„Ha a tavaszi Nap-éj egyelőségig nem találtok megoldást... Azt hiszem már tudod a történet végét, fiam."

Louis azóta nem szólt hozzám, hogy elhagytuk Aprilék házát. Megtudtam érteni valahol őt. Vagyis azt hiszem igazából én voltam az egyetlen, aki értette a helyzetét.

Hagytam, hogy a vállamra hajtsa a fejét miután eljutottunk a folyóhoz és a fához. Már akkor sok szimbólumot véstek bele. Megakartunk győződni róla, hogy a boszorkánypecsét rajta van. Nem volt nehéz kiszúrni az ötágú csillagot, amit egy dupla körbe véstek bele.

Átkozottak lettünk.
Milyen ironikus, nem igaz?
Az otthoni életemet hittem átoknak, de az, ahova kerültünk... Sokkal nagyobb sorscsapás volt az élet részéről.

━ Mit fogunk most csinálni, Harry? – kérdezte rekedten Louis és közelebb bújt hozzám. Nem zavart a közelsége. Azt hiszem már rajta kívül nem volt más, aki maradt volna a régi életünkből. És bármennyire is nehezen vallottam be, vonzott magához. Mint egy kicseszett mágnes... Emellett pedig úgy éreztem, hogy meg kellett védenem őt.

━ Minden rendben lesz. – feleltem a hajába morogva a szavakat.

━ Mennyi időnk van még? – nézett fel rám. A jéghideg szemek akkor sokkal lágyabbak voltak. Mintha megtört volna a fagy és beköszöntött volna a tavasz. Ami valójában tényleg így volt.

━ Alig pár hetünk. Meg kell néznünk mikor lesz a tavaszi Nap-éj egyenlőség...

Louis elhúzódott tőlem annyira, hogy megérintse a fába vésett jelet. Összehúztam magamon nagyapa kabátját, amikor feltámadt a szél.

━ Szerinted hogyan törhetnénk meg?

━ Nem tudom. – feleltem őszintén. – Talán nem is lehet.

━ A hölgy azt mondta, hogy a leszármazottja... Talán ő vissza tud juttatni minket valahogy. – pillantott felém a fiú. – Csak lehet még nem próbálta meg senki. – nézett vissza a fára.

━ Elmondta volna, ha tudná a megoldást.

Még magam is meglepődtem, hogy a hangom milyen higgadt volt. A szívem mélyén azt hiszem már tudtam, hogy mi lesz a történetünk vége. Én a kezdetektől fogva tudtam, hogy a völgy veszélyt jelent mindenkire, de leginkább azokra, akik menekülnek valami elől. Én örökké futottam a sorsom elől. Louis pedig önmaga elől.

Mielőtt válaszolhatott volna közelebb léptem hozzá és fölé magasodva eltűrtem egy kósza tincset a homlokából. Csendesen kémlelt és a mellkasa ütemesen mozgott fel-le.

━ Ideje lenne indulni. – mondtam rekedten, mire mintha enyhe csalódás suhant volna át a vonásain, de csak bólintott egyet beleegyezésként.

Tudtam, hogy nem menthetem meg magunkat, ám ő mégsem hibáztatott ezért. Sokkal inkább... Próbált megoldást találni, mert azzal, ha beismeri, hogy vége... Tényleg vége lett volna. Amíg az egyikünk hitt, a másik is ment utána. Meglehet a közöttünk lévő akármi így működött. Utat mutattunk egymásnak, mert nekünk már csak a másik maradt horgonynak.

✧        ✧       ✧

Azt hiszem egyikünk sem számított arra, ami odahaza fogadott minket. Miután bemásztunk az alagsor ablakán meghalottam a puska kattanását, ahogy valaki felhúzta.

━ Egy lépést se! – mondta parancsoló hangon.

Ösztönösen felemeltem a kezeimet és úgy fordultam meg, hogy a testemmel Louist védjem. Nem féltem a haláltól. Azóta nem, hogy mindent elvesztettem odaát. De amikor az ember a saját öregapjával néz szembe a múltban... Kicsit átírja a szabályokat.

Az idős férfi elkerekedett szemmel nézett engem. Nem volt túlságosan felkészülve rá, hogy velem néz majd szembe. Attól független sem, hogy valószínűleg Desmondnak hitt. Amivel nem is lőttem nagyon mellé.

━ Te mi a picsát keresel itt?! – fakadt ki és a mögöttem álldogáló fiúra sandított. – Tomlinsonnal karöltve?

━ Megtudjuk magyarázni, uram! – feleltem még mindig felemelt kezekkel. – De előbb engedje le a puskát!

