„𝐒𝐡𝐞'𝐬 𝐥𝐢𝐯𝐢𝐧𝐠 𝐢𝐧 𝐚 𝐰𝐨𝐫𝐥𝐝 𝐚𝐧𝐝 𝐢𝐭'𝐬 𝐨𝐧 𝐟𝐢𝐫𝐞
𝐅𝐢𝐥𝐥𝐞𝐝 𝐰𝐢𝐭𝐡 𝐜𝐚𝐭𝐚𝐬𝐭𝐫𝐨𝐩𝐡𝐞, 𝐛𝐮𝐭 𝐬𝐡𝐞 𝐤𝐧𝐨𝐰𝐬 𝐬𝐡𝐞 𝐜𝐚𝐧 𝐟𝐥𝐲 𝐚𝐰𝐚𝐲"

Virginia Tammy Dallas utálta a reggeleket. Mons Igneus városában található, Brand nevezetű bentlakásos iskolában borzasztóan hangos volt az ébresztés. Olyan élesen rikoltott a csengő, mintha nem lenne holnap. Virginia a párnájába temette az arcát, rózsaszín, lila és sárga haja oroszlánsörényként meredezett a magasba. A 3486-os szoba másik lakója, Lisa Karen Jones álmosan dörzsölgette a szemeit, majd felült az ágyában, belebújt hófehér mamuszába és köntösébe.

– Rigi! Ha megint miattad késünk el megöllek! - Lisa lassan állt fel az ágyából, hosszú, vörös haját egy kontyba fogta a tarkóján.

- Nem is miattam késtünk!

Lisa egy szemforgatással ajándékozta meg, majd megcélozta a közös fürdőszobájuk ajtaját. Virginia kelletlenül felnyögött és a hátára fordult. Lassan kezdett újra elhomályosodni előtte a világ, a békés szunyókálásából pedig egy a fején puffanó párna ébresztette fel.

- Kapd össze magad, legközelebb hideg vizet kapsz! - Lisa dühösen meredt rá, már teljes harci díszben állt barátnője előtt. Egy térd alá érő fehér szoknyát viselt, vörös haját a feje tetejére kontyban kötötte össze.

- Jól van már, megyek - motyogta egy ásítás közepette, majd nagyon nehezen feltápászkodott a színes takaróval fedett ágyáról. Lassan bevánszorgott a fürdőszobába, az arcára vizet locsolt, hogy csak egy kicsit felébredjen, színes haját kifésülte. Visszatámolygott a szekrényéhez, amiből találomra előhúzta az első két ruhadarabot, ami a keze ügyébe akadt. A fürdőben magára húzta őket, majd belenézett a tükörbe. Hullámos haja a válla alá ért, egy bordó szoknyát sikerült kihalásznia, ami kiemelte szinte már fájdalmasan sovány alakját, ez fölé pedig egy fekete szétgombolt inget vett, apró lábát fekete tornacipőbe bújtatta. Lisa már türelmetlenül várta amikor kilépett a kis helyiség ajtaján, fehér táskájának pántja lazán lógott a fél vállán.

- Úgy nézel ki, mint akit agyonvertek.

- Annyira imádom a bókjaidat. Feldobod a reggeleket - Virginia komótosan magához vette a fekete hátizsákját és beleszórta az aznapra szükséges tárgyakat, majd a vállára kapta és a Lisa mellé sétáltatta.

- Mehetünk, vagy az ágyadat is hozni szeretnéd? Nem, ne válaszolj - azzal kilépett a szoba ajtaján. Virginia követte, Lisa pedig kulcsra zárta az ajtót. A folyosó fehér falaira a tűz elem szimbólumát, a háromszöget festették, tűzpiros padló kopogott a talpuk alatt.

- Mivel kezdünk ma?

- Törivel, aztán gyakorlat.

Virginia felnyögött. - Te tanultál?

- Úgy nézek én ki? - tette fel Lisa a náluk már megszokottnak számító kérdést, ami már magában hordozta a nemleges választást.

- Annyira nem akarom, hogy az már fáj.

- Nekem mondod?

