Narae

Taehyung és Jeongguk arról beszélnek, hogy jó lenne tovább állnunk, lehetőleg még ma. Én a kapott jóváhagyásomat nézegetem, a végére oda biggyesztett megjegyzést: „Ne szúrd el!" Nem fogom. Megnyerem a Hajszát, a Skyline hozzám kerül és mindenki éli tovább az életét, mintha mi sem történt volna. Én Namjoon nélkül, Jeongguk mellett, Hoseok pedig Oszakában. És Yoongi? Az ő sorsát még nem tudjuk. Taehyung szerint jó esélye van arra, hogy könnyebben megússza, mint Ji-Ho, de semmi biztost nem tudunk, csak az ügyvédében bízhatunk.

Végül arra az elhatározásra jutunk, amivel Hoseok is erősködött: holnap reggel elmegyünk innen. Délután, mikor Nari ismét hív minket a kórházból, felajánlja, hogy menjünk hozzá, elvégre ő nem volt a csapatunk tagja, nála miért is keresnének minket? De aztán eszembe jut, mi lesz, ha valaki a rendőrök ellenére követ minket és akkor Nari is bajba kerülne.

- Olyan hely kell, ami biztonságos. Jelenleg akkor érhetjük ezt el, ha minél messzebb vagyunk Szöultól – szól közbe Taehyung, Nari így le is tesz az ajánlatról. Hoseok azt mondja, mindjárt visszahívnak minket, a hívás pedig megszakad. Pár perc múlva ismét csörög a telefonom, Nari hangját hallom, ahogy az egyik ápolóval beszél. Kicserélik Hoseok kötését, addig neki ki kell mennie a szobából.

- Nagyon erős férfi, szinte meg sem látszik rajta, hogy meglőtték – mondja Nari, miután kimegy a folyosóra. Ő és Jeongguk megbeszélik, hogy az az összejövetel, amire meg voltunk hívva, el lesz napolva. Nari nélkülünk nem akar semmit és azt mondja, nem is tudná jól érezni magát, annyira aggódik. – Tegnap fél órával előbb eljöttem a munkából, hogy hamarabb beérjek a kórházba.

- Mi lenne velünk nélküled, Nari? – nevet fel Jeongguk.

- Ugyan már, ez a legkevesebb azok után, amit te tettél értem régen.

Kérdőn Jeongguk-ra nézek, aki apró bólintással jelzi, hogy majd elmeséli, miről van szó. Amíg az én telefonomon keresztül tartjuk a kapcsolatot Narival, valaki hívja Jeongguk-ot. Látom az arcán a meglepettséget, tőmondatokban beszél, aztán ránéz az órára és lerakja a telefont.

- Mi az? – Taehyung leteszi a félig meghámozott barackot, még az sem zavarja, hogy a leve belefolyik a pulóvere ujjába. - Mondd már!

- Hoseok intézett nekünk egy kis segítséget. Seokjin pár órán belül itt van.

- Micsoda?

- Talán mégis van előnye, amiért Namjoon oldalán áll. Ő nem folyt bele a mi körünkbe.

- Biztonságos lenne nála?

Jeongguk határozottan ránk néz.

- Igen, minden bizonnyal ez az egyik legjobb ajánlat, amit kaphattunk. Már csak el kell fogadnunk. Rae?

- Lenyelem a problémáimat, nekem a ti biztonságotok a legfontosabb – válaszolom, Taehyung végre nem olyan gyilkos pillantással méreget, mint korábban. Jeongguk visszahívja Seokjin-t, aki épp most indul hozzánk. – Miért jön ide?

- Nem tudom, azt nem mondta.

Mindenesetre Jeongguk felhívja az apartman tulajdonosát, közli, hogy még ma elhagyjuk a házat. Mivel miattunk lövöldözés és rendőri kivonulás volt, a teljes heti foglalás összege a tulajnál marad, Jeongguk ezen nem akad fenn. Elkezdünk összepakolni, én a hűtőt rámolom ki, Guk pedig a kocsiba pakolja be a csomagokat. Taehyung segít kicipelni a maradék holmit, szinte teljesen üres lesz a ház, mire Seokjin megérkezik.

