Sookie az, aki jó néhány órára eltűnik és Goo nem megy utána. Azt mondja, most hagyja, hadd eméssze a dolgokat. Időt vett el annak az embernek az életéből, aki megérinthette őt egyszer és bármit is jelentsen a végzet; nem lehet ugyan az, mintha lelkitársak lennének. 

Mivelhogy Goo szerint még mindig nem állok készen a látó kísértettel való találkozásra, beiktatunk egy terápiás ülést. Szó se róla, nem haladunk jól. Nem tudok Goo kérdéseire koncentrálni, miközben a fejem tele van az utóbbi két napban történt eseményekkel és rengeteg kérdőjellel. Megint a szüleimről beszélgetünk, de hiába minden próbálkozása, Goo nem tud elég mélyre ásni bennem. Nem hagyom neki.

Foglalkoztat egy kérdés, ami mindegyik másiknál jobban zavar, mert csak a magam részéről tudnám megválaszolni. Este tizenegy körül jár az idő, a mindig csendes környék most a szokottnál is hangosabban kong az ürességtől. 

- Ma éjjelre magadra hagylak - mondja Goo a fürdőszobaajtónál ácsorogva. - A védelem folyamatos lesz, de nyugodt pihenésre van szükséged. 

- Az így nem fog összejönni - kezdem, zavartan sétálok a nappali ablakához. - Neked is érezned kell, hogy akkor vagyok nyugodtabb, mikor itt vagy. 

Goo hallgat, de a hallgatása is sokatmondó. 

- Mióta Ryeo kimondta, hogy lelkitársak vagyunk és rosszul lettem a buszon; sokkal erősebben érezlek - valósággal letaglóz az az őszinteség, amivel beismerem ezt az egészet Goo-nak. - Az a valami, a kötelék közöttünk erősebb lett. Ne mondd, hogy te nem érzed!

- Sok minden mást is érzek ezzel együtt, amiket te nem, Yoongi. Ezért foglak magadra hagyni éjszakára. Holnap majd beszélünk.

- Miről? Minden másról, csak erről nem? Miért kerülöd a témát? 

- Mert nem értek hozzá. Ahogy te sem, úgy én sem tudok mindent. Ráadásul van más, ami szintén aggaszt és próbálom átgondolni, melyik kérdéseket tegyük fel a banyának. 

- Pontosan mi más aggaszt?

Egyet pislogok és Goo már a galérián van. A korlátnak támaszkodik, onnan néz le rám és az alakja halványabb, mint eddig valaha. 

- Nem emlékszem arra, amit láttál délelőtt. Amire azt mondtad, átélted, de mégsem te voltál. Az a látomás, vagy emlék nekem már nincs meg. 

- Tessék?

- Te még emlékszel rá?

Hogy emlékszem-e? Így, hogy kérdezi, felrémlik előttem a véres haja, a mozdulatlan, de még nem halott Goo, ahogy kiszolgáltatottan, a halál küszöbén hever a padlón; és a gyilkosa szemével néztem őt. Remegni kezd a kezem, ahogy az ablakpárkányt szorítom.

- Igen.

- Furcsa. Mintha átadnám neked az emlékeimet, hogy aztán én elfelejtsem őket. 

Ryeo egy szóval sem említett ilyet. Azt igen, hogy Harin is felejtett, de attól még nem adta át a lelkitársának az emlékeit. 

- Nem véletlenül hallgatott el előlünk információkat - mondja Goo a gondolataimra reagálva. - Harin sem mondott el mindent nekem. Akármi is az oka, ezen nem fogunk rágódni. 

- Átugrasz fontos részeket. 

- Lassítanunk kell - sóhajt fel fáradtan. - Sok minden történt és tényleg szükséged van pihenésre. Érzem, mennyire kimerültél lelkileg is. 

- Mikor látogatjuk meg a banyát? 

Goo a lakás ajtajához sétál, az alakja kezd halványulni, miközben átmegy a falon.

- Majd szólok. Addig ne törődj ezzel! Jó éjszakát, Yoongi! - az utolsó mondatot már csak hallom a fejemben, de őt nem látom. 

***

Négy teljes nap kell, mire azt tudom mondani, hogy az agyam nem zsong és viszonylag kipihentnek érzem magam. A havazást esőzés váltotta fel, a város latyakos, de éjjelente fagyos és sokszor a mentők, tűzoltók szirénáira ébredek. 

Sookie és Goo mindennap meglátogatnak. Nem maradnak többet egy-két óránál, ráadásul kimondottan kerülnek bizonyos témákat és a második napra már hálás vagyok érte nekik. Újra tudok enni, bár a gyomrom mintha kavics méretű lenne és párszor meg kell álljak, mielőtt lenyelnék egy falatot. Ami nem változott, azok az éjszakai hangok. A három éjszakából csak az elsőt aludtam végig, a többinél arra keltem, hogy az egyik szellem ritmusra ütögeti a folyosó falait. 

Az ötödik nap reggelén kopognak az ajtón. Nyugtalanul megyek, hogy kinyissam. Nem vártam látogatót és tudom, ha Hoseok jönne, ő felhívna előtte. 

Bassza meg! Hoseok. 

A gondolatára összeszorul a mellkasom és egy pillanatra megbénít a tudatlanság és a félelem. Eddig nem tudtam sokat gondolni rá, mert túl fáradt voltam hozzá és a napjaim alvásból, evésből, majd megint alvásból álltak. De most, hogy kitisztult a fejem, hamar leterít az aggodalom. Gondolatban Goo-t szólongatom, választ azonban nem kapok tőle. 

