Teltek-múltak a napok, a hetek. Mígnem már azon kaptam magam, hogy október van! Hihetetlen, hogy ez a pár hónap ilyen gyorsan elrepült. Nemsokára lesz az elnökválasztás és mindennek vége. Úgy értem, nem kell tovább tartogatnom a titkot, hogy hol van elrejtve a 008-as és a kódját is végre kiadhatom. Meg fogják semmisíteni. Valószínűleg eleinte furcsa lesz, mert több, mint tíz évig az életem része volt a bujkálás, a sok titok.. És biztosan egy darabig a felbukkanásomról fog szólni az összes híradó és újság. De most már végre minden más lesz.
Három nap múlva végre hazamehetek a saját otthonomba, és végre a saját szobámban tengethetem az életem. Nem lesz velem tovább Youngjae, mint személyi testőr. Kicsit sajnálom, hisz sok jó és rossz közös pillanatunk volt. De tudtam, hogy egyszer ennek is el kell jönnie.

Épp a dobozokat pakolásztuk, hogy ami már feleslegessé vált számunkra, elszállítsák a saját lakóhelyünkhöz. Én raktam tele a kartondobozokat, Jae pedig (erős férfi módjára) kicipelte őket a teherautóba. Meglepő módon váratlan vendég érkezett hozzánk.
- Szép napot kívánok! - hallottam egy mosolygós öreg úr hangját, akit már jól ismertem. Apám legjobb barátja volt az, Eunhyuk.
- Magának is! - hajolt meg tisztelettudóan Youngjae. Mivel a képviselő úrral találta magát szembe, ezért kötelessége volt ezt tennie.
- Jó napot, Eunhyuk! - üdvözöltem és is. - Mi szél hozta erre?
- Csak gondoltam, meglátogatlak, hogy halad a kiköltözés. Látom már csak pár holmi van itt.
- Bizony. - Youngjae elhagyta a helyiséget egy újabb dobozzal a kezében.
- És lenne pár megbeszélnivalónk. - bezárta Jae után a bejárati ajtót, bár nem értettem, minek, hisz úgyis mindjárt visszajön. - a választásokról lenne szó.. és a 008-asról.
- Mit akar róla tudni? Nem adhatom ki a kódot, míg meg nem lesz az új elnök.
- Tudom, de tudod, én is megpályáztam az elnöki posztot.
- Ezzel nincs is semmi baj, de amíg nincs megválasztva, addig nem mondhatok semmit.
- Gondoltam, hogy ez nehéz lesz.
- Sajnálom, de tényleg nem.
- Én is sajnálom, hogy erőszakosabb eszközökhöz kell folyamodnom. Sojung!
A név hallatán belépett az ajtón egy fekete ruhás nő, majd kulcsra zárta maga után a bejáratot. Ebből semmi jó nem fog kisülni..
Hátráltam pár lépést, mire egyenesen Eunhyuk karjaiban találtam magam, aki szorosan megragadott és a karjai közé zárt, míg segítőtársnője oda nem kötözött egy székhez. Kissé sablonos dolog, tudom, de mégis ezt tették, hogy ne álljak útjukban, vagy mit tudom én. Hiába ellenkeztem, kapálóztam a lábaimmal , ketten erősebbek voltak nálam. Főleg, hogy az egyik tag egy férfi volt, a másik pedig egy vélhetően jól kiképzett kém.
- Eunhyuk! Engedjen el most rögtön! Úgysem fogom elmondani a kódot, még ha megöl sem!
- Addig úgysem ölnélek meg, mert a sírba vinnéd azt, ami kell nekem. - megállt előttem és gúnyosan mosolyogva nézett a szemembe. - Először szépen lassan a szeretteidet fogom eltenni láb alól és ezt te végignézed. Elsőként a haverjaidat, a B.A.P osztagot, utána a kis barátodat, majd pedig az apád. Szegény, pedig a legjobb barátom volt. Kár érte. - mondta érzelemmentes arccal majd felegyenesedett és úgy nézett le rám. - Utána, ha végre kinyögted azt a 22 db számjegyet, utána végzek veled is. Vagy még meglátom.. - összeszorította fél kezével az arcom, mire kirántottam a fogásából a fejem. Nagyon jól tudtam, mi is járhatott a fejében. Hallottam, hogy valaki dübörög az ajtón és biztos voltam benne, hogy Youngjae volt az. Nem tudta kinyitni, hiába rángatta a kilincset. A képviselő intett a fejével a csajnak, hogy álljon készenlétbe, majd odaállt mögém. Egy lövést hallottunk, a kilincs lerepült a helyéről, majd Jae berúgta az ajtót és belépett a lakásba. A látványtól, de nem csak attól, hogy míg magamra hagyott, egy székhez lettem odakötözve, hanem megcsillant benne a felismerés..
- ..Sojung..?
- Óh, szia drágám, rég láttalak. - húzta egy félmosolyra a száját, majd nemes egyszerűséggel lábon lőtte Youngjae-t. Jae a földre rogyott fájdalmában, de nem vette le a szemét a vele szemben álló nőszemélyről.
- Te...
- Én? - nevetett - igen, én. Már régóta várom ezt a pillanatot, Youngjae. Már akkor is megölhettelek volna, de Daehyun útban volt..