Bár megfordult a fejemben, hogy magával hozza Namjoon-t is, ez nem történt meg. Kiszáll a Mercedesből, alaposan körbe néz, mielőtt bejönne a házba.

- Kész vagytok mindennel? – kérdezi, igennel felelek. – Remek. Akkor induljunk! Rae, szeretném, ha te velem jönnél!

Megtorpanok az ajtóban, bizonytalanul nézek rá, mintha csak rosszul hallottam volna, amit mondott. Jeongguk és Taehyung megállnak, Seokjin viszont higgadtan a zsebébe nyúl, előveszi a kocsikulcsot és felém nyújtja.

- Nem harapok.

- És ezt el is higgyem? – meredek a kulcsra. – Mi értelme ennek?

- Szerintem nem ártana, ha beszélgetnénk egy kicsit. Mi a jobb lehetőség erre, ha nem ez a kis út vissza Szöulig? Gyerünk, Narae, nem érünk rá egész nap!

Tétován Jeongguk-ra nézek, aki összeszorított ajkakkal bólint. Elveszem a kulcsot Seokjin-től, megvárom, amíg Guk átadja a ház kulcsait a tulajnak. Taehyung a Subaruba ül be Jeongguk mellé, én pedig a Mercedes sofőrülését foglalom el. Már maga a tény, hogy Seokjin ezt hagyja, kétségeket ébreszt bennem. Kell lennie egy csapdának. Elsiklottam volna felette?

- Mi megyünk elöl – mondja, miután bekapcsolta a biztonságiövét. – Tudod az utat?

- A városból kifelé nem.

Elindulunk, furcsa érzés ennyi nap kihagyás után egy teljesen más autót vezetni, mint az én Subarum, vagy a Skyline. Sose vezettem még Seokjin Mercedesét, úgy főleg nem, hogy közben mellettem ül. Mondja, merre menjek és hol kanyarodjak el, hamarosan kiérünk az útra, ami egyenesen Szöulig vezet.

A visszapillantó tükörben látom a Subarut, szorosan mögöttünk jön. Próbálom elengedni magam, nem esik nehezemre kényelembe helyezkedni ebben az ülésben. Ugyan ilyen Mercedes van Jeongguk szöuli raktárában, vezettem is már egyszer.

- Végre kettesben vagyunk – szólal meg Seokjin nem sokkal azután, hogy elhagyjuk a Yeongham városhatárát jelző táblát. – Hogy érzed magad?

- Most, ebben a helyzetben, vagy amúgy?

- Nem látom rajtad, hogy annyira szenvednél, amiért vezetheted a kocsit.

- Ha ez valami kéretlen szívesség akart lenni, nincs szükségem a nagyvonalúságodra. A következő benzinkútnál helyet cserélünk.

Seokjin megrázza a fejét, úgy tűnik, ő már elkönyvelte azt, hogy hazáig én vezetek.

- Mikor szándékozod áthozni nekem a Skyline-t, hogy felkészíthessem a Hajszára?

- Miért akarsz segíteni nekem azok után, amit szerinted Namjoon-nal tettem?

- Szóval tényleg te tetted? – szegezi nekem a kérdést, erősebben szorítom a kormányt. – Te rántottad el a kormányt?

Ezt a kérdést Dae-Jung és én már elkezdtük kivesézni. Jó mélyre ástunk az emlékeim között, rengeteg kérdőjelből csináltunk pontot. Csak abból nem, vajon kinek a keze mozdult a rossz irányba.

- Nem tudom. Csak abban vagyok biztos, hogy szándékosan sosem akarnék ártani valakinek, pláne nem ennyire – hisz Namjoon mégiscsak lebénult, az még véletlennek is elfogadhatatlan. – De van értelme mondanom bármit is? Te már úgyis eldöntötted, kinek hiszel.

