Hosszan kifújtam a levegőt, majd nyitogatni kezdtem szemeimet. Kissé fáztam, így értetlenül néztem körbe magam körül. Azonnal rájöttem, mi a gond: A dolgozószobában voltam. Megszokhattam volna már.
Lábaimat egyetlen vékony pokróc fedte, nadrág nem volt rajtam, csak alsó, felülről pedig nem voltam betakarva, csak lábaimat fedte egy puha pokróc. Csupán egy pólót kaptam magamra az este, majd már siettem is Yoongihoz, hogy vele legyek az éjszaka. Minél több időt akartam vele tölteni, nem akartam agyonöltözni, ezzel az időt húzva. Emellett valószínűleg elég kényelmetlen is lett volna, ha farmerben és pulcsiban megyek le hozzá, mikor tudtam, hogy el fogok aludni odalent.

Azóta, hogy anno 2013-ban az ő szobájában aludtam el egy este, gyakran járkáltam hyungomhoz. Énekeltünk, zongoráztunk, dalszövegeket írtunk, sőt, Yoongi megtanított gitározni is. Persze nem voltam olyan profi, mint ő, de tanulgattam. Vele sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak éreztem magam.

-Jó reggelt! - lépett be a szobába mosolyogva Yoongi, kezében két bögre kávéval, majd közelebb sétálva leült mellém. - Hogy aludtál?
-Jól, csak kicsit fáztam - töröltem meg fáradtan szemeimet. Hangom még rekedtes volt az előbbi ébredésemtől. - Mennyi az idő?
-Alig múlt hét. Ma csak délután kell bemennünk dolgozni, pihenj még! - mondta, miközben letette az asztalra az egyik bögrét, a másikba pedig belekortyolt.
-Úgysem tudnék már visszaaludni. Fázok - nyafogtam. Yoongi erre azonnal felállt mellőlem és az egyik szekrényben turkálva elővett egy vastag kapucnis pulcsit, majd a kezembe nyomta azt.
-Vedd fel! Nem is értem, miért vagy decemberben olyan lengén öltözve, mintha nyár lenne - szidalmazott, mire én egy morcos pillantást vetettem felé és magamra kaptam a pulóverét. - Ne duzzogj! Igazam van - tette hozzá és ismét leült mellém.
-Az emeleten melegebb van - jegyeztem meg, ő viszont csak összehúzott szemekkel pillantott felém.
-Jimin, legalább ezerszer aludtál már ebben a szobában, tudod, hogy kevésbé van szigetelve, mint a hálószobák. Itt minden télen hideg van - oktatott, én pedig erre megforgattam szemeimet és előre nyúlva kezembe vettem a kávémat.
-De jó meleg! - sóhajtottam, majd belekortyoltam az italba.

Yoongi egyik kezével felém nyúlt, majd a hajam kezdte rendezgetni. Imádtam, amikor ezt csinálta. Rettentően jólesett az érintése, legszívesebben egész nap csak hozzábújva pihengettem volna. Persze néha ezt meg is tettük, mikor hosszú idő után végre volt egy szabadnapunk, olyankor pedig úgy éreztem, teljesen feltöltődtem lelkileg.
-Remélem, nem fáztál meg. Olyan kis butus vagy! - mosolygott, mire én kissé elpirultam és szintén zavartan elmosolyodtam.

Azóta töretlenül szerelmes voltam Min Yoongiba, hogy egy bandába kerültünk, és minél több időt töltöttünk el együtt, annál jobban erősödtek az érzéseim felé. Sokszor azt hittem, nem bírom tovább és meg fogom csókolni, de végül mindig helyreraktam a gondolataimat, miszerint ezt nem tehetem meg csak úgy. Így szép lassan eltemettem tehát a felé irányuló érzéseimet és csak kiélveztem a társaságát, amennyire tehettem. Persze az érzelmek nem múlnak el csak úgy pikk-pakk, de egészen el lehet nyomni őket, ha úgy van.

