Sokan úgy hiszik, hogy az életünket meghatározó pillanatok tesznek minket erősebbé. Sosem hittem az efféle marhaságokban. Mindig úgy gondoltam, hogy amiket teszek, azért teszem, hogy túléljek. Túléljem a napokat, aztán a holnapokat. Egészen addig a bizonyos napig, amíg az életem teljesen össze nem dőlt.

December 20. - A nap, amikor örökre elvesztettem mindent.

Minden egy kopogással kezdődött. Reggel fél kilenckor. Anya a nappaliban ült és tévét nézett. Az orvos azt mondta, hogy csakis olyan adásokat nézhet, ahol nincsenek számára ijesztő tényezők, amik kiválthatnának egy-egy rohamot.

Az ajtóhoz siettem. A konyharuhát a vállamra dobtam, ugyanis éppen reggelit készítettem magunknak. Aznap amúgy sem kellett bemennem a suliba, mert a tanárok valami értekezletet tartottak.

Ahogy ajtót nyitottam Emmát találtam magammal szemben a verandánkon. Sírt. A nyakamba ugrott mielőtt bármit is kérdezhettem vagy mondhattam volna. De aztán nem is kellet kinyitnom a számat, mert azonnal belekezdett:

━ Zayn-t elkapták. Drogot találtak nála és azonnal bevitték. – nézett a szemeimbe. Egyikünk sem beszélt arról, hogy mi történt a buliban. Volt egy sokkal égetőbb problémánk is akkor.

━ Mikor? – ennyit voltam képes kinyögni és folyton magam mögé pillantgattam, majd beljebb húztam az ajtót, hogy Emma ne vegye észre anyámat. Sosem szégyelltem, de nem az lett volna a legmegfelelőbb alkalom, hogy magyarázkodni kezdjek.

Ma reggel. Azt mondta, hogy dolga van. Én kértem, hogy ne menjen! – kezdett el újra sírni én pedig nem tudtam, hogy mit is mondhatnék. Járt az agyam, szüntelenül.

━ Mondott bármit a zsaruknak?

━ Nem... Nem tudok róla. A fogdába vitték. Fél órája hívott. – felelt a lány és megtörölte a szemeit. – Azt mondták, hogy felülvizsgálják az ügyét, de ha nem fizetjük ki az óvadékot, akkor birtoklásért és terjesztésért több évet is kaphat!

Ez nagyon nem volt jó. Ezért rohadtul megüthettem én is a bokámat. Persze tudom... Nem ennek kellett volna az első gondolatomnak lennie, hiszen a haveromat éppen akkor csukták le, de nekem több vesztenivalóm volt. Ha engem is bevarrnak... Ki vigyázott volna az anyámra?

━ Emma... - fogtam meg a lány vállait és a szemeibe néztem olyan halál komolysággal, hogy egy pillanatra még a sírást is abbahagyta. – Rólam mondott bármi?

━ Nem tudom... Szerintem nem. – nézett rám értetlenül. – Komolyan, Harry? – szakadt ki az érintésemből és olyan vádlón nézett, mintha elütöttem volna a macskáját.

━ Én nem kerülhetek bajba, Emma! – mondtam fojtott hangon.

━ Egy kibaszottul önző seggfej vagy! – vágta hozzám a szavakat. Sosem hallottam, hogy így beszélt volna bárkivel is. Ez meglepett, viszont mielőtt jobban nekem eshetett volna, megéreztem anyám kezét a vállamon. Összerezzentem.

━ Ó, szia kedvesem! – szólt Emmához, akinek azonnal megenyhült az arca. Sosem találkozott még anyámmal, úgy ahogyan a többiek sem. Mindezt jó okkal... Ám ez akkor már elkerülhetetlen volt. – Te vagy Evelyn, igaz? – mosolygott anyám és egyre nagyobb gombóc lett a torkomban. – Hol a báli ruhád? – nézett végig rajtam én pedig képtelen voltam Emma szemébe nézni.

━ Anya, menj be, mindjárt befejezem a reggelit! – simítottam a kezemet a hátára és betessékeltem a házba.

━ Rendben Desmond, nem kell sietni! – felelte elballagva.

Emma hosszú ideig nem szólalt meg, csak engem figyelt. Aztán a kezével megfogta az arcomat. Gyengéden. Együttérzően. Mint aki nem éppen az előbb üvöltötte le a fejemet.

━ Alzheimer. – mondtam ki mielőtt rákérdezett volna.

Vártam a válaszra: „Ó, Harry úgy sajnálom!" vagy „Ez annyira borzalmas, szegényem".

De Emma csak halványan elmosolyodott.

━ Szeretnéd, hogy itt maradjak vele, amíg te bemész Zayn-hez?

Azt hiszem sosem voltam még ennyire hálás senkinek sem, mint akkor Emmának.

✧ ✧ ✧

━ Az apám megfog ölni! – mondta Zayn a rács mögött. Nem lehettem volna ott a fogdában, mivel amíg nem hoznak határozatot, senki sem mehet be hozzá. De szerencsére pont az a rendőr volt bent ügyeletesként, akinek egyszer soron kívül megszereltem az autóját.

„Tíz percet kapsz, Styles! De nem többet!" – mondta, amikor beengedett.

━ Zayn, jól figyelj rám! Mit mondtál? – néztem a szemeibe.

━ Semmit! – felelte.

━ Mit mondtál? – kérdeztem újra, mire csak beletúrt a hajába.

━ Csak azt, hogy nem tudom hogyan került hozzám a drog. Valószínűleg valaki a ruhámba csempészte...

Először el sem akartam hinni a szavait. Aztán a fejemet rázva fájdalmasan elmosolyodtam.

━ Kibaszottul hülye vagy, ugye tudod? – néztem fel rá.

━ Nem mondtam többet! – lehalkította a hangját. – Rólad sem.

Körül néztem, hogy bárki hall-e minket. A fogdában alig pár ember volt. Részeg hajléktalanok és rablók. Aligha igazán veszélyes alakok.

━ Ki foglak hozni! – néztem vissza Zaynre. – Mennyi az óvadék?

A száját harapdálta és lesütötte a szemeit.

━ Zayn! – szóltam rá és felnézett. – Mennyi?

━ Ötezer font. – bökte ki nagy nehezen én pedig már tudtam. Tudtam, hogy soha nem fogok tudni összeszedni ennyi pénzt, hacsak nem rabolok ki egy bankot, aminek eredményeképpen valakinek rám is ötezer fontot kellene költenie, ha nem többet...

━ Mi volt nálad? – találtam meg a hangomat nagy nehezen.

━ Mi nem? – kérdezett vissza rekedten.

És akkor még csak nem is sejtettem, hogy nem ez volt aznap a legrosszabb dolog, ami történhetett.

✧ ✧ ✧

Azon voltam, hogy a rendőrségről kifele jövet kitaláljam, hogy mi legyen, amikor érkezett a telefon. Emma hívott. A gyomrom azonnal liftezni kezdett, mert tudtam, hogy baj van. Emmának minden fontos tudnivalót elmondtam, de egy rohamot még ő sem tudott megakadályozni. Úgy ahogyan azt sem, hogy anyám ne akarjon kiugrani az ablakon...

Kihívta a mentőket, de mire kiértek már késő volt. Nem fáradoztam azzal, hogy buszra szálljak. Futottam, ahogyan a lábam csak bírta. Akkor még nem akartam elhinni, amit mondott.

Ez biztosan nem így történt! Anyám még jól van, még él. Ez csak egy rossz rémálom, amiből hamarosan felfogok ébredni.
Természetesen sosem ébredtem fel belőle.

✧ ✧ ✧

Tompán hallottam csak az orvos szavait. A külvilággal való érintkezésem szinte teljesen elhomályosult. Mint azokon a reggeleken, amikor olyan hideg van, hogy az autók ablaka tiszta párás.

━ Az édesanyja a betegsége utolsó szakaszában volt. Már aligha tehetett volna érte többet, Mr. Styles! – mondta az orvos.

Vajon, ha a pára eltűnik, akkor minden teljesen kitisztul?

━ Kérem fogadja őszinte részvétemet!

━ Köszönjük, Doktor úr! – szólalt meg mellettem Emma, aki folyamatosan a karomat szorongatta.

Miután a férfi elment én még egy kis ideig egyhelyben álltam és figyeltem a kórház fehér padlóját. Miért mindig fehér? Talán ez a tisztaságot jelenti az emberek számára? Könnyebb a fehér színnel megbarátkozni? Kedvesebb? De gyorsan bemocskolható. Ha valaki hét méterről lezuhan, akkor véresre festi az agya a követ...

━ Hazaviszlek, Harry! – fogta meg a kezemet Emma.

━ Nem. – szólaltam meg rekedten és elhúztam a kezemet.

━ Kérlek... Úgy sajnálom!

Azt hiszem ez a szó volt az, ami végleg elborította az elmémet.

━ Kibaszottul ne mondd ezt nekem! – förmedtem rá hangosan. – Fogalmad sincs arról, hogy mit éltem át éveken keresztül! Tudod milyen érzés, amikor nem számíthatsz senkire és már nincs visszaút?! Hogy tisztában vagy vele, hogy az anyád bármelyik pillanatban végezhet magával, vagy egy roham miatt belehalhat a betegségébe?! Nekem kibaszottul ne mondd azt, hogy sajnálod! Fogalmad sincs semmiről, úgy ahogy itt egyetlen tetves elkényeztetett völgybéli gyereknek sincs mind arról, hogy milyen a való élet! – csak addig hallgattam el, amíg levegőhöz jutottam. Emma félt tőlem és ezért már utólag nem is hibáztattam volna. – Kurvára nem tudtok semmit! Kurvára le sem szarjátok egymást! Magasról tesztek arra, hogy az élet nem csak habos-babos partikról és dugásról vagy netán szerelemről szól! Nőj már fel végre és ne mondd nekem addig, hogy sajnálod, amíg nem tudod milyen érzés minden nap azt kívánni, hogy bárcsak meg sem születtél volna!

Mielőtt bármit is mondhatott volna hátat fordítottam és otthagytam. A fejem zsongott és nem tudtam csillapítani az érzéseket. Valahol már rég készültem erre a napra. Hogy elfogadjam a szomorú igazságot, miszerint anya előbb-utóbb elfog hagyni. Csak abba nem gondoltam vele, hogy ez mit fog okozni velem a későbbiek során...