🎧🎵what is love- twice🎵🎧

"És NE beszélgess vámpírokkal!"-mondta anya reggel, én pedig fél órára rá már boldogan hancúroztam eggyel. Persze ehhez tizenhat év, "a vámpírok veszélyesek fiacskám", és "ha megbarátkozol valami olyannal akkor te leszel a következő táplaléka" mondatok kellettek, meg egy lázadó tinédzser lélek, de mindegy.

-Felix, ülsz mellém kémián is?-kérdezte Jisung, miután mosolyogva eltette telefonját.

-Csak akkor ha jó vagy belőle. Meg ha nem zavar, hogy feltehetőleg az alvást fogom választani jegyzetelés helyett.. Amúgy persze!-válaszoltam kuncogva, majd felkaptam a táskám, és odanyújtottam hozzá a kezem, hogy felhúzzam a földről.

-Már pár éve tanulgatom, szóval nem lesz baj!-kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Jézusom, te a kémiával foglalkozol ilyen sok éve? Tényleg, hány éves is vagy?

-Pontosan százhuszonhét.-mondta vigyorogva. Eltátott szájjal hajoltam közelebb az arcához.

-Nem úgy nézel ki.-mondtam összehúzott szemekkel, majd játékosan megnyomtam az arcát.

-Hát tudom. Ez az egyik csodás erénye a vámpír létnek.

-És még mit tudsz? Csillog a bőröd a napon?-kérdeztem nevetve, mire Jisung drámaian szívéhez kapta a kezét.

-Ez szinte sértő! Várjál csak, mindjárt megharaplak!-ahogy elővillantotta szemfogát, én hangosan hahotázva kezdtem el szaladni a terem felé, Jisung meg rögtön utánam. A terembe érve lihegve estünk le egy üres padba, hogy a vihogást tovább folytatva, és a tanárra egy pillantást sem vetve kezdjünk bele egy minőségi tanévbe.


Természetesen amikor este hazaértem anya komoly füstölőkkel köszöntött, hogy a vámpírok szagát eltávolítsa rólam, majd fokhagymával akarta bedörzsölni a kezem, hogy az távoltartsa a következő napon tőlem őket. Eléggé CrAzY volt, de közöltem vele, hogy ez nem segítene, és egy kifli felkapása után már mentem is fel a szobámba. Gyorsan bepakoltam, majd leültem asztalomhoz és írni kezdtem kedvenc füzetembe, vagyis a sziporkázóan gyönyörű naplómba. Jó, ez kicsit hazugság, mert egy sima fekete borítójú füzet, de a mégis csak benne van az életem, szóval eléggé közel áll a szívemhez.

hát hellóka :p

elkezdődött az iskola. jajj de jó- vagy ilyenek. már az első nap megtartottak négy órát, hát milyen gonoszak már a tanárok fuhhde legalább Jisunggal voltam egész végig :3
 féltem, hogy a barátaival lesz helyettem, de nem úgy tűnt, mintha bárki mással jóban lenne.. lehet a barátai nem tanulnak már. bár megértem őket. ha vámpír lennék nekem sem az lenne az első dolgom, hogy beüljek az iskolapadba és ott poshadjak. de hát ez Sungie dolga. én meg csak örülni tudok neki.
igaz, nyáron ismertem csak meg, de asszem teljesen beléestem. mondjuk eléggé sok bukkanó van ebben az egész románcban, de hát azokon át lehet ugrani. pl anyum, aki ha ezt megtudná akkor elevenen nyúzna meg engem, meg Sungiet is, aztán meg visszahozna az életbe, hogy életem végéig szobafogsára legyek ítélve. meg hát a korkülömbség.. mondjuk a kor az csak egy szám, de majd ha én megöregedek ő meg ilyen jól fog kinézni még mindig, akkor lesz egy kis baj. de hát ez még igazán mindegy, mert még el sem kezdődött semmi. ugyanis nem hiszem, hogy nemhogy szerelmes lenne belém, de még tetszeni se tetszek neki. mármint.. ÉN? NEKI? nagyon jóban vagyunk, de ennyi az ő oldaláról az egész szerintem.
 pedig ahh annyira jó lenne ha minden nap adhatnék neki egy csókot, és bármikor átölelhetném azt a tökéletes derekát..
ELKALANDOZTAM-
mindegy, a lényeg, hogy elmondjam ma Sungie mennyire jól nézett ki. mert hát NAGYON, úristen, meg is mondtam neki, hogy ezt az outfitet többször viselje, mert nagyon jól állt rajta. olyan édesen mosolygott utána, meg is csipkedtem az arcát ><
na megyek aludni, hogy holnap ne úgy álljak elé, mint egy csöves. majd még gondolkodom erről az egészről. bár eléggé biztos vagyok benne, hogy ez szerelem. egy módon biztos megtudnám- ha megcsókolnám, de arra nem látok sok esélyt, szóval inkább csak maradok a gondolkodásnál. bár lekapni Sungiet.. szép álom.


