Jeongguk

A csönd az, ami a legrosszabb közöttünk. Az út hátralévő részében Rae egy árva szót sem szól hozzám, csak mered ki az ablakon. Azt hiszem, még az is jobb lenne, ha veszekednénk. Közben meg örülök, amiért nyugton van, még ha ez azt is jelenti, hogy később robbanni fog. Olyan, mint egy időzített bomba. Ezt nem fogom megúszni.

Yeongam-ba jöttünk, abba a városba, ahová Rae először kísért el egy versenyre és a Dodge Challenger-t nyertem meg, amitől az ő régi Subarujáért cserébe megváltam. Egyszer se tartottunk pihenőt, Taehyung is végig szorosan jött mögöttünk. Még éjjel, mikor Rae aludt, lefoglaltam egy apartmant, egyelőre hét napig. Yoongi biztosan szól, vagy legalábbis valahogyan értesülünk arról, ha lesz fejlemény. Ami miatt Rae dühös lesz, amennyiben még nem gondolt rá, az az, hogy az engedélye és tudta nélkül össze is csomagoltam neki, mindezt hajnalban. Ha felkelt volna, előbb észreveszi, mire készülök, már túl lennénk egy vitán is. De nem így történt, ezért szépen gyűlik benne a harag és csak idő kérdése, mikor zúdítja a nyakamba. Felkészültem rá. Vagyis azt hiszem, felkészültem.

Több órányi út után leparkolunk az apartmanhoz járó kocsifelhajtón, még garázs is van, viszont minimum egy bevásárlást meg kell ejtenünk, ezért nem állok be. Ahogy sejtettem, Rae nem mozdul meg. Felnéz ugyan a házra, de továbbra is karba tett kézzel ül és rám sem bagózik.

- Bepakolok - mondom neki, mire az arca megrándul.

- Én nem hoztam magammal semmit - a hangja rideg, távolságtartó. A válaszommal csak olajat öntök a tűzre.

- Hajnalban oda raktam neked pár dolgot, amit nálam hagytál. Mindent be tudunk itt szerezni, amire szükséged van.

A pillantását állom, igyekszem határozott és ellentmondást nem tűrő lenni.

- Azt várod, hogy megköszönjem ezt neked? - néz a szemembe. - Azt várod?

- Nem várok semmit. Légyszíves, menj be a házba, Rae!

Most gyűlöl, látom rajta. Még nem érti, miért is történik mindez, talán majd akkor megenyhül.

- És, ha nem? Kirángatsz a kocsiból és beviszel, aztán bezársz?

- Amennyiben nem hagysz más választást, igen. Ezt fogom tenni.

Taehyung lép oda az ajtóhoz és nyitja ki, Rae tudomást sem vesz róla. Kezdem egyre rosszabbul érezni magam, ugyanakkor örülök, amiért ilyen távol vagyunk Szöultól és a bajtól. Csak azt remélem, ide nem fog követni minket.

Rae hirtelen, indulatból cselekszik, Kiszáll a kocsiból, teljes erőből bevágja maga után a kocsi ajtaját és bemegy a házba. Elszelel a tulaj mellett, aki kissé értetlenül, zavarodottan néz Rae felé, majd ránk. Bocsánatot kérek tőle, rendezem a sorainkat, aztán bepakolok mindent a csomagtartóból. Taehyung elfoglalja az egyik szobát és jól jön, hogy van egy kanapé. A megérzésem azt súgja, ma éjjel - ha nem mindegyiken, amíg itt vagyunk - azon fogok aludni.

- Nem reagálja túl egy kicsit? - lép mellém Taehyung, mikor a csukott szobaajtó előtt állok. Rae kizárt.

- Ha azt nézzük, hogy a legjobb barátját meglőtték, de nem mehetett be hozzá a kórházba, mert az engedélye és a tudta nélkül indultam el vele ide...nem, nem hinném, hogy túlreagálja. Én legalábbis megértem. Remélem, ő is megfogja, miután beszéltem vele.

- Gondolod, hogy meghallgat? Nézd, nem ismerem túl jól, de Narae...

- Muszáj lesz megértenie, ez az igazság. Azért tettem ezt és azért így, mert magától nem jött volna velünk és nekem a biztonsága az első - ezt elég hangosan mondom ahhoz, hogy Rae is hallja a szobában. - Ha kijönne, ne engedd ki a házból! Még a végén tényleg elfutna és elég gyorsan fut. Elmegyek, veszek ezt-azt. Szólj, ha van valami!

