——–—––————✯———————––––

-ᴍᴇ́ɢ ᴍɪɴᴅɪɢ ɴᴇᴍ ʙɪ́ʀɴᴀ́ᴍ ᴇɢʏᴇᴛʟᴇɴ ᴇᴘɪɢʀᴀᴍᴍᴀ́ʙᴀɴ össᴢᴇғᴏɢʟᴀʟɴɪ, ᴍɪ ᴀᴢ, ʜᴏɢʏ sᴢᴇʀᴇʟᴇᴍ, sᴢᴏ́ʟᴛᴀᴍ.
-ғᴇʟᴇ ᴛɪᴛᴏᴋ, ғᴇʟᴇ ᴍᴇɢʟᴇᴘᴇᴛᴇ́s -ᴍᴏɴᴅᴛᴀ, s ᴍᴀɢᴀ́ʜᴏᴢ ʜᴜ́ᴢᴏᴛᴛ.-

-Vᴀᴠʏᴀɴ Fᴀʙʟᴇ-

——–—––————✯———————––––

-ɪ ᴢ ᴀ ʙ ᴇ ʟ ʟ ᴀ    ғ ʀ ᴀ ʏ-

(Akkor éreztem először hogy ő az igazi. Mikor felemelt magával az égbe, és megtette azt, amit soha előtte semelyik férfi nem. Egyszerűen, csak szavak nélkül szeretett...)

Asher láthatóan készült valamire. Miután kibékültünk, még egy darabig vele maradtam, és belefelejtkeztünk az időbe. Miközben élveztük hogy újra egymás közelében lehetünk. Aztán szólított a kötelesség, és sajnálatos módon, de el kellett szakadnunk egymástól. Csókkal köszönt el tőlem, és egy sokat sejtő ,,hamarosan látlak" kijelentéssel engedett utamra.

Otthon anyut jókedvében találtam meg a nappaliban. Ahol élvezte a hétvége okozta örömöket, és azt hogy végre neki sem kell dolgoznia. Nem úgy nézett ki mint egy aggódó szülő, aki egész éjszaka a haját tépte annak okán, hogy miért is nem jöttem haza. Sőt, nagyon is örült neki hogy elmentem kikapcsolódni egy picit.

Egyből levettem a dolgot, hogy Rosie hű barátnőként megint a segítségemre sietett, és tartotta a hátát, amíg én a legjobb jóindulattal is szólva, de cserben hagytam őt. És habár evett a fene a bűntudatom miatt, hogy milyen barátnő is vagyok, valahogy még ez sem vehette el a kedvem az élettől. A tegnapi nap nem alakult rózsásan, vagy éppen tündérmesébe illően, de a végkifejlet volt az, ami igazán megérte. Majd kicsattantam a boldogságtól.

Ez egészen addig tartott, amíg fáradtságra hivatkozva fel akartam menni a szobámba, hogy aludjak még egy-két órát. De anyu szavai megálljt parancsoltak a lábaimnak, mielőtt még felszívódhattam volna.

,,Édesem!" szólt utánam.

,,Igen, anyu?" fordultam vissza felé, miközben az egyik lábam már az alsó lépcsőfokok egyikén nyugodott.

,,Miért van rajtad férfi ruha?" a hangjában megbúvó zavartság okán, én is lepillantottam a göncökre, amik csak úgy lógtak rajtam, mint tehénen a gatya. Tényleg! Majdnem meg is felejtkeztem róla, hogy még mindig a szürke melegítőalsóban vagyok, és egy sima fehér férfi pólóban, ami csakúgy ontotta magából azt a bizonyos aromát.

Asher ruhái.

Gyorsan kellett kapcsolnom, és kitalálnom valamit.

,,Óhh, hogy ezek?" rántottam meg az XL-es póló kerek nyakát. ,,Csak Rosie apukája adta kölcsön őket."

A pasim ruhái. 

Legyintettem nemtörődően, és elméletben megveregettem a saját vállam, amiért mert nem remegett meg a hangom a hazugságom ellenére. Anyu egy kissé szkeptikusan szemlélt, és talán azon gondolkodott hogy mekkorát, és miről is hazudok neki. Vagy esetleg azon hogy ha Rosie-éknál töltöttem az éjszakát, akkor miért pont az apja ruháit kértem kölcsön, és miért nem az övét.

