————————✯————————

-ᴀ ᴠᴀ́ʟᴛᴏᴢᴀ́sᴏᴋ ᴄsᴀᴋ ᴀᴋᴋᴏʀ ᴋöᴠᴇᴛᴋᴇᴢɴᴇᴋ ʙᴇ, ᴀᴍɪᴋᴏʀ ᴠᴀʟᴀᴍɪ ᴏʟʏᴀᴛ ᴛᴇsᴢüɴᴋ, ᴀᴍɪ ᴀʙsᴢᴏʟᴜ́ᴛ ɴᴇᴍ ɪʟʟɪᴋ ʙᴇʟᴇ ᴀᴢ ᴀ́ʟᴛᴀʟᴜɴᴋ ᴍᴇɢsᴢᴏᴋᴏᴛᴛ ᴠɪʟᴀ́ɢʙᴀ.-

-Pᴀᴜʟᴏ Cᴏᴇʟʜᴏ-

————————✯————————

-ɪ ᴢ ᴀ ʙ ᴇ ʟ ʟ ᴀ  ғ ʀ ᴀ ʏ-

(Nem arról kellett döntenem hogy mit hoz a holnap, hanem hogy mit akarok az élettől...)

Reggel már a nap első sugaraival fent vagyok, ami számomra egy elég szokatlan dolog, mivel egyáltalán nem vagyok az a korán kelős típus. Most mégis éberebb vagyok mint anya, a reggeli dupla kávéjával a szervezetében. Az igazat bevallva az sem biztos hogy aludtam egyáltalán az éjszaka folyamán, nem csupáncsak néha pislogás gyanánt szállt rám a nyugalom.

Az agyam folyamatosan járt, és szinte hiábavaló volt minden egyes próbálkozásom, ügyetlen kis kísérletem a felejtésre, folyamatosan az elmúlt nap történései jártak a fejemben. Egyrészt iszonyat boldog voltam, és kislányosan izgatott, hogy egy ilyen pasi akar magának, mint amilyen Asher. Másrészt ott volt bennem az a kétségekkel teli hang, amely azzal fenyegetett hogy ebből óriási nagy baj is lehet még.

Mert mi lesz ha belekezdünk, és valaki egyszer csak rájön? És ha nem is következik be ez a vég kifejlett, akkor beletudnék úgy anya szemébe nézni hogy tudom, közben folyamatosan hazudok neki? Hogy minden számomra fontos embert átverek közben?

Másrészt azt is tudtam, hogy valami meghatározhatatlan történt köztünk amikor megcsókolt. Valami ami olyan boldoggá tett, amit még soha ezelőtt nem is reméltem. Ez pedig rengeteget nyomott latba.

Képes lennék feláldozni ezt a valamit, csak azért mert mások előítéleteitől félek? És mégis hogy kellene döntenem, hogy az mindenkinek jó legyen?

Ez volt az egymilliós kérdés, amire hiába törtem a fejem egyszerűen lehetetlen volt választ találni.

***

Még egy jó darabig, vagy úgy öt órán keresztül lustálkodtam az ágyneműbe tekeredett testemmel, amíg végre sikerült összekaparnom magam, és a csekély életkedvemet, ahhoz hogy kikeljek az takarók alól. Ahogy felálltam az izmaim sikoltozva ellenkeztek, és testemet mágneses erő húzta vissza a puha párnák közé. Megmutatkoztak jelei a nem éppen jövedelmező alvással töltött óráknak. A látásom kissé fájdalmasan érzékeny lett, és a fejem kilósnak érződött ahogy megszédültem.

Lehet hogy anyának igaza volt, és rendesen kellett volna vacsoráznom az este, nem csak egy kis édességet betömnöm a számba. A vércukor szintem ennek köszönhetően így reggelre a béka segge alatt volt, de mentségemre legyen szólva, annyira felvoltam spannolva hogy a gyomrom nem tudott volna befogadni semmi mást, a csokidarabos kekszen kívül.

Ennek csak most éreztem át a mellékhatását. De amilyen gyorsan jött, olyan hamar el is múlt a szédülés, és a látásom előtt is lassan de abba maradt a szürke foltok játéka. A szememet dörzsölve indítottam utamat a konyha felé, és az utolsó két lépcsőfokról sikeresen lebukdácsoltam.

