Narae

Több, mint tizenkét óra után jön az első üzenet Jeongguk-tól, miszerint landolt Los Angelesben és már úton van a rendőrségre. Szűkszavú üzeneteket váltunk, de minden fontosat meg tudunk beszélni. Ő arra kíváncsi, minden rendben van-e velünk, mi arra, mit mondanak neki a nyomozók. A kár, ami a két raktárnál keletkezett, több milliárdnyi. Csak roncsok maradtak az autókból, minden leégett. Semmi sem maradt, a két épület is romokban. Az anyagi veszteség ugyan felmérhető, de az eszmei nem. Azzal lehetetlen lenne elszámolni.

Négy nap telik el, mire Jeongguk visszajön Szöulba. Aznap éjjel alig alszom, ébren várom a hajnalt, mikor a gépe leszáll és visszaszámolom a perceket. Mióta ismerjük egymást, nem töltöttünk ennyi időt külön, ám ezt a négy napot az aggodalom is megnehezítette. Hoseok többször is hívott. Minél inkább visszanyeri az erejét, annál tovább tudunk beszélgetni és szinte egész nap vonalban vagyunk, várjuk a híreket. Egy jön is, még azelőtt futok bele az internetes cikkbe, hogy Jeongguk megérkezne: Ji-Ho hajlandó alkut kötni és felfedni a los angelesi gyújtogatók kilétét, illetve a még néhány szabadlábon lévő embereinek nevét, amennyiben a börtönben letöltendő évein ez számára kedvezően meg is látszik majd. Tehát a nyomozás ugyan jó irányba indult el, de nem szükséges tovább keresgélni, Ji-Ho ezzel konkrétan magára vállalta az egészet.

- Seokjin megy ki érte a reptérre, igaz? – támolyog ki Taehyung a szobájából, lassan hajnali négy lesz.

- Igen.

Még egy újabb óra telik el. Amint észreveszem az utca végén felbukkanó fényszórókat, a bejárati ajtóhoz rohanok és kitárom. Seokjin leáll a Mercedessel a ház előtt, látom, hogy váltanak pár szót, aztán Jeongguk kiszáll a kocsiból.

Az első napon nem szóltam Taehyung-hoz. Ő sem erőltette a beszélgetést. Mindketten el voltunk foglalva az aggodalommal és a várakozással. A második napon kint ücsörögtünk a konyhában, vagy a ház mögötti tornácon. Hoseok-kal beszélgettünk, olyankor általában Nari is ott volt vele. Az időeltolódás miatt Jeongguk üzenetei nem akkor jöttek, amikor én küldtem el neki a válaszokat. Ritkán fordult elő, hogy rögtön visszaírt volna. A harmadik napon beszéltem a szüleimmel, majd este megtudtam, Jeongguk másnap érkezik és azóta hol a nappali ablakában álltam, hol az ajtó előtti lépcsőkön ültem és nem csináltam mást, csak vártam. Nem igazán volt más választásom.

Amint Jeongguk megindul az ajtó felé, elé szaladok és a nyakába vetem magam. A több napnyi alváshiány és félelem megteszik a hatásukat, sírva fakadok a megkönnyebbüléstől, hogy végre itt van.

- Yoongi-t tanúvédelmi program alá helyezik – mondja, a hirtelen új információtól először nem is tudok megszólalni. – Ji-Ho hivatalosan amerikai állampolgár, nem koreai. Az ügyét átveszik, a tárgyalások ott folytatódnak és nem Yoongi az egyetlen, akit bevesznek ebbe a programba.

- Ezt meg honnan tudod?

- Menjünk be és mindent elmondok. Lengén öltöztél, túl hideg van.