Aztán kiderült hogy mégsem ezen filózott.

,,Értem, és hol a te ruhád?" kapcsolta el a délelőtti híradóról a tv-t, és a képernyőn felvillantak a Váratlan utazás ismerős képkockái.

Az egyik kedvencem!

Ahogy bevillant egy homályos emlékkép az elmémbe, úgy összerezzentem mint egy ringó falevél a szélben. Talán még a szememet is összeszorítottam egy percre.

,,Lehánytam." böktem ki, és most kivételesen tényleg nem hazudtam.

Láttam ahogy a szemöldöke meglepetten szinte a hajáig felszökken, de aztán csak ,,jól van lányom, én is voltam fiatal" bólintással lerendezte a dolgot. 

Ezek szerint a szülők sok mindent kinéztek a gyerekükből. Jó tudni!

De nem is vártam a további faggatózásra, csak gyorsan visszavonulót fújtam a szobámba. Ott aztán csak belevetettem magam az ágyba, és félő volt hogy soha többet nem jövök ki onnan. Aztán rezdült egyet a telefonom, nekem pedig muszáj volt vetnem rá egy pillantást.

Volt négy nem fogadott hívásom, és nyolc üzenetem is, ami rögtön felugrott a képernyőre. Ebből négy hívás és hat sms Rosie-hoz tartozott. A maradéknál Jace ismerős száma virított. Ezeket még félretettem egy időre.

Rosie üzenetei:

Te meg hol a fenébe vagy?

Csak pisilni voltam az istenét is! Erre te meg felszívódsz? Öt perc alatt?

Mi az hogy elmentél csak úgy, és majd mesélsz???

Mond meg hol vagy!

Falaztam anyádnál! De ha megtalállak  esküszöm kinyírlak!

Hallod? Nem hazudok! Mondom megöllek!

Ezen felül a négy hívás után volt egy-két hangposta üzenetem is, amiben azt ecsetelte hogy hogyan fog megnyúzni hogyha megtalál. Ez az eshetőség valahogy egyáltalán nem volt a kedvemre való. Az utolsó hangüzenet viszont már arról regélt hogy adjak életjelet magamról azonnal amint fent leszek. Mert nem akar a rendőrségen kikötni, és nos a tanúvallomás sem az ő pályája.

Ez egyszerre volt szívmelengető, de emellett a trágár kifejezések miatt amiket ontott a telefonba, kicsit sértő is. Előbb neki írtam vissza.

Me: Nyugi, már otthon vagyok! Csak volt egy kis bökkenőm tegnap, és kibuktam miatta. Nem akartalak ott hagyni. Sajnálom.

Fél percet sem kell várnom a válaszra. Olyan volt mint egy nyugtalan kobra, aki rögtön lecsapott az áldozatára amint az megmozdult. Ennyi év alatt magam is rájöttem, hogy épp olyan halálos volt, mint akár a kígyó amihez hasonlítottam. Jobbnak láttam nem kekeckedni vele.

Rosie: Ennek nincs köze véletlenül egy szőke őrjöngő pasihoz, aki tegnap szétverte a bulit?

A szívem a torkomba ugrott, ahogy bepötyögtem a betűket.

Me: Mi? Mi történt Jace-l?

Rosie: Ohh, igen! Ide a Nobel díjjal a mamának! Úgy tudtam hogy köze van az eltűnésedének Jace dührohamához! Ha így lenne ötösöm a lottón, már milliárdos lennék!

Türelmetlenül felmorrantam, és hasra fordultam az ágyban. A vállaim, és a karjaim ugyan fájtak ettől a nyakatekert póztól, de a képernyő folyamatos felvillanása enyhítette az ízületi fájdalmakat.

Me: Rosie!!!

Rosie: Jól van már, jól van! Nyugi kis tigris! Azért ne harapd le a fejem!

Szóval miután megvolt a kis panoráma wc körutam, amire egyedül kellett mennem, neked hála. Arra jöttem ki hogy már nem szól a zene, és senki sem táncol. Jace meg csak úgy a semmiből elkezdett törni-zúzni. Még az apja kedvenc vitrinjét is betörte. Pedig tudod milyen allergiás arra, hogyha valaki az apja cuccaihoz nyúl.