Hajnali ötkor arra kelni, hogy idegesítően csörög a telefonom borzalmas. Nagyot nyögve nyújtóztam érte, hogy amikor szemem elé emeljem szabályosan kisüsse a szemem. Egy pár pillanatos vakság után fülemhez emeltem a telefonom, és rekedtes hangon beleszóltam- volna, ha egy hangos "FELIX" félbe nem szakít.

-FELIX, ébren vagy?-nagyokat pislogtam, de egy pillanat múlva felfogtam, hogy kivel beszélek.

-Mostmár sajnos igen..

-Itt vagyok az utcátokban, gyere és nézd meg velem a napfelkeltét!-fáradtan felültem az ágyamban erre a kijelentésre, majd odaslattyogtam (ilyen szó szerintem nincs lol) az ablakomhoz.

-Sung, én értem, hogy neked nem kell alvás ahhoz, hogy éber legyél, de nekem nagyon is.. Nem lehet, hogy megnézzük a naplementét majd..?

-Kérlek, kérlek, kérleek!-nagyot sóhajtva dörzsöltem meg szemem, mintha az segítene abban, hogy kevésbé legyek álmos.

-Sokba fog ez neked kerülni.. Tíz perc múlva lent leszek, jó?-szinte láttam magam előtt, ahogy boldogan elmosolyodik a kijelentésemre.

-Köszönöm, Lix! És veszek amit akarsz, ne aggódj.-bólogatva tettem le a telefonom, majd gyorsan felkaptam magamra valami hacukát, elrendeztem a hajam, magamhoz vettem egy kis pénzt, mert éreztem, hogyha nem veszek magamnak valami kávét -amit tele cukrozok természetesen-, akkor bealszok majd sétálás közben, és halkan elindultam az ajtó fele. Megfordult a fejemben, hogy írok anyának egy cetlit, hogyha felkel akkor ne keressen, de végül csak vállatvonva húztam fel a cipőm, és léptem ki az ajtón. Ahogy bezártam azt, két kart éreztem magam körül, ahogy szorosan körém fonódnak.

-Hmm szia Jisung!-öleltem vissza, méllyen magamba szívva illatát.

-Te most komolyan nem hoztál kabátot?-motyogta vállamba, mire elmosolyodtam.

-Azt hittem melegebb lesz. De mindegy, mert nem fázom, szóval menjünk! A nap nem vár meg minket, pedig tehetné, nem is értem.-Jisung mosolyogva bújt ki ölelésemből, majd kezemet húzva elindult a park felé.-Majd ezután eljössz velem egy éjjel nappaliba?

-Odamegyünk ahova akarod! Hozzád is átmehetnénk! Már úgy is megakarom nézni a szobád.-kijelentésére kínosan elmosolyodtam, és hirtelen nem is tudtam mit mondjak erre.

-Tudod.. Anyukám nem szívesen lát a házban vámpírokat.. Meg úgy sehol.-Jisung döbbenten nézett rám.

-Anyukád nem szeret minket? És te így barátkozol velem?

-Hát igen. De nem nagyon hat meg amit mond. Kis koromig tudott befolyásolni a sok cuccal amit mondott, de aztán rájöttem, hogy a vámpírok nem vérszomlyasak, és nem fognak megölni. De ő eliltott mindenkitől, szinte minden reggel közli velem, hogy ne beszélgessek semmilyen vámpírral, és nagyon sokszor elmondja, hogy mennyire rossz, hogy nem vagytok bezárva valahova, meg ilyen csúnyaságokat. Egyszer próbáltam ellene beszélni, de csak azt értem el vele, hogy egy óráig valami rituálét folytatott rajtam, hogy kitisztítsa a fejem az ilyen gondolatoktól. Nem sikerült neki.. Persze, megértem az aggodalmát, mert.. Tudod apa életét egy vámpír vette el, még mielőtt megszülettem, szóval anya érthetően nem szeret titeket, de szerintem nem jó, hogy mindenkit utál. Azt az egy embert utálja, ez teljesen oké, de azért ez kicsit hülyeség, hogy minden vámpírt velejéig romlottnak lát.. Hisz te se tudnál bántani senkit..-ahogy beszéltem Sung figyelmesen hallgatott, majd amikor elhallgattam olyan szorosan megölelt, hogy szinte levegőt sem kaptam.

