Arra ébredni, hogy egy férfinak merevedése van reggel, nem nagy újdonság. Csak akkor igazán kellemetlen a dolog, ha valakinek a merevedése éppen a te másik feledet nyomja.

Szinte azonnal kiugrottam a fekhelyünkről, amikor megéreztem Louis nadrágján keresztül a dudorodó farkát, ami éppenséggel pont a fenekembe nyomódott. A fiú morgolódva fordult a másik oldalára.

Rohadt életbe! – gondoltam magamban.

Beletúrtam a hajamba és próbáltam megnyugodni, hogy ez nem jelent semmit és nem történt semmi. Megesik az ilyen. Ahogyan az is, hogy valami véletlen folytán visszakerültünk a múltba.

Összeszedtem magamat és miután ellenőriztem, hogy odafent mindenki távozott, elmentem lefürödni. Addig álltam a forró zuhany alatt, amíg nem halványult Louis nadrágon keresztüli merevedésének az emléke a fejemben.

Muszáj volt kitalálnunk valamit.
Vissza kellett jutnunk a mi jelenünkbe, mert mint minden film, ez sem végződött volna jól. Még akkor sem, ha mi nem egy átkozott filmben szerepeltünk.

Miután végeztem kikászálódtam a fürdőből és csináltam magunknak reggelit. Louis ásítozva sétált ki a pince ajtaján. Mintha csak otthon lenne.

━ Szép kötény! – jegyezte meg gúnyosan.

Mivel nem akartam összekoszolni magamat, felvettem – vélhetően – a nagymama sütő köpenyét, ami történetesen rózsaszín volt és a szokásos „Csókot a szakácsnőnek!" felirat állt rajta.

━ Na és ha nem engem találtál volna most itt? – kérdeztem tőle hitetlenkedve. – Megáll az eszem! – ráztam a fejemet.

━ Ne bomolj már, Styles! – vágott vissza.

Néha nagyon nehezen lehetett kiigazodni a fiún. Az egyik nap még a szülei és az élete után siránkozott, a másik napon pedig könnyedén kezelte a helyzetünket.

━ Ülj le! – intettem a pult felé.

Szó nélkül foglalt helyet és állt neki a rántottának, amit elé tettem. Öntött magának egy kis narancslevet, majd csöndesen elfogyasztotta a reggelijét.

━ Oké, arra gondoltam, hogy elmehetnénk a gimnáziumba. – törtem meg a csendet két falat között. – Talán kideríthetünk valamit. Meglehet odahaza az eltűnések is kapcsolódnak azzal a dologgal, ami velünk történt. – vetettem fel.

Louis egy kis ideig nem válaszolt csak a tányérját figyelte.

━ Mondanál valamit? – szólaltam meg újra. Ekkor felnézett rám.

━ Mit vársz mégis mit mondjak? – a hangja szinte számonkérő volt.

━ Tegnap még szinte siránkoztál a megoldásért. – néztem rá értetlenül. – Azóta mi változott?

━ Semmi. – felelte komoran. – De miért te akarsz irányítgatni folyton?

Vennem kellett egy mély levegőt, mert lehet pofon csaptam volna. Megmasszíroztam az orrnyergemet és elszámoltam tízig.

━ Muszáj ez a ribanc stílus? – kérdeztem már kínomban nevetve. – Én értem, hogy neked mindenféle agyi bajod van...

━ Agyi baj? – vonta fel a szemöldökét. – Most arra célzol, hogy meleg vagyok?

━ Ki célzott erre? – kérdeztem értetlenül. – Te jó ég, mégis mi a faszról beszélünk?! – nevettem fel kínomban. – Edd meg azt a kurva reggelit, aztán elmegyünk az iskolába, hogy rájöjjünk mi történt velünk, aztán hazamegyünk és végre soha többé nem kell látnom a képedet! – csaptam a mosogatóba a tányéromat, majd elmentem fel az emeletre, hogy kerítsek magunknak valami suliba menős ruhát. És nem utolsó sorjában addig sem kellett Tomlinson hülyeségeit hallgatnom.

Én értettem, hogy valamilyen érthetetlen okból rájött a menstruáció, de várhatott volna vele pár napot!