Ez mondjuk igaz volt. Jace-t nem sok mindennel lehetett kihozni a sodrából, de ha az apja szóba került, időzített bombává vált. Emlékszem tizedikben majdnem halálra vert egy srácot, aki részegen mondott valamit a szüleiről. Senki sem tudta hogy mi volt az a dolog, de azt igen hogy nyolc napon túl gyógyulót okozott a srácnak. Az apjának pedig forrt a feje a dühtől, ahogy egyenruhába bevágtatott az iskola területére másnap. Ijesztő egy jelenet volt.

Rosie: Aztán mindenkit lapátra tett, és véget ért a buli.

Me: Ez pontosan mikor is volt?

Rosie: Miután felszívódtál.

Me: Basszus!

Rosie: Szóval a kérdés inkább az, hogy mivel sikerült ennyire felbosszantanod őt?

Egy pillanatig vacilláltam, aztán kiböktem.

Me: Csókolóztunk.

Rosie: Csak ennyi?

De ha már elindítottam a lavinát, akkor nincs mód kiszállni a futamból.

Me: Aztán faképnél hagytam.

Rosie: Ohh.

Me: Rögtön miután szerelmet vallott nekem.

Rosie: Basszus!

Fél másodperccel később már egy üvöltöző szőke némberrel telefonálok, aki jelenleg helyettem is az idegzetének határait feszegeti. Úgy káromkodik mint egy kocsis, gyilkolással fenyeget, és a hangereje felébresztené még a halottakat is örök nyughelyéből.

Hölgyeim és uraim, bemutatom a dühös Rosie Anne White-ot!

,,Izabella Mary-Lou Fray! Mi a fenét képzeltél?" ordít bele a telefonba, amint felvettem. Egy másodpercre eltartottam az ,,őrjöngő" készüléket a fülemtől.

Csak akkor használta a teljes nevem amikor igazán ki volt bukva rám. Akárcsak most.

,,Halkabban ha kérhetem! Még mindig fáj a fejem." dörzsölöm meg a halántékomat, habár tudom hogy nem láthat hívás közben. ,,Szóval nagyra értékelném, ha nem fosztanál meg a hallásomtól!"

Erre láthatóan visszavett az iramból, de még mindig szinte tombolt.

,,Hogy a fenébe képzelted ezt?" szabályszerűen láttam magam előtte, ahogy keresztbe fonja az apró karjait, és mérgesen toporog egy helyben.

Mint egy kis tacskó. Egy szőke tacskó.

,,Mégis mit?" 

,,A legrosszabb dolog amit tehettél, az az hogy ott hagysz egy srácot, mikor az szerelemet vall neked!" mondja ezt úgy mintha magam sem tudnám. Mintha én nem bánnám minden pillanatban, hogy olyan gyáván viselkedtem Jace-l szemben.

,,Ez minden férfi önbecsülését megsínyli!" cicceg helytelenítő hangsúllyal. 

Most kicsit megint kétszínűnek tűnik. Mert ha az emlékezetem nem csak, és már pedig nem vagyok még szenilis, az Adam-mel közös kapcsolata sem indult döccenő mentesen. De inkább ezt nem hánytorgatom fel neki. Elvégre is azt mondják ,,ami volt az elmúlt". Főleg ha az egy három évvel ezelőtti incidens volt.

,,Tudom! Szerinted nem bánom hogy megtettem?" váltok át kissé a hisztérika Bellára, és gondterhelten a kócos tincseimbe túrok.

,,De annyira berezeltem Rosie..." halkulok el a mondat végére.

A vonal túlsó felén egy mély lélegzetvétel hallatszik, ahogy Rosie a hipnotikus megnyugtató módszerét használja. Ha még nem említettem volna, Rosie eléggé hisz ezekben a spirituális dolgokban. És ezt eléggé magas szinten gyakorolja is. Példának okául az Adam-mel való kapcsolatát is ilyen alapokra helyezte, és gyakran a bűvös nyolcast hívta segítségül a fontos döntések előtt.  Aszcendenseket számol, szerencse számokkal éli az életét, és a horoszkópok alapján várja a spirituális megvilágosodást. Egyszer engem is beakart venni az öntisztuló életébe, de én nem igazán voltam otthon az ilyen dolgokban. Így hamar letett a társulásról, én pedig csak örülök neki hogy megtalálta azt amiben a boldogságát leli.