Youngjae szemszöge

Daehyun útban volt... A Ryugyeong!
- Te ölted meg Daehyunt? Te voltál az a katona, aki felrohant..
- Igen, én voltam. - mondta büszkén és egyet lépett felém, a pisztolyt még mindig rám szegezve. Szerencsére én sem voltam fegyvertelenül. Sosem voltam úgy.
- Miért csináltad? - néztem rá fájdalmas arccal.
- Emlékszel arra, mikor megölted a testvérem? Na, most én is ezt tettem veled. A bátyám nyomdokaiba léptem s csatlakoztam az északiakhoz, hogy kiképezzenek. Hogy tudd, milyen érzés, amikor megölnek egy hozzád közel álló személyt..
- Rohadj meg te hülye ku...
- Mondd csak, ha gondolod, utánaküldelek.

Hwasa szemszöge

Te. Jó. Ég. Youngjae sosem mesélt arról, hogyan is hunyt el, de most már tudom. Szerencsémre nem volt a kötél rendesen megkötve, ezért óvatosan elkezdtem kioldani a csomót, amivel a székhez rögzítettek. Közben fel-felpillantottam Eunhyukra, aki egy áruló volt már csak a szememben. Nem, mint második apám..

Youngjae alig észrevehetően előhúzta a fegyverét és hasba lőtte Sojungot. A lány hátraesett, a fegyvere pedig kiesett a kezéből. Jae feltápászkodott, majd a képviselő felé tartotta pisztolyát. Elsütni már nem tudta, mert Eunhyuk arrébb lépett és behúzott neki egyet. De szerencsére egy darabig Youngjae volt erőfölényben, viszont ekkor Hyuk előhúzott a zsebéből egy kis kést, majd nemes egyszerűséggel ellenfele hasába mártotta. Elszörnyülködve figyeltem a történéseket, de még mindig nem tudtam magam teljesen kioldani. Az a rohadt kötél...
- Talán jobban oda kellett volna figyelned a kiképzéseknél, Yoo Youngjae.
- Maga.... áruló.. - mondta halkan sziszegve a szavakat Jae. Eunhyuk gúnyos mosolya levakarhatatlan volt az arcáról, majd elengedte ellenfelét, aki nagy hanggal ért földet. Sírni támadt kedvem, ahogy megláttam a barátomat a földön heverni, véresen. Remegtem, az izgalom miatt túltengett bennem az adrenalin. Végre kiszabadítottam magam.

Eunhyuk komótosan, mint aki jól végezte dolgát, odalépdelt Sojunghoz és felsegítette őt a földről. A lány a vérző sebén tartotta a kezét, majd elkezdték a fegyvert keresni, ami az én kezembe került, így fejbe lőttem őket. Vagyis őszintén szólva nem tudom, hol érte őket találat, mert félelmemben lehunytam a szemem és úgy sütöttem el a pisztolyt. Isten fogta a kezem, hogy remegő kézzel, szembecsukva mégis sikerrel jártam. Életemben először és remélem utoljára öltem meg embereket. Jobban mondva megmentettem magunkat.

Észbe kapva feltápászkodtam a földről és odarohantam Youngjae-hez.
- Youngjae... Youngjae..- magam felé fordítottam az arcát, majd próbálkoztam, hátha fel tudom ébreszteni. Kétségbe voltam esve, hogy egy darabig nem kaptam semmi választ.
- Hwasa.. - kinyitotta a szemét, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam. Erőtlen és sápadt volt. A könnycsatornáim megeredtek.
- Cssst, ne sírj. - a fél kezével az arcomhoz nyúlt, majd a hüvelykujjával letörölt egy épp akkor kibuggyanó könnycseppet.
- Nem akarom, hogy itt hagyj, Youngjae. - Megfogtam a kezét, amely az arcomon volt.
- Nem fogok meghalni..ne aggódj.. még.. vigyáznom kell rád.. - halovány félmosolyra húzta a száját.
- Annyira hülye vagy! - töröltem le még egy könnycseppet. - De én.. lelőttem a barátnő..
- A volt barátnőm - javított ki. - Büszke vagyok rád. Végre tudtad használni, ..amit.. tőlem tanultál.
- Jó tanárom volt. - néztem a mélybarna szemeibe. Beszélgetésünket rengeteg sziréna egyre erősödő hangja szakította félbe, majd bejött pár számomra ismeretlen mentős, akik egy hordágyra felsegítették a sebesültet, majd elszállították. Egyedül maradtam. Kijöttek a helyszínelők is, hogy felmérjék, mi is történt itt. Aztán pedig jöttek Ők. A B.A.P osztag.
- Hwasa, jól vagy? - kérdezte aggódva Junhong, ahogy megölelt. Végre biztonságban éreztem magam. Válaszként csak bólintottam.