Lassan kisétáltak a kollégium épületéből és átmentek a vele szemben helyet foglaló iskolába. A Brand a tűz elem 12-18 éves fiataljainak egyetlen, bentlakásos iskolája volt. A tágas udvaron rengeteg gyakorlatra alkalmas füves placc volt, amin igen gyakran virítottak a csúnya baleseteknek nyomai - a tűz irányítása harmadikos kortól volt kötelező tantárgy, Lisa és Virginia pedig már a legelső órától gyűlölte.

- Még mindig keresem a választ a kérdésre, hogy mégis mi a bánatos francért van a harmadikon az a tetves osztály.

- Virginia drága. Ha annyit járna a lábad, mint a szád versenyfutó lehetnél. Ne nyavalyogj, gyere, 5 percünk van! - Lisa a kezénél fogva húzni kezdte, aminek az lett az eredménye, hogy csodásan hasra vágódott a lépcső közepén. Virginia szidni kezdte még a jobb napokat is, és üldözőbe vette vörös hajú barátnőjét, aki játszi könnyedséggel futott el előle. Kb. egy perc alatt felértek az emeletre.

- Látod, mondtam én, hogy csak egy kis ösztönzés kell! - Lisa nevetett, könnyen az osztályhoz értek. Pár másodpercig álltak az ajtó előtt, hogy lenyugtassák zakatoló szívüket. Végül a fehér ruhás lány nyitott be a terembe, ahol senki rájuk se hederített.

- Nektek is sziasztok! - Lisa tekintélyt parancsoló hangjára minden szem felé fordult. Mindenki elmormolt egy sziasztok-ot, és végig követték a tekintetükkel, ahogy a két lány végig siet a sorok között, hogy aztán valóban elegánsan vágódjanak le az utolsó padba.

Abban a percben hasított a levegőbe a csengő éles hangja Lisa és Virginia pedig örömködve pacsiztak össze. A szokásához híven a történelem tanárnő, Ms. Tate már pontosan a csengő végére az osztályban volt. Meglepetten nézett a hátsó sorban helyet foglaló két lányra.

- Dallas, Jones magukat is látni időben az órámon? - felvont szemöldökkel nézett rájuk. Vajszínű kosztümöt viselt, barna haját a tarkóján szorosan kontyba fogta, szemüvege lencséjén megcsillant a beszűrődő kora napfény.

- Jó reggelt, Ms. Tate! - az angyali mosoly, amit a lányok rávillantottak csak a szeme forgatására és egy legyintésre izgatta a nőt.

- Szóval, kezdjünk is bele! Mi volt a múlt óránk témája? - mindenki halál nyugodtan nézett rá - Hozzák a szokásos formájukat, látom. A múltkori történet nagyon fontos a héten megszervezett bálunk szempontjából. Ne nézzenek így, önök csak a szórakozást látják benne, de ez egy nagyon fontos feladat lesz azok számára, akiket kiválasztanak. Lehet, hogy önök közül lesz - végig nézett az osztályon - elnézést kérek, elhamarkodott kijelentés volt.

A diákokon zavart nevetés futott át. A tanárnő nekidőlt a tanári asztalnak, kezeit karba tette.

- Elmesélem maguknak. Dőljenek hátra, kezdődik a mesedélután. Szóval. Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog nép. Honna Ka Korában éltek, a Föld középpontjába. Ők voltak az öt elem. Tűz, víz, föld, levegő és mágia. Ha hiszik, ha nem az elemek egykor még egymással békében élve léteztek egymás mellett.

Egy lány tette fel a kezét. Ms. Tate rámutatva szólította fel.

- De tanárnő! Ha egymás mellett éltek, hogyan tudtak tiszták maradni? Mármint nem keveredtek egymással?

- Nem, Miss McLean, nem keveredtek. Fennmaradt törvénykönyvek szerint tilos volt nekik.

- De a törvényt meg lehet szegni.

A nő szélesen elmosolyodott.

- Pontosan, Miss McLean, pontosan. És ebből következik az, ami a mai óránk témája. Nyissák ki a füzetüket és írják fel címként: Az mágiák bukása.

A tanárnő évszámokat kezdett diktálni, diákok pedig - már aki - serényen írni kezdték.