Hangos koppanással érek földet, majdnem már túl közeli ismeretséget kötve a padlóval. Anyu a hangzavarra kikukkant a konyhából, és zavartan szemléli ahogy a könyökömet nyomkodva tápászkodok fel.

,,Te meg mit csinálsz ott? " ráncolja a homlokát kíváncsian.

Biztos ti ismeritek az érzést amikor van egy gáz helyzet, amibe mellesleg önmagadat hozod, és amúgy teljesen egyértelmű a szerencsétlenséged oka, de valaki mégis felteszi a legnyilvánvalóbb kérdést. Sohasem értetettem hogy mi a jó ebben, de sokaknak olyan remek időzítése volt, hogy csak pislogni tudott az ember.

,,Gondoltam megpróbálkozom a repüléssel? Sosem lehet elég korán kezdeni.." a hangom cinikusan cseng, és bosszúsan kitárom a karjaimat.

,,Szerinted mégis mi a fenét csinálok a padlón korán reggel?" csattanok fel, ahogy észre veszem a szórakozottság apró ráncát a halántékának feszes bőrén.

,,Tíz óra van" karba font kezekkel mustrál. ,,Nálad meg amúgy sem lehet tudni, hogy mit-miért csinálsz."

Immár nem is rejtegeti tovább a mosolyát, és ahogy hátat fordítva visszakanyarodik a főző helyiségbe, meghallom derűs kuncogását is. Szem forgatva, a sajgó könyökömet lapogatva követem őt. Bent persze fincsi illatok szállingóznak, amelyből egy mélyet szippantva máris tudom hogy mi készül.

Aranybarnára sült gofri, mézes fahéjas öntettel, erdei gyümölcs ágyon, tejszínhabbal megspékelve, és egy kis csoki forgáccsal a tetején. A kedvencem!

Anyu a gofri sütő előtt ügyködik, újabb és újabb rácsos tésztát készítve. Könnyű szerrel tolom félre őt a kaja elérése érdekében. Anya hitetlenkedve szemléli ahogy fél méterrel ,,odébb teszem őt" és magamba tömök egypár nutellában úszó isteni eledelt. Sajnos még nincs kész sok, és az én tányérom is hibádzik a szokásos adagommal, de a nutellát sem vetem meg. Szóval szívesen megeszem ezt is amíg várakozok rá.

,,Szépen vagyunk! " int felém rosszallóan, és nézi ahogy hörcsög formára duzzad a pofazacskóm. ,,Semmi jó reggelt anya! Szeretlek anya! Köszi hogy csinálsz nekem reggelit, anya!" utánozza a hangom valami borzalmas nyávogással.

Miközben lenyelek egy adag tésztát, szkeptikusan nézek vissza rá.

,,Nem is így beszélek!" nyújtom ki a nyelvemet rá gyerekes megmozdulással, és egy szépen megpakolt tányér felé veszem az irányt.

,,Azt ne edd meg" csapja el dézsmáló kezemet.

,,Miért? " motyogom oda teli szájjal ,,Leesett a földre?''

Savanyú arccal bámul engem egy kis ideig, és szerintem azon is elgondolkodik hogy vajon kinek a gyerekével cserélt el engem a kórházban, amikor hazahozott. Mert hogy semmilyen szinten nem hasonlítottunk, az biztos. Ő kifinomult, és ehhez mérten szépen ,,étkezik", míg én gyakran vagyok paraszt szellemiségű, aki falatozás helyett inkább zabál. De hát senki sem lehet egyforma, legalábbis azt mondják...

,,Ne disznólkodj! Tiszta csoki vagy!" csap vállon grimaszolva. ,,Egyébként nem esett le a földre, csak ez az enyém! "

Ajkaimat megnyalva tüntetem el a rákenődő csoki mázat, és még egy gofrit csenek el anya mellett elnyúlva.

,,Szemtelen! " csattan rám, de elveszi az élét a dolognak, ahogy felnevet a nyammogásomon.

,,Én is szeretlek" puszilom arcon, egy kis csoki nyomot hagyva magam után. Egy pillanatra elgondolkodok rajta hogy szólok neki, de aztán vállat vonva inkább hagyom a fenébe.

Csak észre veszi majd, egyszer.

,,Hát persze" pillant oldalra ahogy a pultra csúsztat egy jól meglocsolt gofri kupacot. Majd az arca izgatott pezsgést vesz fel.

