April egy aranyos kis faházban élt a völgy peremén az édesanyjával. Csak Liam azt felejtette el velünk közölni, hogy April már két éve meghalt. Volt egy olyan érzésem, hogy azért nem cserélte ki a cetlit, mert már... neki is késő volt.

Louis majdnem egy kisebb pánikrohamot kapott, amikor April anyukája nyitott nekünk ajtót és amikor közölte velünk ezt a hírt, nekünk befellegzett. Már én is tudtam, Louis pedig rosszabbul fogadta... Mivel majdnem elájult, ezért a kedves hölgy beinvitált minket a házba és teával kínált. Először nagyon szkeptikus voltam ezzel az egésszel kapcsolatban, de ennél már aligha történhetett volna rosszabb velünk.

A nappalijukban az ablak előtt egy idős hölgy ült egy régi karosszékben. Először nem tűnt fel, csak akkor, amikor leültem a díványra, hogy a hölgy vak volt.

━ Nancy néni már szinte a ház része. – mondta April anyukája.

━ Én már akkor itt éltem, amikor ezek a söpredék kis vakarcsok meg sem fogantak! – pöffentette oda horkantva, majd nemes egyszerűséggel gyújtott rá egy szál cigarettára.

━ Nancy... - mondta kicsit komorabban Mrs. Turner. – Ne viselkedj így a vendégek előtt!

━ Ja, ja... Megüt a ménkű lassan, ha csak a picsogásodat hallom! – legyintett a hölgy és elengedtem egy mosolyt. Louis pedig csak tátott szájjal figyelte a jelenetet.

━ Ne haragudjatok fiúk, mióta a férjem meghalt rám maradt a gondozása...

━ Nálad jobb vejet a föld sem kívánhatna! – jegyezte meg gúnyosan Nancy.

━ Hozom a teát...

Louis felé pillantottam, amikor Mrs. Turner magunkra hagyott minket a hölggyel. Egy kis ideig egyikünk sem szólalt meg, de végül Nancy néni szólt hozzánk:

━ Aprilt kerestétek mi? – kérdezte horkantva.

━ Részvétünk az unokája miatt. – mondta Louis.

━ Ti mások vagytok. – gondolkozott el a hölgy. A haja ezüstös színű volt, a bőre ráncos, levendula illatú. A ruhája tiszta, virágmintájú. – Eddig még senki sem jött ide... - mondta tovább és Louis kérdőn nézett rám, de csak megvontam a vállamat.

━ April jó barátai voltunk. – hazudtam, mire a nő felhorkantott.

━ Na persze! Figyelj fiam, nem most jöttem le a falvédőről, világos? Tudom, hogy nem tartoztok ide.

Azt hiszem abban a pillanatban nem csak Louis álla koppant a padlón.

━ Ezt hogy érti? – tapogatóztam finoman.

━ Milyen év van?

━ Ez valami beugratós kérdés? – kérdezte Louis.

━ Figyelj ide, nyuszikám! Te aztán ne szemtelenkedj velem, mert a sunádba talpalok!

Kínos csend. Aztán olyan hangosan felnyerítettem, hogy Louis megcsapott, hogy hallgassak el.

━ Imádom a nőt! – tettem hozzá, mire a hölgy is csak elmosolyodott. Ismét szívott a cigarettából, majd kifújta a füstöt.

━ Azért jöttetek, mert tudni akarjátok azt, hogy mi történt. Vagy tévednék?

━ Igen, asszonyom. – feleltem végül.

Minek hazudtunk volna tovább? Az az érzésem támadt, hogy Nancy az utolsó esélyünk. Legyen az bármilyen esély...

━ Már csak el kellene intéznünk, hogy a vejem ne legyen itt... - tájékoztatott minket cinkosul a nő. – Gyűlöli, ha ilyenekről mesélek, mert azt hiszi megbolondultam.

━ Azt hiszem ebben segíthetek. – keltem fel a kanapéról. – Merre van a legközelebbi telefonfülke?

A hölgy újra elmosolyodott és kivillantotta a sárgás fogait.

━ Okos fiú.

✧ ✧ ✧

Miután leadtam egy telefonhívást Mrs. Turnernek, hogy valami tévedés történt a bankfiókjával, szinte azonnal indulhatott is, mivel mire visszaértem már csak hűlt helyét találtam.

Aztán Nancy már halálba szekálhatta Louist, mert amaz olyan közel húzódott hozzám, miután visszaültem a helyemre, mintha csak attól tartana, hogy a vak hölgy felkel és megveri.

━ Mindez nagyon-nagyon régen kezdődött...

━ Átugorhatnánk Ádám és Évát? – vetettem fel.