- Valóban így lenne? – kérdezi tőlem és egyben magától is. – Én szervízeltem a kocsidat akkoriban – mondja szokatlanul halkan, le sem veszi a szemét az útról. – Bár úgy adtam át neked a kulcsokat a verseny előtt, hogy a legapróbb kivetnivaló sem akadt a Subarun.

Megelőzöm az előttünk haladó buszt, Jeongguk utánam csinálja a manővert és egyszerre gyorsulunk fel, szinkronban vagyunk.

- Ezt a szakértők is megmondták. Nem az autó felszereltségén és állapotán múlott a baleset – erősítem meg a szavait, Seokjin egyetértően rám pillant. Fél másodpercre elfordítom a fejem az útról, megengedek egy rövid szemkontaktust vele.

- Sokkal bátrabban beszélsz erről, látszik, hogy tényleg fejlődsz. Jó ötlet volt a pszichológus.

- Honnan tudsz róla?

- A madarak csiripelnek ezt-azt. Az egész hihetetlen, ismerve téged, hogy összejössz azzal a sráccal, aki elnyerte a legjobb barátodtól a kocsiját. Aztán kiállsz ellene a Hajszán, mert tőle kell vissza nyerned a kocsit. Érdekes.

Mindketten tudjuk, hogy ennek semmi köze nincs ahhoz, amiért vele kell utaznom.

- Mit akarsz? – kérdezem a következő előzés után. – Mondjam ki, amiben nem vagyok biztos? Azt szeretnéd hallani, hogy én rántottam el a kormányt és Namjoon ártatlan?

- Namjoon sosem volt ártatlan, Narae, ezt még én is tudom. Mesélj arról, amit a pszichológussal beszéltetek! A levont következtetésére vagyok kíváncsi, a diagnózisára, vagy hívd, ahogyan akarod, bánom is én.

- Dae-Jung szerint Namjoon manipulátor – mondom ki egyből, hatalmas megkönnyebbülés ezt hangosan is elismételni. – Tudod, mit jelent ez?

- Avass be a részletekbe!

Sokáig én beszélek, nem érzem nehéznek azt, hogy mindent megosszak Seokjin-nel és, ami a legjobb, azt sem érzem, hogy magyarázkodnom kellene. Rájövök, bár sokat köszönhetek neki régről, a Skyline szervízelése érdekében sem vagyok hajlandó olyat mondani, amit talán hallani akarna. Csakhogy Seokjin nem szól közbe, nem forgatja ki a szavaimat, még csak meg sem kérdőjelezi azokat. Úgy tűnik, hisz nekem, de legalábbis Dae-Jung diagnózisát elfogadja. Nem nagyon meglepett, ezek szerint sejthetett valami hasonlót.

- Az sokszor feltűnt, mennyire eltörpültél Namjoon mellett, ha arra került a sor, hogy kiállj magadért – szólal meg végül, már túl vagyunk az út felén. – Elnyomott téged, én meg sokáig inkább azt hittem, csak hagyod, hadd érvényesüljön a férfiassága.

- Férfiasság? Azt rég elveszítette. Már akkor, mikor... - majdnem a szexuális életünkkel kapcsolatos dolgokat is kikotyogom, időben harapok rá a nyelvemre. – Jó, ehhez semmi közöd.

- Gondolom, vannak olyan részek, amiket jobb, ha megtartasz magadnak. Vagy magatoknak, hisz biztosra veszem, hogy Hoseok és Jeongguk tudnak róla. Fontos bízni és még fontosabb okosan tenni azt. Semmivel sem vagyok több annál, mint aki régen voltam, Narae. A titkaidat tartsd meg magadnak, én arra vagyok kíváncsi, mit tehet Namjoon ellened a Hajszán.

- Mit tehetne? – fordítom felé a kérdést. – Erről szerintem te többet tudnál mesélni.

Jeongguk jelez, villogtat a legközelebbi benzinkút előtt. Félreállunk a parkolóban, Taehyung befut a mosdóba. Seokjin vesz magának egy kávét, amíg a pultnál megissza, Jeongguk oda jön hozzám. Átkarolja a vállam, magához húz egy gyors csókra.