,,Oké. Megértem a te álláspontodat is. De mielőtt véleményt nyilváníthatnék, mi  lenne ha előbb töviről-hegyire elmesélnél mindent?" tanácsolja immár a nyugodtság egyensúlyára átszellemülve.

,,Igazából nincs sok mindent mesélni. Egyedül táncoltam, aztán egyszer csak ott volt. Táncoltunk, és megcsókolt." szorítom össze az állkapcsomat az emlék hatására, és arra melegségre gondolva, ami bennem támadt akkor.

,,Aztán mi történt?" noszogat.

,,Semmi. Csókolóztunk, és egy pillanatra jól esett. Sőt nagyon is jólesett. Majd...majd eszembe jutott ő" utalok itt Asherre  ,,És már nem tudtam tovább folytatni. Egyszerűen muszáj volt véget vetnem a dolognak."

,,De ha élvezted a csókot, akkor miért..."

,,Hát pont ez a baj, Ro! Hogy élveztem!" vágok a szavába dühösen. Magamra vagyok dühös. és az érzésre hogy ezzel megcsaltam Ashert. Még ha akkor nem is voltunk pillanatnyilag együtt. 

,,De csak az alkohol miatt! És mert így sikerült elfelejtenem őt. Azt hittem hogy ő is csak a pia miatt csinálja.  De kiderült hogy még sem, és szerelmet vallott nekem. Én pedig csakúgy elrohantam mielőtt befejezhette volna." temetem az arcomat a tenyereimben, miközben szidom magam. 

Fogalmam sincs hogy békítsem ezután majd ki Jace-t. Már akkor mázlista leszek, ha egyáltalán szóba áll velem. Az egész helyzet olyan teátrális, és...

,,Jaj, drága mocskos kis barátném! Most aztán jól benne vagy a szarba!"

Hát igen. Ez az a kifejezés amit kerestem.

Egy panaszos nyögéssel a hajamba túrok, és kitartóan bámulok egy pontot a falon.

,,Most mihez kezdjek, Rosie?"

,,Talán..."habozik. ,,Beszélhetnél vele"

Igen. Én is ettől tartottam. Pedig sokkal inkább húzódtam volna vissza a saját kis csigaházamba, hogy aztán rendesen elbújjak a felelősségvállalás elől. De tudtam jól, hogy már így is kimerítettem a gyávaság fogalmát, és nem is akartam hogy Jace véglegesen megutáljon. Nem akartam elveszíteni még valakit az életben. Nem akartam elveszíteni egy barátot.

Beszélnem kell vele!

***

Biztos ti is tapasztaltátok már. Van az a helyzet, amikor valami olyasmi történik meg veletek, amit már rég vártatok, és mégis amikor ott vagytok már a küszöbén a dolognak, megtántorodtok. Mert féltek a változástól, amit ezzel előidézhettek. Én is pont egy ilyen csónakban eveztem most. Hiába is voltak a nyelvem hegyén a szavak amiket Jace-nek kellett volna elmondanom, mégsem tudtam magam rávenni hogy a nevére kattintsak a hívásnaplómban. 

Így tengődtem hát egész nap, miközben az a tipikus tompa sajgásszerű bűntudat beette magát a szívembe. Közben persze ott élt bennem az amit Rosie is hangoztatott mielőtt befejeztük a telefonálást. Azt mondta hogy nem nem vagyok már egy kisgyerek, aki az anyja szoknyája mögé bújva akarja átvészelni az önmaga által kreált kellemetlen szituációkat. És bár kissé nyersen fogalmazott, tudtam hogy igaza van. Tudtam hogy nem húzhatom a végtelenségig, de szükségem volt még egy kis időre. Amíg kitalálom hogy mit mondhatnék neki.

Mindez mellett, délutánból áthajló esti programként bekuckóztunk anyuval a nappaliban, hogy méltón adózzunk a filmek csodálatos kultúrájának. Szokásos vasárnapi programnak számítottak nálunk a közös filmes estek, mikor szűk körben kiélveztük anyával hogy csak kettesben vagyunk. Kezdetnek megnéztünk egy szívszorító romantikus filmet, amiben a főszereplő férfi egy születési genetikai betegség okán időutazóként ugrált a múlt-jelen-jövő meghatározott momentumai között, és öntudatlanul is sodródott a tragikus végkifejlete felé. De mindig visszatért az igaz szerelméhez, tegye azt bármilyen formában. Anyu krokodil könnycseppeket engedve végigbőgte az egészet. Én büszke voltam magamra, hogy csak a film utolsó tíz percére ütött be nálam a szomorkás hangulat. A kifakadásom előttig azonban hűen adagoltam a papír zsebkendőt.