,,Képzeld csak!" csapja össze a két tenyerét izgatottan ,,Láttam ma reggel az új szomszédot!"

Csaknem a torkomon akad az egyik nagyobb darab gofri, és muszáj leöblítenem valamivel. Egy pohár vizet töltök magnak, és a csapnak dőlve fordulok anya felé. Próbálok minél kevesebb érzelmet belesűríteni a kérdésembe.

,,Igen?"

,,Nagyon szemre való"

Kislányos kuncogása, és kissé kipirosodó arca vattává olvasztja gyomromba az imént lenyelt édességet.

Úgy néz ki most mintha csak holmi tini lány lenne, aki csöpögősen imád egy srácot. Ez az én korosztályomra jellemző. Viszont ahogy anya áradozik Asherről, valahogy még az étvágyam is elmegy. Mostanában ez elég sokszor fordul elő velem...

,,Az" motyogom gombócba szorult torkomon keresztül. Pillantásom pedig a márványpultra tapad.

,,Szerinted van valakije?" tesz rá még egy lapáttal a kínlódásomra.

Mert az a bizonyos zöld szörny, azt akarja hogy kinyilvánítsam birtoklási szándékaimat, de muszáj lenyelnem ezt a hangot, hiába is bontakozik ki előttem a legrosszabb rémálom amit csak eltudok képzelni.

,,Anyának bejön Asher!"

,,Van!" kicsit talán túl ellenségesen cseng a válaszom, mert anya meglepett pillantása az arcomra ugrik. A további nézeteltérések ellenére megpróbálok kedvesebb szintet megütni. Nem vagyok benne biztos hogy sikerül.

,,Legalábbis nagyon úgy tűnik" motyogom továbbra is a pultot szuggerálva.

Szinte magamra sem ismerek. Itt van egy pasi, és én máris levetem magamról a szende külsőt, és majdnem leharapom az anyám fejét, amiért érdeklődik utána.

Hát van nálam képmutatóbb ember a világon?

Láthatólag neki is feltűnik mindez, mert a tekintete túl sokáig tapad az arcomra. Ez nem egy tipikus közömbös fókusz, hanem olyan mint mikor az ember keres valamit a másikban. Csak remélni tudom hogy nem vagyok annyira feltűnő mint amilyennek érzem magam, és sikerül közömbös álcát öltenem.

Zavaromba inkább egy újabb adag ételt nyomok le torkomon, az íze viszont mintha porrá válna a nyelvemen. De azért leszenvedek minden falatot, és próbálok újra civilizáltan viselkedni, miközben elkerülök minden olyan témát amely egy kicsit is kapcsolódhat egy szexi, kétméteres pasihoz.

A nap további része eseménytelenül telik ezek után. Anyunak délután el kell ugrania a postára, én pedig a nappali kényelmes kanapéján nézek netflixen egy sorozatot, amiben egy fiú a kamaszkori kínos szenvedéseiről mesél. Ugyan a címére nem emlékszem, és nem hiszem hogy arra fogok egyáltalán hogy mi van benne, de legalább nem minden egyes percben gondolok Asherre. Sőt, sikerül három percre növelnem az időkorlátot.

A harmadik epizódig bírom így a tengődést, aztán elragad az állom világ.

***

Később telefonom csörgése ébreszt fel mély álmomból, és az hogy a nyakam furcsa szögben lemerevedett, ahogy a kemény matracba nyomódott két órán keresztül. Kell egy kis idő amíg csendesedik a nyilalló fájdalom, és képes vagyok újra rendeltetésszerűen használni a nyakam.

Vajon miért nem lehet kényelmesen aludni a kanapékon? Valaki direkt csak ülésre tervezte őket, nem pedig hosszútávú fekhelynek?

Az utolsó ízületi roppanás után, nagy nehezen sikerül kihalásznom a takaró csücskök közül a zenélő készüléket. Kissé habozva húzom el a zöld ikont, ezáltal elhallgattatva Bon Jovi-t.

A szám ismeretlen.

,,Igen?" dörmögöm a mobilba rekedt hangon, és muszáj megköszörülnöm a torkomat hogy visszanyerjem az eredeti formáját a hangszálaimnak.

,,Angyalom" érkezik másodperceken belül a rekedtes válasz. Rögtön libabőr lepi el karjaimat, ahogy a testem még így is reagál rá. Azonban a zavarodottság most felülkerekedik rajtam.

