God, you're just a bloodsucker

Ahogy ajkaink elváltak, Hyunjin azonnal követte volna egy újabb csókért, de én gyorsan elhúzódtam, a mellkasán megtámaszkodva. A szemöldöke azonnal felszaladt, a tekintete éhesen cikázott az arcom és a szám között, mintha egy pillanatig sem akarna nélkülem maradni.

Vigyorogva húztam elő a zsebemből az epres ajakbalzsamomat, és demonstratívan kitekerve egy vastag réteget kentem fel a számra. Szándékosan lassan csináltam, élvezve, ahogy Hyunjin érdeklődve figyel minden mozdulatot, a tekintetében pedig egyértelmű keveredett a kíváncsiság és a szórakozottság.

– Komolyan? – kérdezte egy szája sarkában megbújó mosollyal, ahogy hátradőlt a matracon, és egyik kezét a tarkója alá csúsztatta.

– Mhmm~ – feleltem ártatlan pillantással, miközben még mindig nem raktam el a balzsamot. Hagytam, hogy az ujjaim között pihenjen, hátha még szükségem lesz rá.

Hyunjin csak egy röpke másodpercig hagyott győzni. Egy hirtelen mozdulattal megragadott és könnyedén fordított a helyzetünkön, én pedig egy halk kiáltással landoltam fölötte. A hátán feküdt a matracon, kezeit a derekamra vezette, és könnyedén tartott meg, mintha pontosan itt lenne a helyem – itt, rajta, fölötte, az alhasán ülve.

Egy pillanatra elhallgattam, csak néztem őt. Az arcát, ahogy az aranyszínű lámpafény puhán rajzolta meg az éleit. A haját, ami szétszóródott a párnán. A tekintetét, ami csillogott, és amitől mindig úgy éreztem, mintha a világon én lennék az egyetlen, akit látni akar.

Lassan mosolyodtam el, majd közelebb hajoltam hozzá. Kíváncsian figyelte minden mozdulatomat, de nem mondott semmit.

A szám az arcához érintettem, és egy apró, ragacsos csókot nyomtam a bőrére, közvetlenül az arccsontja alá. Aztán az állkapcsára. Aztán a homlokára. Szórakozottan felsóhajtott, de nem mozdult, csak hagyta, hogy az ajkaimmal végigpecsételjem az egész arcát. A balzsam puha réteget hagyott mindenhol, és elégedetten figyeltem, ahogy a bőre finoman fénylett tőle.

Még az orrára is nyomtam egy puszit, mire éreztem, hogy a mellkasa aprót rázkódik az elfojtott nevetéstől.

– Felix – szólalt meg végül, rekedt, mély hangon.

– Hm? – A nyakához hajoltam, és az állkapcsára adtam egy utolsó csókot.

– Mégis mit csinálsz?

Elhúzódtam, és vigyorogva néztem le rá.

– Megjelöllek – feleltem könnyedén.

Hyunjin halkan felnevetett, és az ujjaival végigsimított az oldalamon.

– Legalább nem szívásnyom – jegyezte meg vigyorogva.

Felvontam a szemöldököm.

– Még.

Ahogy elégedetten hátrébb húzódtam, hogy megszemléljem a művemet – Hyunjin arcát, amit most mindenhol apró, csillogó csóklenyomatok borítottak –, egy diadalittas mosoly terült szét az arcomon. A férfi türelmesen tűrte az egész procedúrát, de a tekintetében ott bujkált az a jól ismert, figyelmeztető csillogás. Az a fajta, amitől pontosan tudtam, hogy ha tovább húzom, annak következményei lesznek.

Nem mintha érdekelt volna.

Mielőtt egy szót is szólhatott volna, gyorsan előkaptam a balzsamot, és ismét vastag réteget kentem az ajkaimra. A mozdulat közben elnevettem magam, mert láttam, hogy a férfi szeme egy pillanatra szűkebbre vonódik, mintha mérlegelné, meddig engedje még ezt az egészet.

Mielőtt bármit is reagálhatott volna, közelebb hajoltam, és ugyanolyan könnyedséggel, mintha a saját számra kenném, a mutatóujjammal egy vékony réteg balzsamot húztam végig Hyunjin alsó ajkán.

Nem mozdult, de a szemöldöke alig észrevehetően felszaladt.

