ANNIHILATION – TIZENKETTEDIK FEJEZET

LYNGHEID OSMONDOTTER

TammyHiddleston

· · ─────── ·•· ─────── · ·

Lyngheid unottan csapta össze a vaskos könyvet, ami fölött eddig görnyedt majd félretolta. Most is mint mindig ideje nagyrészét a könyvtárban töltötte, ami részben annak volt betudható, hogy barátokkal nem büszkélkedhetett és családjával sem ápolt túl jó kapcsolatot. Főként az apjával, Osmonddal. De neki jó volt így. Nem hiányoztak az életéből az úgynevezett barátok, akik előbb vagy utóbb hátba támadnak, sem a rendes apa-lánya viszony. Ha valaki akkor Flora volt az, aki hiányzott az életéből, az egyetlen, akit igazán a családjának tekintett, de ő már meghalt... A lány a fejét rázva kelt fel az asztaltól, ahol eddig üldögélt és az ablakhoz sétált. Száját egy kicsit elhúzta ugyanis a könyvtár parkolójába egy ismerős, kicsit ütött-kopott, fekete terepjáró gördült be és abból két az autónál is ismerősebb személy szállt ki. Stefan és Faith, Tordis két legközelebbi barátja és habár ők mindig is kedvesek voltak Lyngheidhez, a lány tudta, hogy csak azért, hogy megnyugtassák a nővérét miszerint a húga nem különc. A két személy hunyorogva pásztázta végig a könyvtár ablakait majd mikor kiszúrták őt heves integetésbe kezdtek, mire Lyngheid is kelletlenül intett párat. Az ablaktól elfordulva még a hóna alá csapta a könyvet, amit tanulmányozott és néhány perccel később ki is lépett az ajtón. A másik kettő csendben vette tudomásul, hogy legjobb barátjuk húga megérkezett és mindhárman beszálltak a kocsiba. 

-Milyen a könyv Lyng? – kérdezte Stefan, aki megelégelte a beállt csöndet.

-Jó. De ha még egyszer így hívsz többet nem szólalsz meg.-hangzott a rövid és tömör felelet Lyngheid részéről majd szélesen Stefanra mosolygott de úgy, hogy az behúzta a nyakát.A rövid út ezután csendben telt, Stefan nem szólalt meg újra ami Lyngheid díjazott, Faith pedig Új-Asgard házait tanulmányozta.

Mikor megérkeztek Lyngheid otthonához (amit ő inkább hívott börtönnek) a lány kipattant a terepjáróból és becsörtetett a házba.Az ajtó becsapódott a lány mögött az pedig a szobájába trappolt. Tudta, hogy Osmond is a házban tartózkodik de nem érdekelte különösebben így arra sem vette a fáradtságot, hogy köszönjön neki. A könyv amit a könyvtárból hozott az ágyára dobva pihent és mivel egyéb teendője nem akadt, Lyngheid leheveredett a fekhelyére és további néhány órán át olvasta azt. Mikor végül becsukta a kötetet a nap már lemenőben volt viszont az utolsó napsugarak még így is megcsillantak a ház előtt álló tűzpiros motoron. A nővére motorján. Szája széle egy kicsit felfelé kunkorodott amikor eszébe jutott valami ami hát... nem teljesen legális. A hátára kapta a szobája egyik sarkában álló hátizsákot majd kisietett a motorhoz aminek kormányán két bukósisak függött. Tordis mindig ott tartotta a sajátját és azt is amit neki szánt, de azokat egy-egy laza mozdulattal elhajította, minden biztonsági szabályra fittyet hányva pattant fel a járműre majd kilőtt. Lyngheid felnevetett ahogy a szél az arcába csapódott majd néhány utcával arrébb egy éles kanyarral befordult egy kis mellékútra, ami Új-Asgard legromosabb épülete felé vitte őt és nem telt bele néhány percnél több mikor már le is állította a járművet. Az épületről pedig már senki sem tudta, hogy minek is épült valójában, Lyngheid pedig csak annyit, hogy tökéletes ha el akar tűnni Új-Asgard lakói de legfőképp a nővére elől. Amint eszébe jutott Tordis a lány arca fintorba ugrott hisz ma a szokásosnál is többször jutott eszébe drágalatos nővérkéje de ez csak egy pillanatig tartott, inkább kizipzározta a táskáját, elővette a festékszórókat amik benne rejlettek és munkához látott. Mikor befejezte az amúgy is tele graffitizett falon (amik szintén Lyngheid alkotásai voltak) két karikatúra volt látható, egy Osmondról egy pedig Tordisról. A sötéthajú lány megengedett magának egy kisebb kacajt ahogy Osmond elcsúfított képmására nézett majd ismét felpattant motorjára és ugyanolyan észveszejtő sebességgel, mint ahogy érkezett maga mögött is hagyta az épületet. Azok a lakosok, akik még az utcán lézengtek gyakran kiabáltak után sértő szavakat amint elhúzott mellettük mire ő válaszként méginkább emelte a sebességet, végül pedig lefékezett a ház előtt. Mivel az idő már későre járt halkan nyitotta ki a bejárati ajtót remélve, hogy elkerülheti a családtagjaival való találkozást, de nem volt szerencséje. Alighogy betette a lábát Osmond előtte termett és kérte számon, hogy mégis hol járt.