,,Várjunk csak!" támaszkodom fel karjaimra, és megpróbálom a kócos tincseket kitakarítani arcomból. ,,Honnan tudod a telefonszámomat?"

,,Vannak kapcsolataim, baba" válaszol sejtelmesen, és szinte látom lelki szemeim előtt azt a tipikus buja mosolyt, amelyre csak egyedül Asher képes. Talán másnak nem is állna ilyen jól mint neki.

Ez a kedvencem Asher mosolyom az összes közül.

,,Akarom én azt tudni?" hemperedek vissza a hátamra, és feladom a göndör tincsek elleni harcot. Szöget üt bennem a becézés, amit már halottam egypárszor tőle.
,,Ne, inkább ne is válaszolj!" kuncogok fel, majd kibököm azt ami a nyelvem hegyén van.

,,Baba, hm?"

A vonal végén egy pillanatnyi csend következik be, de mivel hallom a szuszogását, így nem félek attól hogy leteszi. Kisvártatva visszatér hozzám.

,,Ez csak egy becenév" köti az ebet a karóhoz, de hallom ahogy zavartan mozgolódni kezd a vonal másik végén.

,,Zavarba hoztam volna Ashert? Mert ha igen akkor megyek és eldicsekszem ezzel egypár embernek! Persze csak ha beszélhetnék róla..."

Vannak dolgok az életben mikor azt érzed hogy valamit tudnod kell, még ha beledöglesz is. Ez is ilyen dolog volt.

,,Mondd el!" kérlelem gyengéd hangon.

,,Miért ilyen fontos ez?" morog vissza savanyúan.

,,Határozottan zavarban van! Olyan jó lenne elmondani valakinek..."

,,Csak tudni akarom!" makacskodom továbbra is édesen mosolyogva ,,Asheeeer!" húzom el a nevét nyávogva, mert tudom hogy ez úgy is beválik mindig.

Eltelik egy perc. Várakozok. Aztán hallom ahogy felsóhajt.

,,Nyertem"

,,Kicsit talán furcsán, és ragaszkodónak fog hangzani. De.." habozik, mire hangtalanul biztatom a folytatásra ,,Még a nagyapám hívta így a nagymamámat." böki ki végre a bűvös dolgot, mire nagyot dobban a szívem, aznap először.

,,De ez is csak olyan mint a bébi. Nem jelent sokat. " hadarja el a végét. Most én hagyom figyelmen kívül őt.

De még mennyire hogy sokat jelent, nekem legalábbis rengeteget. Nem hangzik ragaszkodón, vagy furcsán, csupáncsak nagyon édesen. Ha akaratlanul is ilyen aranyos beceneveken szólít majd, elég hamar a lábai előtt fogok heverni vaníliává lágyulva.

,,Tetszik!" vágom rá kissé túl talán hamar, és óriási mosollyal ajkaimon bámulok le a dohányzó asztalon található magazinokra.

,,Nekem is" sóhajt fel apró morgással fűszerezve szavait.

Imádom ezt a hangot.

,,Megengedem hogy így hívj!" simítok végig csupaszon maradó hasamon, miközben arra gondolok hogy az ő keze teszi helyettem. De nem történik semmi, hisz én nem vagyok Asher.

,,Igen?" csillan pajkos mosoly hangjában ,,Na és mit engedsz még meg nekem?"

Na erre már megvan az a bizonyos bizsergés a hasamban, és a karjaimat is libabőr üti ki. Mégis valahogy most nem érzem magam előtte annyira zavarban, mint ahogy alapból szoktam. Lehet csak azért mert nem láthat miközben beszélünk.

,,Attól függ" harapok az ajkaimba incselkedve. ,,Mit akarsz? "

,,Hm" sóhajt fel, és mintha nyikorogna valami ahogy nagy teher nehezedik rá. Aztán rugózó hangot ad ki az a valami. Talán ágyban van? ,,Sok mindent"

A szavai, a hangja, a hallható lélegzete csinál valamit testemmel. Valamit amire a legjobb szó az izgalom.

,,Hm" ismétlem őt utánozva. Mást nem is tudok erre mondani. Aztán már nincs is rá időm, mert nyomban témát vált komolyabb vizekre merészkedve. Valahogy tudtam hogy ez következik majd, de nem igazán akartam hogy megtörténjen. Mert ha nem állít választás elé, akkor még kicsit tudok magamban őrlődni.