A szobánkba megyünk, Taehyung az ajtónál állva hallgatja, amit Jeongguk mond. A rendőrségen sok információt kapott, az ügy miatt komoly összeköttetések vannak Szöulban és Los Angelesben. Yoongi azt akarja, hogy mindenről tudjunk, az ismerősi körének hála, ez így is történik. Mivel nem igazán vagyok tisztában azzal, mit takar ez a program, Taehyung ad egy rövid felvilágosítást:

- Ji-Ho nem mondta, hogy minden emberét beárulja. Yoongi élete azután is fenyegetve lenne, ha kijöhetne a börtönből, könnyedén megtalálhatnák. A tanúvédelmi program lényege, hogy új személyazonosságot, új nevet kap és a szabadulása után el fog költözni, a hatóságok segítenek neki ebben. Nem tarthatja majd velünk sem a kapcsolatot. Olyan lesz ez, mintha Yoongi nem is létezett volna.

- Elkerülhetetlen, hogy lecsukják? Hiszen nem ölt meg senkit...

- Nem kell a kérdőjel a mondat végére. Egy itteni informátor azt mondta, Yoongi egytől négy évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, túl sok van a rovásán. Nem csupán Ji-Ho ügye miatt, a korábbi körözéseket, illegális versenyeket is ráverik. Sajnos az összes múltbéli rendőrségi afférjáért felelősségre fogják vonni – veszi át a szót Jeongguk, a hangja és a sápadt arca is elárulja, mennyire fáradt. – Bármennyi ismerőse is van a hatóságoknál, a törvényeket nem kerülhetik meg miatta.

- És Ji-Ho? Az a rohadék mennyit kap? Az ő emberei hajszolták a halálba Jimint, az egyik meglőtte Hoseok-ot és most a te raktáraidat is felgyújtották. Ezek pedig csak a töredékei mindannak, amit tett.

- Hiába az ajánlata, minimum húsz évre számíthat, ha nem többre. Sok olyan körülmény van, amiről nem tudunk és nem is igazán érdekel. Az a fontos, hogy Yoongi biztonságban legyen, meg ti is – Jeongguk hátra dől az ágyon. – Azt üzeni, innentől mindannyian koncentráljunk a Hajszára. Seokjin pedig oda adta a Skyline kulcsait – néz rám sokatmondóan. – Végzett vele. Készen áll a versenyre.

Taehyung pár perc múlva magunkra hagy minket, Jeongguk és én csak fekszünk az ágyon, szorosan egymás mellett. Eltűri egy tincsem a fülem mögé, én apró, könnyed csókokat adok az arcára. Ebből áll a napfelkeltéig hátralévő idő. Jeongguk elalszik. Elnézem őt, a szívem és a lelkem csordultig van azzal a szeretettel és aggodalommal, amit érzek. A viszontlátás örömétől megint könnybe lábad a szemem. Miközben nézem őt, fel nem tudom fogni, hogy voltam képes annyira szenvedélyesen utálni egykor, hisz most bele tudnék őrülni abba, mennyire szeretem.

Ébren fekszem mellette, csak ritkán csukom be a szemeimet, de nem alszom el. Hét körül óvatosan kimászom mellőle, behajtom a szoba ajtaját és elkezdek reggelit készíteni. Feltornyozom a palacsintákat, a napfény beárad az ablakokon, narancssárgára festi a falakat. Miután elkészülök, elindulok vissza a szobába, hogy ismét Jeongguk mellett lehessek. A kanapén hagyott telefonom üzenetet jelez, meg két nem fogadott hívást. A szám ismeretlen, a hosszú üzenet viszont mindent megmagyaráz:

„A saját telefonomat már nem használhatom. Szerettem volna egy alapos fejmosást tartani neked, de aztán nem vetted fel, mikor hívtalak és eszembe jutott, hogy Jeongguk biztosan most ért vissza Szöulba. Legyél mellette, szüksége van rád! Kislány, csak egyet szeretnék kérni tőled: ne hozz meggondolatlan döntéseket! Rengeteg alkalommal voltál naiv, hagytad becsapni magad, választottál rossz irányt azért, mert nem hagytál magadnak elég időt. Ezt a hibát ne kövesd el még egyszer! Vagyis de, nyugodtan, csak ne most. Ne a következő két hónapban! Készülj a Hajszára és úgy tedd ezt, mintha ez lenne az utolsó! Azt akarom, hogy mindent adj bele, hozd ki magadtól azt a Narae-t, akitől régen féltek az ellenfelei! És mérlegelj! Ha nem úgy alakulnának a dolgok, ahogyan azt te akarod, kérdezd meg magadtól, vajon megéri-e elveszíteni valakit olyan miatt, ami a múlt része inkább, mintsem a jövődé. Ezt a tanácsot megfogadod, vagy sem. Tőled függ. Meg persze a dolgok alakulásától, semmit sem tudunk előre. Az élet egyszeri és minden lehetőséged ragadj meg, ami egy kicsit is boldogabbá tesz! Azt engedd el, ami nem épít, csak rombol! Aki elvesz belőled, annak nincs helye az életedben. Nem tartozol neki semmivel. És akit elveszítünk, azt nem minden esetben szabadna elveszítenünk. Okosan cselekedj, ha oda kerülne a sor! Ne akard, hogy megbánjam, amiért engedélyt adtam a Hajszára! Jeongguk egyszer azt mondta nekem, mikor rólad beszéltünk, hogy egy óriási kaland vagy a számára, egy kihívás. Ezzel egyet tudok érteni, nálad sosem lehet tudni, mit hoz a holnap. A felkészülések, a gyakorlások mind-mind csak igazolni tudják ezt. Tehetséges vagy. Néha kicsit forrófejű, de belefér. A haragodat összpontosítsd arra, hogy győzz! A legjobbak közül is a legjobb vagy. Ez most se legyen másképp!

Egyetlen dolgot bánok. Szerintem tudod, mire gondolok. Ha azt a döntést nem hozom meg, Jimin élne. Te ne kerülj ebbe a helyzetbe! Ne hozz elhamarkodott, kétségbeesett döntést azért, hogy aztán elveszítsd a másik feled. Már bebizonyítottad, mire vagy képes. Most itt az idő, hogy megmutasd ezt mindenkinek. Azoknak is, akik azt hitték, örökre eltűntél. Annak pedig főleg, aki azt akarta, hogy örökre eltűnj.

Holnap menjetek haza! Éljétek az életet úgy, ahogyan eddig! Óránként többször is járőrök fognak menni hozzátok, átnézik a környéket, de már nincs miért nagyon aggódnotok. Bár tudom, hogy képes vagy vigyázni magadra, azért engedd meg ezt a kiváltságot másoknak is! A magány és az egyedüllét között nagy a különbség. Remélem, az elsőt sosem kell megtapasztalnod.

Örülök, amiért részese voltam a kibontakozásodnak. Büszke vagyok rád, Rae! Mindig büszke voltam és ezután is az leszek! Tudd, hogy értesülni fogok a Hajsza eredményéről! Mindent bele, kislány! Csak nyomd a gázt és sose nézz hátra! Bízom benned.

Y."

Betámolygok a szobába, mialatt végig a képernyőt bámulom. A betűk elhomályosodnak előttem, már meg sem tudom számolni, hányadik alkalommal sírom el magam. Összekuporodok Jeongguk mellett, ő félálomban átkarolja a derekam. A mellkasához bújok, hamarosan megérzem, ahogy a hátamat és a fejemet simogatja, az egész testem belerázkódik a sírásba.

Haza fogunk menni. Hoseok pár nap múlva kijöhet a kórházból, megkezdjük a verseny előtti gyakorlást és próbáljuk visszaterelni az életet abba a mederbe, amiben eddig csordogált. Mindeközben Yoongi papíron nem lesz Yoongi többé. A csapatunk átformálódik. Nari új tag lesz, ezt mondania sem kell senkinek. De se Jimin-t, se Yoongi-t nem kapjuk vissza. Vannak olyan veszteségek, amiket nem lehet pótolni. Az övék ilyen.

