Az ingatlanügynök úgy néz rám, mint aki szentül meg van győződve arról, hogy át fogom baszni. 

Nem lehetek bizalomgerjesztő a számára, mivel mindössze egy nagyobb utazótáskát és a gitáromat hoztam magammal. Ráadásul a kabátom látott már szebb napokat is, reggel pedig semmi kedvem nem volt rendbe szedni a hajam. Lecsúszott zenésznek nézhet, talán még az is megfordult a fejében, hogy kábítószerrel élek. 

Már a lakásban vagyunk, itt várt rám. Gondolom, ha még a parkolóban észrevesz, fel sem enged ide. Késő bánat, ugyanis tetszik a lakás. Kis túlzással. Inkább megfelel az igényeimnek.

 - Mi szél hozta Szöulba? - első kínos kérdés az ügynök részéről.

- A munkakeresés.

Erre a pasas felvonja a szemöldökét. 

- Mielőtt megkérdezi, fogom tudni fizetni a lakbért - vágom rá, mert nem akarom tovább feszegetni a témát. Nem leszek vele teljesen őszinte, arra nincs szükség. A munkakeresés csak az egyik ok, amiért itt kötöttem ki. - Tetszik, kiveszem. A körbevezetéssel ne fáradjon.

- Emlékszik arra, amit tegnap mondtam Önnek a telefonhívásunk alatt? 

Ó, persze! A korábbi lakók rendszeresen panaszt tettek zajok miatt.

- Megkockáztatom, hogy nagyobb lármát fogok csapni a munkámmal - mondom, közben leteszem az utazótáskámat és a gitártokot a kanapéra. - Csak győzze a rendőrség a csendháborítási bejelentéseket kezelni.

- Itt nem igazán fogja senki bejelenteni azért, ha...zenél. 

- Talán nincsenek szomszédaim?

Az ügynök bólint. 

- Közvetlen szomszédai nincsenek. A hetedik emeleten lakik egy idős hölgy, de őt az sem zavarná, ha atombomba robbanna az erkélyén - ezt igyekszik poénra venni, a mosoly azonban hamar lehervad az arcáról. - Mennyi időre veszi ki?

- Mennyi a minimum?

- Egy év.

- Akkor minimum egy évre. 

Ezzel már némileg elégedett. Várom, mikor tűnik el végre, hogy felmérhessem a lakás többi részét is. A konyha egyben van az előszobával és egy tizenhat fokos lépcső vezet felfelé a galériára, amit valószínűleg amúgy sem fogok kihasználni. Szinte biztos vagyok benne, hogy itt lent jobb az akusztika. 

- Az azonnali költözéshez szükséges a szerződések aláírása és egy havi lakbér kifizetése...

- Rendben.

- ...három havi kaucióval. 

Ez benne lehetett a hirdetésben is, én viszont nem olvastam végig. Az ügynök azt hiszi, ezzel most megfogott. Csakhogy mikor a táskámba nyúlok és egy vastag, fehér borítékot veszek elő, már lemond arról az álmáról, hogy nem nekem fogja kiadni a lakást. 

- Mondja, ha állítólag itt sok a zavaró tényező a korábbi lakók elmondása alapján, netán sorban állnak az emberek azért, hogy ide költözhessenek?

Lassan elveszi tőlem a pénzt, amit felé nyújtok.

- Nem, nos eddig...

- Jó, akkor ne méregessen úgy, mintha egy leprás hajléktalan lennék! Elvégre épp most ütöttük nyélbe az üzletet, nem? Hol van a szerződés? 

Nincs mit tenni, aláírjuk a papírokat, elrendezzük az anyagiakat és az ingatlanügynök a kezembe nyomja a lakáskulcsot. Mielőtt végre valahára magamra hagyna, megtorpan az ajtóban. A padlót fixírozza.

- Maga mit lát? - kérdezi, arra a pontra mutat, amit folyamatosan bámul. 

- Ez most valami teszt, vajon be vagyok-e lőve? 

- A korábbi lakók...

- A padlót látom, ember. Nincs ott semmi - talán inkább azok a bizonyos korábbi lakók voltak betintázva. 

Meggyőzi erről saját magát is, aztán becsukja az ajtót. Egyedül maradok a hideg, üres lakásban és rég örültem már ennyire annak, hogy teljes csend vesz körül. 