,,Gondolkodtál a dolgon?" változik komollyá a mély bariton, én pedig kiengedek egy nagy sóhajt.

,,Nem is tudod hogy mennyit" játszadozok tovább egy kilógó cérnaszállal a rojtosra hordott pólómon. Kár lenne azt mondani hogy eszembe sem jutott, mert szinte csak erre tudtam gondolni.

Éjjel-nappal, mindig.

,,És mire jutottál?" kíváncsiskodik diszkréten.

Kissé ideges ugyan a hanghordozása, de nem kevésbé reménykedő. Olyan könnyű lenne neki igent mondani. Mondani hogy ,,Üsse kő, vágjunk bele". Mégsem tudom megtenni, és ez a tanácstalanság teljesen rám telepszik.

,,Nem sokra, szinte semmire"

,,Csak vágj bele, baba!" nyomja meg az utolsó szót, amelyről már pontosan tudja hogy milyen hatással van rám. Ezt kellőképpen fel is használja most ellenem, a célja elérésének érdekében.

,,Ez nem ilyen egyszerű, Asher!" masszírozom meg a homlokom gondterhelten. ,,Sőt, ez több mint bonyolult!"

,,Csak mert azzá teszed,édes! De szerintem adnunk kéne egy esélyt a dolognak! Lesz ami, lesz alapon." tanácsolja.

Vajon neki miért nem jelent legalább annyi fejtörést mint nekem? Vagy lehet hogy csak én spilázom túl?

,,Te is tudod, hogy ez nem ilyen könnyű nekem" hümmögés ösztönöz arra hogy fejtsem ki mire is gondolok.

,,Asher nekem még barátom sem volt." vallom be szégyenkezve lehajtott fejjel, és meggondolatlanul csúsznak ki számon a szavak.,,Sőt, ezáltal sejtelmem sincs hogy mégis mit akarhatsz egy magamfajtától. "

Nem kell egy szempillantás ahhoz hogy rájöjjek, hogy talán ez volt a lehető legrosszabb dolog amit csak mondhattam neki...

,,Miért? Milyen is vagy te?" csattan fel ingerülten, és ezt most nem az a kérdés amit nekem kell megválaszolnom. Mert megteszi helyettem, azelőtt hogy akár pislognék is egyet. ,,Értelmes, kedves, ártatlan, és nem mellesleg, gyönyörű nő Izabella! Miért látod magad ennél kevesebbnek, baba?"

,,Talán azért mert még sohasem mondott nekem ilyesmit, csak te!" De ezt mégsem mondhatom neki, így csak annyit osztok meg vele hogy...

,,Talán azért mert ezek közül egyik sem vagyok!" csóválom meg a fejem, pedig tudom hogy ő ezt nem láthatja.

,,De igen! Ez mind te vagy!" nyomatékosít domináns hangot megütve, amely azzal fenyeget hogy merjek csak ellenszegülni neki.

Megpróbálkozom valami olyasmit mondani amivel megbékíthetem őt, de azt hiszem hogy már nincs olyan dolog amivel megállíthatnám a vihart amit a szavaimmal okoztam.

,,Én nem is.." dühös felcsattanása belém fojt minden fajta további ellenkezést, és eléri hogy csak rá tudjak figyelni.

,,Nem! Egy szót sem akarok többet erről hallani! Ha magadat ócsárolod azzal csak engem dühítesz fel! És hidd el nekem, jobban jársz ha nem teszed, baba!" nyom el egy szitokáradatot, amely után kell neki egy kis idő hogy összeszedje magát. Aztán valamivel gyengédebb hangszínt ölt fel.

,,Ha nem gondolnék minden dolgot komolyan, akkor nem akarnám azt hogy velem légy, édes! Pedig ezt mindennél jobban akarom! Jobban mint gondolnád! És az igazat megvallva, annál jobban is mint hogy azt valaha eltudtam volna képzeni"

A gyomrom mélyéről perzselő forróság indul útnak, ahogy a becsmérő percek átalakulnak valamilyen furcsa vallomássá.