˚˚˚

Kilenc körül megreggelizünk, majd elkezdünk összepakolni. Jeongguk és Taehyung a csomagtartóba rakják a táskákat, én az utolsó simításokat végzem takarítás szempontjából. Mégsem hagyhatjuk így itt a házat, Seokjin hatalmas szívességet tett nekünk. És kész van a Skyline. Bele se merek gondolni, vajon hogyan fog menni, mikor kipróbálom. Seokjin sosem bízta a véletlenre a szervízelést, mindent precízen és maximálisan átalakított, a sofőr képességeihez mérten. Nem vall rá, hogy félmunkát végezne.

Ő is eljön a házhoz, mielőtt elindulnánk. Átveszi a kulcsokat, bekísér minket a városba, aztán az egyik kereszteződésnél leválik tőlünk.

Taehyung elköszön tőlünk, megvárjuk, amíg becsukja maga után a bejárati ajtót, majd mi is hazaindulunk. Jeongguk szó nélkül a házunkhoz visz, már több, mint egy hete nem jártam itthon.

- Jól vagy? – kérdezem tőle, mielőtt kiszállnék a kocsiból. Áthajol hozzám, ráérősen megcsókol.

- Most már igen. Nari ma is bemegy a kórházba, esetleg tarts vele! Korábban el fog jönni, mint te, én meg majd utánatok megyek. Még be kell mennem a rendőrségre.

- Rendben. Nálunk vacsorázhatnál, vagy...

- Szerintem jó lenne, ha töltenél egy kis időt a szüleiddel. Stresszes napok vannak mögöttünk, egy ideje nem láttad őket. Legyél velük, aztán holnaptól úgysem szabadulsz tőlem megint.

- Gyakorolni fogunk?

- Pontosan. Úgy, ahogy akkor is tennénk, ha Yoongi itt lenne.

- És Jimin.

Jeongguk bólint.

- És Jimin.

Mire kipakolok a szobámban, anya hazaér. Egészen addig beszélgetünk a konyhában, míg apa is megérkezik. Mesélnek a munkáról, kérdeznek arról, hogy teltek a napjaim a többiekkel és rosszul érzem magam, amiért hazudok nekik, de így a legjobb. Rengeteg idegességtől kímélem meg őket és jó látni, hogy boldogok, amiért újra itthon vagyok.

Nari nem sokkal később hív, azt mondja, rendes dolog lenne tőlem, ha felvenném őt a munkahelyénél és onnan egyenesen mehetnénk a kórházba. A Skyline-t hagyom a garázsban, holnap próbálom majd ki, mikor Jeongguk és Taehyung is itt vannak.

Korábban semmi pénzért nem lehetett volna rávenni, hogy csak úgy beüljek egy kocsiba és vezessem, inkább választottam volna a tömegközlekedést. Most viszont felkapom a Subaru kulcsát, bepattanok, majd elindulok Nariért arra a címre, amit átküldött. Elhaladok Jeongguk háza előtt, az ő autója a felhajtón áll.

Egy kis butik előtt állok meg, Nari két perc múlva már az anyósülésen ül, kutakodik a táskájában a szájfénye után. Jókedvű, bár néha elkomorul az arca, de csak akkor, mikor az elmúlt pár napról beszélünk. Felmerül közöttünk az is, hogy Hoseok korábban megy Oszakába, Nari pedig megkérdezi, én mikor megyek utána. Hallott az állásajánlatról, amit kaptam.

- A Hajsza után, ha minden jól megy. A szüleimmel erről még nem beszéltem.

- Kell az engedélyük? – pillant rám Nari, de nem lesajnálóan.

- Nem azért...

– Igaz, nehéz kirepülni a családi fészekből, ha az kényelmes.