A rendőrök kihallgattak, szorgalmasan jegyzetelték minden szavamat, mi is történt itt.

Három héttel később

Ma végre Youngjae elhagyhatta a kórházat. Izgatottak voltunk a fiúkkal, már vártuk őt. Egy nővér segítette ki a kórterméből, majd adott két mankót a kezébe. Odabicegett hozzánk, mi pedig körbeálltuk. Mindenki jól megszorongatta, szegény alig kapott levegőt. Utoljára maradtam én.
- Srácok, hagyjuk őket magukra egy kicsit. - mondta titokzatosan Himchan, majd rám kacsintott és arrébb ment a többiekkel, hogy tudjunk beszélni.
- Hogy van a lábad?
- A doki azt mondta, hogy egy hét múlva jöjjek vissza, addig pihentessem és a többit majd akkor megbeszéljük.
- Értem.. - mondtam halkan. - Legalább felépülsz. Ez jó hír.
- Igen. - bólintott.
- Én.. nagyon köszönök mindent.
- Ugyan, nincs mit. Ez a dolgom, nemde?
- Hát, de.. - ránéztem az ujjaimra, amiket idegességemben majdhogynem eltörtem.
- Csak nem hiányozni fogok? - emelte fel fél kezével az arcom, hogy a szemébe tudjak nézni. És amit láttam, az elképesztő volt: Youngjae kedvesen mosolygott rám. Félévi munkám gyümölcse.
- De. Nagyon. - inkább szorosan megöleltem, mielőtt a meghatódottságtól a könnyeim elerednének.
- Ohó, ne aggódj, találkozunk még. Majd meglátogatlak. - eltolt magától annyira, hogy tudja velem tartani a szemkontaktust. - De azért néha te is jöhetnél hozzánk.
- Jó, rendben van - mosolyogtam most már én is.
- Hwasa.. mondanom kell valamit, amit már régóta tartogatok.
- Mi lenne az?
- Én még tartozom egy bocsánatkéréssel a májusi kalandunk miatt..
- Szóval igaza volt..
- Tessék?
- Igaza volt Daehyunnak. Azt mondta, hogy te fogsz előbb bocsánatot kérni.
- Mikor?
- Hagyjuk, hagyjuk.
- De ne hagyjuk, tudni akarom!
- Nem fontos tényleg. Az most fontosabb, hogy én is bocsánatot kérjek. De azt hozzá kell tennem, hogy nem bántam meg. - ezek a szavak véletlen csúsztak ki a számon. Magam is meglepődöm néha, miket beszélek. De Youngjae arcán a meglepődés szikráját sem láttam.
- Őszintén szólva én sem. - nevetett, majd közelebb lépett hozzám, hogy meg tudjon csókolni. A mézédes csókja, amit már május óta hiányolok.. Mondanom sem kell, hogy természetesen viszonoztam.
Ezt a pillanatot egy mély férfihang köhintése szakította meg. Az apám. Elvörösödve néztem rá.

Apa a kezét nyújtotta Youngjae-nek, kifejezve háláját, és kitüntette kitartó munkájáért.
- Köszönöm, de... szívesen tettem.
- Ennek örülök, de attól még elfogadhatja. Nagyon hálás vagyok, amiért vigyázott a lányomra. És ezzel együtt az országra is. Megvan az új elnök, Jung Chanwoo fogja kormányozni hazánkat. Hwasa már kiadta neki a kódot és épp megsemmisítik a veszélyes bombát.
- Értem. Ez nagyon jó hír uram.
- Eunhyuk képviselő, mint kiderült, három éve már, hogy az északiak besúgójaként tevékenykedett, elárulva ezzel országunkat. Nem is tudom, hogy bízhattam meg benne. Mindegy is. A lényeg, hogy köszönöm, hogy megvédte a lányomat, és boldogsággal tölt el, hogy ő is az. - ennek hallatára hozzábújtam Youngjae-hez. Apám, miközben két ujjával a szemeire, majd Jae-re mutatott, halkan hozzáfűzte: - rajtad tartom a szemem, öcskös, ha a családunk tagja akarsz lenni!
- Ööö..Okés..
- Apa!
- Jobbulást, Youngjae! - fogott vele kezet, majd elhagyta a kórház épületét.

Mikor apám elment, Himchan, Yongguk, Junhong és Jongup odajöttek hozzánk és jó nagy csoportos ölelésben részesülhettem nekik köszönhetően.
- Ez az, most mindenki boldoooog! - mondta a legfiatalabb úgy, mint egy kisgyerek. Erre csak egy "hülye vagy, maknae" és egy "ne rontsd el a pillanatot" volt a válasz. Így álltunk hatan a kórház kellős közepén, egymást ölelve. Az idő borongós volt, de kisütött a nap, ahogy végre egyben voltunk. Bár Daehyun hiányzott a társaságunkból.

Nem is.

Hisz ő volt a nap.

Ránk mosolygott az égről..

V É G E