Fel-le húzogatom a kabátom cipzárját, miközben a rendőrség ajtaja előtt ácsorgok. Nézem, hogyan érkeznek, majd távoznak az emberek. Ezt csinálom már húsz perce.

- Nem tudod, hogyan működik az ajtó? - Goo mellettem ácsorog, didereg a hidegtől. Azért fázik, mert én is fázom. - Nem vár bent másik dimenzió.

- De a kockázata annak, hogy hülyének nézzenek, igen - rántok vállat, holott ezzel nem kellene foglalkoznom. - Még a rendes nevedet sem tudom, így nem mehetek be információkat kérni. Hozzátartozód meg pláne...

- Goo Young-Soon - válaszolja meg az első kérdésemet. - Mondd azt, hogy a pasim voltál.

- A pasid? - fintorgok a szóhasználattól. - Bénán hangzik.

- Te ilyen romantikus lélek vagy? - lép elém, az alakján keresztül is látom, amint valaki újból bemegy az épületbe. - Szeretőm, kedvesem, ágyasom...

- Jó, elég lesz. 

Goo is ideges, rá van írva az arcára.

Mielőtt meggondolhatnám magam, elindulok a bejárat felé. Goo is jön utánam, de a kilincset fogva megtorpanok.

- Maradj itt kint! - mondom, ez nem igazán tetszik neki. - Komolyan. Jobb, ha nem jössz be.

- Miért? Ha kérdeznek valami személyeset, te nem tudnál rá válaszolni. 

- Az se biztos, hogy szóba fognak állni velem. Elvégre, csak a pasid voltam. Maradj! 

- Minek nézel te engem? Kutyának?

- Goo... - ahogy abba az irányba nézek, ahol nemrég még ő állt, most egy döbbent arcú idős hölgyet látok. És ő mit lát? Azt, hogy magamban beszélek és a semmivel vitatkozom. - Üdv! - morgom az orrom alatt. Mielőtt még jobban megnyílna alattam a föld, kitárom az ajtót és magam elé engedem a nőt. 

Negyvenöt percet kell várnom, amíg valaki végre hajlandó meghallgatni, miért jöttem. Kisebb fejetlenség van az épületben, úgy tűnik, forgalmas napot fogtam ki. Mikor sorra kerülök a pultnál, egy bajszos, középkorú férfi bámul rám a papírjai fölött. 

- Miben segíthetek? - magának is jó napot. 

- A nevem Min Yoongi és szeretnék beszélni valakivel, aki részletes felvilágosítást tudna adni a... - a csajom - ...az elhunyt barátnőm ügyével kapcsolatban. 

A pasas csak bámul. Észreveszem a szeme sarkában megjelenő nevetőráncokat és mielőtt ténylegesen a képembe röhögne, gyorsan a tolla után nyúl és felírja a nevem a papír tetejére. 

- Rossz ajtón kopogtat - közli, de azért mindent lejegyzetel, amit mondtam. Azt a szót, hogy felvilágosítás, be is karikázza. - Az elhunyt neve?

- Goo Young-Soon.

A toll hegye nem érinti a papírt. A pasas megmerevedik ültében és két pislogás után újból rám néz. 

- Hogy mondja? Goo Young-Soon? 

- Igen. 

Pár másodperc múlva az üres székkel nézek farkasszemet. A mögöttem lévő sor feltorlódik, többen is türelmetlenül pusmognak. Alig telhet el egy perc, a pasas visszajön egy másik rendőrrel az oldalán. Az magasabb, fiatalabbnak tűnik és rettentően komolynak. Úgy méreget, mintha egy hangya lennék a betonon, amit egy szempillantás alatt eltaposhat - ergo egy rossz szót szólok és kiteszi a szűrömet. 

- Min Yoongi? - lép oda hozzám és kezet nyújt. - Beon Dong-Sun rendőrnyomozó vagyok. Kérem, jöjjön utánam. Keresünk egy csendesebb helységet. 

