráadásul csak ketten. Most vagy soha? Inkább most.

Azzal egy mozdulattal az ölébe pattantam, és vállaira raktam a kezeimet.

-Mit csinálsz? -suttogta, de nem tolt el magától.

-Szükségem van önre. -fúrtam nyakhajlatába fejemet és mellkasára csúsztattam a kezeimet. -A teste melegére, arra hogy érezzem magát, hogy itt van, és szükségem van az érintésére. Minden kell nekem, ami maga. -bújtam hozzá.

-Jimin, ezt nem teheted. Ezt nem tehetjük, érted? Az edződ vagyok. -próbált meg eltolni magától.

-Pont ez a bajom, hogy maga csak az edzőm. Én többet akarok. Magát akarom. -fakadtam ki.

-Jimin engedj el. -szólt rám.

-Nem akarom. -öleltem mégjobban.

-Nem szólok mégegyszer! -emelte feljebb a hangját.

Tehát nem kellek neki... értem...

Könnyes szemekkel eltávolodtam tőle és felálltam.

-Csak magával akartam lenni... -motyogtam letörten és egy random irányba elindultam a hazában...

Tudhattam volna, hogy számára a törvények fontosabbak, mint egy szerelmes tinédzser érzései.

Valahol mélyen éreztem, hogy számára.... csak egy diák vagyok a sok közül...
Míg nekem ő jelenti a világot.

____

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: