- És sok könyvet olvasol? - tolta feljebb szemüvegét a hölgy. Nagyot nyelve, izzadt tenyeremet a nadrágomba törölve bólintottam egyet, majd kissé összeszedve magamat szavakba öntöttem válaszom.
- Mostanában igen, régebben is sokat olvastam... - kulcsoltam össze kezemet az asztal alatt. Remélem, tettem már annyira jó benyomást rá, hogy nem küld el a fenébe.
- Ah, ez fantasztikus! Tudod, sokan csak azért jönnek ide dolgozni, mert kell nekik a pénz, nem pedig a könyvek szeretete vonzza őket ide... - ingatta fejét szomorúan. Sajnos nem akarom kimondani, hogy én is "csak a pénzért" jövök ide, nem pedig a "könyvek szeretetéért". A szeretetből nem lehet megélni.
- Rendben, akkor majd egyeztetek az igazgatóval, de hidd el... Egy ilyen fess fiatalembert bármikor szívesen alkalmazunk! - simított fekete pulcsiba bújtatott kezemre, mire kifújtam, a lassan másfél órája bent tartogatott levegőt. Istenem, csak sikerüljön...

Egy őszinte mosoly kíséretében léptem ki az öreg épületből, majd azonnal a közeli bolt felé vettem utam. Közben kinyitottam a magammal hozott esernyőt, hisz újra cseperegni kezdett.
Kezemben szorongatott állásajánlatokat az első kukánál kihajítottam. Bízok benne, hogy ez jó lesz. Többet keresnék, mint anno Kang asszonynál és ráadásul sokkal hozzám illőbb lenne. Ebből nem kéne elvegetálnom, hisz még a hónap végére is maradna annyi. Főleg, ha apával összedobjuk.
Elvéve egy kis piros műanyag kosarat mentem be a sorok közé. Levettem egy vajat, kenyeret, sőt gumicukrot is. Bentebb még dobtam a kosárba két innivalót és gyorsan eltipegtem a kasszához.

Miután mindent kifizettem, gyorsan bedobáltam a kapott zacskóba, majd ismét elővéve az esernyőm kimentem az üzletből. A fekete tárgyon, csak úgy kopogtak az esőcseppek, majd gyorsan, egy csíkban lefolytak és a betonra érkeztek.
Mi lett volna, ha akkor is lett volna esernyőm?
Valószínűleg, most kényelmesen sétálgatva nézelődnék az utcán, miközben zsebem mélyén ott lapulna a pénzzel teli kis boríték Kang asszonytól. Hazaérnék, Sujin kifutna elém, megölelne és menne főzni valamit. Azután este apa hazaérne, fáradtan elmoslyodna, büszkén végig mérne minket majd leülnénk vacsorázni.

Bárcsak...

Ehelyett, ma ismét az üres és hideg lakás fogad. Kupi van, de csupán arrébb rugdalom az utamban lévő tárgyakat. Levágom az asztalra a zacsit, majd visszasétálva az ajtóhoz gyorsan lekapom a cipőm és a kabátom. Ahogy zsebemben turkálok, hátha maradt benne valami, egy kis lyukat észlelek.
- Ki gondolta volna? - mondom gúnytól túlcsorduló hangon, majd inkább visszamegyek a konyhába.
Döntésem a melegszendvicsre esik, így neki is látok.

Miután elfogyasztottam svédasztalos vacsorám, úgy döntöttem elmegyek gyorsan lezuhanyozni. Elvégre egész nap sík ideg voltam, jól esne.
Belépve a kis fürdőbe, azonnal lekapom átizzadt pulcsimat és pólómat, melyeket nadrágom követ. Megszabadulva fehérneműimtől már el is kezdem engedni a meleg vizet.
Beállva a vízsugár alatt teljesen libabőrös leszek a kellemes érzéstől. Elvéve az immáron nem mandulás, hanem kókuszos tusfürdőm egy jó adaggal jutalmazom kifáradt testem. Közben hajamat is átöblítem vele egy kicsit.
Szokásosan ezernyi gondolat rohamozza meg központom, mire egy jó nagyot sóhajtok. Tudom, ha kérdezek válaszolnom is kell.

Mi lett volna, ha...

Olyan sablonos, nem,? Az ember egyből ezt gondolja. De ha az illető belekerül egy hasonló helyzetbe, ez a mondat minden egyes lélegzetvételénél rácsimpaszkodik agyára, melyet el nem enged. Csak szorítja, csavarja míg az ember meg nem adja magát és el is indul a lelki fáradtság lejtőjén.
Mi lett volna ha...mondjuk aznap nem megyek el arra a randira. Nem mentem volna arra, nem állított volna meg a zebránál... Satöbbi, satöbbi...
Annyiszor belementem már unalmas óráimban ennek a témának a boncolgatásába, hogy szinte már kezd unalmas lenni. Nem tudok változtatni, nem tudok visszamenni a múltba.

Ami történt, megtörtént. Elismerem, rengeteg hibám volt, van, de ezt most nem én basztam el.

- Felnőtt vagyok, ez az én életem! Azt csinálok, amit akarok tudtommal! - csapta neki tenyerét a fejem melletti falnak. Szeméből sugárzott az indulat és talán egy kis szomorúság.
- Inkább egy kis kanos kamasz vagy! Nem is zavarok tovább. - indultam volna ki, de elálta utam. Teste enyémnek nyomódott amiről egy dolog jutott eszembe. Undor.
- Ne érj hozzám! - taszítottam rajta egy nagyot, mire elvesztette az egyensúlyát. Mérges tekintettel fordult újra felém, majd nem hagyva szóhoz jutni fogalmaztam meg gondolataim.
- Én adni akartam egy esélyt? Nem is tudom hogy jutott ez eszembe egyáltalán... Ezek után még a létezésemről s-
- Esély? Ki buzizott le a kórházban? - emelte meg hangját. - Miért adnál nekem hamis reményeket? Vagy jó behülyíteni egy felnőtt pasit, huh? Eljátszani a megkaphatatlant, hagyni hogy az őrületbe kergess majd lelépni?
- Azt se tudom mi vagyok, Jeongguk! - kiáltottam sírva. Megint én vagyok a rossz. - Nem veszed észre? Életemben nem sírtam még ennyit, mint mióta ismerlek!
Hevesen emelkedő mellkassal figyeltem tétova mozgását. Arca az előbbi mérges felnőttéből, egy tanácstalan kisgyermekké változott. Nagy fekete szemei arcomat pásztázták, választ keresve.

- Kookie! - hallottam meg a női hangot az emeletről. A hányinger ismét úrrá lett rajtam, így jobbnak véltem ha távozom.
Szó nélkül indultam az előszoba felé, majd nyitottam ki az ajtót. Kint már szakadt az eső én pedig eljöttem egy szál vékony kabátba. Nem is én lennék...
- Jimin... Várj meg... - hallottam meg mögüllem, majd egy kar fonódott enyém köré.
- Nem, szórakoztasd csak a kis ribancodat.. - szólaltam meg sírós hangon, majd kikapva kezemet szorításából, kiindultam az esőbe.

Azóta eltelt majdnem egy újabb hét. Immáron belépve az áprilisba, azon reménykedem, végre tavasz lesz. Kihajtanak a virágok, a levegőben újra ezer meg ezer finom illat fog szállni. Reggente, majd ha kinézek az ablakon, látom majd a nagy rózsaszín fatömeget a város közepén. A cseresznye édes illata fog lebegni a reggeli hűvös időben. Az iskolából hazafele egy szál pólóban sétálgató diákok tömkelege fog a kis kávézók teraszán beszélgetni a napi eseményekről.

Csakhogy ilyen nem lesz. Hideg lesz, eső, a bimbózó virágokat az víz leveri, kipusztulnak. A kávézók teraszai beáznak és tönkre mennek.

- Halihó! - egy hangos ajtócsapódás követte az előbbi köszönést, majd meg is jelent annak büszke tulajdonosa. Barna haja vizesen tapadt homlokára, mely elárulta, ő sem volt elővigyázatos.
- Mondtam, hogy egyszer majd jól megfázol aztán nem fogsz ilyen vígan köszöngetni! - teremtem le jókedvű barátomat.
- A te teádtól biztos meggyógyulnék! - rikkantja el magát. A fülem nincs túlzott biztonságban mellette.
- Mar ha lennék olyan kedves és csinálnék... - mosolyodom el lágyan, mire az említett csak szemét forgatva indul meg a konyhába előkészíteni a vizet.
- A meggyeset szeretem! - kiabálok utána, mire csak egy cifra káromkodás hagyja el vizes valóját.

- És azóta nem is beszéltetek? - tette le a kiürült csészét. Miután egy újabb kanál mézet tettem teámba, azt kevergetve szóltam hozzá.
- De, be is jelölt Facebookon...
- Jimin, ez nem vicces. - jelenti ki komoran, mire egy ilyen "na ne mondd" fejjel fordulok irányába.
- Nevetek? - mutatok számra.
- Akkor meg ne mondj ilyeneket. Neki is nehéz...
- Biztos. Este nem tudta eldönteni, milyen ízesítésű kotont húzzon a farkára...-kortyoltam bele a forró nedűbe.
- Jimin! - emeli meg hangját. - Vicces, elméletileg le se szarod, mégis úgy viselkedsz mint egy féltékeny feleség... - mosolyodik el mindent tudóan, mire majdnem visszaköpöm a teát poharamba.
- Mégis mire lennék féltékeny, huh? Hogy nem engem kefél szarrá, vagy mi? - lököm oda meggondolatlan szavaim.
- Például. - húzta sunyi vigyorra telt ajkait, mire bennem még a vér is megfagy.
- Kösz nem. Előbb megyek el papnak.
- Honnan tudod, hogy nem akarod? Elvégre még nem voltál senkivel... - emeli tekintetét a plafonra, mint aki nagyon gondolkodik.
- És? Hetero vagyok. Nem tudom, mit akarsz ezzel.
- Hogyne, én is ezt mondanám.
- Na jól van, ideje menned. - állok fel a kanapéról, kezemben hozva a két bögrét.
A francnak kellene egy ilyen beképzelt, kanos barom! Még, ha nem is teljesen a lányokra bukom, akkor sem kellene. Csak egy kicsit most össze vagyok zavarodva. Ennyi az egész.

Huh.... Sziasztok!❤️❤️
Sajnálom az újbóli hosszú kihagyást, de sem időm sem ihletem nem volt. Azonban innentől kezdve hetente kettő részt még akkor is fogok írni, ha törik, ha szakad! Ezért kaptatok most ilyen hosszú részt... Megérdemlitek💕
Remélem tetszett nektek és nem öltök meg!
Mindenkinek puszi és vigyázzatok magatokra! ❤️

~dark0997 💜