,,Fiatal vagy még, Izabella! Olyan aki ha akarná, az egész világ a lábai előtt heverne! De te félsz ennyire akarni valamit! Én viszont kész vagyok helyetted is dönteni, ha neked nem sikerül!" szinte látom magam előtt, ahogy magabiztosságában az állában ugrándozik az a bizonyos izom.

,,Mert én akarok az a férfi lenni, aki bevezet a világba! Ha pedig te is ezt akarod, akkor kész vagyok megmutatni mindent amit csak valaha is akarnál! Olyan dolgokat, amikről magad sem tudod hogy egyáltalán akarod!" döbbenten hanyatlik le ölembe eddig öntudatlanul munkálkodó kezem, és az ajkaim is résnyire nyílnak az ígérete következtében.

Mert olyan mintha minden szava eskü lenne, ami csak arra vár hogy megpecsételjem a beleegyezésemmel.

,,Ha igent mondasz, megmutatom hogy milyen jó dolgokat tartogathat számodra az élet! Ha igent mondasz, megtanítalak élni!"

,,Asher" nyögöm ki a nevét. Semmi mást, csak a nevét

Azonban itt már nincsenek helye a felesleges szavaknak. Itt az ideje hogy a tettek beszéljenek helyettünk.

,,Ha te is azt akarod amit én, akkor kilencig várlak a házamban!"

Még hozzá teszi a másik végkimenetel eszményét is, amely a búcsúzás keserűségével jár.

,,Ha nem jössz el, akkor tudni fogom a válaszodat! "

Még sokáig hallgatom azután a ház csendjét, miközben mindarra gondolok ami elhangzott a telefonban. Asher pontos instrukciókat adott.Vagy vele, vagy nélküle. Ha elmegyek hozzá akkor az övé leszek teljes egészében, és nincs több visszakozás. De ha nem, akkor soha többet nem lesz már olyan hogy mi, és ezáltal lehet hogy elszalasztom életem legjobb dolgát. Már csak azt kellett eldöntenem hogy hova tovább.

Észre sem veszem ahogy egy könnycsepp indul útnak szemem sarkából, addig míg anyu hangja magamhoz nem térit. Gyorsan letörlöm az árulkodó jelet, és a bejáraton belépőre nézek. Megpróbálok mosolyogni, de félek hogy csak egy furcsa grimaszt sikerül kihoznom belőle.

,,Ezt most hozhatta valaki, de az ajtó előtt hagyták. Ami kicsit furcsa, hisz mindig becsengetnek ha érkezik valami" emel fel célzatosan egy dobozt. ,,De mivel neked van címezve, nem néztem meg mi az" rakja le a dohányzó asztalra, majd csókot lehel fejem búbjára ,,Megint egy könyv?"távolodnak léptei az emelet irányába.

,,Valami olyasmi" dörmögöm a barna dobozt bontogatva. Pedig emlékezetem szerint nem rendeltem semmit, de az is lehet hogy csak én vagyok túl feledékeny.

Aztán ahogy felemelem a karton fedelet ismerős férfias illat úszik orromba, és most az egyszer hálát adok anyunak amiért időben magamra hagyott. Mert a selyempapírok alatt egy sötétkék estélyi ruha lapul, amit egészen biztos hogy nem tudtam volna kimagyarázni neki hogy mégis honnan van.

A tapintása nagyon selymes, az anyaga mintha úszna az ujjaim között. A mellkivágása szívformájú, a szabása pedig testre simuló. Egyszerre letisztult, egyszerű, de mégis extravagáns. Rögtön beleszerettem.

Egy cetli hullik az ölembe ahogy kiemelem a szövetet. Kíváncsian hajtom ketté, és a szemebe ötlik a cirkalmas, de kissé csúnya írás.

,,Várlak"

Csak ennyi, és semmi más. Mégis egyértelmű hogy ki küldte a ruhát, és ki írta az üzenetet. Nem vártam volna romantikus levelet, sem pedig drága ruhákat, vagy valami ehhez hasonló giccses túlzást. Sosem akartam olyan lenni, akit sokba kerülő ajándékokkal halmoznak el, és ezt el is várja.

Mégis nagyot dobbant szívem erre a gesztusra, a légzésem pedig elakadt ahogy elöntött az elhatározást kísérő várakozás. A szavak torkomra fagytak, a tettek viszont megformálódtak bennem.

A döntésem pedig nehezen, de meghozza a gyümölcsét.

2020.09.09