- Rendben. Yoongi-val mikor beszélsz?

Ránézek a telefonomra, lassan dél lesz. Yoongi ma még nem jelentkezett.

- Írok neki, hogy itt vagyunk, aztán meglátjuk. Attól függ, mit intézett eddig.

Vetek még egy pillantást a csukott ajtóra, majd kimegyek a kocsihoz, beülök és elindulok a legközelebbi bevásárlóközpontba. Mindvégig Rae-n kattogok, miközben minden olyan árut a kosárba pakolok, amire szükségünk lehet. Kénytelen vagyok visszamenni egy bevásárlókocsiért, mert egy kosár kevés. Négy tele pakolt szatyorral térek vissza, Rae kedvenc vaníliás kekszéből több dobozzal is vettem, bár ez nem lesz megoldás semmire.

Visszaérek a házhoz, az összes szatyrot a konyhába cipelem és ráérősen kipakolok. Taehyung vállrándítással jelzi, hogy semmi változás, ezért eldöntöm, ha Rae egy órán belül nem jön ki, akkor bemegyek én. Minél előbb tudja a részleteket, annál hamarabb nyugszik meg. Nem teljesen, de valamennyire. Csakhogy tíz perc sem telik el, kinyílik a szoba ajtaja.

- Lemerült a telefonom, nem tudom felhívni a kórházat, hogy Hoseok állapota felől érdeklődjek - közli színtelen hangon, rezzenéstelen arccal. Szó nélkül nyújtom át neki a mobilom, rögtön beüti a számot és amint valaki felveszi, elvonul a szobába.

Mivel nem jön ki húsz perc múlva sem, bekopogok hozzá. Anélkül nyitok be a szobába, hogy szólt volna. A telefonom a földön hever, Rae az ágyon.

- Mit mondtak? - kérdezem, érkezik az epés válasz:

- Semmi közöd hozzá.

- Ez gyerekes, Rae. Engem is érdekel, hogy van Hoseok.

Nem mond semmit, továbbra is hátat fordít nekem, magára húzza a takarót is. Emlékszem, régen milyen könnyen fel lehetett idegesíteni és csípett az összes szó, ami olyankor elhagyta a száját. Viszonylag könnyen megbékélt, a mostani helyzethez képest, mivel nem beszél. Így arra jutok, hogy nem lesz könnyű dolgom. Csak megerősítem ezt magamban, nem kergetek hiú ábrándokat.

- Én is felhívom a kórházat és megkérem őket, hogy három óránként adjanak tájékoztatást. Jó?

Semmi. Rae hallgat. Ennyiből lerendezhetnénk a beszélgetést, egy darabig biztosan nem szakítana félbe. Viszont látom, hogy érkezett egy üzenetem Naritól, emiatt pedig támad egy ötletem. Felhívom őt, miközben a konyhában vagyok, nagy vonalakban elmesélem neki, mi történt. Narinak valóban szimpatikus volt Hoseok, de ha nem is lett volna, akkor is megtenné nekem azt a szívességet, amire megkérem. Kétszer sem kell mondanom neki, szinte magától ajánlja fel, hogy bemegy hozzá minden nap a munkája előtt és után is.

Küldök egy üzenetet Yoongi-nak, arra persze nem kapok választ. Telik az idő, várok. Közben beszéltem egy kórházi dolgozóval, Naritól függetlenül is folyamatos tájékoztatást kértem, méghozzá úgy, hogy Rae-t hívják, ne engem. Előkeresek egy telefontöltőt, felrakom Rae telefonját, mialatt kitartóan ignorál.

- Hamarosan hívni fognak téged, szerintem kapcsold be - teszem le mellé az ágyra a készüléket, aztán megindulok ki a szobából, de megállít. Pontosabban egy kispárna talál el. Majd még egy és a nagypárna is. Ezekkel nem okoz fájdalmat, azzal viszont igen, ahogy rám néz.

- Rohadék - sziszegi összeszorított fogakkal. - Hoseokról van szó! - kiabálja, a másik szobában Taehyung megijedhetett, mert valami koppan a padlón. - Mellette lenne a helyem, nem itt.

- Oké, elmondom, miért hoztalak el onnan.

- Fogd be...