- Minden rendben? – fürkészően nézi az arcom, aztán a kezemben lévő kocsikulcsot.

- Azt hiszem, igen.

Negyed óra múlva indulunk tovább, a beszélgetés fonalát ugyan ott vesszük fel.

- Ahogy téged, úgy engem is vezérelhet bűntudat. Hiába nem a kocsin múlott, az én kezeim közül került ki, tehát egy csónakban evezünk, ragaszkodom ehhez, mint te a saját lelkiismeretedhez – Seokjin a dolgok közepébe vág. Az ég lassan ránk sötétedik, még egy óra és beérünk Szöulba. – Ha visszanyered a Skyline-t, gondolom, valamelyest elégedett leszel és egy gonddal kevesebb. Szeretném, ha megengednéd, hogy átnézzem a verseny előtt és a jelenlegi indulókhoz képest a maximumot hozzam ki belőle. Ez szintén a te döntésed. Jól jársz vele te is, illetve az én lelkiismeretemen is könnyítenél vele.

- Muszáj megkérdeznem valamit – térek ki a válasz elől. – Namjoon azt mondja, én vagyok a hibás. Én azt mondom, nem biztos, hogy én vagyok. Még mindig neki hiszel?

- Mondtam én valaha is, hogy hittem neki? – fordul felém, nekem pedig a torkomra forrnak a szavak. – Nem emlékszem, de ha te igen, emlékeztess!

- Vele vagy. Nem egyszer tettél megjegyzéseket rám Hoseoknál is. Folyamatosan éreztetted, hogy te mellette voltál, amíg én nem.

- Az előbb beszéltünk a bűntudatról és a lelkiismeretről – aztán mielőtt mondhatnék bármit, még hozzáteszi: - Szerintem ha tényleg te lennél a hibás, mellette lettél volna. De pont ezért se vagy, örülsz, hogy megszabadultál tőle. Durván hangzik, viszont érthető. Úgy gondolom, ha te okoztad volna a balesetet, a lelked mélyén ezt tudnád és semmi sem gátolhatott volna meg abban, hogy Namjoon oldalán maradj, függetlenül attól, miket tett veled.

- Azért állsz mellette...

- Mögötte, Narae. Nem mindegy.

- Akkor mögötte. Azért állsz mögötte, mert bűntudatod van?

- Tudod, mi történt a verseny után Hoseok és köztem? – csak egyes részletek vannak meg, az egészet nem tudom. A hallgatásom ezt el is árulja neki. – Azóta már értem, miért tette Hoseok azt, amit. Megtiltotta, hogy a közeledbe menjek, ezzel együtt persze meg is gyanúsított. Nyilván tudta, mennyire semmi közöm a balesethez, de könnyebb elővenni olyat, aki kéznél van és én ott voltam. Mondom, ez érthető. Ebben nagyon hasonlítotok. Undorítóan ragaszkodtok egymáshoz, néha az ember gyomra felfordul tőle, ugyanakkor egészen elképesztő is, még sosem láttam ilyen szoros barátságot fiú és lány között. Röviden, nem lehettem melletted és nem csak a bűntudatom miatt. Ha haragudni akarnál emiatt Hoseokra, jobb ha nem teszed. Egyformák vagytok, de ki is egészítitek egymást. Hoseok a víz, te meg a tűz.

- Szóval azért loholsz Namjoon nyakába, mert így akarod csökkenteni a lelkiismeret furdalásodat?

- Szánalmas, de ez az igazság. Viszont van más oka is.

- Mi? – ennél meglepőbbet tudna mondani?

- Hoseok. Megkért rá, hogy tartsam szemmel Namjoon-t a Hajszáig, nehogy szabotálja az indulásodat. Ezt úgy a legkönnyebb megtenni, ha Namjoon maga is elhiszi, hogy mellette állok.

Annyira ledöbbenek, kis híján satuféket nyomok. Így is lelassítok, Jeongguk értetlenül, aggódva néz, látom a visszapillantóban.

- De hisz úgy tűnt, utáljátok egymást Hoseokkal.

- Az ő részéről így van. Viszont én is tehetek érte, ezzel együtt érted valamit és ugyan ez fordítva is igaz. Segítek, hogy megnyerd a Hajszát, visszaszerezd a Skyline-t, cserébe enyhítesz a bűntudatomon azzal, hogy rám bízod az autót és Namjoon erről nem fog tudni. Tudtam, mennyire ellenkeznél ez ellen, ha ezt a beszélgetést nem ejtjük meg. Jobb tisztázni a dolgokat, minden könnyebb, ha az ember tisztán lát. Egyenlíteni akarok és szeretném, ha úgy tudnád élni az életedet, mintha az a baleset nem történt volna meg.

- Én nem akarnám úgy élni – mondom, a mögöttünk haladó Subarura és a benne ülő két srácra gondolok. – Akkor minden más lenne és nekem most így jó. Nem minden értelemben, de...

- Ragaszkodsz emberekhez, érthető. De miért akarnál úgy élni, hogy félsz? Annak semmi értelme. Ha győzöl a Hajszán, Namjoon pedig ennek a szemtanúja lesz, az egy bizonyíték, hogy nem tudott megfogni téged. Te szabadulni akarsz a béklyóidtól, ez győzelem nélkül nem fog menni. Ezt akarom elérni, Narae, értesz már? Neked kell megnyerned azt az átkozott Hajszát, különben az egész eddigi előrehaladás mehet a kukába.

- És akkor mi lesz? Namjoon egyedül marad?

- Tedd fel magadnak a kérdést, vajon ezzel neked szükséges -e foglalkoznod! Kegyetlenül hangozhat, de nem. Amikor Namjoon a kormányért nyúlt és elrántotta, a ti kapcsolatotok ott véget ért és te nem tartozol neki semmivel.

- Én nem... Nem mondtam, hogy ő rántotta el.

Seokjin rám néz. Az ég előttünk rózsaszín és narancssárga, esőcseppek koppannak a Mercedes tetején.

- Nem kell ezt kimondanod, anélkül is tudjuk.

˚˚˚

A vezetés alapból nem fárasztott volna ki ennyire, a beszélgetés viszont annál inkább. Mire megérkezünk Seokjin házához, nagy erőlködések árán bírom csak nyitva tartani a szemeimet. Ez nem az a ház, ahol ő is lakik, a város szélén van, egy szintes, csupán két szobával és a legszükségesebb, alap berendezéssel. Jeongguk beáll a garázsba, Seokjin Mercedese a felhajtón marad.

Bepakolunk, fáradtan huppanok le az egyik székre, előttem az asztalon halomban állnak a szatyrok. Legalább a bevásárlással nem kell törődnünk egy darabig, Seokjin még a hűtőt is feltöltötte nekünk, mielőtt eljött volna Yeongham-ba.

- Jeongguk, elmagyarázom a biztonsági rendszert – szól a mellettem ülő fiúnak, aki elengedi a kezem és utána megy. Taehyung marad velem a konyhába, kíváncsi fordul körbe, veszi szemügyre az új helyünket.

- Remélem, hamarosan hazamehetünk – mondom, Taehyung egyetértően felmordul.

- Én is, mert még egy békülős szexet nem akarok végig hallgatni. Ugye nem vesztetek össze abban a negyed órában, amíg a benzinkúton voltunk?

- Nem, de van még hátra a napból – szúrom oda neki, aztán neki látok kipakolni a szatyrokból.

Seokjin és Jeongguk az ajtóban elköszönnek egymástól, hárman maradunk. A kocsiban történt beszélgetés után nem tudok másra gondolni csak arra, hogy milyen jól alakította Seokjin a szerepét. Tényleg elhittem, amit sugallani akart.

- Nari nemsokára hív, vacsorázzunk meg előtte! – néhány hozzávalót veszek ki a hűtőből. A fiúk segítenek a főzésben, a vacsorát viszont nem tudjuk befejezni, már csörög is a telefonom.

Hoseok hangját hallom meg először, azt kérdezi, minden rendben ment-e az úton. Mivel nem négyszemközt vagyunk, nem kezdem el kérdésekkel bombázni. Ez ráér akkor is, ha majd tudunk találkozni. Mintha a gondolataimban olvasna, megkér, hogy hadd beszéljen velem külön. A kihangosítás megszűnik, Nari még a folyosóra is kimegy, nem szeretne hallgatózni.

- Valami baj van? – kérdezem egyből, rossz előérzetem támad.

- Ma hívtak Oszakából, a helyről, ahová dolgozni mennék a Hajsza után.

- És? – mégsem kell mennie? Nem várnak rá tovább? Hoseok nem az a típus, aki emiatt kétségbeesne, találna magának másik munkát, ismerem annyira.

- A megnövekedett gyártás és külön kérések miatt azt szeretnék, ha már február elején ott lennék. A Hajsza előtt.

Felállok az asztaltól, elsétálok a fiúk mellől. Igyekszem elnyomni a kezdődő pánikot magamban.

- Még a kórházban sem hagynak neked nyugtot? Pihenned kellene...

- Rae! – szól rám Hoseok finoman. Az ablaknál állok, fejemet a falnak döntve nézem a város fényeit. – Megígértem neked, hogy a Hajszán itt leszek.

- Te vagy az egyik szervező.

- Nélkülem is lebonyolítható, a szabályokat úgyis mindenki tudja – sejtem, hová vezet ez. Legalábbis ezt hiszem, de Hoseok meg tud lepni. – A főnök felajánlott számodra egy szabad tesztelő helyet a cégnél. Azt kérte, adjam át ezt az üzenetet, miután mondtam neki, jelenleg nem tudna elérni téged. Az igazság az, hogy én akartam beszélni veled erről.

A mai nap több döbbenetes újdonságot is tartalmaz, alig bírok lépést tartani velük. A függönyt markolom, majdnem le is rántom a karnisról.

- Én is mehetnék Oszakába? – kérdezek vissza, a szemem sarkából látom a mozgást a konyhában.

- Amennyiben szeretnél, igen. Ha elfogadod az ajánlatot, a Hajsza után költözhetnél is, a cég mindenben támogat, ahogyan én is.

- Te menni akarsz? Úgy értem, még a Hajsza előtt?

Hoseok hallgatása sokatmondó.

- Megtehetem, hogy nem megyek. Semmi hátrányom nem származna belőle. A kérdés inkább az, mersz-e úgy kiállni a Hajszán...

- Hogy nem vagy itt mellettem.

Nagy lépés lenne. Hoseok nélkül még nem csináltam végig egyetlen versenyt sem, Hajszát főleg. Mindig ott volt a pálya szélénél, vagy pedig ellenfélként indult ellenem. Ez lenne az első alkalom, hogy távol van tőlem egy megmérettetés alatt. Tényleg, erre vajon készen állok? Szükségem van egy ilyen elsőre?

- Hoseok!

- Semmi baj nincs, ha azt mondod...

- Menni fog. Bízol bennem?

- Persze, hogy bízom, Rae.

Nagy levegőt veszek, igyekszem minden félelmemet és aggályomat lenyelni. 

- Akkor nyugodtan menj el Oszakába! Én rendben leszek. 

***

Holnap van az első napom a munkahelyemen. Egy élményfürdőről beszélünk, vasárnap van az egyik csúcsidő, ráadásul valami rendezvény, programsorozat is lesz, nem fogok unatkozni. Bár még csak nézem, ki mit, hogyan csinál, szerdán már ennél többet is fogok ügyködni Szorítsatok nekem, nagyon szépen kérlek titeket, mert az összes szorongásom és fóbiám ellenem van! :') Persze képes leszek megtanulni mindent, ettől nem félek. De közben egy picit talán mégis...