-Nem mindegy az neked? Eddig se érdekelt, hogy mit csinálok vagy mit nem hát most se érdekeljen.-vetette oda foghegyről Lyngheid.

-Az apád vagyok Lyngheid és tudni akarom hol jártál! – emelte fel a hangját Osmond.

-TE NEM VAGY AZ APÁM! -kiabálta a lány Osmond arcába majd sietős léptekkel kikerülte a férfit és a szobájába ment. Ott aztán befeküdt az ágyába viszont álom a késői óra ellenére sem jött a szemére, sokáig éberen a plafont bámulva. Másnap reggel mikor felébredt nem is emlékezett arra, hogy mikor aludt el, de nem is érdekelte különösképpen. Felöltözött és ismét felpattant a tűzpiros motorra és célba vette a könyvtárat, hisz a tegnap este történtek után látni se akarta az apját. Hosszú órákat töltött el a könyvek között, gondolatai közül egy hangos dudálás zökkentette ki. Az ablakhoz lépve kedvetlenül vette tudomásul, hogy ismét a tegnapi brigád van itt. Morogva ment ki az épület parkolójába viszont a fekete terepjáró helyett a motorhoz lépett.

-Tordis tudja, hogy használod a motorját?- kérdezte Faith.

-Faith mondtam, hogy Tordis elment, honnan tudná, hogy Lyngheid használja a motort.-kotyogott közbe Stefan majd mikor rájött, hogy mit is mondott a szája elé kapta a kezét de akkor már mindegy volt Lyngheid szeme megvillant.

-Hol van a nővérem?-lépkedett közelebb Stefanhoz a sötét hajú lány.-Gyerünk Stefan tudom, hogy tudod.-mosolygott.

-Ne haragudj de nem tudom. Nekem se mondta meg.-rázta a fejét Stefan a földet bámulva.

-Pedig te vagy a legjobb barátja. Tényleg annyit sem érsz neki, hogy nem mondja meg hova megy ha elutazik?-tette Lyngheid a kezét barátian a vele szemben álló vállára. -Mondjuk, ha így lenne az sem lepne meg. A nővérem meg az ő nagy szeretete...

-Tordis New Yorkba ment Stefan hát nem emlékszel. Még te mesélted nekem, hisz te beszéltél vele mielőtt elment volna.-kotyogta Faith mire Lyngheid mosolyogva a szőke hajú lány felé fordult.

-Faith fantasztikus vagy!-mondta miközben félig-meddig átölelte Faithet mosolyt erőltetve az arcára.-Akkor én most haza is megyek. Sziasztok!-intett búcsút majd felpattant a motorra és hazafelé indult. Ott aztán egy táskába összepakolt pár dolgot és indult is volna vissza a motorhoz ám legnagyobb sajnálatára ismét nem tudta elkerülni az apját.

-Hova mész?-kérdezte a férfi hidegen.

-El.-vágta rá egyszerűen a lány.-Ne aggódj lehetőleg több lesz pár napnál nem fogok visszasietni. És ha amiatt aggódnál nem fogok hiányozni. És te sem fogsz nekem apám. Viszlát.-mondta majd kilépett az ajtón, pár pillanat múlva pedig felbőgött a motor és Lyngheid már ott sem volt. Mivel Új-Asgard nem egy nagy hely hamar kijutott, de így is napokba telt mire odaért New Yorkba. Út közben meg-megállt olcsó útszéli motelekben aludni ám azokból már kora reggel távozott és késő éjszakáig vezetett. Mikor viszont beért a nagyvárosba első dolga volt keresni egy szállást, ahol rendesen ki tudja aludni magát. Jópár órát aludt mikor pedig felébredt az első dolga volt, hogy a szobában lévő laptopon utánanézzen pár dolognak többek között a nővérének. Habár a Tordis Osmondotter névre rákeresve csak a nővérei helyi bokszmérkőzéseit találta szembetalálkozott egy képpel és egy névvel, ami már jobban célra vezette. A képen a nővére volt látható ebben biztos volt viszont több számára ismeretlen személlyel. A kép alatt pedig egy név volt olvasható. Tamise Stanley.Az ő nevét beütve már több információhoz is hozzájutott. Nem tétovázott sokat amint megszerzett minden infót amire szüksége volt el is indult. Nem kellett sokat utaznia hamarosan egy kisebb tömegbe botlott. Mit kisebb, hatalmas tömegbe, az autók és az emberek teljesen elállták az utat és vakuk villogtak mindenhol. Lyngheid morogva szállt le a motorról amikor egy nevet kihallott a milliónyi hang közül. Miss. Stanley. Rögtön felkapta a fejét, elfeledkezve arról, hogy minden második embert a pokolba küldjön és átfurakodott az embertömegen. A fényképezők, kamerák és mikrofonok egy emberre irányultak,akit Lyngheid akkor is felismert volna a képről ha nem hallja mindenhonnan a név kántálását. Aki ott volt az nem volt más mint Tamise Stanley. De nem ám ő egyedül. Mellette ott volt egy Lyngheid számára ismeretlen lány és a nővére is, aki ahogy meglátta őt teljesen lefagyott majd két lépéssel a húga előtt termett.

-Lyng..

-Helló nővérkém!-mosolygott Lyngheid a szőke lányra aki még mindig nem fogta fel teljesen, hogy ő ott van.

-Hogy kerültél ide Lyng?-kérdezte Tordis.

-Faith és Stefan.-felelte a lány.-A drága barátaid nem tudják tartani a szájukat.

-Hé, ez ki?-lépett oda Tordis mellé a Lyngheid számára ismeretlen.

-A húgom.-jelentette ki Tordis.-Sadie Lawson, Lyngheid Osmondotter. Most már ismeritek egymást mehetünk is. Gyere Lyng.

-Hé, hé! Megyünk?-vonta fel a szemöldökét Tamise aki meghallotta az idősebb testvér mondatának utolsó részét.-Maximum mi. Ő...-mutatott Lyngheidre.-Biztos, hogy nem.

-Miért nem? Stanley a húgom okos, hasznát vennénk.-győzködte Tordis Tamiset, aki magától értetődőnek vette, hogy nem hagyja egyedül a húgát. Lyngheid rejtette mosollyal követte figyelemmel a parázsvitát, ami kialakult majd gúnyos mosollyal lépett Tamise elé.

-Mi az csak nem félsz attól, hogy valaki többet tudna hozzátenni a csapathoz mint te Stanley?-kérdezte mire Tamise arca fintorba torzult Lyngheid pedig elégedett mosollyal lépett hátrébb majd nővéréhez fordult.-Menj csak velük. Velem nem lesz baj.-biztosította a szőke hajút miközben az arcára varázsolt egy mosolyt sőt még arra is rávette magát, hogy megölelje Tordist. Ezután pedig eltávolodott, elveszett az emberek között, de mosolyogva hallgatta Stanley dührohamát, amit ő okozott, majd felszállt a motorra és visszagurult a szálláshelyére. Sejtette, hogy ez a csapat nincs összeszokva és könnyű lesz kigolyózni néhány embert. A nővére pedig túlságosan szereti őt, így ez már nevetségesen könnyű feladatnak bizonyul. Alighogy beért a szobájába a szálláson az égen pár villám cikázott végig pedig az ég nem is jósolt esőt, ez pedig annyit jelentett, hogy a nővére ideges lett. Lyngheid gonoszul elmosolyodott ahogy figyelte a kékesfehér csíkokat az égen. Ez vicces lesz.