- A mágiák közül született egy, akinek nem volt varázsereje. Na vajon mit csinált? Igen, igen szerzett magának, nyilván. Ismeretlen a tény, hogy hogyan, de hatalmas hatalomra tett szert és elszívta a többi mágia varázserejét. Igaz, csak mágiákét, de rengeteg elem menekült el, elvileg a népesség 5%a maradt csak ott. Mint minden főgonoszt, őt is legyőzték, de akik ott maradtak féltek. Lezárták a központot, akik kint maradtak, azok pedig... úgy jártak. Na pontosan, azok a mi jelen esetben tűz felmenőink voltak. A legendák szerint a mágiák csak úgy futkosnak a világban erre- arra látni egyet, de szerintem már tudatában sincsenek annak, amik. Ugyebár 50 évente megrendezik ezt a páratlan eseményt, a bált, amin egy mágikus szerkezet kiválasztja a négy embert, akik, majd újra felkutatják az elveszett országot. Spoiler: azért vagyunk itt, mert még egyik csapatnak se sikerült. Választott már fiatalokat, időseket, egyiknek se sikerült. Van kérdés?

- Ms. Tate!

- Tessék?

- Mi bizonyíték van arra, hogy a mágiák eltűntek a föld színéről?

- Ha őszinte akarok lenni semmi, Miss Mills. Szerintem csak azt akarjuk hinni. A mágiáknak hatalma volt. Túl nagy hatalma.

*****

A második óra előtti szünetben Lisa és Virginia szokásosan azt tették, amit mindig, és nem, nyilván nem tanultak. A konyháról csórt kaják között Virginia még mindig érthetetlenül soványnak tűnt, ahogy épp egy mustáros szendvicset próbált magába erőszakolni. Egyben. Lisa nem bírta tovább, a tenyerébe temette az arcát és úgy röhögött.

- Ha a szánalmasság fájna ordítanál, kedves Rigi.

- Neh bafhah háh!

- Tele a szád, fogalmam sincs mit akarsz kinyögni. Az részletkérdés, hogy nem is érdekel.

Lisa ügyesen hajolt el Virginia csapása elől. - Héhj!

Egy férfi lépett be az osztály ajtaján. Kelletlenül bámult végig a lakmározó társaságon.

- Ugye tudják, hogy a következő a kajaszünet?

- Minden szünet kajaszünet - morogta oda Virginia Lisának, amikor sikeresen legyőzte a szendvicset. Lisa csak még jobban nevetett, de akkor berobbant az elő bomba Mrs Will személyében. A nő konkrétan beviharzott a terembe, a nyomában röpködtek a diákok által elhagyott zacskók, italos dobozok.

- Ne, ne álljanak fel, nem megyünk sehová. Most jött a füles a vezetőúrtól, hogy mind a négy elemnek elő kell adnia a népe táncát, a korosztály pedig 16 lett, azaz nálunk sajnos pont maguk. Ne vágjanak már ilyen gyászos képet! Mint gyakorlati oktatót, engem kértek fel a betanításra, szóval a maradék négy napunk ezzel fog elmenni. Nem, nem, ne örüljenek a tűz tánc borzasztó. Agyon fogják taposni egymás lábát. Párba kéne állítani magukat. Hány lány és hány fiú van?

- 11-11

- Remek, remek. Magasság szerint lenne a legjobb.

Tíz perccel később párban állták körül Mrs. Willt, aki nagyban gesztikulálva magyarázott nekik valamit, hogy milyen szép is a tánc. Virginiának egy Jamie Castro nevezetű fiú jutott, akivel talán életében egy szót, ha beszélt. Arról viszont tudott, amiről mindenki más is, nevezetesen a srác balhéiról.

Hát ez remek. Igazán remek 5 napnak nézünk elébe, gondolta magában elkeseredetten a lány.

Lisának a még viszonylag jófej, Diego Aldo jutott. Virginia csak megforgatta a szemét a vörös lány széles vigyorára.

Mrs Will beüzemelte a masinát és felcsendült a borzasztóan idegtépő zene. Nagyjából próbálták leutánozni a tanárnő mozdulatait, de inkább néztek úgy ki, mint egy sereg összehúzott szemöldökű pávián, mint egy érett, népüket képviselő tánccsoport. Jamie még Virginiánál is rosszabb táncos volt, annyiszor lépett a lány lábára, hogy az legszívesebben már vagy hatszor felpofozta volna. Hatalmas örömükre el lett kérve mind a hat órájuk, így fájó lábbal, szidva bárkit, aki a táncolás fogalmát kitalálta vánszorogtak az ebédlőbe. Nagyjából megtanulták az egészet, de mind olyan bénák voltak, hogy Mrs Will a végére már csak a fejét fogta és azon elmélkedett, miért is választotta a tanári pályát. Erre egyébként minden diákja a mostani percig keresi a választ.

- Egyébként nem is volt olyan rossz - jelentette ki egy lány, amire az egész osztály kerek szemmel bámult rá. Az ebédlőben ültek, tálcáikon a maradékuk figyelt, ami hiába várta már, hogy valaha is megegyék. Virginia szemei olyan fordulatot tettek, amit egy kanyar megirigyelt volna. Lisa visszafojtott nevetéssel figyelte az osztállyal dacoló lányt, szemei gúnyosan csillogtak. Nyilván, hogy a partnere miatt nem volt olyan rossz, aki már első nap óta bejött neki.

Ostoba, gondolta a vörös hajú lány és ő is megforgatta a szemét. A két lány 13 éve lakott együtt, ennyi idő alatt jó párszor valóban gyanús volt, hogy kiesnek azok a szemek.

Ebéd után csak egy órájuk maradt, amit természetes, hogy Mrs Will el is kért, mert miért is ne kérte volna, futott át a kérdés mindannyiuk fején. Amint felértek az osztályba, a tanárnő már rég a lejátszót babrálta és igen gúnyosan mosolygott a szitkozódva beslattyogó fiatalokra.

- Párokba! - szólt az utasítás, ők pedig egymás mellé vergődtek.

- Castro - szólította meg a fiút Virginia, aki öt perc alatt vagy hússzor a lépett lábára - , ha még egyszer a lábamra lépsz esküszöm elválasztom a fejed a nyakadtól, de úgy, hogy még anyád se ismer rád!

- Nem kell már így rinyálni! Tudod ki táncikál neki többet!

- Rendben, kicsi szívem elmagyarázom úgy, hogy te is megértsd. SZÁLLJ LE A LÁBAMRÓL, VAGY RÁNTOTT FASÍRTOT CSINÁLOK BELŐLED!

- No, de, Miss Dallas! Kérem koncentráljon! - Mrs Will bosszúsan nézett a lányra, majd újra a többieknek szentelte a figyelmét.

Virginia dühösen fogta meg újra a fiú kezét. - Koncentráljon, koncentráljon - chh, persze, koncentráljon az, akinek hat anyja van!

Lisa vigyorogva figyelte barátnőjét, amikor az gyilkos arccal és a középső ujját felmutatva nézett rá.

Az óra után holtfáradtan slattyogtak vissza a kollégiumi szobájukba, ahol azonnal bevetették magukat az ágyaikba. A szoba látszólag két részre volt osztódva, a két lány ízlése szerint. Lisa fele hófehéren csillogott, fehér polcain könyvek és porcelán szobrocskák díszelegtek, a nagy szekrényük felé eső része is fehér színben pompázott. Az ágya fölötti falon egyetlen nagy kép árválkodott. Őt és Virginiát ábrázolta, ahogyan a röhögéstől vörös fejjel vigyorognak bele a kamerába. Virginia fele ennek a teljes ellentetje volt. Lisa rendezettségével szemben ő maga volt a káosz. Falai tele voltak fényképekkel, fekete polca tele volt firkálva, ruhái szanaszét hevertek, a szekrény rá eső részére rajzokat és postiteket ragaszgatott.

- Lis!

- Mi van? - nyögte vissza a lány arcával a párnájában.

- Semmi. Csak érdekelt, hogy élsz e még.

- Te olyan humoros vagy, hallod, mindjárt lehidalok.

- Na lássuk csak, Miss Jones azt a hidat, rajta, rajta!

Lisa megforgatta a szemeit. - Csak ön után, Miss Dallas.

- Magának nem taposta egész nap Castro a lábát, kérem szépen! - Virginia oldalra fordult.

- Jaj, Istenem, olyan kis cukik voltatok! Kérem az ingyen inzulinomat, felment a vércukrom is - Lisa vigyorogva ült fel.

- Ha ha ha. Nagyon vicces.

- Szerinted csinálnunk kéne ma valami értelmeset? - Lisa elgondolkodva nézett a barátnőjére.

- Mit kéne? Semmit. Minek?

- Mondjuk ruhát nézni nem lenne rossz. Georgette úgy se küld.

Virginia gúnyosan felnevetett. - Mi az, hogy. Szerintem azóta még eszébe se jutunk, hogy megszabadult tőlünk.

- Jogos. Most képzeld el, ha nem talál rád. Tíz év vele kettesben. Kiráz a hideg csak a gondolattól is.

- Valószínűleg ugyanolyan zsémbes szerencsecsomag lennél, mint ő.

Lisa hozzávágott egy párnát.

- Szóval a ruha. Valami hosszú szoknya kéne. Van hosszú szoknyád? - Lisa felállt az ágyról és a szekrényhez sétált. - Nekem van egy. De ez minden csak nem báli ruha.

- És? Fogadják el, hogy legalább lesz rajtad valami.

- Ez is jogos. Neked?

Virginia a lány mellé sétált. - Hát... Van egy aljam, ami hosszú. Ahhoz kéne valami felülre.

- Wow. Hatalmas megállapítás. Megnézném a vezetők arcát, ha te csak úgy állá natúrba betoppannál a bálterembe. Castro biztos lelkesebben táncolna.

Virginia kikapta a legelső kezébe akadó ruhadarabot és hozzávágta a lányhoz. - Idióta!

Lisa csak egyre jobban vigyorgott a lány dühtől vörösödő fején.

- Nem röhög! Inkább próbáld fel azt a ruhát!

Pár perc múlva mind a ketten hosszú szoknyában álltak a fürdő kicsi tükre előtt. Lisa - szokásosan - fehér szoknyát húzott. A lenge anyagot a derekán egy arany övvel fogta össze. Virginia szoknyája bokáig ért, különböző piros, mintás anyagokból varrták össze, amihez egy fekete, pántos croptoppot választott.

- Jó lesz ez. Nem báli ruha, de megteszi, na. Kitettünk magunkért.

- Szokásosan. Na most öltözzünk vissza szépen a szokásosba, kezdem kellemetlenül érezni magam - jegyezte meg Lisa, majd a levetett ruhái után nyúlt.

*****

Elérkezett a vacsoraidő, amit a két lány csodásan lekésett, szóval 9 óra körül, amikor mindketten kellően megéheztek, levánszorogtak a konyhára lopni maguknak valami maradékot.

- Kérem szépen, maguk meg mit csinálnak itt?

- Jó estét, Hannah! Tegnap este óta nem is láttuk.

A szakácsnő megforgatta a szemeit. - Istenem, hogy ti ennyi kaja után még mindig nem gurultok! Ott a kamra válasszatok nyugodtan. Visszahoztátok a szatyrot? - Lisa a nő kezébe nyomott egy szaténzsákot.

- Remek. Virginia, raktam neked félre a gombás pörköltből. Lisa, neked van még meggyes desszert. A pulton van, amit itt esztek meg, a többit elraktam dobozba, de válasszatok még hozzá.

- Köszönjük, Hannah! Mi lenne velük a főztje nélkül?

- Még soványabbak lennétek, drágáim.

Valóban ott várta őket két nagy tányér. A kezükbe vették, majd a szokásos helyükre ültek az asztalhoz. Elsős korukban jöttek ide először, majd miután Hannah megtalálta őket, ahelyett, hogy lecseszést kaptak volna a szakácsnő csak megbotránkozott azon, hogy hogy lehetnek ennyire soványak és megengedte nekik, hogy bármikor lemenjenek hozzá. Egy idő után már nem csak enni jöttek, megkedvelték a bohókás, féltő nőt. Így pár perc múlva egy tányér zabkása társaságában ő is csatlakozott hozzájuk.

- Meséljetek lelkeim, hogy vagytok?

- Ó, Hannah, képzelje! Nekünk kell táncolni! Nekünk! El tud képzelni minket táncolni?

Az asszony arcán hatalmas vigyor terült szét. - Na és ki a párotok?

- Castro.

- Aldo.

- Uh. Juj. Szegénykéim. Akarjátok, hogy megdobáljam őket tojással?

Erre mind a ketten felnevettek. Lassan falatoztak, közben pedig mindenféléről beszélgettek. Nemsokára recsegve kinyílt az ajtó és egy fekete hajú fiú lépett be rajta. A két lány kanala félúton megállt a szájuk és a tányér között.

- Jó estét, Hannah! Lányok - biccentett feléjük.

- Á, Larry, drágám! Gyere csak be! Mit kérsz aranyom?

Lisa és Virginia utálkozó pillantásokkal vizsgálgatták a jövevényt. A fiú nem volt más, mint a híres- neves Larry Robin Whole.

- Hogy van, Hannah? - érdeklődött kedvesen.

- Jól, szívem, remekül! Káposztát vagy paprikát ennél jobban a pörkölthöz? A tiedbe nem raktam gombát.

- Káposztát - az asszony a kezébe nyomott egy jó nagy tányért és maguk mellé invitálta az asztalhoz - nagyon szépen köszönöm, Hannah!

- Nincs mit, kedves. Hogy telt a napod?

- Jól, köszönöm!

- Remek.

Hannah gyorsan fejezte be az evést, majd kiszaladt a konyhába Larrynek is csomagolni valamit, hiába tiltakozott ellene. Így történt, hogy a három fiatal hármasban maradt.

- Utoljára két éve voltunk ilyen meghitt helyzetben - kezdte a beszélgetést a fiú.

- Drága, Whole, hogy neked mennyire jó a memóriád! Lenyűgöző. A nagy Larry Robin Whole, kérem szépen. Mire várnak hölgyek, urak, tapsot!

- Látom, Dallas, továbbra is szükséged lenne egy jó adag nyugtatóra.

- Neked meg már nagyon érik egy új agy.

- Hát helló, vöröske, hogy vagyunk, hogy vagyunk?

- Az biztos, hogy jobban lennénk, ha nem rontanád tovább a levegőt.

- Felesleges dráma. Megint. Ez Virginia Dallas, hölgyeim és uraim, felesleges dráma gombával körítve - Larry hiába akarta lezárni a témát, a két lány túlontúl makacs volt.

- Szeretnéd, hogy a szádba tömjem? - a villájára feltűzött szeletet fenyegetően nyújtotta a fiú felé.

- És itt is vagyok, kedveseim! Tessék, Larry! Krumplipüré és paradicsomos szendvics holnapra. Tettem mellé kávét is, de csak reggelire! Ha most iszod meg nem tudsz majd aludni.

- Köszönöm, Hannah! Maga egy angyal!

- Jaj, ne, nem kell! Virginia, drága, mi a baj azzal a villával?

- Semmi, Hannah! Nagyon finom, mint mindig.

- Ne hízelegj, egyél!

- Igenis, kapitány!

Lisa felállt, üres tányérjával a mosogatóhoz sétált és mosogatni kezdett.

- Jaj, Lisa drágám, ne hülyéskedj! Majd én megoldom!

- Nem kell, Hannah, nyugodjon meg. Pihenjen csak! Egy kis mosogatástól nem törik el a kezem - az asztalnál maradottakra mutatott egy koszos kanállal - siessetek! Ilyen lassan még a rég elföldelt dédapám se eszik! A szátok rágásra használjátok!

Kb. fél óra múlva dobozokkal megpakolva siettek ki a konyhából.

- Vigyázzatok magatokra! Holnap?

- Mint mindig, Hannah! Jó éjszakát!

- Nektek is, aranyaim!

Az út javarészt szótlanul telt. Amikor a kettéágazó folyosóhoz értek, aminek egyik szárnyán a fiúk, másikon a lányok hálószobái foglaltak helyet Virginia és Lisa felvont szemöldökkel néztek Larryre, ahogy kitartóan sietett utánuk a lányok részére.

- Térkép kellene, Whole? A másik oldalra, drága!

- Ne aggódj, Dallas, ezen az oldalon van dolgom - a lányok szemöldöke még magasabbra futott - ne nézzetek már így! Para.

- Na és ki a szerencsétlen? - Virginia oldalra döntött fejjel pillantott a fiúra.

- Ki tudja? Egyszer talán te is lehetsz.

Virginia megforgatta a szemeit. - Előbb halok meg. Na pápá, Whole nem akarom tovább bámulni a képed.

Lisa majdnem megfulladt a nevetéstől, ahogy felváltva nézett a kettőre.