- A tiéd nem volt az? – erre csak mosolyogva vállat ránt, tovább foglalatoskodik a szájfénnyel, utána meg a szempillaspirállal.

Ez egy közös lenne benne és Jeongguk-ban. Egyikük sem rendelkezik jó családi háttérrel.

Nem faggatom a részletekről, Nari úgy tűnik, egyáltalán nem foglalkozik a múlttal. Sokkal inkább azzal, hogy még csinosabb legyen, mire oda érünk a kórházhoz. Leparkolok, mindketten kiszállunk. Nari a bejáratnál elkapja a karom, most először látok rajta némi zavart.

- Kedvelem Hoseok-ot – mondja ki kerek-perec. Olyan bizalmas hangsúllyal osztja meg velem ezt a nyilvánvaló információt, mintha attól félne, más is meghallja. – Nagyon.

- Magamtól is rájöttem.

- Téged ez bánt?

- Mi? Nem. Bár nem ismerjük még egymást olyan jól, de ha Hoseok viszonozza az érzéseidet, nincs okom, se jogom ahhoz, hogy bármi kivetnivalót találjak ebben. A legjobbat akarom neki.

Nari újból elvigyorodik, belém karol és a liftekhez sietünk. Amint felérünk az emeletre, hirtelen gyomorgörcsöm lesz. Ez az első, hogy látom Hoseok-ot a lövés óta. Ugyan aznap este még bejöhettem hozzá, de a hangját csak telefonon keresztül hallhattam. Úrrá lesz rajtam a pánikkal vegyes izgalom, Nari pedig nem állja el az utam, mikor belépünk a kórterembe. Ott is van, az ágyban fekszik, kórházi köpeny van rajta és azonnal elmosolyodik, ahogy meglát.

Kell pár másodperc, amíg az agyam felfogja a helyzetet. Most már megölelhetem, nincs válságban az élete, fel fog épülni.

- Hoseok – oda rohanok az ágyhoz, figyelek az infúziós csövére, meg arra, hogy óvatosan öleljem át, vigyázva a mellkasán lévő, bekötözött sebre.

- Hát itt vagy! – ölel magához. Az ágy szélén ülve tartom meg az egyensúlyom, nem akarok ránehezedni. – És már sírsz is, ez hihetetlen!

- Jaj, fogd be! – tényleg sírok. Feladom, hogy fejben tartsam, hányadik alkalommal az elmúlt egy hétben. – Mit mondtak az orvosok? Mikor jöhetsz haza?

- A hét végén ki fognak engedni.

Elkezdem tervezni azt a napot, én akarok lenni az, aki eljön érte. Nari csöndben a háttérbe húzódik, hagy nekünk egy kis időt.

- Yoongi el tudott érni téged? – kérdezi Hoseok. Eszembe jut az üzenet, amit Yoongi-tól kaptam.

- Igen.

- Akkor jó. Jeongguk?

- Itt vagyok! – nyílik a kórterem ajtaja, Jeongguk lép be rajta. Nari üdvözlésképpen megöleli, aztán oda jön hozzánk. Kezet fog Hoseok-kal, valahogy egy pillantással megbeszélik azt, amit csak ők értenek.

Nari oda ül az ágy másik oldalára, nekem pedig nem kerüli el a figyelmem, mikor a keze súrolja Hoseok kezét. Ahogy Hoseok arckifejezése sem. Míg én alig ismerem Narit, nekik kettejüknek bőven volt idejük megismerni egymást. Úgy tűnik, nem kell attól félni, hogy Nari érzései viszonzatlanok lennének.

- Február negyedikén megyek Oszakába – mondja Hoseok váratlanul. – Ma hívtak. Mondtam nekik, hogy te majd legkorábban csak márciusban jössz.

- Ami azt illeti, megyünk. Jeongguk jönne velem.