-Nem akarlak elveszíteni anyukád miatt, Lix, én ígérem, hogy soha nem bántalak, jó? Én mindenre megesküszöm ami szent, mellettem nem lehet bajod, csak kérlek, kérlek ne vegyen el tőlem anyukád!-hadarta, és éreztem a hangján, hogy a sírás szélén áll. Aggódóan öleltem át, majd derekát lassan elkezdtem simogatni hüvelykujjammal.

-Hé, Sung, nyugi! Nem fogok tőled elszakadni sose, jó? Anya se tud ezzel mit csinálni, főleg mert nem tud róla. Ha meg megtudja.. Akkor megtudja. De én örökre mellett leszek!-Sung nagyot sóhajtott, és bólintott egyet.

-Kisujj eskü?-kuncogva elengedtem őt, és felmutattam a kisujjamat.

-Igen. Kisujj eskü.-megrázta az ujjam, majd újra átölelt engem.-Sungie, így lefogjuk késni a napfelkeltét.

-Nem baj. Az ölelésed minden napfelkelténél jobb.-nagyot dobbant a szívem mondatára, de megpróbáltam nem kimutatni, hogy éppen mennyire vigyoroghatnékom lett.

-Örülök, hogy így gondolod, de ha már felkeltettél akkor megszeretném nézni. Amúgy te miért nem aludtál?-nagy nehezen elengedett, mire én öntudatlanul átkulcsoltam ujjaim az övéin, és így kezdtem el sétálni.

-Átgondoltam az életemet tegnap este, és ez egy kicsit elhúzódott. Amikor lementem egy pohár vérért akkor vettem észre, hogy hány óra van, szóval úgy gondoltam, hogy mindegy már, és eljöttem hozzád. Bocsánat, hogy felkeltettelek!

-Jaj semmi baj! Ez jobb, mint aludni. És mire jutottál az életeddel kapcsolatban?

-Csupa csupa jóságra.-láttam rajta ahogy habozik egy kicsit, majd végül kinyögte.-Rájöttem, hogy szerelmes vagyok.-hirtelen kiszáradt a torkom, a szívem pedig őrülten kezdett el kalapálni. Megpróbáltam lenyugtatni ketyegőmet, de ezzel csak azt értem el, hogy Jisung kérdő tekintettel kezdett el figyelni.-Minden rendben?

-P-persze, semmi bajom! És ki a szerencsés?-Sung mosolyogva megvonta a vállát, majd elengedve kezem elkezdett futni a park végébe, ahova terveztünk eleve menni. Én pedig ott maradtam egyedül, és úgy éreztem, ha nem tudom meg ki az a szerencsés ember, aki ellopta Jisung szívét, akkor menten elájulok. Ezért ahogy csak tudtam elkezdtem utána futni, és egy padon ülve meg is találtam őt. Gyönyörű volt, ahogy a felkelő nap sugarai megvilágították arcát, és szemeivel csillogva figyelte a tájat. Igen, biztos, hogy szerelmes vagyok ebbe a fiúba. Leültem mellé, mire ő vállamra hajtotta a fejét, és behunyta szemeit.

-Tudod.. Ez a százhuszonhét év nem segít abban, hogy tudjam viszont szeret-e. Bizonytalan vagyok, mert egyik pillanatban elhiszem, de aztán hülyeségnek tartom, hiszen ő mindenkivel édesen viselkedik..-nagyot nyelve hallgattam Sungiet. Annyira reméltem, hogy rólam beszél, majd' beleszakadt a szívem.-És félek, hogy elutasítana, hiszen.. Mégis csak egy vámpír vagyok. És valahol veszélyes egy vámpírral kapcsolatban lenni.

-Fogalmam sincs ki ez, de hülyeség lenne visszautasítani téged.-kezét kezeimbe vettem, és elkezdtem játszani ujjaival.-Attól még, hogy te egy vámpír vagy, te te maradsz, a személyiséged pedig angyali, szóval ki ne akarna veled randizni?-mondtatom után békés csönd telepedett ránk, de nem igazán zavart.