- Nem fogom be, te viszont befoghatnád, Rae, mert fogalmad sincs arról, mekkora veszélyben voltál Szöulban - azt teszem, amit eddig nem. Még sosem volt rá példa, hogy így beszéltem volna vele, de attól tartok, a puhatolózás és finomkodás nem vezetne semmire. Ezzel azt érem el, amit nem szeretnék, Rae egyre dühösebb. - Mondtam már, beszéltem Yoongi-val. Arra jutottunk, hogy valószínűleg rajtunk keresztül próbálja megtalálni a volt főnöke, a rendőrség nem minden emberét fogta el és a rács mögül osztja ki a feladatokat. Hoseok volt a célpont, az a pasas nem lőtt mellé és Yoongi mondta, hogy hozzalak el onnan, mert talán te lettél volna a következő.

Elérem a döbbent reakciót nála, azonban a haragja nem csökken. Leszáll az ágyról, tartja a pár lépés távolságot.

- És ez a megoldás? Se szó, se beszéd, csak bepakolsz helyettem és elhiteted velem, hogy láthatom őt, közben meg eszed ágában sem volt hozzá vinni? Neked nincs arról fogalmad, milyen fontos nekem! - megint kiabál, azt sem tartom kizártnak, hogy mindjárt elsírja magát. Hiába mennék közelebb hozzá, nem engedne egy apró érintést sem, pedig ez idáig azzal megtudtam nyugtatni. Csakhogy én vagyok az ellenség, nem más. Engem utál most mindennél jobban.

- De neki és nekem is az a legfontosabb, hogy ne essen bajod. A te testi épségedért, az életed érdekében tettem ezt. Ha szólok előre, tiltakozni kezdtél volna.

- Ő volt az első, akit megláttam azon a napon - megremeg a hangja, felidéződik bennem, mit mondott a balesetről korábban. Amiatt ragaszkodott a Skyline-hoz annyira. Hoseok ért oda hozzá még a mentők és bárki más előtt. - És neki ki lesz, akit meglát majd, ha felébred, miután majdnem meghalt? Egy ápoló? Egy szakorvos?

- Ha minden jól megy, Nari ott lesz mellette és...

- Nari? - Rae testtartása feszültté válik, a tekintete megkeményedik. - Az a lány, akivel nagyjából húsz percet beszélgetett? Aki tette az agyát neki? Nekem kellene ott lennem, Jeongguk! Nekem, bassza meg!

- Hát, kurvára nem leszel mellette, Narae! - kiabálok én is, egyszerűen képtelen felfogni, amit mondok neki. - Cserébe azért, hogy ne essen bajod, Hoseok majd nem téged lát, hanem mást. És ő megértené, miért történnek így a dolgok. Nem kérdőjelezné meg, vajon miért nem ücsörögsz ott az ágya mellett kisírt szemekkel, alváshiánytól szenvedve. Próbálj meg végre logikusan gondolkodni és nem kisgyerek módjára hisztizni olyanért, amiért inkább hálásnak kellene lenned.

- Hálásnak? - lép felém egyet. A pulzusom az egekben van, kezd elborulni az agyam, holott megígértem magamnak, hogy higgadt maradok. De ennyire aggódom érte, ennyire szeretem és ezt sem fogja fel. - Ő a legjobb barátom, a legfontosabb ember az életemben a szüleimmel együtt és úgy tűnik, nem ismersz eléggé...

- Talán - vágom rá, Rae idegesen beszívja a levegőt. - Talán tényleg nem ismerlek eléggé. Nekem viszont te vagy a legfontosabb ember, te számítasz mindenkinél jobban, mert szeretlek. Nekem csak te vagy - ismétlem meg, erre elfordítja a fejét, a falat bámulja. Összeszorítja a szemeit, küzd a sírással. Remeg a kezem, ökölbe szorítom, hogy valamennyire megnyugodjak. - És ezek után is te leszel a legfontosabb, még ha ez fordítva nincs is így. Mielőtt félre értesz, nem akarnék Hoseok helyébe lépni. Soha nem akarnám azt. Az életem árán is megvédtelek volna tegnap, csak ezt ne felejtsd el, miközben gyűlölsz.

- Ha te nem vagy, most mellette lehetnék.

- Igaz, valóban. De ha én nem vagyok, te még most sem vezetnél. Ha én nem vagyok, minden sokkal másképp történik és lehet, hogy nem Hoseok feküdne abban a kórházi ágyban, hanem te. Minden alakulhatna akár sokkal rosszabbul is, ha nem vagyok az életed része.