- Komolyan? – kapja fel a fejét Nari. – És, ha ő nyeri a Hajszát?

Egy pillanatra csönd lesz a szobában.

- Ez nem befolyásolna semmit – mondom, Hoseok rám néz. – A Hajszánál fontosabb dolgok is léteznek. Ez csak egy verseny.

- Jeongguk pedig csak az ellenfeled lesz. Vagy az ellenséged, ha azt nézzük, hogy a Skyline most az övé – még én sem tudom azt mondani, hogy Nari rosszindulatú. Nem az. Egyszerűen csak nem érti a dolgot. – De adj bele mindent! Láttam már néhány Hajszán részt venni, Jeongguk egy vadállat.

- Nari! – Jeongguk finoman korholja, Hoseok még mindig nem veszi le rólam a szemét. – Megbeszéltük. Külön választjuk a Hajszát a magánélettől. Rae a barátnőm, a rajtvonalnál viszont ellenfelek leszünk addig, amíg célba nem érünk.

- És onnantól minden megy tovább, mint azelőtt?

- Így van – vágjuk rá mindketten.

Lapozunk a témáknál, egészen addig csevegünk valami másról, amíg el nem érkezik a látogatási idő vége.

- Hol fogtok gyakorolni holnap? – kérdezi Hoseok Jeongguk-ot.

- Szerintem egy korábbi Hajsza útvonalán. Az a legkézenfekvőbb.

- Szerintem is. Legyen mondjuk a Yeosu-i hajsza vonala, abban sok volt a sík terep, Rae kiengedhetné a Skyline-t egy kicsit. Kíváncsi vagyok, Seokjin mit alakított át rajta.

Ebben egyezünk meg. Nari és Jeongguk már kint vannak a folyosón, én még Hoseok kezét szorongatom. Az arcán látszik, mennyit fogyott. Kétségtelen, akkor is hordani fogom neki a kaját, ha ellenkezni próbál. Szeretném, ha Oszakába már ereje teljében menne.

- Ugye tudod, hogy innentől kezdve nincs más vissza, csak a Hajsza? – kérdezi Hoseok halkan. – Arra koncentrálj és az a helyzet, Nari nem hazudott. Jeongguk nem aprózza el a Hajszákat, igazán ott fogod meglátni, milyen is ő.

- Ez fordítva is igaz, nem?

- De, abszolút. Ezért is aggódom egy kicsit...

- Nem kell. Minden rendben lesz, már megbeszéltük.

- Ez már a célegyenes, Rae. Megejtjük a második ellenőrzést a Skyline-on és onnantól megkezdődik a visszaszámlálás. De mindig van egy utolsó lehetőség.

- Ha nem ismernélek, azt hinném, le akarsz beszélni az indulásról – nevetem el magam kínomban, Hoseok azonban nem nevet velem. – Le akarsz beszélni – mondom, alig merem elhinni, hogy nem cáfol rá. - A te ötleted volt...

- Fontos nekem a boldogságod. Csak aggódom, ez minden. De ha biztos vagy benne, hogy tényleg minden rendben lesz és képesek vagytok kezelni a végeredményt, alakuljon bárhogyan, akkor nem fogok tovább aggódni.

- Jó – vágom rá, lehajolok hozzá, megpuszilom az arcát. – Nem kell aggódnod! Egy győzelem sem ér annyit, hogy elveszítsem őt. 

- A győzelemhez hozzátartozik a tét is -  emlékeztet. - Rae, ha...

- Együtt fogunk utánad menni Oszakába. Nincs más opció. Rendben?

- Rendben. De hogy tudd, én is büszke vagyok rád, akárcsak Yoongi. 

- Mi lenne velem nélkületek? - kérdezem ezt inkább magamtól, mintsem tőle. Hoseok megpuszilja a kezem, aztán elengedi.

- Remélem, sosem kerül rá sor, hogy ezt megtudjuk.

***

Szokásosan nincs még átnézve.