Hello embik most ide írok. A végén elkövettem egy olyan dolgot, amiért tuti, hogy haragudni fogtok rám. De azért remélem, nem veszítelek el titeket, drága olvasóim! Ha tetszett, tudod mi a dolgod!❤

Samgyeopsalt készítettünk, természetesen a nagyját Himchan csinálta. Kedves a srácoktól, hogy el akarják feledtetni velem a problémáim és velem töltik a napjukat. Rengeteget nevettünk. Azt is megtudtam, hogy Daehyunnak és Youngjae-nek van egy közös ékszere, egy kék-ezüst gyűrű, amelyet még akkor vettek, mielőtt a szakmába belekezdtek volna. Yongguk dalokat ír Jepp Blackman álnéven és úgy adja ki őket. Jongup táncol és Himchan pedig nagyon szeret főzni és enni-mondjuk ezt már tapasztalhattuk- és hogy nem bírja a vért, de csakis a barátai miatt csatlakozott az elnök különleges osztagjához. Zelo pedig szabadidejében gördeszkázni megy régi osztálytársaival. Daehyun énekel, Youngjae pedig videojátékozik.

Egy kicsit rossz volt ezt hallgatni, ugyanis a munkájuk miatt nem igazán tudták azt csinálni, amit igazán szerettek volna. Ők főleg egymás miatt jöttek ide. Ez is azt bizonyítja, hogy igaz barátok.

Mikor végeztünk, a fiúk bementek, én viszont egy kicsit kint maradtam, mert szeretem nézni a tiszta csillagos eget. Csak felnéztem az égre és ettől megnyugodtam, ahogy a végtelenségbe bambultam. Magányomat egy kedves hang zavarta meg.
- Hát te? Mit csinálsz itt? Nem akarsz bejönni? - kérdezte a hang, mire felé fordultam és Daehyunt pillantottam meg.
- Mi, ja.. Csak az eget kémlelem. Most szép tiszta az ég, látni lehet a csillagokat.
- Értem. - mosolygott. - leülhetek?
- Persze. - azzal arrébb húzódtam a kerti padon, hogy ő is odaférjen.
- Ismered a csillagképeket?
válaszként csak megcsóváltam a fejem. Erre közelebb hajolt hozzám, hogy amit mutat, azt én is nagyjából az ő szemszögéből láthassam.
- Látod azt ott? Azt a négyszög szerűséget. Az egy Lyra. Mellette pedig egy Libra. Ott, ahol hullámosan vannak egymás mellett a csillagok, az pedig egy Lacerta. - mindegyiket szépen lassan végigmutogatta az ujjával. A másik kezét pedig az enyémre helyezte. Mondanom sem kell, eléggé meglepett, de próbáltam visszatartani érzelmeim. Daehyun pedig úgy tett, mintha semmi sem történt volna. Erőt véve magamon megszólaltam:
- Jó. és most az én nyelvemen, kérlek. - nevettem.
- A lyra a lant, a lacerta a gyík, a libra pedig a mérleg
(forrás: Wikipédia)
- Értem. Hol tanultad ezeket?
- Hát.. internetről, apámtól.. de a nagyját az apukámtól tanultam.
- Hű. - majd újra felnéztem az égre.
Egy darabig csendben, szótlanul kémleltük az eget,amikor Daehyun hirtelen megszólalt:
- Hwasa!
- Igen? - néztem fel rá.
- Öhm.. tudod.. szeretném, ha kibékülnétek Youngjae-vel.
- Daehyun, te is tudod nagyon jól, hogy ez nem ilyen egyszerű.
- Tudom. De annyira rossz érzés, hogy két jó barátod nem szól egymáshoz és minél távolabb akarnak kerülni egymástól. - mondta lebiggyesztett ajakkal. - Kérlek béküljetek ki.
- Jó.. na de nem csak tőlem függ.
- Igen tudom, majd Youngjae fog menni bocsánatot kérni. Lehet nem ma, nem holnap, de a közeljövőben tuti.
- Miből gondolod ezt?
- Megérzés. - fura volt, hogy ennyire biztos a dolgában
- Nem is tudom..
- Ígérd meg Hwasa!
- Na jó.. De ha seggfej lesz..!
- Akkor én magam fogom megverni! - mondta komoly hangsúllyal, de nekem nevetnem kellett rajta.
Aztán kijöttek a többiek is. Gondolom valami fontos dolgot akartak megbeszélni az én jelenlétemen kívül és Daehyun is csak azért jött ki, hogy ne legyek felügyelet nélkül. nem baj, azért jól esett, hogy kint volt velem.
Búcsúzáskor mindenkit megölelgettem; Daehyun még a fülembe súgta:
- El ne felejtsd amit ígértél! - Azzal el is engedett és elmentek.

Ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem magam a fiúk társaságában. Nem hittem volna, hogy egy ilyen fura csapatba ilyen hamar be tudok illeszkedni. De mégis sikerült. Nagyon boldog voltam, hogy hat igaz barátra leltem. Nem is győzöm hangoztatni, mennyire hálás vagyok nekik.

Augusztus vége felé kaptak egy szabadnapot, ezért elmentünk felfedezni Szöult. Hiába itt lakom, amióta az eszemet tudom, nem igazán volt alkalmam körülnézni benne. Éppen fagyiztunk, amikor egy üzenetet kapott Yongguk. A felettesétől -gondolom- mert azonnal lefagyott az arcáról a mosoly, ahogy az üzenetet olvasta.
- Srácok.. - mondta kétségbeesetten.
- Mi a gond? - kérdezte Jongup.
- Most kaptam egy üzenetet Dongwoo-tól. Az északiak megint zavarognak. Egy kis összecsapást szeretnének a Ryugyeongban.
- A vesztőhelyen? - mondta lefehéredve Himchan.
- Vesztőhely? - néztem mindenkire.
- Ryugyeong egy elhagyatott épület, ahonnan még senki nem jött ki élve. - magyarázta Junhong.
- De akkor miért akarják, hogy a legjobb csapatuk vesszen oda egy kis összecsapás miatt? - nagyon kiakadtam. Miért kell az újonnan szerzett barátaimnak is meghalni egy baromság miatt?
- Ne aggód, vissza fogunk jönni. Nem hiába vagyunk mi a legjobbak - mosolygott rám. Jézusom, hogy tud még ilyen helyzetben is mosolyogni? Hisz mi van, ha meghal? Mintha egy kis bizonytalanságot véltem volna felfedezni a szemében.
- Mikor kell mennünk? - kérdezte Youngjae.
- Alkonyat előtt. Nemsokára. - válaszolta Yongguk. - Vidd vissza Hwasat, majd gyere a bázisra, utána indulunk.
Így is tettek. De még mielőtt elindultam volna, szorosan végigölelgettem mindenkit, mintha ez lenne az utolsó lehetőségem rá. Remélem nem az..

Youngjae kicsit idegesen fogta a kormányt, mint szokta. Félt. És én? Én pedig rettegtem. Nem is szóltunk egymáshoz egy darabig. Amikor pedig a fegyverét magához vette, ennyit mondtam neki:

- Kérlek vigyázz magadra.
Válaszként csak felnézett rám, majd bólintott. Láttam a bizonytalanságot a szemében.
Ideadta nekem azt a fegyvert, amivel a lőtéren is volt alkalmam már lőni, azzal a címszóval, "ha szükség lenne rá", majd elment. Istenem, ha eddig nem fohászkodtam hozzád, akkor most fogok.

Youngjae szemszöge

Őszintén szólva nagyon babonás vagyok. Mi van akkor, ha valamelyikünk odaveszik? Vagy esetleg mindegyikünk? Akkor soha többé nem lesz B.A.P osztag.
A bázisról felfegyverkezve indultunk el a Ryugyeonghoz. Egy elhagyatott tíz emeletes épület. Eléggé babonás vagyok, úgyhogy félek bemenni. De a többiek sem látszottak épp nyugodtnak. Yongguk intett, hogy menjünk utána, majd bement előre. A fegyverét bebiztosítva követte mindenki.
Nem tudtuk, hányadik emeleten várhattak ránk, de végül csak felmásztunk. Körülbelül tizenöt gúnyos tekintetű, felfegyverkezett északival találtuk szembe magunkat.
- Na végre, megérkeztek a kislányok. - röhögött az egyik.
- Milyen kislányokról beszélsz te?! - mondta hirtelen Jongup. Ő sosem bírta, ha valaki kislánynak nevezi.
- Pont rólad van szó, kék hajú. - kacag a mellette álló férfi, mire Jongup elindul feléjük, de az egyik vállba lőtte. Elborzadva néztem rájuk.
- Ez most mire volt jó?! - vágta oda Yongguk idegesen.
- Arra, hogy végre belássátok, hogy vesztettetek. Túl nagy az erőfölény. Szerintem már most feladhatjátok. - annyira gúnyos hangon beszélt, hogy kedvem lett volna odaszaladni és tökön rúgni a férfit, de nem tettem. Csak alig észrevehetően elővettem egy dobócsillagot, majd az idegesítő csávó homlokába irányítottam, aki azonnal a földre is rogyott, a fejéből pedig ömlött a vér. A többieknek nem kellett több, mindenki elkezdett lövöldözni, voltak, akik közelharcban mérték fel, hogy ki az erősebb. Így voltam én is. Az egyik kutya letepert, és elkezdett ököllel verni, mire a háta mögül meghallottam egy lövést, amitől az engem püfölő férfi lefordult rólam. Felültem és hálásan néztem megmentőmre, Daehyunra, amikor a háta mögött valaki engem vett célba pisztolyával. Egy kis vékony, alacsony katona volt, ha levette volna a sisakját és kiderült volna róla, hogy nő, meg se lepődtem volna rajta. Remegett a keze, talán a halál gondolatától. Nem tudom, miért küldtek ide kezdőket. Nem éri meg. Hála az istennek pontatlanul célzott, mire Daehyun hátrafordult és felé kezdett el lövöldözni. Az északi szerencséjére eddig nem sikerült eltalálnia, mert az futásnak eredt fel az emeletre, Daehyun pedig követte. Nem érte volna meg azt a szerencsétlen gyereket követni, de ennek ellenére Dae mégis rohant utána. Én pedig utánuk. Nem vagyok lassú futó, de őket lehetetlen volt beérni. Nem tudom, már hányadik emeleten jártunk.
- Daehyun, hagyd!- kiabáltam utána, de alighogy végigmondtam, két lövés vetett véget a rohanásnak.

