——–—––————✯———————––––

-ᴀ ғᴇ́ʟᴛᴇ́ᴋᴇɴʏsᴇ́ɢ ʀᴀᴠᴀsᴢ ᴅᴏʟᴏɢ. ɴᴇ́ʜᴀ ᴜ́ɢʏ ʟᴇʜᴇᴛ ʟᴇᴘʟᴇᴢɴɪ ʜᴏɢʏ sᴇɴᴋɪ ғöʟ sᴇᴍ ᴛᴇ́ᴛᴇʟᴇᴢɴᴇ́...ᴀ́ᴍ ғᴇ́ʟᴇʟᴍᴇᴛᴇs ᴇʀő ᴛᴜᴅ ʟᴇɴɴɪ...ɴᴀɢʏᴏɴ ɪs ғᴇ́ʟᴇʟᴍᴇᴛᴇs.

-Aɢᴀᴛʜᴀ Cʜʀɪsᴛɪᴇ-

——–—––————✯———————––––

-ɪ ᴢ ᴀ ʙ ᴇ ʟ ʟ ᴀ    ғ ʀ ᴀ ʏ-

(Szerettem őt..ehhez mérten utáltam vele veszekedni...)

A váratlan velős kérdés percekig belém fagyasztja a levegőt. Persze ez a korai leblokkolás csak rám értetendő, mert velem szemben Ashernek nem okoz gondot hogy szemrehányóan bámuljon, és közben töretlenül várja a válaszom. A gesztusai, az arcának mimikái, állának makacs összeszorítása, és annak a bizonyos idegi alapi érnek a rángatózása, mind a feldúlt lelkiállapotáról tanúskodnak.

Mégis amikor belenézek a fakó szempárjába, nem látok dühöt, vagy harag egyéb másik szinonimáját. Mert velem ellentétben ő úgy képes elrejteni előlem minden érzését mint egy bádogkatona, vagy mint egy fagyos jégszekrény. Azt hiszem sosem fogom tudni hogy mit gondol, vagy érez ott legbelül. Hacsak nem enged be a színfalak mögé.

Amire nos jelenleg elég kevés esély volt.

De szerencsére elég hamar hangot ad annak ami benne kavarog. Hangosan, és eléggé dühösen.

,,Szóval ki a fene az a Jace, és miért akar találkozni veled holnap?" a telefon ismerős csipogása jelzi hogy újabb üzenetem érkezett. Asher hideg pillantása előbb az érintett területre ugrik, és csak aztán égeti fel szemrehányóan az arcomat.

,,Négykor..."egy csúfos horkantás hagyja el ajkait, és az állát erősen összeszorítja.

Mint minden ember, én is szeretem a magánélet eszményét, és ehhez mérten allergiás voltam arra ha valaki a telefonomba nézett. Most viszont valahogy háttérbe került ez az érzés, és átvette a helyét a sürgető mentségkeresgetés. Pedig tudtam hogy ezzel csak magam alatt vágom a fát. Mert aki rögtön mentegetőzik, annak nem kevés vaj van a füle mögött. Ugyan árulkodó jel volt, mégsem tudtam ellene tenni semmit.

,,Én..ő.." kavarodott össze a nyelvem, és éreztem ahogy a zavartság meleg ösvényt von a torkomban. ,,Ő..csak..."

Ennek a mondatnak a megfelelő befejezése az lenne ,,hogy csak egy barát". De az igazat megvallva, már magam sem tudom ki is nekem Jace. Így sajnos semelyik megfogalmazás nem állta volna helyét ebben a helyzetben.

Épp ezért maradt a gyermeteg habogás, ami szemmel láthatóan idegesítette őt.

,,Jace csak egy...egy" próbálok megint neki futni mondatnak vajnyi kevés sikerrel.

,,Ne makogj, Izabella!" vonja össze mélyen sötét szemöldökét, amely ezzel barázdált rajzol homlokának bőrére. Nem igazán áll neki jól ez az arckifejezés, és személy szerint én sokkal jobban is szeretem a nyugodt, jó kedélyű, enyhén perverz és maximálisan zavarba ejtő Ashert. Aki most jelen pillanatban úgy tűnik behatárolhatatlan ideig házon kívül tartózkodik.