✧        ✧       ✧

Louis Tomlinson nem éppen volt a legjobb abban, hogy csöndben maradjon, amikor kellene. Egész úton azzal rágta a fülemet, hogy a nadrág kényelmetlen neki és csúszkál, ezért azt akarta, hogy az anyám ruhatárából elvehessen egy szoknyát.

━ Ha azt akarod, hogy megverjenek, amint kiteszed a lábadat a házból, hát csak hajrá! – feleltem erre és puffogva, de befogta.

Igazából fogalmam sem volt, hogy bármire is megyünk-e azzal, hogy elmegyünk a gimnáziumba, de ötlet híján ez is jó volt. Egyedül a filmekből tudtam kiindulni, amiket az életem során láttam az időutazással kapcsolatban.

Talán valamilyen módon találunk magyarázatot arra, hogy mi történt vagy hogyan juthatunk haza.

Miután belógtunk a suliba, ami nem is ment olyan nehezen – eltekintve attól, hogy Louis mindenkire olyan fejet vágott, mintha űrlény lenne -, ám közel sem voltam nyugodt.

━ És most? – kérdezte, amikor egy kevésbé zsúfolt sarokba húzódtunk.

Olyan más volt minden. A hely stílusa, az emberek öltözködése és viselkedése. A ruhák, a sminkek, a hangulat.

━ Menjünk el a könyvtárba! – dobtam fel az ötletet.

━ Nem fognak rájönni, hogy mi nem tartozunk ide? – suttogta körbe pillantva. Furcsa volt ilyen közegben látni őt. Fogalma sem volt arról, hogy hogyan viselkedjen. A ruha annyira idegen volt rajta, mégis egy halvány mosoly szökött az ajkaimra.

━ Amíg nem viselkedünk úgy, mint akik rosszban sántikálnak, nem! – kacsintottam rá, majd biccentettem a fejemmel, hogy kövessen.

Miután sikeresen feltünés mentesen eljutottunk a könyvtárba, leültünk egy üres asztalhoz és megvártuk amíg becsöngetnek. Éppen elővettem volna egy füzetet jegyzetelés gyanánt, amikor egy lány állt meg az asztalunk előtt. A haja halványbarna volt, copfba fogva. Az orrán egy keretes szemüveg pihent a vállán pedig egy táska. A testére halványrózsaszín kötött pulóver és egy fekete nadrág simult. Az arcra olyan fiatal volt és törékeny.

━ Hol voltál tegnap? – szegezte nekem a kérdést én pedig teljesen lefagytam. Kinyitottam a számat, hogy válaszoljak, aztán becsuktam és újra kinyitottam.

━ Mi is volt tegnap? – kérdeztem végül és egyáltalán nem értettem, hogy mégis milyen szituációba keveredtem éppen.

━ Megbeszéltük, hogy átjössz! – válaszolta a lány és a mellettem ülő fiúra nézett. – Mióta barátkoztok ti ketten? – vont minket kérdőre és igazából végtére jogos kérdés is lett volna csak egy egészen más idősíkon. – Mindegy nem is érdekel! – fújtatott majd elindult az egyik polcsor felé. – Ne keress többet Styles, ha csak játszadozásra vagyok jó! – szúrta oda, majd nemes egyszerűséggel bemutatott.

━ Kedves lány. – jegyezte meg Louis.

Mire fellélegeztem volna, hirtelen egy fiú bukkant fel az egyik polc mögül és elkapta a lány kezét. Időm sem volt megszólalni olyan gyorsan buktam le az asztal mögé ahogyan csak tudtam.

━ Azt a kurva! – csúszott ki Louis száján az én gondolatom is és őt is lerántottam magamhoz mielőtt a lány újra felénk nézett volna. Helyette csak kilestem az asztal mögül és figyeltem ahogyan a hasonmásom éppen a lányt csókolja. Abban a pillanatban esett le a tantusz.

━ Azt hiszem most találkoztunk a szüleimmel. – szólaltam meg végül a földre huppanva.

Louis elnevette magát. Olyan jóízűen, hogy a hasát kellett fognia már a fájdalomtól.

━ Fogd be! – szúrtam oda morgolódva és miután megnéztem, hogy tiszta-e a levegő visszaültem a székre. A Tomlinson fiú is követte a példámat.

━ Gondolj csak bele az milyen kínos lett volna, hogy dorgálás helyett inkább lesmárol! – tette hozzá kuncogva, mire csak újra lelöktem őt a székről.