(Dalszöveg premier...)

Aznap délután még megettük a közösen gyártott vacsoránkat, majd hazamentem.

Délután már nem beszélgettünk olyan sokat, tekintve, hogy tea készítés közben a beszélgetés témája kicsit veszélyes vizekre úszott.

Hazafele menet áthívtam magunkhoz Hyunjint, aki talán tudna segíteni a zavarodott érzelmeimen.
Természetesen rögtön ugrott is, és ez nagyon jól is esett, hogy már rohant is hozzám, amint említettem neki, hogy van egy kis gond nálam.

A szüleim szokásuk szerint el voltak foglalva a saját dolgaikkal, és Minji is elvolt a szobájában.

Természetesen anya és apa is üdvözölte barátomat, mivel szerintük is jófej srác, nem csak szerintem. Aztán utána mentek is vissza a saját világukba én meg Hyunjinnal a szobámba, ahol otthonosan levetette magát az ágyamra, én meg a forgó székembe ültem és felhúztam a lábaimat.

-Hah... hol is kezdjem? -tettem fel a költői kérdést.

-Mondjuk az elején. -vonta fel a szemöldökét.

-Vicces vagy még mindig... -forgattam meg a szemeimet.

-Tudom. -vont vállat.

-A helyzet az, hogy sok mindenről nem tud a csapat, és le is maradtatok egy-két dologról... -sóhajtottam egy hatalmasat.

-Hm... kezd érdekes lenni a történet. Folytasd. -kérte.

-Nem is tudom... lehet mégsem kéne. Lehet, hogy emiatt rontanám a csapatunk összhangját... -dörzsöltem meg homlokomat.

-Ne viccelj már, felőlem még az is kiderülhetne, hogy valójában lány vagy. Nem ez a lényeg egy barátságban. -nézett bizalmasan rám.

-Biztos? -mosolyodtam el.

-A tudásomra esküszöm. -mosolyodott el a nagyokos is, mire újfent szemet forgattam.

-Szóval... istenem... hogyan kezdjek neki...? -borultam az asztalomra. -Egy percet kérnék...

-Időnk, mint a tenger. -hallottam hangját.

Egy kis idő múlva, mikor már valamelyest megfogalmazódott bennem, hogy hogyan is kéne beavatnom a dolgokba, felpillantottam a türelmesen váró valójára és kieresztettem egy gondterhelt sóhajt.

-Az első dolog az lenne, hogy... tegnap Sojunnal... hát, ő... mi, szóval... csókolóztunk... -böktem ki nagy nehezen, mire Hyunjin egy igen meglepődött fejet vágott, de végül rendezte vonásait kissé.

-Mármint ti. Ti ketten? Csókolózni? Ezt felkell dolgoznom még... -dőlt hátra az ágyamon.

-Elhiszem, hogy erre nem számítottál, de ez még csak a kisebb gond. Különben is a csók az jó volt, de nem ez a fő probléma.

-Hát akkor mi? -nézett rám értetlenül.

-Igazából... Jungkook... -suttogtam szégyellősen lehajtott fejjel és ismét elvörösödtem, már a neve hallatán.

-Csak azt ne mondd, hogy... -esett le neki egy pillanat alatt.

-Pedig valószínűleg de... -motyogtam.

-Úristen, Jimin... Most csak viccelsz, ugye? Mondd, hogy ez csak egy tréfa. -bámult engem nagy szemekkel.

-Mondanám, ha így lenne...

-De ezt nem teheted.

-Igen, én is tudom. Ezért hívtalak át. Én sem akarok jobban vonzódni hozzá. -néztem rá kétségbeesetten.

-Fhu... jól van... akkor gondolkodjunk. -ült török ülésbe az ágyamon.

-Távol nem tudom nagyon tartani magam tőle, tekintve, hogy napi szinten találkozok vele mivel ő az edző. Egyéb ötlet? -tárom szét karjaimat.

-Most, hogy megerőltettem az izmos agyamat... akadna itt egy jó megoldás. Most ugrott be. -mosolyodott el perverzül, mire értetlenül tekintettem rá.

-Jó és mi lenne az?

-Mi lenne, ha... szerveznénk neked egy vakrandit? -avatott be tervébe.

-Nekem? Szó sem lehet róla... Én ilyenekben nem veszek részt. -jelentettem ki határozottan.

-Ugyan már, Jimin? Ha lenne valakid, aki úgy szeretne téged, azzal simán ki tudnád verni Kooksi tanár urat a fejedből. Volt már barátnőd amúgy?

-Nem igazán... eddig nem alakultak úgy a dolgok. -húztam el a számat.

-Akkor itt az idő. Jungkookról meg még csak álmodozni se merj, értjük egymást? Tudod, hogy ezt nem csak a te érdekedben, de a csapatunk érdekében is mondom. -biztatott.

-Hah, jól van. De ez az egész vakrandis dolog mennyire lenne hatásos?