- Vagy jobban - ez a két szó megforgatja bennem a kést, amit nemrég Rae döfött belém. Kezelhetetlenül dühös, nem tehetek ellene semmit. Akkor sem, ha eddig mindent megpróbáltam a védelme érdekében.

- Ki tudja? - motoszkál az agyamban a kérdés, ami ki is bukik belőlem: - Értem aggódnál ennyire? Vagy ha nem is ennyire, hát legalább félig ilyen mélyen? Ha Hoseok vitt volna el téged több száz kilométerre tőlem, miközben kis híján szíven lőttek, kapálóznál azért, hogy az életedet kockáztatva vissza akarj jutni hozzám Szöulba?

Lefagy a haragos grimasz az arcáról, könnyes szemekkel, tátott szájjal néz rám. Remeg az alsó ajka, de nem mond semmit. Próbálna, nem tud. És ezt válasznak veszem, a csend is egyfajta reakció. Rae esetében különösen.

- Manipulálsz - szólal meg végül. - F-felismerem, ha valaki...

- Nem. Semmilyen formában nem akartalak ezzel befolyásolni. Én nem Namjoon vagyok. A válaszod, amit nem mellesleg már meg is kaptam, nem változtat azon, hogyan érzek irántad. Csak tudni szerettem volna, ez minden.

Itt abba kell hagynunk ezt a beszélgetést. Muszáj, mert se én, se Rae nem bírnánk el többet. Túl sok volt, túl meredek és erre nem készültem fel.

- A szoba a tiéd, én a kanapén alszom. Amint Nari szól, hogy mi van Hoseok-kal, azt tudatni fogom veled is és ne feledd, a kórházból három óránként hívni fognak téged. Amennyiben valamire szükséged van és nem vettem meg, írd össze, később még elugrom a boltba, ha kell.

Hátra nyúlok a kilincsért, Rae egy tétova lépést tesz felém. Aztán kettőt vissza, az ablak felé fordul, mindkét kezével átöleli magát. El tudtam volna képzelni, hogy én öleljem. Most erre képtelen vagyok. Taehyung kijön a szobájából, mondana valamit, de megrázom a fejem, jelzem, mennyire semmi kedvem beszélgetni. Hallom, mikor Rae leveti magát az ágyra, még az elfojtott zokogása is kihallatszik. Elterülök a kanapén, a plafont bámulva gondolom át újra, ami az elmúlt pár percben történt és elhangzott közöttünk. Egy pillanatra gyűlölöm Yoongi-t. Gyűlölök mindenkit. Egy teljes másodpercig az a gyűlölet tart egyben. Aztán megemberelem magam és nem engedem, hogy szétessek. Egyszerűen nem tehetem meg.

˚˚˚

Az este folyamán bemegyek Rae-hez, elmondom neki, amit Naritól hallottam. Hoseok még nem tért magához, az orvosok szerint viszont holnap már minden esély meg van rá. Erre Rae nem mond semmit, nyilván újból felszítottam benne a haragot, amiért ő nem lehet Hoseok mellett akkor.

Előbb Taehyung zuhanyozik, Rae, végül én. Kihozok egy párnát meg egy takarót a kanapéhoz, de mindössze álmatlan forgolódás jut nekem, reggel úgy érzem magam, mint akin át ment egy úthenger. Valamilyen szinten nem csak a Rae és köztem lezajlott veszekedés az oka annak, hogy nem aludtam. Figyeltem, füleltem. Ugyanis tartottam tőle, hogy meglép. Kinéztem belőle. Rae azonban csak egyszer jött ki a szobájából éjszaka, akkor is a mosdóba ment, majd azonnal vissza és még az ajtót is magára zárta.

A reggelinél egyedül ülök az asztalnál, Taehyung csatlakozik ugyan hozzám, de az ő társasága nem sokat nyom a latba, ezt ő is tudja. Készítek Rae-nek kávét, a bögre érintetlen marad a nap hátralévő részében. Délután Nari hív, napközben a kórház Rae-t többször is. Este történik meg, amire vártunk, Hoseok magához tért. Egy kórházi dolgozótól jött a hívás, aki azt is mondta, hogy egyelőre adjunk egy kis időt neki, aztán telefonon keresztül beszélhetünk vele pár szót. Szinte rögtön tudtam, mi lesz ennek a vége.

