Négy nap telt el azóta, hogy a rendőrnyomozó a lakásomnál járt. Ezalatt Sookie szinte állandó társasággá vált és Goo megtartotta nekem a második terápiás ülést. Ma péntek van és be van borulva az ég. Semmi kedvem felkelni, de a tegnap emlékeitől legszívesebben egyenesen kivetném magam az ablakon. Goo pontosan tudta, mit kell kérdeznie ahhoz, hogy megforgassa a belém vágott kést.

- A szüleid tudnak arról, mi van veled?

- A szüleimet az sem érdekelné, ha elköltöztem volna a kontinensről.

- Mikor találkoztál velük utoljára? - ennél a kérdésnél gyors fejszámolást kellett végezzek.

- Kicsivel több, mint egy éve.

Ez a válasz kicsit sem tetszett Goo-nak, tovább is feszegette a dolgot.

- Ők nem akarnak látni téged, vagy te nem akarsz hazamenni hozzájuk?

És, mivel erre a kérdésre nem adtam neki választ, feltette újra azt, amelyiket a legelső terápiás ülés alkalmával is:

- Miért tapsolta meg a volt barátnőd azt, hogy nyolc különböző módon akartad megölni magad? - majd, közel öt perc hallgatás után lezárja a mai terápiát: - Ha nem válaszolsz a kérdésekre, nem fogunk egyről a kettőre jutni.

- Nem tudom a választ a kérdéseidre.

- Dehogynem, nagyon is tudod.

Azóta Goo nem feltétlenül tölti az idejét nálam. Van, hogy órákig nem látom és csak úgy felbukkan, szó nélkül, váratlanul. Úgy csinál, mintha naponta legalább kétszer kötelező lenne rám néznie. Vele ellenben Sookie szereti nálam tölteni az idejét és így megbarátkozni a ténnyel, miszerint halott; tehát azon kívül, hogy figyel, mást nem tud velem kezdeni. Bár szeret hangot adni annak, milyen volt, amikor tudott bármit is csinálni velem.

- Félre ne érts, nem lennék jó páros egy kapcsolatban, de jó volt közöttünk a kémia, nem? - és, amilyen gyakran elbizonytalanodik a puszta létezésében, olyan sűrűn kell neki megerősítés. Hiába gondolja úgy, hogy jó életet élt.

- Igen, Sookie, jó volt - nyugtatom meg, amitől kissé megkönnyebbül és elmosolyodik.

- Kedves tőled, amiért ezt mondod. Bár nem tűntél annyira lelkesnek.

- Átvetted az irányítást és én hagytam neked. Ez nem azt jelenti, hogy nem éreztem jól magam veled - aztán még kicsit dobok az önbizalmán. - Ha lenne rá mód, ugyan úgy csinálnám.

- Senki sem lovagolt még meg olyan jól, mint én?

- Elnézést kérek, amiért megszakítom ezt a bájos csevejt, de van itt valaki - Goo egészen közel jelenik meg, a kanapé jobb oldalán áll, alig egy karnyújtásnyira tőlem. Ahogy rám néz, az nem sok jót sejtet. - Hoseok az.

Az ajtó felé kapom a fejem, abban a pillanatban Hoseok kettőt kopog. Keserű epe marja a torkom, az első gondolatom az, hogy úgy teszek, mintha nem lennék itthon. Hoseok viszont nem adja fel, még három kopogást kibír csendben, aztán megszólal:

- Hallottalak beszélni az előbb, Yoongi.

Ó, a picsába!

- Goo, vannak itt gonosz szellemek? - nézek a lányra, aki a fejét rázza.

- Nem tudnak bejönni ide.

El is felejtettem. Goo védi a lakást, egy ártó szellem se tudja átlépni a küszöböt. Vagy a falakat.

- De kint nincs biztonságban, ugye?

- Sok a türelmetlen lélek. Sookie óta nem öltek.

Ezt az említettnek sem túl jó érzés hallania, de aggódva pillantgat az ajtó felé.

- Be kellene engedned.

A múltkori eset nem volt elég neki? Miért jött vissza?

Felállok a kanapéról, mert egyáltalán nem akarom, hogy bármi bántódása essen. Az egyetlen hely pedig, ahol ebben a lakóházban biztonságban lehet, az a lakás. Mielőtt ajtót nyitnék, még egyszer hátra nézek a lányokra. Nem tudom, szeretném-e, ha magunkra hagynának. Ez majd elválik, ha Hoseok megmondja, miért jött.