Ez túl könnyen megy. Valami nem stimmel. Elkap a rossz érzés és most már úgy gondolom, talán mégis jobb lett volna, ha Goo nem marad kint. Gondolatban magamhoz hívom, kérem, hogy bukkanjon fel és legyen itt ő is. Viszont semmi sem történik, Goo nem jelenik meg. 

A rendőrnyomozó túlzott, nem egy helységet keresünk, hanem a kávé automatát. Amilyen döbbent arcot vágott a pultnál ülő férfi, csupán a folyosó végén megejtett beszélgetés nem tűnik ahhoz mérten komolynak. Nem kell ennél több, már tudom, hogy veszett ügy az egész. Beon Dong-Sun nem fog egy árva szót sem mondani nekem. 

***

- Én...

- Ha azt mered mondani, hogy megmondtad, akkor...

- Akkor mi? - szökken elém Goo az utcán, éppen hazafelé tartunk. - Világos, mint a nap. Ott kellett volna lennem.

- Tudom - vágom rá nyersen, zsebre dugom a kezeimet. - Ez egyébként is egy elég lehetetlen ötlet volt. Csak úgy nem fognak információkat kiadni nekem azért, mert azt mondom, hogy a pasid voltam. 

Elgondolkozva ránézek Goo-ra, aki két lépéssel előttem jár. Épp az utolsó dombon megyünk felfelé. Az alakja határozott, nem fakó. Még mindig összefonja maga előtt a kezeit, de minél közelebb vagyunk a domb tetejéhez, annál lazábban mozog. Átmelegszem a mozgástól és ezért ő sem fázik már annyira. 

Talán azért nem hitt nekem a nyomozó már az elejétől fogva, mert nehezen tudta elképzelni, hogy egy olyan lány, mint Goo, valaha is összeállna egy hozzám hasonlóval. Egyértelműen tudta, kiről akartam érdeklődni, a pultnál ülő férfi reakciója is sokatmondó volt. Ismerték Goo-t,  halálának ügye nagy port kavarhatott. Hírnevet szerzett magának.

- Most mit fogsz csinálni? - kérdezi, mikor felbukkan előttünk a panelház csúcsa. 

- Honnan tudjam? - azon kívül, hogy lezuhanyozom és megpróbálom befejezni a legutóbb megkezdett dalszöveget, az a másik célom, hogy rávegyem Goo-t, énekelje fel az egyiket. Viszont, ha tartja magát a dolgokhoz, előbb terápiás ülést kell tartanunk és azt nem akarom. - Volt valakid? - nem tudom, miért ezt a kérdést teszem fel neki. - Mielőtt meghaltál. 

- Nem - feleli egyszerűen. - Mi ez? - torpan meg. 

- Micsoda?

- Min Yoongi - szólít a teljes nevemen annak ellenére, hogy megkértem, ne tegye. - Te sajnálsz engem.

- Nem!

- Ne hazudj! Érzem a sajnálatod - nem tűnik dühösnek, csak kissé feldúltnak. Mintha azzal, amit érzek, megbántanám őt. - Sosem voltam magányos. Emlékeim szerint mindig voltak körülöttem emberek és kijutott a szórakozásból is - rám sandít, az alakja egy pillanatra elhalványul. - Nem szűzként haltam meg, ha emiatt sajnáltál volna.

- Azt gondoltam.

Felvont szemöldökkel mered rám. Sejtem, mit akar mondani, ezért megelőzöm.

- Nem nézlek lotyónak.

- Te hány lánnyal voltál már? - úgy beszélgetünk erről a témáról, mintha a délutáni tévé műsort vitatnánk meg. 

- Néggyel. 

- És mindegyikkel le is feküdtél? Mármint, a Sookie nevű lánnyal igen, azt hallottam és minden bizonnyal a Jae nevű hűtlen lánnyal is. A másik kettőt is megdugtad? 