BANG BANG

Egy fél másodpercre megtorpantam, csak reménykedtem, hogy Dae lőtte le az ellenfelét és nem fordítva. De balszerencsémre nem így történt.

Daehyun a lépcsőfordulóban volt két vérző sebbel a mellkasán. Az egyik lőtt sebére tette a kezét, majd elborzadva vette tudomásul, hogy bizony nagyon vérzik. Levágtam magam mellé.
- Daehyun!
- Youngjae.. - hörögte.
- Várj, tarts ki, mindjárt hívom a mentőket.. - tárcsáztam is a számukat, de Dae megakadályozott ebben; a kezével eltolta a mobilt, hogy ne tegyem ezt.
- Hagyd.. úgyis.. meghalok.. - köhögött. És nagyon sok vér jött fel a tüdejéből.
- Ne mondj ilyet kérlek. - néztem rá könnyes szemmel.
- Figyelj... hallgass most meg. Nagyon örülök, hogy ... a barátom voltál... szeretném, ha tudnád, hogy.. nagyon hálás vagyok az ... eltöltött évekért...
- Miért mondod ezt? - figyelembe se véve a szavaimat folytatta:
- Köszönöm, hogy mindig mellettem voltál... együtt mindent meg tudtunk ... csinálni. - itt egy picit nevetett, nekem pedig majd megszakadt a szívem.
- Kérlek ne felejts el... mondd el a többieknek is, hogy nagyon szerettem őket is.... - újra köhögni kezdett, ez már nagyon mélyről jött. Erőtlen kezével az enyémet szorította.
- Nem foglak. - bólintottam.
- Megvan még a gyűrű? - arra az ezüst-kék gyűrűre gondolt, amelyiket együtt vettük, hogy megpecsételjük barátságunkat.
- Persze, hogy megvan, itt van az ujjamon. - alig bírtam visszatartani a sírást.
- Emlékszel... arra, amikor ezt vettük?.. Azt hitték, hogy... melegek vagyunk - itt újból nevetett. Hogy tud élete utolsó perceiben is ilyen őszintén mosolyogni?
- Sose fogom elfelejteni. Kérlek ne hagyj itt. - az utolsó mondatot inkább magamnak mondtam, mint neki.
- Fogd.. be.. - hörögte erőtlenül. A kezem elengedte, majd a gyűrűje után nyúlt és lehúzta az ujjáról. - Hwasanak is mondd meg, ... hogy szerettem őt is..Jézusom, én szerelmes voltam belé! - egy újabb köhögésroham kapta el. Fel se fogtam igazán a szavait.
- Daehyun..!
- Ezt add oda neki - a tenyerébe vette gyűrűt, majd megszorította a kezem. - Ígérd meg, hogy odaadod neki..
- R..rendben.
- Majd.. kérj tőle bocsánatot. És vigyázz a többiekre is, kérlek. Megígéred?
- Igen. Megígérem - a könnyeim utat törtek maguknak.
- Rendben. - azzal lehunyta a szemeit. A keze elernyedt.

Daehyun...meghalt...