A férfi elvigyorodott, majd prüszkölve leengedte a fegyvert, én pedig lassan a kezeimet. Ahogy elnéztem szíve szerint lelőtt volna, de adta az ég, hogy nem tette!
Nem rezzentem meg, amikor elkezdett velünk kiabálni, hogy mi a faszt kerestünk mi ott és miért törtünk be.

━ A lánya sokat jelent nekem, Mr. Selley. – hívtam a nagyapámat a vezetéknevén. – És megszerettem volna lepni őt. Sajnálom, hogy nem szóltam előre, de tartottam tőle, hogy nem engedne be. – magyaráztam olyan meggyőzően, amennyire csak tudtam.

Nagyapa felvonta az egyik őszes szemöldökét és a vállára támasztotta a puskát. Mérlegelte, hogy mennyire hazudok.

━ És Tomlinsont minek hoztad magaddal?

━ Ő is segít ebben a meglepetésben... - magyaráztam.

━ És miféle meglepetést akartál te kreálni?

A kanapé felé néztem, amin már hetek óta aludtunk. Hálát adtam, hogy aznap pont leszedtük és visszaraktuk. A tekintetemmel kiszúrtam pár festékes dobozt a kanapé mellett. Hirtelen nem jutott más az eszembe.

━ Kiakartuk festeni a szobáját. – pillantottam vissza a férfira, aki nem kicsit lepődött meg. Mintha Louis is hevesebben vette volna a levegőt.

Istenem esküszöm hinni kezdek benned, csak ne most kapjon megint pánikrohamot ez a szerencsétlen!

━ Érdekes egy meglepetés... - jegyezte meg nagyapa, de ahogy láttam a halvány mosolyt az arcán, máris megkönnyebbültem valamennyire. – Már egy ideje rágja a fülemet emiatt.

El sem akartam hinni, hogy ilyesmi előfordulhatott, de csak elmosolyodva bólintottam egyet. Végül felkaptuk a festékes dobozokat és elindultunk a nagyapám után az emeletre. Adott pár váltásruhát és miután összetoltuk a bútorokat és lefedtük őket, kaptunk fejenként két ecsetet. Aztán a nagyapa magunkra hagyott, mert éppen indult munkába.

━ Ha bármi gebasz lenne, hívjatok! – szólt oda, majd miután becsukódott az ajtó mindketten kifújtuk az addig bent tartott levegőnket.

━ El sem hiszem, hogy tényleg bevette! – nézett rám Louis halványan mosolyogva. – Hihetetlen vagy, Styles! – rázta a fejét, majd belemártotta az ecsetét a rózsaszín festékbe és elkezdte felkenni a falra.

━ Ezt vegyem bóknak, Tomlinson? – ugrattam őt, mire csak megforgatta a szemeit, de a mosoly ott bujkált a száján. Végül én is elkezdtem mellette festeni a falat. Valóban elég váratlanul ért, hogy tényleg bevette a hazugságomat, de végtére is, amíg nem neki kellett megcsinálni ezt a melót, addig szerintem nem érdekelte, hogy nem mondtam igazat.

━ Anyukádnak biztos hiányzol. – jegyezte meg csendesen és még én sem számítottam rá, hogy a szívem erre a kijelentésre összeszorul.

━ Ő már... - kezdtem bele rekedten. – Nem él. – fejeztem be és nem néztem a mellettem álló fiúra, akinek láthatóan megállt az ecset a kezében és felém fordult.

━ Mikor? – csak ennyit kérdezett. Hálás voltam, hogy az első szava nem a sajnálom volt.

━ Mielőtt idekerültünk. – mondtam röviden, s bár nem kérdezett mást, én mégis magamtól folytattam: - Alzheimeres volt. Azután tudtuk meg, hogy az apám meghalt. Nagyon gyorsan folyt le nála a betegség. Csoda, hogy eddig kibírta.

Akkor vettem észre, hogy a könnyeim utat törtek maguknak, miután a fiú közvetlen mellém lépett és maga felé fordította a fejemet. A tekintetében minden ott bújkált. S bár nem mondott semmit, csak az arcomat cirógatta az ujjaival, azt hiszem ez többet jelentett minden szónál.

━ Ezért árultam. Kellett a pénz, hogy eltartsam magunkat. – folytattam tovább, mintha megakartam volna gyónni mindent. – Sosem voltam drogos. A diagnózisa előtt szívtam be nagyon egyszer-kétszer. De azóta tiszta vagyok. Többnyire. Néha elszívok pár szállal, hogy oldjam a dühöt. Ott van bennem... - morogtam csendesen. – Nem tudom legyőzni... Azt a sok haragot, Louis.

