Hoseoknak hála, teljesen összezavarodtam. Azt hiszem, még jobban, mint azelőtt valaha. Őszintén, nemigen tudtam értelmezni mindazt, amit hyungom elém tálalt.

Az első gondolatom, mikor megtudtam az éjszaka történéseit, az volt, hogy ez nem lehet igaz. Rögtön az jutott eszembe, talán álmodom, így titokban, úgy, hogy hyungom ne nézzen hülyének, megcsíptem magam. Ekkor - miután realizáltam, hogy nem álmodok - jött a következő gondolat, miszerint hyungom hazudik. Persze miért tenné? Teljesen felesleges lenne, azonban nekem ez tűnt mindközül a leglogikusabb magyarázatnak.

Arra is gondoltam - nyilván -, hogy Hoseok esetleg rosszul látta a szituációt. Talán nem is volt ott semmiféle csók, csupán úgy tűnt a sötétben. Ő azonban váltig állította, hogy Yoongi bizony megcsókolt engem. Elméletileg 'hallotta is az ajkaink találkozását', vagy miről is hablatyolt nekem...

Miután Hoseok elhagyta a szobánkat, hogy magamra hagyjon kicsit, órákig tartó agyalásba kezdtem. A zene, amivel foglalkozni szerettem volna aznap, teljesen kiszállt a fejemből, ahelyett pedig senkivel és semmivel nem is foglalkoztam. Szó szerint csak feküdtem az ágyamon és bámultam a plafont... Mint említettem: órákig.

Az igazság az, hogy bűntudatom volt. Fogalmam sincs, miért, de valahogy magamat hibáztattam a tényért, hogy Yoongi megcsókolt engem. Borzalmasan mardosott a gondolat, amiért Yoongi újdonsült barátnője - akit persze kifejezetten nem kedvelek - megcsalásban részesült én miattam, annak ellenére is, hogy én csupán aludtam. Talán jobb lenne, ha Hoseok tényleg rosszul látta volna a helyzetet. Akkor biztosan senki nem sérülne a kialakult kavalkádban.

Agyalásomból Jin hangja zökkentett ki, aki az ajtómon kopogva szólt be, hogy kész az ebéd. A hirtelen hang miatt én persze hatalmasat ugrottam, majd szemöldökömet ráncolva pillantottam a telefonomra, ezzel kiakasztva magam a tényen, hogy bizony nemrégiben elmúlt dél. Ez volt az a pillanat, amikor rádöbbentem a fentebb már megfogalmazott 'órákig tartó agyalás' valóságára.

Két kezemmel megdörzsöltem az arcom, majd elindultam kifelé a szobámból. Komótosan léptem ki az ajtón, ami mögött még mindig ott állt legidősebb hyungom, várva rám.
-Hogy vagy? - kérdezte aggódva, miközben kezét homlokomra helyezte. - Hm, úgy érzem, lejjebb ment a lázad.
-Jobban is érzem magam - mondtam, bár a valóság az volt, hogy nem éreztem semmit. Pedig aznap még csak nem is éltem fájdalomcsillapítókon. Szimplán csak olyan szinten lebénította agyamat a fejemben kavargó sok gondolat, hogy már azt sem érzékeltem, mi történik körülöttem.
-Ennek örülök - mosolyodott el a hyung, majd kezét vállamra helyezve támogatott le a lépcsőn. Nem azért, mert segítenie kellett volna, szimplán csak ez valamiféle kedves gesztus volt nála. Afféle 'séta közbeni ölelés' vagy nem is tudom.

     Amint leértünk, meglepve konstatáltam, hogy bizony mindannyian egy helyen ebédelünk. Igen, még Yoongi is. Arra számítottam, olyannyira nem lesz kedve a társaságomhoz, hogy inkább máshol ebédel - mondjuk egy randin, vagy nem is tudom -, ő azonban aranyosan lapátolta szájába a hyung által főzött levest, miközben fel sem nézett abból.

     Kínosan feszengve foglaltam helyet Yoongival közvetlenül szemben. Na, nem mintha oda akartam volna ülni, szimplán csak ott maradt ki egy hely.

     Yoongi egy másodperc erejéig felpillantott rám, majd mintha még az addigiaknál is gyorsabban kezdett volna el enni. Biztosan mihamarabb szabadulni akar a társaságomtól - gondoltam, miközben szigorúan az ujjaimat kémleltem. Yoongi azonban meglepve engem, hirtelen a merőkanálért nyúlt, mire mindannyian felkaptuk a tekintetünket.
     -Yoongi, Jimin még nem evett, várd meg, amíg szed magának a levesből! - szólt rá óvatosan Jin, kissé értetlenül figyelve a szituációt. - Ha Jimin is kiszedett annyit, amennyit szeretne, ehetsz második adagot, de addig tiszteld meg őt azzal, hogy kivárod!

     A velem szemben ülő furcsállva nézett a hyungra. Mindenki más pedig hozzá hasonló pillantással nézett rá. Hirtelen egy olyan kínos szituáció alakult ki, hogy senki nem tudta, pontosan hogyan reagáljon. Konkrétan még az evésben is megálltak.

-Ha arra várunk, hogy Jimin szedjen, itt fogunk ülni holnap reggelig - reagált végül Yoongi, mire mindenkinek elhűlt az arca. Igen, még nekem is. Hiszen lehetett ez akár bántás is, vagy - mivel következő lépéseként megfogta tányérom és szedett bele egy kevés levest - kedves gesztus is, egy kevés aggodalommal társítva. Yoongit ismerve pedig én, bármennyire is bunkónak tűnt a stílusa, a másodikra gyanakodtam.

A fiú, miután szedett a tányéromba egy kisebb adagot, óvatosan elém csúsztatta a porcelánt és jelentőségteljesen fúrta pillantását enyémbe. Másodpercekig farkasszemet néztünk egymással, majd egyszerre ugrottunk meg, amint legidősebb hyungunk megköszörülte torkát.
-Jimin, egyél! Yoongi, te pedig szedhetsz magadnak, ha kérsz még - mondta, mire Yoongi óvatosan megvillantotta féloldalas mosolyát.
-Nem, nem, tudod hyung, kell még hely a másodiknak - mondta, mire Jin is kissé elmosolyodott, majd felállva az asztaltól, összeszedte a már üres tányérokat és a mosogatóba pakolta őket.

❀❀❀

Az ebéd végével Yoongi persze azonnal a dolgozószobába vonult.
Szívesen lennék az a dolgozószoba... Akkor legalább 0-24 bennem lenne. Khm...

     Idegesen toporogtam ajtaja előtt és már legalább ötödjére emeltem kezem kopogásra, azonban minden alkalommal megijedtem a ténytől, hogy Yoongihoz kellene benyitnom. Mégis mi jogon mennék be hozzá a dolgozószobába? Hiszen utál, ami igazából teljesen érthető. Bunkóság lenne segítség kéréssel zaklatnom őt, nemde?

     Megálltam ideges mozgásomban és csak bámultam az ajtót, mintha ez megoldana bármit is. Spoiler: nem történt semmi; az ajtó csukva maradt és a bátorságom sem jött meg. Morogva emeltem tehát kezem újra kopogásra, és immár minden bátorságom összeszedve kopogtam is volna azon a bizonyos ajtón, azonban abban a percben, ahogy bütykeim a falaphoz értek volna, hirtelen kitárult az ajtó előttem. Na, nem mintha automata lenne vagy valami, egyszerűen csak Yoongi fogta és kinyitotta azt. Tanulhatnék tőle.

     A fiú furcsállva nézett rám, amire az első reakcióm az volt, hogy én is ekképpen néztem őt. Szóval a dolog vége az lett, hogy... furcsállva bámultuk egymást... Míg én el nem vörösödtem és hajtottam le fejemet zavaromban.

     -Khm - törte meg a kellemetlen csendet egy zavart köhintéssel. - Valami... baj van? - kérdezte.
      -N-Nem - kaptam fel rá a tekintetem dadogva, mint valami idióta. - Csak... - kezdtem, majd hosszan kifújtam a levegőt, mielőtt folytattam volna - szeretnék segítséget kérni valamiben.
-Segítséget? - vonta fel a szemöldökét, mire én bizonytalanul, beharapott ajkakkal bólintottam egyet.
-I-Igazából csak szeretném kölcsön kérni az egyik gitárod - tördeltem az ujjaimat, ő pedig csak nézett rám. Valahogy nem tudott mit kezdeni a szituációval.
-Öhm, oké. Persze. Máris hozom! - hebegett, majd besietett a szobába és egy gitárral a kezében tért vissza hozzám, amit azonnal át is nyújtott nekem.
-K-Köszönöm! - dadogtam továbbra is, miközben elvettem a gitárt a kezéből, majd már szaladtam is volna fel a lépcsőn, hogy fent lenyugtathassam magam és elmúlhasson paradicsomszínű pirulásom, amikor Yoongi utánam szólt.
-Várj! Mire kell a gitár?
-Oh, hát... tudod... gyakorolni - vetettem oda, majd már siettem is fel. Szinte mintha kergetnének.

Sziasztok!
Itt vagyok a folytatással - mint láthatjátok haha. Kicsit unalmasnak, feleslegesnek érzem ezt a fejezetet, de nem tudtam jobban összerakni sajnos, hiszen jelenleg csupán ennyi volt soron a történetszálból 🥲
Remélem, azért olvasható volt számotokra
Amint tudok, jövök a folytatással<3
Puszi mindenkinek💗
Detto

2023.04.16.