Ajtót nyitok, megcsap a lépcsőház dohos szaga. Hoseok zsebre tett kézzel, egy vastag téli kabátban és sapkával a fején néz vissza rám. Az arca megenyhül, mikor meglát. Fogalmam sincs, mit mondjak, ezért csak szélesebbre tárom az ajtót és beengedem őt a lakásba. Szó nélkül töltök neki egy pohár vizet, megvárom, amíg leveszi a kabátját, majd a fogasra akasztja.

- Jöttem volna előbb is, de hát nem tudtam eldönteni, jó ötlet-e - kezdi az első korty víz után. - Vagyis, azt tudtam, hogy jó ötlet, mert rád kellett nézzek, tudni akartam, minden rendben van-e, csak nem voltam biztos benne...

- Aranyos - Sookie ártatlan megjegyzése a fürdőszoba felől jön, Hoseok háta mögül.

Ekkor több dolog is történik egyszerre: Hoseok Sookie hangjának irányába fordul, Goo lesápad, nekem meg kiesik a pohár a kezemből, mikor Hoseok döbbenten megszólal:

- Basszus, észre se vettem eddig, hogy társaságod van.

Mindenki hallgat, csak Hoseok néz minket felváltva. Goo megköszörüli a torkát, hátha őrá is felfigyel, de nem. Ő továbbra is láthatatlan marad a számára.

- Azért nagy megkönnyebbülés, hogy nem voltál egyedül végig - jegyzi meg Hoseok, továbbra is teljes tudatlanságban. - Jung Hoseok - lép közelebb Sookie-hoz, aki nagyra nyílt szemekkel, ijedten pillant a felé nyújtott kézre.

- Hoseok... - kezdeném, Sookie viszont előbb cselekszik, minthogy befejezhetném a mondatot. Kinyújtja Hoseok felé a kezét és...megfogja.

- Mi a fészkes fene történik? - súgja Goo értetlenül.

- Han Sook - mutatkozik be Sookie. - A barátaimnak csak...

- Sookie, ugye? - szakítja félbe Hoseok. - Olyan magától értetődő. Tévedek?

- Nem - Sookie nagyot nyel, aztán lepillant a kezére, ami még mindig hozzáér Hoseokhoz.

- Te jó ég! - ha nem tudnám, hogy szellemek nem tudnak elájulni, most ijedten kapnék Goo után. Aztán megint emlékeztetnem kell magam, miért reagál így, ahogy, bár az én érzéseimnek ehhez aligha van sok köze. Látszik rajta, hogy tényleg nem érti, mi folyik itt. - Sookie kézzelfogható.

Én is észreveszem, amint az alakja szilárd formát öltött. Mi sem mutatja egyértelműbben, mint az, hogy Hoseok ujjai a lány ujjai köré fonódnak. A semmit nem tudná megfogni. Egy szellemhez nem tudna hozzáérni.

- Örvendek - biccent Hoseok, aztán elengedi Sookie kezét, aki ezután próbál minél halkabban lélegzethez jutni. - Szóval én csak szerettem volna tudni, hogy vagy - fordul ismét felém Hoseok, az arcán valami egészen furcsa érzelemmel. Alig pár pillanatig látható, majd eltűnik és megint az általam kiváltott aggodalomtól ráncolja a homlokát. - Aggódtam érted.

Hálás vagyok, amiért nem többesszámot használt. Azt nem tudnám elhinni.

- Jól vagyok - a hangom nem erről árulkodik, még mindig a döbbenettől kissé rekedt. Kiiszom a vizem maradékát és sietve újra töltöm a poharamat. - Sokat dolgozom.

- A dalszövegeken? Jól haladsz velük?

- Néha így, néha úgy.

- Figyelj, Yoongi - egyből tudom, mi következik. - Ami a múltkorit illeti, talán nem ártana, ha beszélnénk róla. Nem csak nekem volt ijesztő, láttam rajtad, hogy valamitől rettegtél. Ez nem is igazán hagyott nyugodni azóta.

- Taehyung ide jött - terelem a témát, Hoseok bűnbánóan lehajtja a fejét. - Megadtad neki a címem.

- Sokat kérdezett rólad. Azt gondoltam, jobb lenne, ha te beszélnél vele, mert mégiscsak jobban tudod, mit osztanál meg...

- Semmit - vágom rá ingerülten, Goo felszisszen. - Megmondtam neki is, hogy nem akarom látni.