,,Ha megjátszod a hülyét, azzal csak hülyének tűnsz! Márpedig mindketten tudjuk hogy nem vagy az!" borús arckifejezése azokra az sötét felhőkre emlékeztet, amik ellepik a tenger feletti eget vihar előtt.

Én személy szerint mindig is féltem a vészjósló időjárástól, amely nem sok jót hozott magával.

Mégis valahogy pont erre a kis löketre van szükségem ahhoz hogy megeredjen a nyelvem, és végre sikerüljön kerek-egész mondatokat produkálnom. Vagyis kezdetnek valami ahhoz hasonlót.

,,Ő csak az egyik barátom a suliból, Asher!" Próbálom az összes magabiztosságomat belesűríteni ebbe a mondatba, de a hangom még így is túl halk, és túl bizonytalan. Mintha csak az orrom alatt motyognék. Mintha csak magamat győzködném. ,,Semmi több!"

Közben megakarom fogni a karját nyugtatásképp, és azért is hogy közvetlen kapcsolatot létesítsek vele. Nem miatta, hanem magam miatt. Mert nekem van erre szükségem. De mielőtt megtehetném mindezt, elébe megy a dolgoknak, és elrántja előlem a karjait, ezzel ellehetetlenítve az érintés gondolatát is.

A fájdalom arcul csap, és szurkálva mélyed el bennem. Mert ez sokkal rosszabb annál mintha fizikálisan okozna sérülést. Ezerszer jobban éget minden másnál, ahogy a fagyosság jeges két méter magas fala mögé temetkezik, miközben a valóságra tapint.

,,Ő az a barát a hétvégi buliból igaz? Akivel annyira jól érezted magad?"

És ez az a pillanat amikor az eddigi halvány, törékeny mosolyom egycsapásra semmivé lesz, a karom pedig élettelenül lehanyatlik a testem mellé. Úgy állok ott előtte most mint egy szégyenlős nebuló, akit csínyen kapott a tanárja. Legalább annyira bűnösnek is érzem magam, mint mikor általános iskolában csaláson kapott a fizika tanárom. És habár a szombat este tényleg nem jelentett számomra többet egy alkohollal megspékelt szülinapi bulinál, a csókra azért ezt már nem tudtam elmondani. Mert ugyan nem voltam szerelmes Jace-be-hál isten-de a bűntudat mai napig megvolt bennem, és ez az ami azóta emésztett amióta csak megtörtént az incidens.

Asher szemébe hazudni pedig nem tartozott a kedvenc hobbijaim közé, de már csak a veszekedés gondolatára is égnek állt az összes piheszőr a testemen. Így valahol a kettő között kellett kompromisszumot kötnöm. Nem hazudtam neki, de a teljes valóságot sem tártam fel előtte.

,,Figyelj, az az este nem jelentett nekem semmit. Szóval ha arra akarsz kilyukadni hogy..."

Ösztönösen lépnék felé egy lépést, de felemelt hangja megrekeszti a folyamatot. Nos igen, ez a haragos él már korántsem olyan ismeretlen számomra.

Sőt, elég gyakran visszatérő ismerősnek is számít...

,,Nem!" szakít félbe ,,Én arra akarok kilyukadni, hogy ő-e az a féreg aki hozzádnyúlt?" villan fel viharos szempárja, ahogy kezdi elveszíteni a józanságát.

Csendes hallgatásom pedig csak olaj a már így is lángoló tűzön.

,,Ő az?! A fenébe is Izabella! Válaszolj már az istenit!"

Itt már nem volt helye másnak az őszinteségen kívül.

,,Igen" hunyom le a szemeimet egy pillanatra.

A sértettség, és a megbántottság úgy lerí róla, mintha csak komoly fizikai sebeket okoztam volna neki. Mintha minden kimondott szavam heges nyomokat hagyna maga után a márvány bőrén.

,,Ő az aki ledugta a torkodon a nyelvét, amikor részeg voltál és beszámíthatatlan?!" szorítja össze a markát hangos roppanással.

Most vitatkozhatnék vele, hogy én is akartam azt a csókot, és hogy ez nem csak Jace hibája. De őszintén, mit változtatna ez a kialakult helyzeten? Sőt, sokkal inkább rontana rajta.