━ Megakarod tudni hogyan juhtattok vissza te kis szaros, vagy sem? – mordult rám mire inkább befogtam a számat. – Az 1600-as években hatalmas szárazság uralkodott el a vidéken. A völgy folyója kiapadt, az állatok meghaltak és elszöktek. Egy napon született egy gyermek. Azt mondják az Isten ajándéka volt, mert azon a napon, mikor világra jött, a völgy ismét életre kelt. Szakadt az eső napokon és heteken át. Az erdő kivirágzott és újra élettel telt meg. – Úgy mesélt a hölgy, mintha maga is jelen lett volna akkor. – Ahogy a lány egyre jobban cseperedett a környezete is megérezte a változást. Volt ebben a teremtésben valami egészen... különleges. Más volt, mint a többi gyermek. Sosem betegedett meg, sosem kért semmit azokért a dolgokért, amiket a völgyi emberekért tett. Aztán egy napon, amikor már nővé érett szerelmes lett egy férfiba... - Éreztem, ahogy Louis finoman a tenyerembe csúsztatja a kezét, de nem nézett rám, hanem Nancyt figyelte. Nem mertem közbe szólni, sőt még csak megmozdulni sem. Még mindig éreztem a finom illatát. – Ez a férfi viszont elárulta őt. Amikor megsebesült egy vadászat során, a lány meggyógyította a puszta kezével. A férfi pedig boszorkánysággal vádolta meg. – nézett felénk. Megborzongtam, amikor az üveges szemgödrein keresztül figyelt minket. – Tudjátok-e, hogy annak idején mit tettek azzal, akire boszorkányságot kiáltottak?

━ Elégették őket máglyán. – válaszoltam. – Vagy felakasztották. Egy ideig a vízbe dobták, hogy megnézzék feljön-e a teste attól független is, hogy köveket dobáltak a ruhájába.

━ Elvitték a folyóhoz ezt a lányt...

Annyira éreztem, hogy a folyónak lehet köze ehhez az egészhez!

━ De ezek annak idején még ostobák voltak, így a lány feljött a vízen. Akkor még nem volt ilyen erős sodrású... Viszont a férfi így sem engedett. Állt a folyó partján egy nagy fa. Igazi örökzöld. Arra húzták fel a lányt.

Louis megmozdult mellettem és amikor odanéztem vettem észre, hogy sírt. Lesütötte a szemeit, hogy ne lássam, de az álla alá csúsztattam a kezemet és felemeltem a fejét. A hüvelykujjammal finoman letöröltem az arcáról a könnycseppet. Nem aggódtam, a hölgy nem látott. Ha nem lett volna a szobában valószínűleg nem csak letöröltem volna a könnyeket...

━ Szóval a lány egy boszorkány volt? – kérdeztem végül.

━ Igen. – hangzott a rövid válasz. – Elátkozta a völgyet. A fába egy boszorkánypecsét vésődött. Quia non vivunt, si non nascuntur. – suttogta a nő szinte elhaló hangon.

━ Ez mit jelent?

Ismét felénk nézett. A semmibe révedő tekintetében már rég kihunyt a fény.

━ Mert nem is élnek, ha meg sem születnek.

Néma csend telepedett ránk. Egy boszorkány. Egy átok. A fa... Minden olyan kusza lett hirtelen. Még rosszabb, mint addig volt.

━ Minden gyermeken, aki a völgyben született átok ül.

━ De miért csak a gyerekeken? – tettem fel a kérdést.

━ A lány terhes volt. – válaszolta mellettem rekedten Louis.

━ Nem is olyan hülye, mint amilyennek mutatja magát. – jegyezte meg a hölgy. – Igen, a lány terhes volt a férfitól, aki felakasztotta. Így elátkozott minden élő és még meg nem született gyermek a völgyben, hogy bosszút álljon. Az átok által keletkezett átjáró a múltba minden évben négyszer nyílik meg. 36 évvel viszi vissza a gyermekeket.

━ Mert nem is élnek, ha meg sem születnek. – ismételtem a szavait. – Miért pont 36 évvel? – kérdeztem.

━ Mert a férfi ennyi idős volt, amikor felakasztotta a lányt.

Azt hiszem ott állt össze teljesen a kép. Minden gyerek ugyanazokban az időpontokban tűnt el. Ugyanazokon a napokon a Nap-éj egyelőségkor. A napfordulókor.

━ De ha működik az átok, akkor meg is lehet törni. – vetettem fel az első ötletet, ami eszembe jutott. – Valami kulcs biztos van...

━ Nos drága fiam, ez az, amire még eddig soha senki nem jött rá.

━ Maga mégis honnan tud ennyi mindent erről? – vágott közbe Louis. Nancy elmosolyodott.

━ Azt hittem már erre is rájöttetek.

━ Maga a boszorkány leszármazottja. – feleltem rekedten.