De közben mégis jó érzés volt így sírni. Hogy nem volt semmilyen fontos háttér-története a könnycseppjeimnek. Az utóbbi idő után igazi felüdülés volt.

Aztán persze  stílust váltottunk, és repetaként végignevettünk egy zseniális Will Ferrell filmet. Itt már a másik véglet lépett a képbe, és alig félóra leforgása alatt változtak át nevetés okozta nedvességgé szomorú könnyeink. A hasam fájt az eget rengető röhögéstől, de pont erre volt szükségünk. Hisz nincs is jobb dolog annál, mint hogy egy sírós film után, megnéz az ember egy vígjátékot. Én legalábbis úgy tartom. 

Mire mindkettő filmet kivégeztük, közben vacsorát készítettünk, majd megettük azt, észre sem vettük hogy éjfélt ütött az óra. Anyu fáradtan támolygott fel a hálószobájába, hogy aztán nyolc órát aludjon mielőtt elkezdődik a következő heti hajtás. Én pedig mivel mindig is egy jó kislány voltam, egy ma született bárány, bepakoltam a mosogató gépet, hogy neki csak el kelljen reggel munka előtt indítania. Egészen elégedett voltam magammal.

A szobámban aztán leültem az ágy szélére, és elhatároztam magam arra hogy elolvassam Jace üzeneteit. Mikor azonban ezt megtehettem volna, egy másik ismerős számsor villant fel a képernyőn. 

Asher: Ha azt mondom  hogy itt állok a ház előtt, mennyi idő alatt vagy kész? 

Rögtön minden egyéb kitörlődött a fejemből, és csak arra tudtam oda figyelni hogy anyura való tekintettel ne sikítsak fel egy hatalmasat. Magamban mosolyogva, izgatottan pötyögtem vissza a választ, miközben fél kézzel már a ,,vasárnapi mozi est" pólómat ráncigáltam le magamról, hogy valami elfogadhatóan laza, de csinosat vegyek fel.

Me: Adj tíz percet!

***

,,Még most sem mondod el hogy hová megyünk?" 

Asher hajthatatlan volt mióta csak megláttam őt a házunktól pár méterrel arrébb, ahogy a sötét Escalade-jának támaszkodott. A ruhái feketék voltak, ahogy a fekete bőrdzsekije is, amit még sosem láttam eddig rajta. Régi szabású volt, olyan amit már jó pár éve nem gyártanak. De neki mégis úgy állt mintha egy kicseszett címlapról lépett volna le, csak azért hogy leolvassza a lányok bugyiját egyetlen fakó pillantással. Az enyémet legalábbis le kellett ellenőriznem hogy fent van-e még a helyén.

Sőt még egy szemfedőt is előhúzott, ne kérdezzétek hogy honnan, csak azért hogy megfosszon a szemem világától. Kissé meglepődtem, de egy percig sem ellenkeztem, hisz azt mondta hogy örülni fogok a dolognak. És azóta a kocsiban ülök mellette, hallom ahogy a motor dorombol alattam, érzem ahogy néha elveszi, majd újra a farmerbe bújtatott combomra helyezi súlyos tenyerét, és próbálok kiszedni belőle egy kis információ morzsát.

De ő olyan volt mint a Buckingham-palota egyik  gárdistája, aki fapofával állja végig az őrség váltás közötti munkaidő perceit. Csak hogy Asher beszélt, csak nem arról amiről kellene. Ha pedig válaszolt akkor mindig kitért az egyenes beszéd elől.

,,Nem, baba. Még mindig nem!"

Aztán úgy egy fél óra édes civakodás után, végül éreztem ahogy megáll az autó, és Asher leállítja a motort, majd kiszáll. A borzongás végig futott a hátamon, ahogy segített nekem is kikászálódni a járműből. Majd szót-váltott egy öregebb, mélyebb baritonnal.

,,Minden elkészült, Frank?" hallottam ahogy a két tenyér üdvözlően egymáshoz simul. Most hogy a szememet nem tudtam használni, egyszerre kiélesedtek az érzékeim.