Hallgatok, hadd érezze Goo, hogy kicsit túl messzire megy a kíváncsiskodásával. 

- Yoongi? 

- Őket is, igen. De Jae más volt, őt nem - más volt. Persze, őt szerettem. Életem első nagy szerelme és ezt nehéz elfelejteni. 

- Kitalálhatom? Vele szeretkeztél. 

A szó hallatán rengeteg emlék ugrik be és egyáltalán nem is tudom kontrollálni a dolgot. Lelki szemeim előtt látom Jae-t, ahogy meztelenül, kitárulkozva fekszik az ágyban és rám vár. Látom őt magam fölött, magam mellett. Látom a zuhanykabinnak nyomva, a kocsija hátsó ülésén, az asztal tetején és...

- Szentséges ég! - Goo egy képzeletbeli falnak dőlve mered rám és észreveszem, hogy halvány pír önti el az arcát. 

- Meg ne szólalj! - csattanok fel, mert tudom, miért mondta, amit mondott. - Mássz ki a fejemből! 

- Jesszusom, annyi vágy gyűlt fel benned, amit ki se nézne belőled az ember - mondja csodálkozva. - Mindig olyan komoly vagy, meg nemtörődömnek tűnsz. Erre tessék, képes lennél félájultra kefélni valakit ilyen kiéhezettséggel.

- Sok vagy - vágom oda neki és belépek a lépcsőház ajtaján. Feltrappolok a harmadikra, Goo egy szó nélkül jön utánam. 

Igyekszem lelombozó dolgokra gondolni. Szerencsére viszonylag hamar sikerrel is járok, mert a lakásom ajtajának zárja felkelti a figyelmem. Mutatóujjamat végig húzom az összetéveszthetetlen karcoláson. A lábtörlő sincs a helyén, pár méterrel odébb pihen a folyosó padlóján egy másik lakás ajtajához közel. 

- Goo! - nézek a lányra, ő valamiért a plafont fixírozza. - Van valaki a lakásban? - erre már rám kapja a tekintetét. - Megnéznéd? - észreveszi a zár állapotát, a vonásai megkeményednek. Bólint, aztán átlép a falon. 

Hamarosan visszajön, a fejét rázza.

- Nincs bent senki. Ha magadra zártad a lakást, körbe kérdezek a többieknél, láttak-e bármit. 

A többieknél. A többi szellemnél, azt akarja ez jelenteni. Kiráz a hideg a gondolattól, hogy mindig itt voltak és itt is vannak, csak épp nem látom őket. Goo pedig kedvesen úgy tesz, mintha nem venne róluk tudomást, így nem hozza rám a frászt még jobban. De szólna, ha másik szellem lenne a lakásban rajta kívül. Erre mindig ügyel. 

Amint belülről kattan a zár, Goo már el is tűnik. Levetem a kabátom, a kanapéra ülök és várok. 

Mégis ki és miért akart volna pont ide betörni? Taehyung és Hoseok jó darabig biztosan nem jönnek ide és előbb megpróbáltak volna telefonon elérni. Más opció nincs, senkinek sem mondtam el, hol lakom. Taehyung is csak azért tudja, mert Hoseok elmondta neki. A múltkor történtek után viszont nem kérdés, hogy Taehyung ezzel az információval senkinek sem fog kérkedni. 

- Nulla - jelenik meg Goo nemsokára. - Nem láttak senkit. 

Idegesen döntöm hátra a fejem, próbálok ésszerűen gondolkodni. Az sem jó felvetés, hogy valaki eltévesztette a lakást. Nem lakik senki a harmadikon rajtam kívül. De még az alattam lévő emeleten sem, a bolond öregasszonyé pedig az ötödik emelet. 

- Nahát! - Goo hangja egészen közelről jön, hűvös érintést érzek a nyakamon. - Szóval ezt látták a lányok, mikor meglovagoltak téged. 