Így csak annyit felelek halkan hogy;

,,Igen"

Lehajtott fejjel nem látom az arckifejezését, csak azt érzékelem ahogy megváltozik a légmozgás és közelebb lép hozzám, a testének melegsége pedig mint egy önálló nap sugározik felém. Megrezzenek amikor egy kézzel kiemeli az államat, és eléri hogy újfent farkasszemet nézzek vele.

A fakó szempár intenzitása teljesen egy helybe szegez.

,,Megcsókoltad ezzel a szájjal, amiért én ölni tudnék?" a hangja együtt remeg meg a kezével.

,,Asher..." lehelem.

,,Hagytad neki hogy megérintsen téged? Hagytad hogy hozzád érjen?"

Az ujjai reszketnek ahogy végigsimít a szám vonalán. Olyan közel van hozzám most, mégis olyan távol. Mert minden egyes érintéssel amit rajtam visz végbe, egyre jobban távolodik el tőlem. Mintha egy szakadék tátongana közöttünk, ami minden eltelt másodperccel egyre csak mélyebb lesz. Míg a végén már annyira elsodródunk hogy nem is látjuk majd egymást.

Ez a feltevés ami teljesen kétségbe ejtett, és hirtelenjében a levegő vételek sora is eléggé megcsappant a tüdőmben. A hang a fejemben nemet üvöltött újra és újra. Azt ismételgette hogy ez nem helyes. Hisz még csak most kaptam őt vissza, nem engedhetem el őt újra. Nem! Ez az idő túl kevés volt kettőnknek! Túl kevés bármire is!

Nem engedhettem el őt...így ténylegesen megragadtam az egyik hatalmas mancsát, és belehajtottam fejem a tenyerébe, miközben a szívemet tettem bele minden egyes szavamba.

,,Mondtam már, hogy nem jelent semmit sem!"

Próbálom minden egyes érzelmemet, és szeretetemet belesűrűsíteni egyetlen pillantásomba. Mégis olyan volt mintha egy üres falnak próbálnék a fejével beszélni. Hisz úgy tűnt az egyik fülén be, a másikon kifojt a hangom. Teljesen bezárkózott előttem.

,,Higgy nekem Asher, kérlek!" szorítok rá másik kezemmel kézfejének puha bőrére.

,,De megcsókolt téged!Megcsókolt! Érted?" csóvája meg hitetlenül a fejét, mintha maga se hinné el hogy megcsaltam őt. Hiába is nem voltunk akkor ténylegesen együtt.

,,De nem jelentett semmit!" ismétlem meg minden szót külön-külön ejtve.

Ha akarja ezerszer elismétlem neki. Ha akarja mindennap, minden egyes órájának minden percében ezt bizonygatom majd neki. Ha akarja a világ végéig is elmegyek azért hogy megértse végre. Hogy tudja hogy ez az igazság. Hogy tudja senki másra nincs szükségem a világon. Hogy tudja nekem már senki más nem kell csak ő. Mindig csak ő.

,,Semmit! Semmit az ég világon!" emeltem fel a sírás kényes határát súrolva, én is a hangom.

,,Nem találkozhatsz vele!" préseli össze újfent az állkapcsát keményen, és a bőr rajta fényesen megfeszül az erőfeszítéstől.

A tekintete űzött vaddá változik, és most az egyszer olyan történik amihez hasonló még sosem fordult elő csekély ismeretségünk alatt. Mert most az egyszer ő fordít nekem hátat. Szokatlan számomra a helyzet. Hiszen eddig mindig én voltam az aki menekült, és ő az aki futott utánam. Ez a gyors változás azonban egy pillanatra meghökkentett, és tanácstalanul álltam az események előtt. Aztán gyorsan kapcsoltam is, hisz ilyenek voltunk mi emberek. Folyton-folyvást változtunk, és eltanultunk dolgokat a másiktól.

Így szinte önkénytelenül léptem utána, és vele együtt mozdultam. Mint két mágnes. Nem engedtem eltávolodni.