,,Természetes, Mr. Donovan! Minden készen áll!" helyeselt a másik férfi, majd jóízűen hozzátette. ,,Ő az a lány akiről Mr. Lawrence-nek beszélt?"

Nyilvánvalóan ez a megnevezés engem takart, és miközben hallgatóztam próbáltam ellenállni a zavartságnak. Nem igazán szerettem a figyelem központjába lenni, főleg mikor azt sem tudtam hogy ki figyel.

,,Igen." itt még jobban a derekamra szorult az egyik vaskos karja, és szinte pótalkatrészként szorított magához. ,,Ő az."

Volt egy kis dialógus szünet, amíg a férfi tekintetét magamon éreztem, és Asher orra a hajamba fúródott. Aztán megtört a mozdulatlanság.

,,Rendben van!" tapsolt egyet az ismeretlen ,,Akkor kéznél leszek, ha készén állnak, uram!"

,,Majd szólok!" veti oda Asher. Majd egy kicsit távolabb vezet, ahogy Frank beleszól egy rádió féleségbe. Legalábbis úgy hallom. Nem sétálunk sokáig, épp csak egy pár lépést amíg el nem érünk, egy valamihez. Ott érzem ahogy kinyit egy ajtót, és maga után húz. Egy hideg fém ér hozzám, majd még egy ahogy leültet. A levegő, és a fémek hűvösek, így duplán örülök neki hogy farmert húztam. Aztán meghallok két nyikorgó hangot, és Asher hangját a fülem mellett.

,,Készen állsz rá?" a bariton elfojtottan ugyan, de izgatottan hangzik. A forró levegője megbillenti a fürtöket a fülem mellett, ahogy belesuttog. 

,,Attól függ mire." szippantok egy mélyet, és megtelik a tüdőm Asherrel.

,,Bármire" nyom egy csókot a nyakam felhevült bőrére.

,,Bármire" pihegek kiszolgáltatottan, ahogy végigsimít az alsó ajkamon.

Egy pillanatra elszakad tőlem, és kissé oldalra dől.

,,Mehet, Frank!"

A választ már nem hallom, csak érzem ahogy az a valami felemelkedik velünk együtt, és érzem a szellőt az arcomon ahogy harcolunk a gravitáció ellen. Aztán végre leveszi a szemkendőt rólam, és feltárul előttem az éjszakai világ fentről.

 Asher mint valami kívánságteljesítő aranyhal, teljesítette az egyik legnagyobb álmomat.

,,De honnan?" rázom a fejem, ahogy egy másodpercre elszakítom a tekintetem a káprázattól, és belenézek a legszebb szürke íriszbe amit valaha láttam. ,,Honnan tudtad...?"

,,Egy angyal suttogta az éjjel" nyomott egy csókot a homlokomra, miközben az elégedettség csakúgy sugárzik róla. ,,Boldog Születésnapot, Baba!" 

A világ összes gyengédségével olvasztja össze az ajkainkat, és úgy csókol mint még soha. Mintha törékeny, illékony portéka lennék, és attól félne hogy bármikor összetörhetek a karjaiban. Én vagyok az aki elmélyíti a csókot, és az is aki egy másodperc elejéig eltávolodik tőle, hogy szavakkal fejezzem ki mindannak a töredékét, amit legbelül érzek.

,,Köszönöm! Ez csodálatos!" 

,,Jobb mint egypár csipkés bugyi, a nyilvános ajándékbontás közepette?" vonja fel az egyik szénfekete szemöldökét incselkedve. Nekem pedig lesül az arcomról a bőr, amint rájövök hogy bizony eléggé beszédes részeg lehetek. De még ennek sem sikerül leradírozni mindazt, ami kiült az arcomra.

,,Ezerszer jobb!" kuncogok bele a meleg szájába ,,Ez minden!"

Aztán ott folytatjuk ahol abba hagytuk, miközben az óriáskerék lassan egyszer körbe fordul. Majd mégy egyszer, és megint. Mi pedig csak ülünk, gyönyörködünk a kilátásban, és én az egész éjszakát azzal töltöm, hogy az összes lehetséges módon kifejezem neki a köszönetemet.

Talán sosem fogja kimondani amit érez, és sosem fogom hallani azt a bizonyos nyolcbetűs szót. De azt tudom, hogy amíg így néz rám, és ilyen gesztusokat tesz értem, addig van okom szeretni őt.

2020.10.01.