━ Nem is kell egyedül megküzdened vele. – hajolt közelebb hozzám és a homlokát a homlokomnak döntve még mindig simogatta a hüvelykujjával az arcomat. Az érintése mintha minden fájdalmamat elvette volna. – Most már nem vagy egyedül. – mosolyodott el szomorúan és lassan az ajkai az ajkaimat súrolták.

De én tettem meg a lépést. Én ragadtam meg a derekánál fogva és húztam magamhoz, miközben az ajkaink találkoztak. Belesóhajtott a csókba, amikor már nem kapott levegőt, ám én nem engedtem el.

━ Haza fogunk jutni... - mondtam lihegve. Belemarkolt a hajamba, majd addig csókolt, amíg a háta a falnak nem nyomódott.

Elkezdte lehámozni rólam a pólómat és én is megszabadítottam őt a sajátjától. A teste olyan gyönyörű volt. Vékony és édes. Levettem a nadrágját, miközben a derekam köré kulcsolva a lábait elrugaszkodott a földtől. A kezeivel benyúlt a nadrágomba és az ujjaival belemarkolt a fenekembe mire megharaptam az ajkát ő pedig a számba nyögött.

━ Harry... - nyöszörögte. – Érezni akarlak. – nézett a szemeimbe, amikor egy pillanatra elváltam tőle és akkor vettem észre, hogy a fal jóvoltából tiszta rózsaszín festék borította a bőrünket.

━ Nincs nálam óvszer. – mondtam ismét a homlokának döntve az enyémet és próbáltam csillapítani a szívverésemet. Ekkor felkuncogva kivette az egyik kezét a nadrágomból és a hátsó zsebembe nyúlt, majd előhúzott egy tasakot.

━ Biztos vagy benne? – kérdezte pajkosan mosolyogva.

Elnevettem magamat. Olyan jóízűen és őszintén, mint talán még soha. Vagy legalábbis... nagyon régóta először.

━ Cseles. – jegyeztem meg, majd kiakartam venni a kezéből, de csak elhúzta. – Vigyél le! – kérte.

Szerintem még soha nem voltam olyan gyors, mint akkor. Kezemben a fiúval rohantam le az emeletről az alagsorba. Kihúztam a kanapét és ráterítettem a paplant. Addig Louis levette az alsónadrágját is és elakadt a lélegzetem, amikor végig néztem rajta. A teste tökéletes volt. A szoknya nem mutatott meg mindent belőle és hálás voltam, hogy én láthatom így.

Lefeküdt az ágyra és az arcára erős pír szökött, amikor a tekintete az éhes szemeimmel találkozott. A hasára feküdt, de én rátérdelve a kanapéra csak visszafordítottam a hátára.

━ Nézni akarlak közben. – morogtam a szájára, majd én is megszabadultam a nadrágomtól. Hallottam, ahogy elakadt a lélegzete. Elmosolyodtam. – Tetszik, bébi? – kérdeztem ugratva, de ahogy elnéztem az arcát, tényleg édes volt a reakciója. Fölé magasodva kezdtem el csókolni a bőrét. Először a nyakánál. Finoman megszívtam, mire újra nyögött. A testünkön lévő festékkel összemaszatoltuk egymást és a paplant is, de egyikünket sem érdekelte mindez akkor.

━ Harry... - suttogta. – Te voltál már... - elharapta a mondatot és az alsó ajkát harapdálva nézett a szemeimbe.

━ Nem. – feleltem őszintén és eltűrtem a homlokából pár tincset. – De vigyázni fogok rád!

A számba vettem két ujjamat és megnyálazva lenyúltam, hogy felkészítsem. Sejtettem, hogy nem nagyon lehet más, mint egy lánynál, ám vártam az utasításaira.

━ Először csak egyet. – mondta lehunyt szemmel és így tettem. Finoman elkezdtem őt masszírozni, amitől a teste egyből reagált rám. A farka az alkaromnak nyomódott.

━ Így jó? – kérdeztem morogva és elkezdtem a mellbimbóit izgatni a nyelvemmel, ami nagyon is tetszett neki.

Szurkoló létére a teste tele volt tetoválásokkal, amik iszonyúan tetszettek. Én is egyre keményebb voltam már, de nem akartam sietni. Néztem a rózsaszín kis foltokat rajta, miközben a második ujjam is csatlakozott és olyan lassan ujjaztam, hogy a nyögései egyre erősebbek lettek.