Aztán, mikor az ujjamat megmerítettem a balzsamban, és még egy kis réteget kentem a felső ajkára is, halk, morgó sóhajt hallatott. Nem volt igazán mérges, inkább csak belenyugvó. A szeme egy pillanatra lecsukódott, ahogy tűrte a mozdulataimat, majd amikor visszanyitotta, egyértelműen próbált nem mosolyogni.

Én viszont nem tudtam visszatartani a vigyoromat.

– Most már te is csillogsz – jelentettem ki elégedetten, miközben végigsimítottam a hüvelykujjammal a duzzadt, vörös ajkain.

Hyunjin szó nélkül nézett rám, és egy hosszú pillanatig azt hittem, hogy végre visszavág. De végül csak felsóhajtott, és hagyta, hogy folytassam.

És persze, hogy folytattam.

Újabb csókokat hintettem az arcára – az állkapcsára, a homlokára, a járomcsontjára, egészen a füle mögé –, miközben az ajkaim puha, ragacsos nyomokat hagytak mindenhol. Éreztem, ahogy a bőre alatt az izmok néha megfeszülnek a nevetéstől, ahogy próbálja tartani magát, hogy ne mozduljon, ne vágjon közbe, csak hagyja, hogy azt csináljak, amit akarok.

És én pontosan ezt akartam.

Lassan végighaladtam az arcán, és amikor a nyakához értem, egy pillanatra megálltam. A bőre még mindig meleg volt az előző érintéseimtől, az előző foltoktól, amiket rajta hagytam. A szívverése egyenletesen lüktetett a bőr alatt, és én egy kis ideig csak hallgattam, ahogy a levegőt veszi.

Aztán egy újabb csókot nyomtam a nyakára.

Aztán még egyet.

És éreztem, ahogy az ujjai lassan, de határozottan markolnak rá a derekamra.

Hyunjin telefonja éles rezgéssel törte meg a szoba csendjét. Az éjjeli szekrényen pihent, kijelzője halvány fénnyel világított a félhomályban. A férfi egy mély, elégedetlen morranás kíséretében nyúlt érte, és fel sem nézve vette fel.

– Igen? – mordult bele a telefonba, hangja mély és érdes volt az előző percek felfokozott pillanataitól.

Azonnal egyértelmű volt, hogy a hívás munkával kapcsolatos. Arca kissé megfeszült, szemöldöke alig észrevehetően rándult, ahogy az agya gyorsan átkapcsolt a helyzethez. Nekem viszont eszemben sem volt hagyni, hogy teljesen visszazökkenjen a valóságba.

Lassan, vigyorogva cirógattam végig az ujjbegyeimmel a nyakát, a bőre még mindig meleg volt az előző csókoktól. Hyunjin csak egy pillanatra villantott rám egy figyelmeztető tekintetet, de én már rég eldöntöttem, hogy nem fogom abbahagyni. Finoman félretűrtem az egyik selymes hajtincset az útból, és a hófehér bőrre hajoltam. Orrommal végigsimítottam a területet, érezve Hyunjin bőrének finom illatát, majd ajkaimat puhán a nyakára tapasztottam. Először csak lágyan csókolgattam, mintha semmi rossz szándék nem vezérelne, mintha ártatlan lennék. De aztán, ahogy hallottam, hogy a másik vonalban a munkatársa tovább beszél, és láttam, hogy Hyunjin állkapcsa kissé megfeszül, hirtelen változtattam a tempón.

Erősebben szívtam a bőrét.

Egyik szabad kezével azonnal a derekamra markolt, ujjai erősebben szorítottak, mintha figyelmeztetni akarna. De nem mozdított el. Nem állított meg. Ez pedig csak még jobban felbátorított. Mélyebben nyomtam az ajkaimat a bőrére, még intenzívebben szívtam, érezve, ahogy a nyom lassan formát ölt. Teste megfeszült alattam, de a hangja – még ha egy árnyalatnyit rekedtebben is – ugyanúgy folytatta a beszélgetést a telefonban. Elégedetten mosolyogtam a mozdulataim közben, szándékosan játszva a tűzzel. A férfi keze hirtelen megmozdult a derekamon. Egy gyors, határozott mozdulattal ujjait a csípőmbe mélyesztette, és ösztönösen felszisszentem a hirtelen erőhatásra. De ettől csak még inkább rákapcsoltam. Már éreztem, hogy az ajakbalzsamom ragacsos réteget hagyott hátra a bőrén, ahogy a folt egyre sötétebbé vált. Egyértelműen látszani fog.

Elértem a célom.

Hyunjin egy pillanatra elhallgatott a telefonban, mintha összeszedné magát. A légzése érezhetően nehezebb volt, és amikor ismét megszólalt, a hangja mélyebb és rövidebb volt, mint az előbb. Éreztem, hogy nyertem. De azt is tudtam, hogy ezért később még felelősségre leszek vonva.

Ahogy gyors mozdulattal kilépett a hívásból, még láttam a szemében azt a különös fényt – azt a veszélyes csillogást, amit csak akkor láttam, amikor valami igazán rosszban sántikált. Mielőtt egyáltalán felfoghattam volna, mi történik, erős kezei megragadták a derekamat, és egy határozott mozdulattal az ágyra lökött. A gerincemen végigfutott az izgalom és a döbbenet egyvelege, ahogy a puha matracba süppedtem. Mielőtt tiltakozhattam volna, fölém kerekedett, sötét, szinte ragadozószerű pillantással bámulva le rám.

Egy szó sem hagyta el az ajkait. Nem volt szüksége rájuk.

A következő pillanatban ujjai a pólóm szegélyére fonódtak, és egyetlen mozdulattal felhúzta fel annyira, hogy szabad utat nyisson magának. Mielőtt egyáltalán levegőt vehettem volna, forró ajkai máris a derekamra tapadtak. De nem finoman. Nem úgy, mint az imént, amikor én játszadoztam vele. Ajkai puhán simultak a bőrömhöz, de a következő pillanatban éles fájdalom száguldott végig rajtam, amikor a fogai mélyen belém mélyedtek. Hangosan felsikítottam, a testem reflexszerűen rándult meg alatta, a kezeim automatikusan a vállaira csúsztak, hogy eltoljam magamtól.

– Hyunjin! – visítottam, miközben a fájdalom és a váratlan támadás hatására szitkozódni kezdtem. – Mégis mi a f...?!

De ő mintha meg sem hallotta.

Vagy ha hallotta is, egyáltalán nem érdekelte.

Erősen tartott, az ujjai szinte égettek a derekamon, miközben újabb harapással pecsételte meg az elsőt. Szavaim elhaltak, amikor a fájdalom és az érzés összekeveredett bennem – egy furcsa, izgató kettősség, ami egyszerre késztetett volna arra, hogy ellökjem magamtól, és hogy még inkább belé kapaszkodjak.

– Picsába, idióta! – nyögtem ki végül hisztérikusan, miközben egyre vadabbul próbáltam eltolni. – Ez fáj!

Végre elhúzódott, de csak annyira, hogy a művét megszemlélhesse. Egy elégedett, szinte önelégült mosoly jelent meg az arcán, miközben az ujjával végigsimított a friss harapásnyomon.

– Jól néz ki – morogta halkan, inkább magának, mint nekem.

Én viszont nem osztottam ezt a véleményt.

– Beteg vagy – nyöszörögtem, a kezemet az égető nyomra tapasztva. – Ez százszor rosszabb lesz, mint amit én csináltam!

– Pontosan – villantott rám egy veszélyes vigyort. – Majd meglátod reggel.

Egy pillanatig hitetlenkedve meredtem rá, majd egy újabb, mélyről jövő nyögéssel fejemet visszaejtettem a párnára.

– Én miért is vagyok még veled?

Hyunjin halk nevetéssel hajolt le hozzám, és az ajkait puhán a homlokomra nyomta.

– Mert imádod. Ezt és engem.

Ahogy Hyunjin lassan felhúzott egy félig ülő pozícióba, még mindig éreztem a derekomba mart fájdalmat. Reflexszerűen oda akartam nyúlni, de ő gyorsabb volt – az ujjai finoman simítottak végig a bőrömön, szinte birtokló mozdulattal, miközben elégedett mosollyal bámulta a művét.

– Holnap reggel nagyon szép lesz – morogta elégedetten, majd kicsit közelebb hajolt, hogy jobban szemügyre vegye. – Nem hinném, hogy vérezni fog, de ki tudja...

– Mi az, hogy ki tudja?! – akadtam ki, és máris tudtam, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.

– Hát, nem direkt csináltam ennyire erősen – vigyorgott rám, de a pillantása elárulta, hogy pontosan tudta, mit csinál. – De tudod, milyen vagyok. Néha elveszítem a kontrollt.

– Baszd meg, Hyunjin! – szitkozódtam, és dühösen megböktem a mellkasát. – Ezért reggel megöllek.

Ő azonban cseppet sem tűnt megilletődöttnek. Sőt.

Még mindig az a kibaszott elégedett mosoly játszott az ajkain, és ahogy egy kicsit hátrébb húzódott, hogy jobban láthassa az arcomat, hirtelen azok a hatalmas, csillogó boci szemei néztek vissza rám. Az a halvány, védtelen kis mosoly jelent meg az arcán, amihez egyértelműen túlságosan jól értett. A gödröcskéi finoman mélyedtek az arcába, és az a nézés... Olyan jól meg tudta játszani az ártatlant.

Megöltem volna érte.

Egy nagyot sóhajtva, fogamat összeszorítva, újra megböktem a mellkasát, ezúttal erősebben.

– Utállak – jelentettem ki, minden hit nélkül a hangomban.

Hyunjin viszont még mindig csak mosolygott, ajkain egy kísérteties vigyor játszott, mintha pontosan tudta volna, hogy hazudok.

– Nem, szivi nem utálsz – dünnyögte, miközben közelebb hajolt, és egy apró puszit nyomott a szám szélére. – Csak utálod, hogy ennyire kibaszott aranyos vagyok, miután szétkaptalak.

Egy újabb, elnyújtott nyögés hagyta el az ajkaimat, ahogy hátraejtettem a fejem a párnára.

– Kurvára utállak.

Ahogy egy határozott mozdulattal visszalökött az ágyra, egy halk nyögéssel csapódtam a matracnak. A párna körülöttem meggyűrődött, én pedig lustán dünnyögtem egyet, jelezve, hogy teljesen felesleges volt az erőfitogtatása – úgyis maradtam volna.

De amikor megláttam, hogy újra lefelé hajol a derekam irányába, azonnal felpattantak a szemeim, és reflexből próbáltam arrébb csúszni.

– Meg ne próbáld, baszd meg, Hyunjin! – sziszegtem, miközben a kezemmel is próbáltam távol tartani. – Már így is fáj, egy újabb harapás és meghalsz!

Ő csak megforgatta a szemeit, mintha a kirohanásom teljesen irracionális lenne. Két kezével határozottan tartott a helyemen, mintha semmit sem érnék az erőmmel ellene.

– Nyugi már – morogta mély hangon, és az arcán ott játszott az a bosszantó félmosoly. – Nem foglak megint megharapni.

Gyanakodva néztem le rá, de ő csak egy kicsit feljebb húzta a pólómat, éppen csak annyira, hogy szabadon hagyja a hasam.

– Esküszöm, most jó leszek – tette hozzá játékos éllel a hangjában.

Mielőtt válaszolhattam volna, az ajkai puhán érintették a bőröm. Egy apró puszi. Majd még egy. Aztán egy harmadik, egy negyedik...lassan, módszeresen hintette be a hasam apró csókokkal, egyik puszit a másik után hagyva rajtam, mintha egy láthatatlan mintát követne. Néha a nyelve hegyével is végigcirógatta a bőröm, máskor pedig a szája kicsit hosszabban időzött egy-egy ponton.

Megborzongtam.

– Mi a francot csinálsz? – kérdeztem halkan, és szinte azonnal megbántam, hogy megszólaltam.

Nem válaszolt azonnal, helyette csak elmosolyodott a bőrömnek.

– Túl sok fájdalmat okoztam ma este, szóval most kompenzálok – dünnyögte végül, és még egy lágy csókot nyomott a köldököm fölé.

Halk, akaratomon kívüli sóhaj szökött ki a számon, ahogy éreztem az ajkait a bőrömön. Ezt az oldalát mindig is imádtam – azt, hogy tudott vad lenni, hogy képes volt a határokat feszegetni, de ugyanazzal az intenzitással tudott gyengéd is lenni.

Hyunjin egy utolsó csókot nyomott a hasamra, majd lassan felnézett rám.

– Így már nem akarsz megölni, igaz?

Elhúztam a szám, mintha fontolóra venném a dolgot.

– Hát... lehet, hogy kapsz még egy nap haladékot.

Elvigyorodott.

– Nagylelkű vagy.

És mielőtt válaszolhattam volna, már újra fölém hajolt, hogy belém fojtsa azt az utolsó szót is, amit még mondhattam volna.

[...]

Ahogy Hyunjin ujjai finoman a combjaimra simultak, egyértelmű volt a mozdulataiból, mit akar. Játékos kuncogással engedelmeskedtem neki, és lazán átkulcsoltam a lábaimat a dereka körül, teljesen hozzásimulva. Az érintése meleg volt, határozott, de mégis megvolt benne az a gyengédség, amiért mindig is odavoltam.

Egy pillanat múlva hirtelen mozdulattal lejjebb rántott, közelebb húzott, mire egy halk nyögés szakadt ki belőlem.

– Tényleg muszáj mindig ilyen erőszakosnak lenned? – dünnyögtem, de a vigyorom elárulta, hogy egyáltalán nem bánom.

A férfi csak egy mély, morgásszerű hangot adott ki, ahogy végigfuttatta az ujjait az oldalamon, egészen a pólóm széléig.

– Húzd feljebb – mormolta, és közben finoman végigcirógatta a bőrömet. – Hadd lássam rendesen.

Felvont szemöldökkel néztem rá, de lassan engedelmeskedtem. A pólóm anyaga felcsúszott, szabadon hagyva a hasamat és az oldalamat. Addig ő figyelmesen végigmérte a bőrömet, mintha máris eldöntötte volna, hova fogja a következő nyomát hagyni.

– Hagysz még egyet? – kérdezte, de a hangja már nem is igazán kérdésnek hangzott. Tudta a választ.

Éreztem a légzését, ahogy közelebb hajolt, az ajkai már-már súrolták a bőrömet, de még nem érintett meg igazán.

– Ezt nem neked kéne eldöntened? – incselkedtem, de a hangom kissé elhalt, ahogy az ajkai puhán a hasamhoz értek.

Először csak apró csókokat hagyott, mintha tesztelné, mennyire bírom. De aztán hirtelen mélyebben nyomta az ajkait a bőrömre, és erősen kezdte szívni. Egy halk, elégedett mormogás szökött ki a torkából, mintha élvezné, hogy újabb nyomot hagyhat rajtam.
Felszisszentem, ahogy a fájdalom lassan összekeveredett az édes bizsergéssel. A kezeim ösztönösen a hajába túrtak, nem tudtam eldönteni, el akarom-e tolni, vagy még közelebb húzni.

Mikor végre elhúzódott, a helyén egy vöröses-lilás folt maradt, alig pár centire az előzőtől. Elégedetten cirógatta végig az ujjaival.

– Tökéletes – motyogta, mintha egy műalkotást szemlélne.

Csak megforgattam a szemeimet.

– Tényleg örülnöd kellene, hogy szeretlek. Más nem bírna elviselni – sóhajtottam, mire felkuncogott, és újra fölém hajolt.

– Tudom. És köszönöm.

[...]

Hyunjin egy utolsó, hangos cuppanással vált el az ajkaimtól, majd visszahanyatlott az ágyra, mellém. Egyik kezét a mellkasára ejtette, a másikkal ajkait tapogatta, mintha még mindig érezné az érintésemet. Hangosan szuszogott, levegőért kapkodva, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha teljesen elveszett volna a pillanatban.

Én hasra fordultam, karommal alátámasztottam az államat, és így figyeltem őt.

Gyönyörű volt.

Ajkai duzzadtak, vörösen lüktettek, mintha még mindig az enyém után áhítoznának. Szemei csillogtak, hosszú pillái enyhén megremegtek, haja kócosan hullott az arcába, néhány tincs a homlokára tapadt. Mellkasa még mindig szaporán emelkedett és süllyedt, a nyakán pedig ott virítottak az ajkaim munkái – apró, vöröses-lilás nyomok, amelyek tökéletesen mutatták, hogy kihez tartozik.

Így volt tökéletes.

Elégedett vigyorral nyúltam ki felé, és finoman bökdösni kezdtem az oldalát.

– Mi van, ennyi volt? Elfáradtál? – kérdeztem incselkedve, miközben ujjaimmal végigcirógattam a mellkasát. – Mondtam én, hogy nem bírod a tempóm.

Hyunjin egy pillanatig csak lehunyta a szemét, mintha figyelmen kívül akarná hagyni a piszkálásomat, majd halkan kuncogni kezdett. Mély, rekedtes nevetése megrezegtette a mellkasát, és ahogy oldalra fordult, hogy rám nézzen, az aranyos kis gödröcskéi újra előbukkantak.

– Hát persze – dörmögte, majd lusta mozdulattal átnyúlt, és finoman végigsimított az arcomon. – Te és az a nagy egód...

Szélesen elvigyorodtam, majd közelebb húzódtam hozzá, az arcomat a mellkasába fúrva. Halk sóhajjal ölelt át, ujjai végigcirógatták a hátam, miközben együtt próbáltuk visszanyerni a lélegzetünket.

Nem kellett több. Csak ez a pillanat.

Halkan, motyogva kezdtem el beszélni, nem is igazán gondolkodva azon, hogy mit mondok, csak hagytam, hogy a szavak maguktól jöjjenek.

– Szeretek veled összebújni – suttogtam, miközben ujjaimmal lustán köröztem a mellkasán. – Szeretem a nyomaidat viselni, mert így is velem vagy, még akkor is, ha nem vagy mellettem. Szeretem, amikor kicsit túlzásba viszed a dolgokat, és úgy teszel, mintha elhinnéd, hogy tényleg hisztizek miatta. Szeretem, amikor a karjaidba bújhatok, és úgy ölelsz, mintha soha nem akarnál elengedni. Szeretem, amikor kimutatod, mennyire szeretsz, még ha nem is mondod ki mindig szavakkal. Szeretem, hogy megengeded, hogy megjelöljelek, hogy egy kicsit mindenki más is láthassa, hogy hozzám tartozol. Szeretlek, Hyunjin.

A szobát csend töltötte be, csak a szívverésünk visszhangzott a sötétben.

Egy mély, remegő sóhajt vett, és éreztem, ahogy mellkasa megrezdül alattam. Ujjai lustán siklottak végig a hátamon, majd az állam alá nyúlt, hogy kényszerítsen, nézzek rá.

Tekintetünk találkozott, és azok a gyönyörű, sötét szemek, amelyeket annyira imádtam, szavak nélkül is mindent elmondtak.

– Te vagy a legjobb dolog, ami valaha történt velem – mondta halkan, de minden egyes szóval súlyt adott az érzéseinek. – Ha te nem lennél... Nem is akarom elképzelni, milyen lenne nélküled. Azt akarom, hogy mindenki lássa, hogy hozzám tartozol. Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy senki más nem érhet hozzád így. Azt akarom, hogy minden reggel mellettem ébredj, hogy minden este az én karjaimban aludj el.

Megnyalta ajkait, mintha bizonytalan lenne, hogyan is folytassa, majd végül elmosolyodott.

– És szeretem, hogy szeretsz engem.

Szemeim kipattantak a szavait hallva, és egy pillanatra meg sem tudtam szólalni. Nem volt rá szükség.

Lassan lehajoltam, és puhán, gyengéden csókoltam meg. Nem volt benne sietség, nem volt benne játékosság. Csak mi ketten.

Másoknak talán nyálas lett volna, talán túl érzelgős, de nekünk?

Nekünk ez volt a tökéletes pillanat.

Hangja egyre halkabb lett, ahogy mély, álmos sóhajjal fúrta az arcát a párnába.

– Aludjunk – mormolta, szinte már suttogva. – Tudom, hogy nem erre számítottál, inkább arra, hogy folytatjuk... De olyan fáradt vagyok, megmozdulni sincs kedvem. Plusz így, hogy így bújsz hozzám... – Egy kis szünetet tartott, mielőtt egy halk nevetés kíséretében folytatta. – Túl aranyos vagy.

Éreztem, ahogy testéből kiszáll a feszültség, ahogy izmai ellazulnak alattam. Mintha az egész világból csak mi ketten maradtunk volna, a halk légzésünk és a bőrünk melege egymás ellen.

Elkuncogtam magam, és orromat az övéhez dörgöltem, mire egy elégedett morgás hagyta el ajkait.

– Tényleg nem erre számítottam – vallottam be halkan. – De ha fáradt vagy, akkor nyugodtan pihenjünk. Nem is kell feltétlen aludnunk... Feküdhetünk így is. Csak... így.

Egy elégedett morgással egyezett bele, karját lustán átvetette a derekamon, miközben egy mély, reszketeg lélegzetet vett.

Aztán ajkai puhán, lassan tapadtak az enyéimre.

A csókja lusta volt, megfontolt, mintha ki akarná élvezni minden apró pillanatát. Nyelve finoman siklott végig az alsóajkamon, mielőtt egy halk cuppanással visszahúzódott, csak hogy aztán újra visszatérjen, ugyanolyan puhán, ugyanolyan gyengéden.

Elkuncogtam magam, és lustán csókoltam vissza, minden sietség és kapkodás nélkül. Csak élveztük egymás közelségét, az apró érintéseket, az ajkaink közötti csendes táncot.

Az éjszaka halkan ölelt körbe minket, és én még soha nem éreztem magam ennyire otthon.

Sorry nincs atolvasva, majd lehet kesobb fogom💪🏼❤️