Mikor újra megnéztem az telefonomon az órát, már majdnem hat volt, így csöndesen elkezdtem felkelteni Jisungot, aki közben elszúnyókált a vállamon. Amit nem mellesleg elképesztően aranyosnak tartottam, hiszen a fiú alvás közben nagyon édesen festett, de sajnos ezt meg kellett szakítanom, mert anya ilyenkor szokott felkelni, és nem akartam neki annyira magyarázkodni.

-Hé, Sungie.. Kellj fel, mennem kell haza~..-megcirógattam pofiját, mire lassan elkezdte kinyitogatni pilláit.

-Hmm? Elaludtam?-kinyújtózkodott, majd körbenézett, hogy realizálja hol is van.

-Igen. Egy fél órára nagyjából. Bocsánat, hogy felkeltettelek, csak mennem kell haza..-mondtam elhúzott szájjal. Jisung megértően bólintott, majd felállt a padról, hogy mégjobban kinyújtózzon.

-Haza kísérjelek? Vagy anyukád meglátna a függöny mögül?-nevetve intettem nemet a fejemmel.

-Talán nem egészen a házamig, de haza kísérhetsz. Persze csak akkor, ha nem vagy nagyon fáradt. Akkor hazakísérlek én téged!

-Nem kell, Lixie. Nem vagyok annyira fáradt, szóval mutasd az utat!-keserű mosollyal indultam el hazafele. Nem akartam hazamenni. Jisungieval akartam még maradni..

-Amúgy sajnálom, hogy nem jöhetsz át hozzám. Próbálok anyán puhítani, de nem nagyon sikerül..

-Ne kérj ezért bocsánatot, nem a te hibád! Anyukád ilyen, és erről nem tehetsz. Majd átjössz hozzánk, vagy elmegyünk valahova, megoldjuk ezt.-bólintottam egyet, majd egy hirtelen ötlettől kezünket újra összekulcsoltam.

-Remélem nem baj.-néztem rá, mire ő mosolyogva megrázta a fejét.


Pár perc múlva már ott is voltunk az utcánkban, amit csak akkor vettem észre, amikor Sung megállt, mert úgy elkalandoztam a gondolataimban, hogy észre se vettem merre mentem. Lekonyult ajkakkal öleltem magamhoz a fiút.

-Ne légy szomorú Lixie, találkozunk egy és fél óra múlva! Anyukád meg csak nem fog leszídni annyira.-aranyos volt, ahogy próbált felderíteni, de nem igazán ez volt a bajom. Gondolataim csak is Jisung szerelme körül forogtak, és valahogy mindig arra jutottam, hogy az nem lehetek én.

-Tudom, tudom. Ha hazaérsz aludj egy kicsit, jó? Az a fél óra azon a kényelmetlen padon nem hiszem, hogy elég lett volna.

-Alszok majd, nyugi!-ahogy kibontakoztunk az ölelésből ő kérdő tekintettel nézett rám.-Min gondolkodtál idefele?

-Áh, nem fontos, csak fáradt vagyok.-Jisung arcán tisztán látszott, hogy nem hitte el válaszom.

-Hát jólvan, majd csak elmondod.-el kellett volna engednem, de valahogy nem bírtam. Tudtam, hogyha még maradok akkor anya biztos megskalpol otthon, de valamiért ez most nem érdekelt. Elvesztem Sungie tekintetében..-Lix..-megköszörülte a torkát, majd nagy levegőt vett. Azt hittem mondani készül valamit, de e helyett valami olyat csinált amire nem számítottam. Ajkait enyémre tapasztotta, majd pillanatokon belül el is kapta azt. Megrökönyödve álltam ott, és eltátott szájjal próbáltam feldolgozni ezt most.-B-bocsánat, ha te nem így gondoltad ezt az egé..-nem hagytam, hogy befejezze, mert viszonoztam a kis pusziját, csak én jobban elmélyítettem a csókunkat.-Most már nem mész haza időben, az fix..-lehetle ajkaimra vigyorogva.

-Nem tud érdekelni.-suttogtam vissza, majd egy újjabb csókért hajoltam.

csak nem összeszedtem valamit fél év alatt?😻
btw remélem tetszett, bár fogalmam sincs mi ez