━ Bassza meg! – nyögött fel kéjesen és kinyitva a szemeit az egyik kezével a vállamba kapaszkodott, míg a másikkal lenyúlt és marokra fogta a farkamat. Le kellett hunynom a szemeimet, hogy ne menjek el azonnal. Az ujjai puhák voltak és ahogy szorított, még jobban megkeményedtem. – Azt akarom, hogy bennem legyél! – nyöszörögte a fülembe. – Gyerünk, Harry! Gyere... érezni akarlak!

Nem kellett sokáig kérlelnie, elengedtem és kihúztam az ujjaimat. Feltérdeltem és a fogaimmal feltéptem az óvszeres csomagot, majd magamra görgettem a kotont. Csókban forrtunk össze, miközben visszahajoltam hozzá és megfogtam odalent magamat.

━ Ha fáj, leállok! – mondtam két csók között.

━ Tényleg megtennéd? – nézett fel rám csillogó szemekkel.

━ Persze. – feleltem. – Érted bármit megtennék... – csókoltam meg újra, majd lassan elmerültem benne. Olyan hangos nyögés szakadt fel mindkettőnkből, amibe még lehet a ház is beleremegett. Elmosolyodtam, amikor kezdett hozzászokni a méretemhez és mozogni kezdtem.

Leírhatatlan érzés volt benne lenni. A teste teljesen körül ölelt és befogadott. Olyan érzés volt, mintha egymásnak teremtettek volna minket, tökéletesen passzoltunk. Megfogtam a bal combját és megemeltem annyira, hogy jobban belé tudjak csúszni. A hajamat tépte és a nevemet nyögte.

━ Ezt... Abba ne hagyd! – parancsolta, mire halkan felnevettem.

━ Kibaszott finom vagy... - haraptam bele a nyakába. – És gyönyörű. – tettem hozzá, majd a testünk felvett egy kellemes ütemet.

Mozogtam benne és kitöltöttem őt. A légzésünk egy ütemre járt, ahogy a hangunk is egymást simogatta. A farka a testünk közé szorult, ezért lenyúlva izgatni kezdtem, ami nagyon-nagyon tetszett neki.

━ Kérlek... Mondd, hogy a tiéd vagyok! – harapott bele az államba és ekkor én nyögtem fel.

━ Az enyém vagy! – mordultam fel. – Ha bárki valaha is hozzád ér...

━ Igen! – nyögött és a feje hátra bicsaklott. – Fordíts meg! – kérte. – Így befog görcsölni a lábam... - kuncogott.

Sosem akartam olyanná válni, mint a többi fiú vagy férfi. De nem tudtam nemet mondani ennek az ártatlan kis teremtésnek. Lassan kihúzódtam és a hasára fordítottam. Felhúztam a csípőjét mire csak még jobban kidugta a fenekét nekem. Lihegve pillantott hátra.

━ Bízok benned, Harry. – mondta bátorítóan. – Csak élvezd... Mert én kurvára azt teszem!

Elhelyezkedtem a térdeimen és újra elmerültem benne. A teste már úgy üdvözölt, mintha hazatértem volna hozzá, és meglehet így is volt. Megfogtam a keskeny csípőjét és gyorsítottam a tempón. Olyan hangokat adott ki, amiket még egy lány is megirigyelt volna. Annyira kibaszottul szép volt...

━ Baszki! – hördültem fel, amikor megéreztem, hogy tövig csúsztam és eltaláltam azt a bizonyos pontját. A paplant markolva sikoltozott és az egyik kezével hátra nyúlva megragadta a jobb kezemet, majd előre húzta, hogy a hajába markoljak vele. Felhúztam a testét magamhoz, így a háta a mellkasomnak simult. Olyan csodás illata volt.

A kezeimmel átkaroltam a mellkasát és ahogy folyamatosan döfködtem, csodáltam, hogy még nem élvezett el. Én már nagyon a bőszület határára sodródtam, de azt akartam, hogy ő legyen az első. Lenyúltam és megragadtam a farkát, amitől az egész teste remegni kezdett.

━ Gyerünk! – bíztatott. – Fejezd be, amit elkezdtél! – csókolt bele a nyakamba, ahogy a fejét a vállamra billentette. Erőtlenül kezdett nyögdécselni. – Harry, elfogok menni...

Végül tettem, amit kért. Sosem hittem volna, hogy valaha ezt fogom átélni vele, de elnézve a paplant, amin a rózsaszín festék elkenődött, mintha egy kép rajzolódott volna ki belőle.

A testünk hamisíthatatlan képe.