- Csak fél percre adja oda a telefont, kérem! - erősködik Rae, a vonal túlsó felén lévő férfi viszont hajthatatlan. - Mondja meg neki, hogy én vagyok az, Narae, Rae, tök mindegy, tudni fogja és biztosan... De...Szeretném hallani a hangját!

- Rae, hagyd abba... - szólok rá finoman, még a kezében lévő telefonért is kinyúlok. Elrántja magát tőlem.

- Ne érj hozzám! - dörren rám, eközben a vonal megszakad. - Hé! Haló!

- Vissza fognak hívni, még ma beszélhetsz vele. Nari bemegy hozzá megint, szólok neki és ő majd átadja neki a telefont.

A sírás kerülgeti. Taehyung rosszalló, bosszús tekintettel nézi Rae-t.

- Nem akarok belekontárkodni, de Narae, már megbocsáss, feltűnt neked, hogy ez most nem rólad szól? Hogy nem történhet minden úgy, ahogyan te akarod?

- Taehyung... - nézek rá idegesen. - Lehetne...

- Nem lehetne - Rae felé fordul, aki állja a tekintetét. Szerintem kevés választja el attól, hogy a telefont ne hajítsa Taehyung képébe. - Mondta már neked valaki, mennyire kibaszottul hálátlan vagy? Ha nem, akkor majd én mondom.

Egy gödörből a másikba esünk. Rae először döbbent arcot vág, mondana valamit, Taehyung nem hagyja szóhoz jutni.

- Az orvosok azt teszik, ami Hoseok-nak a legjobb. Ebbe te nem szólhatsz bele. Yoongi szintén azt tanácsolta, ami szerinte neked is a legjobb lenne. Jeongguk pedig...

- Nem érdekel, mit csinált Jeongguk - csattan fel Rae.

- Az életét tette kockára érted. És te mit csinálsz? Duzzogsz, sértegeted és úgy teszel, mintha te szartad volna a spanyol viaszt. Elárulom, nem te szartad. Bocs, ha újdonságot mondok ezzel, de egy nap is bőven elég volt nekem abból, amit művelsz. Te életben vagy, legalább ezért legyél kurvára hálás és azért sem ártana, hogy van, aki melletted maradt annak ellenére, ahogyan viselkedsz. Okkal vagy itt és képzeld, nem egyedül a te életedet védjük ezzel, hanem a sajátunkat is. Ez. Nem. Rólad. Szól. Ez rólunk szól. Mindannyiunkról.

Csörög a telefonom, Yoongi hív, de nem bírom felvenni. Hol Taehyung-ot nézem, hol Rae-t, aztán már csak a lányt, aki vagy a dühtől, vagy a tehetetlenségtől nem bír megszólalni.

- Mondjam ki azt is, hogy nem érdemled meg Jeongguk-ot? - kérdezi Taehyung feszülten. - Mert megteszem. Vagy erre már te is rájöttél?

- Fejezzétek be! - állok közéjük, Yoongi még mindig kitartóan hív. - Igen? - a fülemhez tartom a telefont, aztán gondolok egyet és kihangosítom, hátha ezzel sikerül némileg elterelnem a figyelmüket a veszekedésről. Torkig vagyok a veszekedésekkel.

- Beértem Dél-Koreába - közli Yoongi higgadtan, cseppnyi idegességet sem hallok ki a hangjából emiatt. - Még ma este bemegyek a szöuli rendőrfőkapitányságra. Mindenről értesülni fogtok.

- Mi? - Rae-hez most jut el ez az információ. - Miért mennél te oda?

- Nem mondtad el neki? - Yoongi ezt tőlem kérdezi.

- Idáig nem sikerült eljutni a beszélgetés során - mondom, Rae rám kapja a tekintetét. - Ki fog értesíteni minket?

- Nekem is meg vannak a kapcsolataim, nem csak Ji-Ho-nak. Na meg, a tévé is tele lesz ezzel, ahogy az internet is, várhatóan legkésőbb holnap reggelre, ha nem előbb. A mai világban...

- Miért mész a rendőrségre? - szakítja félbe Rae Yoongi-t. - Hoseok kórházban van...

- Igen, pont amiatt megyek. Már sokkal előbb meg kellett volna ezt lépnem és kislány, az évek alatt rohadt jól kiismertelek. Gondolom, alaposan berágtál Jeongguk-ra. Megtennéd azt a szívességet nekem, neki, magadnak és mindenki másnak is, hogy többet gondolkodsz? Nem Jeongguk miatt került Hoseok kórházba, hanem miattam. Ahogy Jimin szintén miattam halt meg.

- Ki mondta, hogy nem gyűlöllek téged is?

Yoongi erre kellemetlenül felnevet.

- Így mindjárt jobb. Nyomjátok ki a kihangosítást és Rae, veled akarok beszélni!

Teszem, amit Yoongi kér, átadom Rae-nek a telefont. Elvonul vele távolabb, de nem ér be a szobába. Yoongi mond neki valamit, ami miatt Rae visszafordul és rám néz. A tekintete más, még mindig látom benne a haragot, viszont annál többet is. Aztán belép a szobába, becsukja maga után az ajtót, mi pedig kint maradunk.

- Kérdezhetek valamit? - szakít ki Taehyung a gondolataimból. - Szerinted tényleg szeret téged? - bök a fejével Rae után. - Úgy értem, annyira, mint amennyire te őt.

- A szeretetet egy hajszál választja el a gyűlölettől. Ha Rae csak fele annyira szeret, mint amennyire gyűlöl, akkor már jó.

- Nekem nem lenne ennyi türelmem hozzá. Kész csoda, hogy Hoseok ezt évekig elviselte.

- Inkább az a csoda, hogy valaki képes ennyire kötődni, mint ahogy Rae kötődik Hoseok-hoz. Ha nem lenne számára a legfontosabb, nem aggódna érte ennyire - erről eszembe jut, amit egymás fejéhez vágtunk. Aztán az, mennyire szeretem őt. - De tudom, miért ilyen fontosak egymásnak. Pont ezért van rá esély, hogy Rae el fog hagyni.

- Tessék?

- Hoseok-ot látta meg a balesete után először. Ő ért oda mindenki másnál előbb hozzá. Rae-nek ezért ennyire fontos, ki van Hoseok mellett, mert ő akar ott lenni. Vissza akarja adni neki azt az elsőt, amit tőle kapott. Azzal, hogy elhoztam onnan, engedély és figyelmeztetés nélkül, elvettem tőle ennek az esélyét, hisz Hoseok már magánál van. Rae ragaszkodik az első alkalmakhoz, mióta Namjoon rengetegtől megfosztotta, illetve megkeserítette neki azokat. Ha valamit megtanultam eddig Rae-ről, az az, hogy szenvedélyesen tud gyűlölni és szeretni is. Nincs köztes állapot, csak ez a két véglet.

- Téged most gyűlöl.

- Meglehet. Ez még változhat, attól függően, mire jut saját magával és belátja-e, mennyire nem tud mindenre befolyással lenni, hiába próbálkozik. Ellenkező esetben viszont elveszítem.

Taehyung döbbenten mered az asztallapra, lassan felfogja, amit mondok.

- Azt hittem, nem akarod elveszíteni, mégis eléggé beletörődőnek tűnsz.

- Nem akarom, de megérteném, miért tenné, ha megtenné. Kötve hiszem, hogy valaha is fel tudnánk fogni igazán, milyen erős a kapocs közte és Hoseok között.

- És akkor mit fogsz csinálni? Ha elhagy.

Neki dőlök a pultnak, a csukott szobaajtó felé nézek.

- Az évek alatt bőven volt időm hozzászokni ahhoz, milyen egyedül lenni. Csak sokkal nehezebb lenne elviselnem. De megtenném.

- Mert szereted.

- Mert szeretem. Ha Rae úgy dönt, ezek után nem akar velem lenni, az ég világon semmit sem tehetnék ellene.

***

Baromira próbálom itt érzékeltetni a dolgokat, remélem, sikerült. Ez a 3100 karakter amúgy csak a rész fele, a duplájára sikeredett megírni, de az túl hosszú lenne egy fejezetnek.

Sejtem, mennyire kedvelitek Rae-t. (Vagyis mennyire nem.) Én megvárnám a helyetekben azt a telefonbeszélgetést Yoongi-val. Tudjátok, ami előtt direkt "félbe vágtam" ezt a részt.

Nem olvastam át a fejezetet, talán nincs benne annyi hiba. Mindenképp ki akartam ma tenni, egész nap azt vártam, hogy megírjam.