-Mit csinálsz ma délután? - kérdeztem tőle, mire ő kissé ijedten nézett rám. Mintha előre félt volna ettől a kérdéstől...
-Ööö dolgom lesz - mondta, mire én összeráncoltam a szemöldököm. Dolga lesz? - Miért kérded?
-Umm... csak... gondoltam, elmehetnénk próba után enni valahová vagy inni egy forrócsokit - hebegtem zavartan, majd hajamba túrtam és lehajtottam a fejem, hogy ne látszodjon pirosas arcom. Yoongi csak mosolyogva nézett rám, majd ismét a hajammal kezdett játszadozni.
-Sajnálom. Holnap elmehetünk valahová - mondta, én pedig amint úgy éreztem, enyhült a pirulásom és végre nem úgy nézek ki, mint egy paradicsom, ismét rá emeltem a tekintetem.
-Mi dolgod lesz ma délután? - kérdeztem tőle, most pedig rajta volt a sor, hogy kissé elpiruljon. Nem gyakran láttam elpirulni hyungomat, szóval ez egy kicsit gyanús volt... - Yoongiii~, mondd el, kérlek! - biggyesztettem le alsó ajkam, ő pedig sóhajtott.
-Randim lesz - mondta ki zavartan, az én szívem pedig kihagyott egy ütemet.
-Mi-? - kérdeztem, elkerekedett szemekkel nézve rá. - K-Kivel? - dadogtam. Próbáltam leplezni, de szívemből letört egy darab. Nem kicsi. Pedig tudtam, hogy ha ennyi év alatt nem történt köztünk semmi, nem is fog, Yoongi pedig bizonyosan valaki másba fog beleszeretni majd idővel.
-Egy lánnyal. Sminkes volt a múltkori koncerten, egészen aranyos. Már néhány hete beszélgetünk, szóval, gondoltam, elhívom valamerre - vonta meg a vállát. Próbált lazának tűnni és azt mutatni, 'jaj, ez csak egy apróság!', de én nem tudtam ezt átérezni. Folyamatosan csak az elhangzott szavai jártak a fejemben és egyre jobban kezdtem kikészülni ettől az egésztől.

Hirtelen álltam fel a kanapéról és elindultam az ajtó felé.
-Hová mész? - szólt utánam Yoongi. Hangján hallottam, hogy összezavarodott, nem értette, miért reagáltam így a dologra, miszerint neki randija lesz. Hiszen ebben semmi rossz nincs, nem igaz?
-Ööö mosdóba - vágtam rá, oda se pillantva. Éreztem, ahogy könnyeim megindulnak és végigfolynak arcom két oldalán, így jobbnak láttam elmenekülni a szituációból.

Kirohantam tehát a dolgozószobából, fel a lépcsőkön és berontottam a fürdőbe. Nos, lehet kopogni is kellett volna...
-Jézusom! Jimin, mégis mit művelsz? Nincs kezed, amivel kop- - kezdte Hoseok idegesen, a törölközőt maga elé kapva. - Mi a baj? - kérdezte, amint észrevette, hogy szemeim ki vannak sírva.
-S-Sajnálom, én... én csak... - zokogtam összefüggéstelenül, majd a wc-hez rohantam és felcsapva tetejét, öklendezni kezdtem. Hányni képtelen voltam, hiszen nem ettem még aznap, csupán az a néhány korty kávé jött vissza, amit megittam reggel.

Hoseok gyorsan felkapott magára egy alsónadrágot és már rohant is hozzám, tartva engem, nehogy minden erőmet elvesztve elájuljak közben.

Mikor kicsit jobban lettem, Hoseok támogatva engem, a kádnak háttal dőlve ültetett le, majd gyorsan befejezte az öltözést és leült velem szemben. Én azonban továbbra is csak sokkoltan néztem előre és sírtam. Immár nem zokogva, csupán némán folytak a könnyek orcáimon, majd cseppentek államról ruhámra. Pontosabban Yoongi pulcsijára.
-Mi a baj? - kérdezte, de én csak megráztam a fejem. Most mondjam azt, hogy az a bajom, hogy Yoongi randira megy? Hogyan magyaráznám ki a dolgot? - Jimin, kérlek, mondd el! Talán tudok neked segíteni - fogta meg kezeimet és simogatni kezdte azokat hüvelykujjaival.
-Teljesen kiakadnál - sütöttem le a tekintetem, ő viszont csak elmosolyodott.
-Yoongiról van szó? - kérdezte, mire én ijedten kaptam fel rá a tekintetem. - Sejtettem - mosolygott, de én továbbra is csak sokkoltan néztem rá. Nem számítottam arra, hogy azonnal tudni fogja a dolgot, azonban így lényegesen könnyebb volt nekem elmondani Hoseoknak az igazat. Reméltem, hogy talán tényleg tud majd nekem segíteni.
-Honnan tudtad? - kérdeztem elhaló hangon. Vajon mindannyian sejtik az érzéseimet? És mégis mióta?
-2013 óta szobatársak vagyunk, Jimin. Egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor aludtál a saját szobádban és nem Yoongival a dolgozószobában. Pedig az a hely eszméletlenül kényelmetlen, mégis szinte már-már odaköltöztél, csak mert Yoongi éjjel-nappal ott van. Emellett a hülye is látja, hogyan nézel rá. Na meg ott van az Instagram neved is - sorolta, én pedig képtelen voltam nem úgy nézni rá, mint egy idióta hal.
-Mióta tudsz ezekről? Hiszen még múlt héten is poénkodtál- - kezdtem, de ő szinte azonnal közbevágott.
-Gösögövel? - nevetett fel kissé, mire én zavartan bólintottam. - Csak nem akartam, hogy a többiek is megtudják. Mielőtt pedig megkérdeznéd, azt, hogy Yoongival van gond, onnan tudom, hogy beszéltem vele reggel a konyhában. Mondta, hová megy délután. Ahogy azt is, hogy fél neked elmondani, mert szerinte nem reagálnál jól a dologra.
-Yoongi tudja, hogy...? - kérdeztem aggódva, de Hoseok csak megrázta a fejét.
-Nem. Azt mondta, szerinte megijednél, hogy nem lesz majd többé melletted, ha járni kezd valakivel. Hiszen elég közel álltok egymáshoz. Szerintem nem tud az érzéseidről.

-Igazából, tényleg elég rosszul reagáltam - sütöttem le a tekintetem, néhány másodperc csend után. - Sokkoltan bámultam rá, aztán kirohantam a szobából, mert majdnem elbőgtem magam és az nagyon gáz lett volna - töröltem meg a pulcsival könnyes szemeimet.
-Jimin, ez csak egy randi. Lehet, hogy nem is lesz belőle semmi - nyugtatott, én pedig megpróbáltam visszanyelni a könnyeimet. Olyan vagyok, mint egy hisztis kislány...
-Sajnálom, hyung, amiért így kiborultam. Ne haragudj! Ez olyan kínos - mondtam csendesen, de Hoseok ezen csak elmosolyodott.
-Dehogy kínos! Rosszul érintett valami és kiakadtál kicsit. Ez teljesen normális. Hiszen már legalább 5 éve szerelmes vagy Yoongiba és azóta is csak tűrsz mindent - mondta, majd egy kis beszédszünet után kitárta karjait. - Na, gyere ide! - Én persze azonnal ölelésébe bújtam. Ő volt az, aki mindig meg tudott engem nyugtatni. A legkedvesebb hyungom.

❀❀❀

     Már mind a konyhában ültünk és a vacsorára vártunk, amikor Yoongi beesett a dormba. Persze mindenki azonnal érdeklődve fordult felé és mosolyogva köszöntek neki. Én voltam az egyetlen, aki nem köszönt. Nyilván nem bunkóságból, csupán olyannyira másfelé terelődtek a gondolataim, hogy képtelen voltam a köszönésre koncentrálni.

     Nem tűnt szomorúnak, sőt még csak semlegesnek sem. Ez megnyugtatott, hiszen nem szerettem volna, ha valami balul sül el és rosszul érzi majd magát, azonban el is keserített egyben. Arckifejezéséből azonnal tudtam: a randi tökéletesen sikerült. Talán jobban, mint gondolnánk...

     Jin is mosolyogva üdvözölte Yoongit, majd lepakolta elénk az ételeket, amiket vacsorára készített: samgyetang, bibimbap és kimchi. Na és velem mi lesz?
     -Hyung! - szólaltam fel azonnal, mire Jin csak egy szigorú anyukás nézéssel pillantott felém.
     -Eszel levest, utána kaphatsz salátát. Nem élhetsz mindig zöldségeken, nem vagy te nyúl! - szidott le, mire én mérgesen néztem a nagy tál gőzölgő samgyetangra, mintha az attól rögvest salátává, sushivá vagy egyéb nem hízlaló étellé változhatna. Nos, a varázslat nem meglepő módon nem vált be... - Ne haragudj a levesre, csak edd meg! - tanácsolta a hyung, mire néhányan felnevettek, én viszont csak megforgattam a szemeimet és szedtem magamnak egy keveset a levesből.

     -Szóval Yoongi? Milyen volt a... - kezdte Jin, helyet foglalva mellettem, azonban gyorsan elhallgatott, mikor realizálta, hogy én is ott ülök köztük.
     -Ööö - kezdte Yoongi zavartan. - Ezt majd inkább-
     -Mégis mi bajotok van? - ráncoltam a szemöldököm értetlenül, közbe szólva Yoongi mondatának. - Mitől óvtok? Bármitől is, nem kell. Csak mondd el, mi volt, jártok-e vagy sem, megdugtad-e a csajt vagy sem, aztán kész! - vetettem oda nekik, mire mindenki sokkoltan nézett rám. Nem gyakran hallottak engem így beszélni, így nyilván mindenkit meglepett ez a stílus.
     -Inkább az a kérdés, neked mi bajod van - nézett rám ideges pillantással Yoongi. - De ha ennyire akarod: nem, nem 'dugtam meg a csajt', viszont igen, járunk. Csak ezt valahogy nem ilyen stílusban akartam közölni - mondta flegmán. Valószínűleg a bejelentésére mindenki ujjongott volna, ha nem jelenik meg köztünk a vágható feszültség.

     Másodpercekig bámultunk egymás szemébe Yoongival. Mintha csak pillantásokból értenénk egymást, seperc alatt mindent 'lekommunikáltunk'. Ezek után én egyszerűen csak felálltam és dühösen kimentem a konyhából.
     -Jimin, azonnal gyere vissza! - kiabált utánam Jin, de nem ment vele sokra. Eszem ágában sem volt visszamenni hozzájuk. Csak egyedül akartam lenni. Emellett minek mentem volna vissza? Enni? Pff, álmodik a nyomor.

     Ahogy felértem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót és leültem az ágyam szélére, miközben kezeimmel hajamba túrtam. Remegtem az idegtől.

     Azonban nem sokáig lehettem egyedül. Néhány perc múlva ugyanis Yoongi tépte fel az ajtót és vészesen kezdett közeledni felém.
     -Neked mégis mi a franc bajod van? - lépett hozzám idegesen.
     -Semmi - vetettem oda undort tükröző hanggal, amit persze azonnal meg is bántam. Nem akartam ilyen undorítóan szólni Yoongihoz. Hiszen nem érdemel ilyen hangsúlyt csak azért, mert szerelmes...
     -Látom - nevetett fel cinikusan. - Bejön valamelyik sminkes és aggódsz, hogy ugyanaz, akivel randizok, vagy mi?
     -Nem - mondtam halkan, miközben lehajtottam a fejem.
     -Akkor mégis miért vagy ilyen féltékeny? - nevetett fel ismét.
     -Nem vagyok féltékeny.
     -Ezt még te sem hitted el. Ó, esetleg az a bajod, hogy nekem már barátnőm van, te pedig még mindig egyedül vagy? - tette fel a következő kérdést.
     -NEM! - kiáltottam. Sikerült felhúznia. Az pedig sosem jelent jót...
     -AKKOR?? Félsz, hogy ha én szerelmes vagyok, egyedül maradsz, mert senki sem tudna téged úgy szeretni, mint én?? - kérdezte, én pedig nem tudtam tovább tartani magam, felugrottam az ágyról és elé álltam. Nem gondolkoztam, dühös voltam és kész. Pedig milyen jó lett volna, ha átgondolom a szavaimat, mielőtt kimondom őket...
     -Nem tetszik egyik sminkes lány sem! Sőt, mondok jobbat: egyáltalán nem tetszenek a lányok. És hogy mi a bajom? Az, hogy kurvára szerelmes vagyok beléd már évek óta, Yoongi és nem tudok mit kezdeni az érzéseimmel!! - ordítottam, de azonnal meg is bántam. Ahogy az egész napi hisztériámat is. Az a nézés, amit Yoongitól kaptam, elég volt ahhoz, hogy menten elsüllyedjek szégyenemben. Oh, Istenem, miért jöttem én egyáltalán világra?

     -Költözz ki a szobámból! - mondta halkan. Mégis talán ezért a csendes nyugalomért volt olyan eszméletlenül ijesztő. - Még ma vidd el onnan az összes holmidat. És eszedbe se jusson, hogy valaha is együtt fogunk még aludni!
     -Yoongi, én... - kezdtem könnyes szemekkel, de ő nem hagyta, hogy végigmondjam.
     -Azt mondtam, költözz ki onnan! - kiabálta, mire az én testem összerándult ijedtemben. - Elmegyek itthonról pár órára. Mire hazaérek, ne találjam ott egy cuccodat se!

     Ezek után kisietett a szobából. Ekkor vettem csak észre, hogy az ajtó végig nyitva volt. Kíváncsi szempárok néztek rám onnan. Hiszen hallották, amit kiabáltam Yoonginak. Immár mindenki tudta, mi újság velem délen...

     -Basszus - mondtam halkan, miközben kitört belőlem a zokogás és ismét ülőhelyzetbe vágtam magam az ágyamon. Arcom tenyereimbe temettem és próbáltam minél jobban összehúzni magam. Azt hiszem, eljött az idő, amikor mindenki utálni kezd. Hát ez remek...

Meh, borzalmas😂😂
Na, sebaaj, azért remélem, elmegy egynek. Innentől jön a fő történetszál, csak lehet túl hirtelen vezettem be a napsütéses nyár után a vihar előtti csenddel, majd a hatalmas hurrikánnal lololol

Remélem, azért nem vettem el a kedveteket a könyvtől :PP

További szép napokat! <33
Detti ♡︎

2022.03.29.