A merev hátának préselődve, dühtől zabolázatlan szívritmusát hallgatva, kulcsoltam össze kemény izmoktól barázdált hasa előtt karjaimat, ezáltal egy személyre szabott ketrecet alakítottam ki. Ugyan könnyen kiszabadulhatott volna az ölelésemből, valamiért mégsem rázta le piócaként rátekeredő tagjaimat. Mellkasa a dühtől szaporán emelkedett fel s alá, és a jellegzetes Asher aroma is felerősödött az izzadtságával keveredve. Egyáltalán nem bántam ezt a kettőst, és csak örülni tudtam hogy nem lök el magától.

Reméltem hogy ez nem is fog változni.

,,Asher!" szólítom meg lágy hangon, gyorsabban mint ahogy ő szavakkal reagálni tudna. ,,Ő tényleg csak egy barát! Sosem jelentett számomra semmi mást ennél! Az a csók..az csak egy hiba volt. Egy rossz lépés, amiről részegen azt hittem jó lesz, de tévedtem. Ezt már akkor tudtam amikor megtörtént. Mert csak azért csókoltam meg őt hogy elfelejtselek téged. Mert fájdalmat akartam okozni neked. Hogy neked is fájjon olyannyira amennyire nekem fájt, amikor azzal a nővel láttalak! De hamar rá kellett jönnöm hogy ez jobban fájt mindannál amit akkor éreztem, amikor azt hittem lefeküdtél vele. Jobban fájt mint az eddigi életem összes fájdalma együttvéve." Minden egyes szavam a hátába veszik el, ahogy belefúrom az orromat pólójának finom szövetébe. ,,Mert amikor becsuktam a szemem téged láttalak magam előtt, és amikor kinyitottam a szemem, és te nem voltál ott, az olyan volt mintha a saját szívemet téptem volna ki. " öntöm ki a szívemet neki, miközben ő csak áll egy helyben, és magába szív minden egyes szót.

A hallgatása, és a tudat hogy figyel rám, a bátorítás arra hogy folytassam.

,,Csak téged láttalak már akkor is! Miért nem hiszel nekem?"

A könnyek elhomályosítsák a világot előttem. És habár utálom magam azért mert mostanában rengeteget sírok Asher társaságában, vagy Asher miatt, de egyszerűen nem tudok ellene semmit sem tenni. Mégis próbálom megzabolázni a nedves cseppek kifakadását, és meggátolni azok felszínre kerülését.

Mikor már azt hinném nem fog többet megszólalni és a némaságával büntet engem, a hangja fojtottan tör utat magának.

,,Mert ha te nem is, de én pontosan emlékszem arra hogy-hogy dicsekedtél arról hogy megcsókolt téged..." hajtja le fejét egyre halkabb tónust megütve ,,..hogy hozzád ért."

A végén már suttogássá csendesül rekedtes baritonja, és a fájdalom lüktetve pulzál kifelé a testéből. Engem pedig szinte megöl a tudat hogy fájdalmat okoztam neki.

Miért van az hogy mindig azt az ember bántjuk a leginkább, akit a legjobban szeretünk? Van ennek egyáltalán értelme?

,,Részeg voltam, és nagyon haragudtam rád!" csuklik el szavam a mondat közepén. ,,Józanul sosem tettem volna ilyesmit! " dörzsölöm orromat görcsbe feszülő lapockáiba, és azt remélem hogy ezekkel az apró mozdulatokkal sikerül valamelyest oldanom teste merevségét. Tudom hogy szereti ha megérintem őt, és nem zavarja amikor úgy bújok hozzá mint egy simogatásra vágyakozó kiscica. Ahogy egyre több időt töltünk együtt kezdem kiismerni az apró kis gyarlóságait, és most mikor a helyzet megkívánja, nem vagyok rest bevetni mindegyiket a célom elérésének érdekében.

Mert olyan nincs hogy ne bocsásson meg nekem. Muszáj hogy higgyen nekem.

,,Te is tudod hogy sosem bántanálak akarattal, Asher! Annál te sokkal fontosabb vagy számomra! Hinned kell nekem!"

De ő már nem foglalkozik semmivel sem amit kiejtek a számon, vagy amit teszek. Teljes mértékben elzárkózott tőlem.

,,Mégis megcsókoltál egy másik férfit!" veti oda szemrehányóan széles válla felett.

Aztán hirtelenjében azt veszem észre hogy már nem próbálkozom az ölelésének pótcselekvéseivel, és a karjaim üresen hanyatlanak le a testem mellé ahogy feltörik bennem valami. A saját sértettségem.