-Ha rajtam múlik, hatásos lesz, ne aggódj. -bólogatott magabiztosan.

-Akkor... adjak egy esélyt ennek?

-Ez nem kérdés! Adnod kell, és kész. -mosolygott.

-Hát... jó. -nyögtem ki.

-Fiú vagy lány?

-Mi? -ráncoltam össze szemöldökömet.

-A randit. Fiúval vagy lánnyal szervezzem?

-Ja. Egyértelmű, hogy lánnyal. Attól, hogy Jungkook iránt egy különös kötődés és vonzalom kezdett kialakulni bennem, még nem vagyok meleg. -rántottam vállat.

-Na és mi van a csókkal és Sojunnal? -kérdezte gyanúsan.

-Mi lenne? Semmi. Többször nem fog megtörténni, hiszen csak elakarta terelni egy kis ideig a gondolataimat.

-Tehát, ha eddig nem volt egy barátod és barátnőd sem, akkor jól értelmezem, hogy az volt az első alkalmad, hogy csókolóztál valakivel? -kerekedtek ki a szemei.

-Nagyon okos vagy.. De gyakorlatilag, igen. Nem is bántam meg, mivel tudom, hogy Sojun egy jó ember, és azt is tudom, hogy ezek után nem mászna rám. Ezt tisztáztuk is még aznap. -feleltem.

-Ez mondjuk, igaz. De van itt még valami, amit tudni akarok.

-Hallgatlak. -néztem rá kíváncsian.

-Ha nem akarsz Kooksi tanár úr közelében lenni, akkor mit fogsz kezdeni a külön edzésekkel?

Kérdése megfogott, de rögtön tudtam is választ rá...

-Lemondom. Emellett még matekból is ő tartott eddig 2 korrepet, és a továbbiakban is jártam volna hozzá, de akkor majd azokat is lemondom. -terveztem hangosan.

-Nen is tudtam, hogy tanít neked matekot. -csodálkozott.

-Mert ez még friss infó volt, és úgy látszik már nem is lesz több ilyen, tekintve azt, hogy meg fogom mondani neki, hogy már nincs szükségem rá.

-Ügyes leszel. És elhiszem, hogy ez egy nehéz időszak lesz, de majd megoldjuk, oké? Eddig sem volt semmi probléma. Ez ráadásul az utolsó évünk. Még bírd ki.
Bár a vakrandis csinos csajszi majd remélem azért megoldja a szerelmi ügyeidet. -nevetett.

-Hát én is. Úgy érzem kezdtem megőrülni Jungkookkal kapcsolatban. -sóhajtottam. -De előre mondom... nehéz lesz túl lépnem rajta.

-Persze, ez érthető. Viszont majd idővel könnyebb lesz, hidd el. -sétált elém és felhúzott a székből, ahol eddig csücsültem.

-Köszönöm. -öleltem meg.

-Bármikor segítek neked, bármiben. -viszonozta ölelésem.

-Nem is tudom, mivel hálálhatnám ezt meg neked. Nélküled teljesen elveszett lennék. -bújtam ki karjai közül.

-Ami azt illeti, lenne itt valami. -vigyorgott.

-Uh, mi az?

-Zongorázz nekem, mint régen. Már úgy sem hallottalak mostanában játszani rajta. -tolt a hangszerem elé.

-Ezer örömmel. -ültem le a székre.

Hyunjin csak kényelmesen elhelyezkedett az ágyamon és várt.

-Meg is van, hogy mit fogok játszani. -mosolyodtam el szomorúan.

-Na és mit? -kérdezte a szőke hajú kíváncsian.

-Ez egy premier lesz... Most fogom játszani közönség előtt először. Ez a dal a Jungkookkal kapcsolatos érzelmeim egy részét akarja kifejezni. Körülbelül egy éve írhattam, mikor az egyik meccs után leszidott, mivel veszítettünk és akkor úgy éreztem, hogy egy világ dőlt össze bennem. -mondtam halkan.

-Igen... emlékszem. Azokban a napokban nagyon magad alatt voltál. -helyeselt.

-Addig megnézheted az újabb dalszövegeket, amiket írtam az utóbbi hónapokban. A kis füzetem ott van a párnám alatt. -mutattam az említett tárgy felé.

-Okés.

-Akkor, kezdem.. -raktam ujjaimat a billentyűkre, és lehunytam a pilláimat.

Lenyomtam az első hangokat és, éreztem azt, amit mindig szoktam ilyenkor. Hogy a zene teljesen átveszi az uralmat felettem.
Ebben a helyzetben nem én irányítok, hanem a zongora.

Emlékek tömkelegét zúdította rám ismét.
Főleg, amikor ezt a lassú, érzelmes és szomorú dalt játszom, amit saját magam írtam még anno...

Miközben nagy beleéléssel játszottam a hangszeren, újra visszarepültem a múltba, aminek következményeként született ez a dal...