- Mi a fene? - kipattannak a szemeim és Goo-val nézek szembe. Az arca alig fél centire van az enyémtől. - Koncentrálhatnánk fontosabb dolgokra is? 

- Még mindig fel vagy izgulva - közli könnyedén és lepillant az ölemre. Vonakodva oda nézek én is. A franca, ezt a merevedést nehéz lenne elrejteni. 

Goo szemei furcsák. Méreget, de nem a gatyámat feszítő erekciómmal van elfoglalva, hanem a nyakammal, meg a kezeimmel. Az ujjaimat bámulja, aztán megint az arcomat és a számat. Magamra erőltetem a nyugalmat, semleges dolgokra gondolok. Csakhogy Goo testbeszéde árulkodó és nem tudom, mihez kezdjek vele. 

Megköszörülöm a torkom, fejemmel az ajtó felé bökök.

- Be akartak jutni ide. Szólnom kellene a rendőrségnek.

- Szólj is nekik! 

Goo törökülésbe helyezkedik előttem az asztalon, még mindig úgy néz rám, mint az előbb. 

- Lehetne, hogy ne stírölj így? Zavar. 

Csakhogy ez addig nem fog abba maradni, amíg én le nem higgadok teljesen. Ugyanis Goo szintén izgalmi állapotba került miattam. 

- Ki kellene cserélni a zárat - gondolkodom hangosan. - Keresnem kell egy szakembert. 

- Aha. 

- Goo! - szólok rá erélyesebben, de a szeme se rebben. - Ennek most rohadtul nincs itt az ideje. Inkább azon gondolkodj, mi legyen a következő lépésünk az ügyed kapcsán! Nem jutottunk előrébb.

- Érintsd meg magad! - kéri halkan, könyörgő hangon. - Kíváncsi vagyok, vajon az orgazmusodat is olyan intenzíven érezném-e, mint a negatív érzelmeidet. 

Nem! A rohadt életbe, ez így nem oké. Nagyon nincs rendben. Ki kell rántanom őt ebből a hangulatból és ehhez az kell, hogy én se gondoljak rá. De hát nem is gondolok, csak sosem voltam az a típus, aki könnyedén képes rásegítés nélkül eltüntetni a merevedését. Ehhez általában Jae önként felajánlotta a segítségét, vagy pedig saját magamon segítettem. 

Ez most ki van zárva. Nem fogok Goo előtt önkielégítést végezni. Akkor sem, ha a gondolata... bassza meg, a gondolata tetszik. Mi ütött belém?

- Ne agyald túl! - súgja, csillogó szemeivel követi az önkéntelenül a gatyám felé mozduló kezemet. - Egyszeri alkalom, többet nem kérek ilyet tőled. 

Essek túl rajta? Vagy küldjem el Goo-t melegebb éghajlatra? Az utóbbival aligha érnék el bármit, mert úgyis visszajönne. 

- Nem fogom előtted csinálni.

- Elforduljak? 

Egy pillanatra eljátszom a gondolattal, hogy Goo végig nézi, ahogy kiverem magamnak. Egy egészen rövid pillanat az egész, ő mégis levegő után kap, mintha szüksége lenne az oxigénre. 

- Felénekled az egyik dalt - mondom, a hangom szigorú. - Nem terápiás ülésért cserébe, hanem...ezért. 

Goo megnyalja az alsó ajkát, a szemeiben vágy lobban abban a pillanatban, ahogy az ujjaim elérik az alsónadrágom szélét. Őrültség. Ez ép ésszel felfoghatatlan lenne és minden bizonnyal jó úton haladok az őrület felé, igen. Mégis lehúzom térdig a nadrágomat. Képtelen vagyok újból nemet mondani. Úgy nem megy, hogy Goo így néz rám. 

- Oké  - válaszolja a feltételemre. - Ha elélvezel, megteszem.

•••
Úgy volt, hogy változtatok kicsit a rész végén. Aztán úgy döntöttem, ez van, innen szép nyerni, szóval marad az eredeti.