Nem nézek ki a kulcslyukon, mielőtt ajtót nyitok. Ezt abban a pillanatban megbánom, hogy szembe találom magam Beon Dong-Sun rendőrnyomozóval. 

Goo, akadt egy kurva nagy problémánk! - kiabálok rá, mire szokatlan, rángó energiát érzek a kötelékünkön keresztül. 

- Örülök, hogy végre itthon találom, Min Yoongi - köszön a nyomozó és a hivatalos menetnek megfelelően felmutatja a jelvényét. - Válthatnánk pár szót? 

- Miben tudok segíteni? - igyekszem némileg összekapni magam és úgy tenni, ahogy ilyenkor előnyös: nem megrökönyödni és pánikot mutatni. 

Kénytelen vagyok beljebb engedni a nyomozót és hamarosan már az előszobában ácsorgunk. Leveszi a kabátját, de nem akasztja fel. Ebből arra merek következtetni, hogy nem szándékozik sokáig maradni. 

- Az elmúlt hetekben felkeresett egy bizonyos Yu Hae-Jung nevű fiatal nő, aki azt állította, hogy Ön beszélni szeretett volna vele Goo Young-Soon haláláról. A hölgy azt állította, hogy addig Önök nem is ismerték egymást. Így történt? Tényleg felkereste?

- Igen - kár hazudni, minden bizonnyal az ékszerboltban lévő kamerák rögzítették a látogatásom. 

- Megtudhatnám, mi okból? 

- Feljelentést tett ellenem, vagy ez segíti a nyomozást annak érdekében, hogy megtalálják a barátnőm holttestét? 

A rendőrnyomozó szeme összeszűkül, egyből rájövök, mekkora barom vagyok. 

- Önnek továbbra sem áll szándékomban információkat kiadni Goo Young-Soon ügyével kapcsolatban. Mivel az elhunyt családtagjainak semmit nem mondott a maga neve, így ezután is vélelmezem, hogy az állított párkapcsolatból semmi nem igaz. Továbbá Yu Hae-Jung sem tudta megerősíteni, hogy maguk Goo Young-Soon halála előtt egy párt alkottak volna. 

- Nem vertük nagy dobra, még az elején jártunk.

- És ahhoz képest maga nagyon kíváncsi. 

Erre ne válaszolj! - ez már Goo, a szemem sarkából látom őt a bejárati ajtónál. - Szorítkozz száraz tényekre, az érzelmeidet hagyd ki ebből! 

- Miben segíthetek? - ismétlem meg a kérdést. A nyomozó még három kemény másodpercig a szemembe néz, aztán körbe fordul, hogy szemügyre vegye a lakást. 

- Merre járt az elmúlt pár napban? Kerestem a lakásán de sosem tartózkodott itthon. 

- Nem úgy tűnhet, viszont elég elfoglalt ember vagyok. 

- Dolgozik?

- Különben nem tudnám bérelni ezt a lakást - tárom szét mindkét karom, igyekszem leplezni, milyen feszültté tesz a nyomozó fürkésző tekintete. Mintha keresne valamit. 

Azt figyeli, hazudsz-e - pontosít Goo. Oké, ez logikus. - És most hazudtál, mert nem dolgozol.

Nem úgy néz ki, mint aki rájött. 

Elég, ha rád keres az adatbázisukban, amit bizonyára már meg is tett. Sőt valószínűleg mindent tud rólad, amit tudhat. 

- Jó lenne, ha letenne arról, hogy egy lezárt ügyet akarjon megoldani - tesz javaslatot a nyomozó. - Ha így folytatja, könnyen gyanúsítottá válhat. 

Hideg szalad fel a bal karomon. Goo olyan közel áll hozzám és Dong-Sun nyomozóhoz, hogy attól tartok, az utóbbi valahogy megérzi a jelenlétét; és mintha Goo-nak pont ez lenne a szándéka, a nyomozó alig észrevehetően megborzong, majd a nyakát dörzsölgeti ott, ahol Goo ujjai belemélyednének a húsába. 

- Igyekszem kimaradni a sűrűjéből - mondom színtelen hangon. Újabb hazugság, elvégre már nyakig benne vagyok.

A nyomozó hosszasan néz, aztán megigazítja az ingjének gallérját és megindul az ajtó felé. Félig megkönnyebbülve felsóhajtok, mikor végre megszabadulok tőle. 

- Rajta vagy a radarján - közli Goo tényként. - Ha legközelebb ide jön, azt kell mondanod, hogy már nem érdekel a dolog, nem foglalkozol vele. 

- Aha. Egyik nap még érdekel a halott barátnőm ügye, a másikon már nem? Logikus. 

- Jó lenne, ha... - Goo elharapja a mondat végét, a fénye pislákolni kezd. - Mehetünk.

- Mi? Hova? 

- A látókísértet fogad minket - nem tudja elrejteni előlem, hogy fél. De ha ránézésre nem is tudnám megmondani róla, attól még érezném. - Most. 

***

Jesszusom, valaki tudja még, mi történik ennél a történetnél?

El kell olvasnom újra, hogy megint belerázódjak ebbe is. Hónapokkal ezelőtt volt utoljára frissítés és kizökkentem elég rendesen. 

Azért jó újra itt. :)