- Igen, említette. Azt is, hogy furcsán viselkedtél. Beszéljünk róla! - szinte már könyörög, én pedig egyre kellemetlenebbül érzem magam. A fejem tompán lüktetni kezd, Goo lassan besétál a látóterembe. - Bízhatsz bennem, Yoongi.

Hoseok Sookie-ra néz, mintha meg akarna bizonyosodni afelől, hogy a lány előtt nem fogok úgy kibukni, ahogy Taehyung előtt tettem. Ekkor jövök rá, miért gondolja ezt: szerinte Sookie a barátnőm.

- Én is ezt hittem, aztán rám küldted őt.

- Jobb lett volna, ha Jae jön?

- Jae nem jönne.

Harapni lehetne a feszültséget, ami ránk telepszik. Hirtelen megérzem Goo hűvös érintését a jobb csuklóm körül. A hidegtől emlékeztetem magam, hogy ez nem az a pont, amikor ki kell akadnom és nem Hoseok az, akin a felgyülemlett sérelmeimet le kellene vezetnem. Goo is erre akarja felhívni a figyelmem, mert mikor megérzi, hogy mérséklődött bennem a harag, távolabb lép.

- Felkerestél már egy pszichiátert? - Hoseok óvatosan teszi fel ezt a kérdést, igyekszem megtartani az előbb visszaszerzett nyugalmam.

- Nem, de egy pszichológust igen. Túl vagyunk a második terápiás ülésen.

Örülök, amiért nem kérdezi meg, jól haladunk-e.

- Tudok segíteni valahogy?

- A szellemek megérezték a jelenlétét - figyelmeztet Goo. - Le kell majd kísérned, ha elindul haza.

- Jobb lenne, ha többet nem találkoznánk itt - hozakodok elő Hoseoknak ezzel az ötlettel. - Majd máshol...néha igen, akkor...

- Megígérem, hogy soha többé nem jövök ide, csak engedd, hadd segítsek neked!

- Jó - elsődlegesen a testi épsége miatt megyek ebbe bele, a segítsége mellékes.

- Egyelőre mondd azt, hogy rémálmod volt - tanácsolja Goo. - Mielőtt bármit megtudna, ha egyáltalán megtud valamit, előbb beszélnünk kell Ryeo-val.

Kérdőn vetek rá egy pillantást.

- Tudom, azt mondtam, nem jó ötlet. De ez itt - mutat Hoseokra és Sookie-ra. - Nem normális.

Húsz percig ecsetelem Hoseoknak, hogy egy nagyon valóságos rémálom miatt tettem azt, amit tettem. Hogy ne terelődjön a gyanú a drogokra, bedobom, hogy felőlem átnézheti a lakás minden négyzet centiméterét, akkor sem fog találni anyagot nálam. Hoseok ezt elutasítja, azt mondja, sajnálja, amiért kételkedett bennem és egyáltalán megfordult ez a fejében. Homályosak az emlékeim arról a napról, de jobb is így.

- Akkor esetleg holnap? - ajánlja fel Hoseok. - Te választasz helyszínt és csak mi leszünk.

Hezitálok. Sookie-ra nézek, ő csöndben meghúzódik a háttérben. Még mindig szilárd formában van.

- Majd írok - bólintok.

Hoseok felveszi a kabátját, a sapkáját csak a kezében fogja. Elköszön Sookie-tól, aki barátságos mosollyal búcsúzik tőle. Mivel Hoseok nem jön ide és nem tudom, vajon Sookie elhagyhatja-e velem a házat, ezért sanszos, hogy többet nem fognak találkozni.

Intek Hoseoknak, amit már nem lát.

- Te jó ég! - kiált fel Goo elképedve. Ő előbb felfogja azt, ami történik.

Úgy, ahogy egykor én is, most Hoseok fekszik a padlón, mellkasa sűrűn emelkedik és süllyed, a bőre falfehér. Sookie mellette terem, ott guggol Hoseok teste mellett a földön.

- Mi van vele? - kérdezi pánikolva.

Nem akarom elhinni, ami történik.

Ez nem történhet meg.

- Dimenziót lépett, az pedig visszadobta - válaszolok a kérdésére. Hoseok eszméletlenül hever az ajtó előtt, csak a légzése árulja el, hogy nem halt meg. - Nem tudja elhagyni a lakást.

***

Az őszinte helyzet a következő: ez az egyik verziója annak, ahogy folytatni terveztem a történetet. Szóval meg van a sansz, hogy részben át fogom írni. Ez attól függ, mit érzek majd később.
Valami nem stimmel. Péntek óta próbálom összehozni ezt a részt, és valamiért sehogy nem jó. De talán most.