A három nappal ezelőtti érzelmi kavalkádom az ami dominál bennem, és nem vagyok elég gyors hogy a nyelvembe harapjak. Aztán már késő...

,,Szerintem ne menjünk bele olyan témába, amiben nem csak nekem van szégyellni valóm! " hátrálok meg egy-pár lépést, miközben az eddig törzsét átölelő karjaim a saját testem köré tekerednek.

A lavina pedig tonnaszámra szakad a nyakunkba.

És már megint ott tartunk ahol azt hittem hogy sikeresen tovább eveztünk. Megbántva, és veszekedve, felelevenítve a múlt sérelmeit.

Számomra ez csupán csak egy védekező vehemencia, Asher mégis támadásnak érzékeli, és úgy is áll bele a dologba mintha a legnagyobb ellenfele lennék a világon. De legalább ezzel elérem hogy újra rám fókuszáljon. Ahogy felém pördül a szemei vadul szikráznak, és a férfias mutató ujja megremeg, ahogy utalóan felém bök.

,,Azt hittem hogy ezen már túl vagyunk!" csattan rám zabolázhatatlan, tajtékzó dühvel.

,,Nos én is azt hittem!" jegyzem meg fanyarul ,,De köszönöm hogy emlékeztettél rá!"

,,Ne próbálj mindent a nyakamba varrni!" fonja keresztbe széles mellkasa előtt karjait, és keskenyre szűkített ezüst íriszekkel méricskél továbbra is.

,,Te kezdted a szavakkal való dobálózást! Én csak megemlítettem hogy nem csak én vagyok a fekete bárány itt." vonok vállat ártatlanul.

,,Ez a két helyzet egyáltalán nem is hasonlít egymásra!"

,,Csakugyan?"

,,Igen!" lép közelebb hozzám felbőszülten zihálva. Olyannyira hogy lassan már alig tíz centiméteres távolságból csapódik arcomnak forró lélegzeteinek sora. A nyersen, férfiasan fűszeres illata most is megcsapja az orromat, de jelen helyzetben túl magas a vérmérsékletem ahhoz hogy feltöltekezzek belőle.

,.Miért is nem?" akaratlanul, vagy inkább készakarva is provokálom őt tovább. Miközben a bőrömön érzem, hogy nincs már messze a robbanás pillanata.

,,Miben volt más, Asher? Talán te nem csókolóztál azzal a nővel?"

Félredöntött fejjel várom a katasztrófát, és nem is kell sokat várnom rá. A haragja úgy söpör végig a szobán mint egy tornádó, ami azzal fenyeget hogy elpusztít mindent maga körül.

,,Attól hogy én nem akartam rajtad kívül mással csókolózni, a fenébe is!"

Ez akár hangozhatna romantikusan is, ha nem egy ilyen grimasszal vágná mindezt a képembe. De még a cseppet sem édesnek, vagy éppen cuki pofának betudható grimaszával is meglágyítja a szívem. Épp annyira lágyul el ettől a féltékeny-dühös-tajtékzó Asher-től, mint a lágy szavakat használó énjétől. Mert nem az számít hogy mit mutat az arca, hanem hogy mit súg a szeme. Az pedig azt mondja, hogy fontos vagyok neki. Hogy majd belepusztul a féltékenységbe.

Láthatón ő sem, de még magam sem tudom mit miért teszek ezután. Mert ahelyett hogy tovább folytatnám vele a hasztalan veszekedést, inkább megfogom az egyik reszkető kezét. Nem a jobbat, hanem a balt. Azt amelyikkel minden fontos dolgot csinál. Amivel gondolatokat visz fel papírra, hogy aztán az emlékként megmaradjon az idők végeztéig. Megfogom a bal kezét és olyan közel húzom magamhoz amennyire csak lehet. A mellkasom közepére helyezem. Baloldalt, kissé középen. A szívemre.

,,Érzed ezt Asher? " nyomom erősebben oda tenyerét csupasz bőrömhöz. A libabőr apró összezsugorodott pórusai ülnek ki oda hol érint, de most nem foglalkozom testem reakciójával. Most kizáróan csak rá figyelek. ,,Amikor nem vagyok veled, olyan mintha nem működne. Mintha csak egy darab hús lenne a bordáim védelmében. Mintha nem is dobogna." felemelem a másik teste mellett lomhán lógó végtagját is, és újfent az arcomhoz simítom. Most nem húzódik el tőlem. Nekem pedig már ettől a kósza érintéstől is érezhetően meglódul a pulzusom, és a vér is mintha melegebben folyna az ereimben.