"Jimin! Te maradsz! -parancsolta dühösen az edző, mikor az egyik fontosabb meccset veszítettük el.

Már megvolt a csapat lecseszése... Ezek szerint most jövök én...

-A többiek húzzanak kifelé! Még ma! -emelte fel a hangját, amitől rettegni keztem.

Ennyi elronthattam, hogy velem külön akar beszélni?

A félelemtől remegve fordultam tanárom felé, mikor az öltözőben már csak mi voltunk.

-Hah... Jimin... -sóhajtott egyet frusztráltan. -Mégis mi a jó büdös francot csináltál te a pályán? Mert, hogy kosarazni nem kosaraztál az faszom biztos. -nézett rám szikrákat szóró szemekkel, amitől könnyek gyűltek az én szemembe.

-Sajnálom... nem így akartam... -suttogtam.

-Hát bassza meg... konkrétan miattad veszítettük el ezt a tetves meccset! Ez a mérkőzés fontos volt. Tudod mit jelent az, hogy fontos?! Vagy magyarázzam el ezt is?! -kiabált velem, amitől összeszorult a szívem.

-N..nem. Tényleg sajnálom, de az ellenfél túl jól játszott. Amikor azt hittem, hogy már rájöttem a taktikájukra, mindig valami újjal álltak elő. Nem tudtam jó dobó helyzeteket csinálni, azt elismerem, viszont próbálkoztam. -folytak le a könnycseppjeim.

-Mindig is jól játszottál és bíztam benned most is. De ezen a meccsen... csalódtam benned. Most pedig húzzál te is a szemem elől, mert jelen pillanatban látni sem akarlak titeket. Számítsatok arra, hogy az elkövetkezendő hetekben nem foglak kímélni titeket. -fújtatott.

Ennyi kellett nekem ahhoz, hogy megtörjek.
Sírva rohantam ki az öltözőből.
Szomorú voltam, csalódott, ideges, és legszívesebben tombolni akartam volna.

Elcseszem. Miattam veszítettünk. Balfasz voltam. Figyelmetlen.

Most Jungkook biztos utálni fog. Nem lesz rám már büszke. Nem fog megdicsérni.

Úgyérzem, hogy ebben a pillanatban dőlt
össze bennem minden..."

Mikor az utolsó hangok csengettek le a zongora darabomból, remegve emeltem le ujjaimat a billentyűkről.

Ez volt az az emlék, ami egy teljes foltot hagyott a lelkemen.

Még most is fájt visszaemlékeznem rá..

-Én... -remegett meg az ajkam, és a zongorára borultam, majd halkan sírni kezdtem.

-Hé, hé Jimin. -sietett mellém Hyunjin és simogatni kezdte a hátamat. -Nyugalom, semmi baj. Ez egy gyönyörű dal volt. És... egy szép lezárás is.

Lassan ráemeltem könnyáztatta tekintetem és szomorúan elmosolyodtam.

-Igen... egy szép lezárás volt. -suttogtam, majd Hyunjint szorosan átölelve kezdtem el bőgni.

Még jó, hogy az én szobám hangszigetelt a sok zongorázás miatt. Különben az egész családom halhatta volna, ahogy zokogtam.

Az egyik legjobb barátom vállán adtam ki azt a sok mennyiségű fájdalmat, amit a Jungkook iránti plátói vonzódás okozott a szívemben.

Pedig ma délután még ő simogatta az én hátamat.
Viszont nehéz belegondolni abba, hogy én kiöntöttem neki szívem lelkem, mégis tudom, hogy nem maradhatok örökké mellette...

Ezért kényszerültem rá arra, hogy sok év után.... végre... elengedjem őt. Hiszen csak én sérülnék hosszú távon miatta.

Nehéz lesz, tudom...
Hiszen sokszor fogjuk még látni egymást..
De talán, a vakrandis lányba, majd esteleg... beleszeretek.

Bízom Hyunjinban, hogy egy tökéletes lányt fog választani számomra, mert ha nem fogok tetszeni neki, és egyedül maradok... abba tényleg bele fogok őrülni.

Ha Jungkook nem lehet az enyém, akkor majd én szerzek magamnak valaki mást, aki viszonozni is fogja az érzelmeimet.

Bármit megadnék a barátnőmnek, ha lenne, amit csak akarna.
Tisztelni fogom őt, mindent megtennék érte, de komolyan.

És csak annyit kérnék cserébe érte, hogy... ne hagyjon el.

My feelings of you

I'm so tired of love.
But I can't let you pass.
'Cause I love you so much.
But you don't let me touch.

When I saw you for a min.
A strange feelin' came over me.
From the first moment I knew,
You're different and true.

Your looks so attractive.
When you long stare at me,
Embarrassed, that's my feel.
And my heart loudly beat.

I decided to let you go,
But you have to know,
That I love you so.
Like a child the snow.

I loved you..

____

Köszönöm, hogy elolvastad!

A fejezethez kapcsolódó kép: