Narae

Hoseok nem tűnik úgy, mintha zavartatná magát, amiért egy szó nélkül bámulom. Felém nyújt egy vaníliás kekszet, még a számba is próbálja beletenni, de elrántom a fejem. Ő eszi meg a kekszet, ami engem most egy cseppet sem érdekel.

- Ezt nem gondolhatod komolyan. Mondd, hogy nem gondolod!

- Akkor hazudnék. És nem szeretek hazudni neked, Rae. Boldog lennék, ha a tiéd lenne a Skyline. Márpedig tudjuk, ha ezt a versenyt megnyered, onnantól nem lesz számodra megállj és fog kelleni egy autó, hogy utána is sorra legyőzhess mindenkit, aki az utadba kerül, vagy kihív.

Eddig bírom tartani magam, az utolsó szavait hallgatva már sírok. Lehetek hálás Hoseokért. De vajon tényleg megérdemlem őt?

- Miért teszed ezt velem?

Rám néz, kissé ijedten nyúl az arcomhoz, hogy letörölje a könnyeimet.

- Mert szemtanúja voltam annak, hogyan néztél a Nissanra, mikor Jeongguk tárolójában megláttad. Látlak a versenyeken, amiken csak néző vagy és akárhányszor elmentünk egyre, mindig az jutott eszembe, hogy kárba megy a kihasználatlan tehetséged. Nyolc évig pazaroltuk az időt, ezt a nyolc évet te végig szenvedted. Akármit is hiszel magadról azok után, ami történt, én úgy gondolom, veled szemben ezek az évek igazságtalanok voltak.

Velem közel sem annyira, mint valaki mással. Én hozzá képest könnyedén meg úsztam.

- Mi van, ha nem fog menni? Ha visszavonulót fújok az utolsó pillanatban?

- Az egyezség szerint Jeongguk tulajdona marad a Skyline. De ez minden. Nem foglak kevésbé szeretni, Rae. Ez a te döntésed, mi, többiek, csak támogatnánk benne. Nem lennél egyedül.

Több napi fáradtság kezd legyűrni, Hoseok szavai miatt lassan megnyugszom. Ha belemegyek, sok idegeskedés várna rám. Rengeteg türelmetlenség magammal szemben és minden mást e mögé utasítanék. Meg kellene tanulnom összehangolni a mostani életemet a régivel. Nem rontani, nem okozni csalódást másoknak. Erre tényleg képes vagyok?

- Hadd aludjak rá egyet.

- Rendben, megcsinálom a hátsóülést, hogy le tudjunk dőlni.

Ad egy puszit a fejem búbjára, majd felkel és elkezdi rendezgetni az autót. A tücskök ciripelésén és Hoseok neszezésén kívül nem hallok mást. Még a saját gondolataim is elcsitulnak, csak azt érzem, mennyire álmos vagyok. Felkelek, mire oda megyek a kocsihoz, már kész a helyünk. Ez is régi szokásunk, nagyon szerettem a nyári éjszakákon szabad ég alatt aludni, miközben Hoseok is mellettem van. Mikor kirándultunk, reggel egy kávé után már indultunk is tovább. Szomorú leszek, ha belegondolok, hogy a verseny után, amennyiben én nyernék, nem Hoseok vezetné a Nissant, hanem én. De még akkor is elmehetünk kirándulni.

- Foglalj helyet! – Hoseok előre enged, befészkelem magam és ő is lefekszik mellém. – Aludj jól, Rae!

- Haragudni fogsz? Ha nem indulnék a Hajszán, megharagudnál?

- Nem, nem tenném.

Ezután elcsendesedünk, Hoseok megsimogatja az arcom, aztán ő is az oldalára fordul és megpróbál elaludni. Ébren kivárom, amíg meg nem hallom a szuszogását. A sötétben én fogom meg az ő kezét és halkan, suttogva ígéretet teszek neki.

- Büszkévé foglak tenni – és tudom, mit jelent ez. Tudom, mivel jár. – A Skyline a miénk lesz.

˿˿˿

Reggelre azt várná az ember, hogy a szülei égen-földön keresik, amiért szó nélkül elhagyta a házat. Még akkor is, ha huszonnégy éves. De az enyémek nem aggódnak. Ha éjszakára kint maradok, felesleges magyarázkodnom, számukra egyértelmű, hogy Hoseokkal vagyok. Épp ezért nem is aggódnak, nem tűnnek meglepettnek sem, mikor betoppanok.

- Hoseok nem jön be? Palacsintát sütöttem – anya két megpakolt tányér tesz le a pultra bizonyíték gyanánt.

- Dolga van, de talán egyik nap átjön vacsorára.

- Az remek lenne, úgyis rég találkoztunk – apa ledobja az újságot maga mellé, hogy neki lásson az evésnek. – Jobb színben vagy, mint a legutóbbi pár napban. Mi történt?

Vállat vonok, beleharapok a palacsintámba, amit alaposan megáztatok előtte a juharszirupban.

- Beszélgettünk.

- Hoseok volt az oka annak, hogy napokig duzzogtál és nem is szóltál hozzánk?

- Inkább én magam voltam az oka. Hoseok jót akart.

Az, hogy dolga van, kis túlzás volt. Engem vár a többiekkel a garázsban, legalábbis azt mondta, Taehyung mindenképpen ott lesz és Yoongi is érkezik nemsokára Jiminnel. Jeonggukról nem ejtett szót. Remélem, hogy nem is jön.

A zuhany alatt lemosom magamról az iszapot, a nyári éjszaka illatát is, aztán tiszta ruhákat keresek magamnak. Még nyirkos hajjal lépek ki az utcára, én kértem meg Hoseokot, hogy ne jöjjön el értem. Nem lakik messze és szükségem is van erre a rövid sétára. A korábbi reményeim szerte foszlanak, amikor meglátom az utca végén bekanyarodó Subarut. A fogamat csikorgatva veszem gyorsabbra az iramot, hogy még Jeongguk előtt érjek a garázshoz.

- Itt a drámakirálynő! – kiáltja el magát Yoongi, de az arcán halvány mosolyt látok. – Jó volt a víz? Ahogy látom, nem zabáltak fel a szúnyogok.

- Nem eléggé, mi? A víz kellemes volt.

Yoongi felkel a kanapéról, oda lép hozzám és megölel. Tudom, hogy a múltkori megszólalása miatt teszi, amiért nem haragszom rá. Eddig sem tettem, hiába érintett érzékeny pontot. Kimondta azt, ami a valóság. Tényleg gyáva vagyok.

- Jimin? – nézek körbe, közben Jeongguk leállítja az autóját és ki is száll. Nem veszek tudomást róla. – Nem jön?

- De, hamarosan érkezik. Dolga akadt egy makacs szőkével, szerintem még mindig birkóznak.

- Akkor jó fáradt lesz – Hoseok toppan be, kezében előre hűtött ásványvizekkel és kólával. – Jeongguk, hát te is ide értél!

- Igen, bár én nem kaptam olyan szívmelengető fogadtatást, mint Rae.

- Ne hívj így! – szólok rá, ugyan az a szórakozott mosoly virít az arcán, mint legutóbb. – A nevem Narae.

- Az enyém Jeongguk – kezet nyújt felém, hirtelen Hoseok is megáll, csöndben figyeli az eseményeket. A szemem sarkából látom, ahogy nyílik a hátsó lejárati ajtó, Taehyung is itt van. – Ha nem, hát nem.

Mielőtt elhúzhatná a kezét, utána kapok és futólag rászorítok. A tekintete elkomorul, felveszi az én komolyságom. Csak biccent egyet elismerése jeléül, amiért nem törtem el a karját.

- Megvárjuk a többieket – közli Hoseok, Yoongi kíváncsian felém fordul. A fejemet rázom, nem szólok neki a döntésemről.

Pár perccel később csak be fut Jimin is, valóban kissé ziláltnak tűnik. Kezet csókol nekem – ami régi szokása -, aztán szinte egy húzásra ledönt egy ásványvizet.

- Siettem, de néha a természet közbeszól – mentegetőzik, Hoseok nevet.

- Persze, tudjuk. Az élet kiosztja.

- Ki, kegyetlenül. Bár hozzám most egész kegyes volt – megigazítja a nadrágját, mire hozzá vágom a félig üres kólás üvegemet. A Nissan oldalának dőlök, pont úgy, ahogyan a versenyeken is szoktam, mielőtt Hoseok a rajthoz állna.

Mindenki egy emberként néz rám. Jeongguk a falnak támaszkodik, feltűnik, hogy ugyan olyan a testtartásunk. Most nem tűnik vidámnak, mint az előbb, sokkal inkább komoly, érdeklődő. Ahogy felvonja az egyik szemöldökét, a figyelmem az azon keresztül szúrt piercingre vándorol. Elnézve a karjait teljesen fedő tetoválásokat, az ajkában és a szemöldökében lévő piercingeket, meg a fültágítóját, elég magas lehet a fájdalomküszöbe.

- Tetszik, amit látsz? – kérdezi, mert feltűnt neki, hogy bámulom.

- Menten ide hányok. Ez válasz a kérdésedre?

- Szóval, Rae, hogy döntöttél? – Hoseok szakít félbe minket, a többiek őszinte kíváncsisággal méregetnek.

- Mielőtt bármit is mondanál, neked jól áll a Skyline. Ezt muszáj kimondani – Jimin előz meg, a bóktól zavarba jövök. – Félreértés ne essék, Hoseok is baromira belevaló, már megszoktam, hogy ő vezeti, de meg tudnám szokni a te látványodat is benne.

- Köszönjük a kedves szavakat és a bugyinedvesítő elismerést! – tapsol Yoongi, Taehyung is csatlakozik hozzá. – Nos?

Ízlelgetem a szavakat a nyelvem hegyén. Ki fogom mondani őket. A mögöttem lévő autó és az előttem álló, bizakodó Hoseok miatt. Meg annak a srácnak a puszta létezése okán is, akinek hivatalosan a tulajdonában van a Skyline. Már nem sokáig, csak nyolc hónapig.

- Indulni fogok a Szöuli hajszán - mondom, aztán lassan, de sokatmondóan Jeongguk felé fordítom a fejem. - Visszanyerem tőled a Skyline-t, kerül, amibe kerül.

Elmosolyodik. Csak alig, a szája sarka megrándul. De ez egy összetéveszthetetlen mosoly és nekem szól.

- Akkor mindent adj bele, mert én is ezt fogom tenni. Nem könnyítem meg a dolgod.

- Senki sem kért meg rá. Fogalmad sincs, mire vagyok képes.

Yoongi felszisszen, Jeongguk tekintete egy pillanatra mintha fellobbant volna.

- Hát, mutasd meg! Látni akarom.

°°°
Mindenki érzi a szikrát a levegőben? Az jó, mert én is.