,,De amikor velem vagy, a dobogás hirtelen visszaköltözik belém. Olyankor nem csak itt érzem" szorítok rá a melleim felett elhelyezett kézre. ,,Hanem a torkomban. A gyomromban, a hasamban, a térdeimben. Olyankor mindig úgy érzem hogy élek. Ezt senki más nem tudja kiváltani belőlem, csak te. Ebben sose kételkedj!" lehelek apró csókot bütykeire, közben szigorúan tartva a szemkontaktus vele. Úgy tűnik mintha egy percre őt is megrészegítené a pillanat heve.

,,Nem akarok rajtad kívül senki mást a világon, higgy nekem!"

Kérlelő hangsúlyom pozitív célt ér, mert hagyja hogy közelebb férkőzzek hozzá. Még azt is hogy lábujjhegyre állva egybe forrasszam ajkainkat. És habár ez nem egy szenvedélyes csók, mégis van benne valami. Valami ami különlegessé teszi a percet.

Kábán pihegek mikor végre levegőhöz hagy jutni, és kipirultan, csodálattól megrészegülve figyelem őt. Ez a momentum tökéletes, mert minden itt van amire szükségem van. Én, és a férfi akit szeretek.

A simogatását, amivel megcirógatja arcom akár gyengédnek is lehetne mondani. De az ezután kiejtett szavai olyan gyorsan törik ketté a romantikus helyzetet, mint amilyen hirtelen jött.

,,Akkor sem találkozhatsz vele! És ez az utolsó szavam!" leforrázva nézem ahogy magamra akar hagyni a szobában, mintha ő ezzel lezártnak tekintené a ,,beszélgetést".

,,Nem mondhatod meg hogy mit csináljak, és azt főképp nem hogy kivel találkozhatok!" intézem hátának szavaimat.

És mikor már azt hinném hogy végképp magamra hagy még egyszer felém fordul. De csak azért hogy az alattomosság teljes valójával illessen meg szürke szemeiben.

,,Tévedsz!" szorítja össze az egyik oldala mellé préselt mancsát. ,,Ha elfelejtetted volna, aláírtál egy szerződést. Ami kimondja hogy teljes mértékben alárendeled magad nekem. Szóval ha azt mondom hogy nem találkozhatsz más férfiakkal, akkor ahhoz kell tartanod magad!"

És már megint annál a kibaszott szerződésnél tartunk, ami csupán csak egy eszköz arra hogy távol tartsa magát tőlem, és közben magához is láncoljon. Mégis ő annyira ragaszkodik ahhoz hogy a kapcsolatunknak szüksége van arra a pár darab jelentéktelen papírra, hogy félő minden szavat komolyan gondol.

A következő kérdés szinte magát adja, ahogy kicsúszik ajkaim fogságából;

,,És ha nem így cselekszem?"

Egy percig kivár, majd a válasza olyan élesen érkezik meg hozzám, mint ahogy a kés végig szalad a pergamenen.

,,Akkor sajnos vállalnod kell a következményeket"

Aztán már ott sincs. Én pedig egyedül maradok a kavargó gondolataimmal, és a bűntudat keserű zamatával.

***

Persze már abban a pillanatban tudtam hogy hiába Asher bármely intő szava, nem fogom megmásítani a döntésemet. Épp ezért másnap pontban négykor a MarieBette előtt szobrozok, és az aranyozott cégtábla szegélyét szuggerálom, miközben próbálom magamat rávenni arra hogy megtegyem a következő lépést.

A tegnapi nap nem igazán alakult fényesen, miután Asherrel volt az a kis afférunk. Sőt nem is folytatódott tovább a közös lustálkodós programunk. Egyrészt mert nem igazán volt kedvem Asher társaságában maradni a veszekedésünk után, és hát ő sem marasztalt talpa szakadtából mikor úgy döntöttem hogy elhagyom a házat. Azóta természetesen nem létesítettünk semmilyen kapcsolatot sem telefonon, sem személyesen. De ehhez lassan már igazán kezdtem hozzászokni ennyi idő után. A kapcsolatunk harminc százaléka arról szólt hogy minden tökéletes, és rózsaszín ködfelhő, míg a maradék hetvenben folyamatosan veszekedtünk, és szakítottunk.

Visszatérve a valóságba, egy mély lélegzetvétellel sikerült kizárnom minden felesleges feszültségemet, és összekapartam a bátorságomat ahhoz hogy emelt fővel érkezzek egy előre láthatóan kínos szituációba. Az ajtó felé felfüggesztett rézcsengő csilingel ahogy belépek a kávézóba, és Torry a barrista csajszi széles mosollyal biccent felém ahogy elsétálok a pult mellett. Tavaly együtt jártunk emelt biológiára, és néha reggelente félkómásan osztoztunk az isteni fehér csokis Cappucino-ján, aminek mára szinte a megszállottja lettem.

Jace-t szőke hajkoronájának köszönhetően egyből kiszúrom, ahogy egy távolabbi, sarokbokszban foglal helyet, miközben kitartóan bámulja a kirakat előtt elsuhanó embereket. Mintha keresne valakit. Aztán ahogy célba ér, a sárga macskaszemre emlékeztető szempárja megállapodik rajtam.

A tekintete végigkövet ahogy felé lépkedek. Arca kissé megviseltnek tűnik, hála az ismétlődő karikáknak amelyek a szeme alján ülnek. Persze ez az apró kis szépséghiba egyáltalán nem ront az összképen, mert még így is rá tapad sok nőnemű figyelme a kis kávézóban. Ilyenkor döbbenek csak rá hogy milyen helyes pasi is ő, és ilyenkor érzek magamban egy kis csalódottságot amiért nem mozdul meg bennem semmi tüzetesen a közelségére.

,,Szia" eresztek meg felé egy félmosolyt, miközben becsúszok vele szemben a bőrhuzatra.

Közben egy bögyös barna surran el mellettünk, kissé túlzottan is szétgombolt fehér blúzban. A tekintete engem észre sem véve, szegeződik asztaltársaságomra. Jace azonban rá sem bagózik, miközben viszonozza az üdvözlésemet.

,,Hát eljöttél" köszörüli meg torkát, és úgy néz rám mintha maga sem hinné el hogy tényleg itt vagyok.

,,Hát persze hogy eljöttem! Hisz megígértem neked."

Aztán kicsit elhal a beszélgetés ahogy felveszik a rendelésünket. Én Habos-babos Lattét rendelek, míg Jace a fekete keserű eszenciánál marad. Sosem értettem hogy tudja meginni feketén a kávét. Én legalábbis nem lennék rá képes. Ahhoz túl édesszájú vagyok.

,,Szóval..." birizgálom az egyik kezem ügyébe kerülő szalvétát, miután kihozzák a kívánt koffein bombánkat.

,,Szóval" ismétli meg tanácstalanul.

Erre eleresztek egy zavart nevetést, és a tarkómat vakargatva nézek vissza rá.

,,Ez egy kicsit kínos. Beszélgetni jöttünk elvileg, hmm...Mi lenne ha el kezdenénk valahol?"

,,A számból vetted ki a szót" túrja hátra arcába lógó arany tincseit, miközben az egyik hangulatvilágítás fénye megcsillan a jobb gyűrűs ujján található platina karikán.

Egy kis szíverősítőként belekortyolok a gőzölgő forró italba, a lávafolyam pedig végig perzseli a torkomat. Köhögve, bekönnyesedett szemmel csinálok magamból hülyét, és élvezem a sok furcsálló tekintetet amit bezsebelek az Arany Málna díjas alakításommal. Miután persze véget ér a forrázós incidensem, kibököm végre azt ami a nyelvem hegyén van.

,,Szóval te mióta...huhh...Szóval mióta érzel irántam másképp?"

Jace válaszul befedi tenyerével az asztalon pihenő kezemet, miközben mélyen a lelkemig néz.

,,Bella" a hangja immár teljesen komolyan cseng ,,Én sohasem éreztem másképp"

Én pedig hirtelen úgy érzem hogy az összes oxigén kiszakad a tüdőmből.

2020.11.17.