Berendezkedés előtt körbenézek. A hálószobában egy nagyobb franciaágy terpeszkedik az ablak előtt, az ággyal szemben gardrób és egy TV a falra szerelve. Fakó falak, a szoba padlója linóleum, ránézésre nemrég cserélhették. Belépve a fürdőszobába semmit nem érzek. A zuhanyzót kabin veszi körül, a helység teljesen semleges. A lakás nem funkcionál többre, mint amennyire nekem szükségem lenne. Felnézek a galériára is, ám az üres, még egy szék, vagy szőnyeg sincs fent. 

Kipakolok, magamra zárom az ajtót, aztán a gitáromat is előveszem, meg az eddig megírt dalok vázlatait. Az összes egy rakás szar. Nem állnak össze, hiába dolgozom rajtuk már két hónapja. Valami hiányzik mindegyikből és amíg nem szedem össze magam, ezek a dalok nem fognak kelleni egyetlen kiadónak sem. 

- Ami belőled jó ideje hiányzik már, Yoongi, az a szenvedély és az újdonság varázsa - mondta Jae, a volt barátnőm, mielőtt kimondta volna, hogy szakítani akar velem. - A dalaid is unalmasak, ugyan olyan semmitmondóak, mint te. 

Ezzel eresztett útnak. Azóta sem kérdeztem tőle, vajon azokról a dalokról is ugyan ezeket gondolta, amiket róla írtam? 

Ez lenne itt az újdonság varázsa: új város, új lakás, új szomszédok. Szomszédok, akik nem fogják rám törni az ajtót hajnali háromkor, ha épp akkor száll meg az ihlet. Eltekintve az ügynök bizalmatlanságától - ami tulajdonképpen meg sem lep -, meg attól, hogy megpróbálta beadni nekem, mennyire kísértet járta ez a kóceráj, egy évet kényelmesen ki fogok bírni itt. A szakítás ugyan nem esett jól -  ahogy az sem, hogy Jae az egyik legjobb haverom karjába menekült, aki vigaszdugásban is részesítette -, legalább nem kell olyan dolgokkal bajlódnom, mint egy kapcsolat. 

Aztán egy év múlva, miután már befutott producer és dalszövegíró leszek, megcélzom Amerikát. Úgy, ahogy mindig is terveztem. 

***

Kiégett a fürdőszoba lámpájának izzója. Egy pukkanással megadta magát. Az ügynök elmondása alapján mindent újonnan cseréltek, ám ezek szerint jó szar munkát végeztek. A kétszemélyes ebédlőasztalhoz járó székek mindegyike túl alacsony, nem érem fel a lámpaburát, hogy égőt cseréljek benne. Mindezt este tizenegykor próbálom véghez vinni és mára fogytán a türelmem. Fáradt vagyok, éhes és eddig egy dalon dolgoztam, ami talán még rosszabb, mint az eddigiek. 

Tudom, hol van errefelé éjjel-nappali, reggel eljöttem mellette. Cipőt húzok és visszalépek a konyhapulthoz a bankkártyámért. Nincs itt. Nem ide tettem volna? 

Megtalálom a kártyát a dohányzóasztalon, átkozom magam, amiért mindent szétszórok és magamnak köszönhetően semmit nem találok meg azonnal. 

Az éjjel-nappaliban a tervezett égőn kívül veszek még buldak rament, az összes elérhető ízből. Miközben a lakás felé tartok, azt próbálom kitalálni, hogyan érjem fel a burát anélkül, hogy ne két széket kelljen egymásra tennem. Kitörném a nyakam, elképzelve sem tűnik stabilnak az elgondolás. 

Felnézek a háztömbre. A hetedik emeleten valóban ég a villany, az öregasszony még biztos ébren van. Az ügynök azonban tévedett, mert az ötödiken is égnek a fények az egyik lakásban. Baromira jól tájékozott. Bár a környéket elnézve az sem lepne meg, ha csak néhány suttyó tört volna be. 

Következő okom a fejfájásra: nem nyílik a lakásom ajtaja. Szitkozódva próbálom újra, de nem akarom már az első éjszaka beletörni a kulcsot a zárba. Idegesen rácsapok a kilincsre, az ajtó pedig ekkor kinyílik. Elfelejtettem bezárni. Tényleg rám férne az alvás. 

Úgy döntök, az izzócsere ráér holnap is. Egy nagy pohár vizet iszok csak, aztán pólóra és alsónadrágra vetkőzve bemászom az ágyba. Hideg a paplan, a lepedő és maga a szoba is. A termosztátra pillantok, húsz fokra van állítva és a fűtés nem kapcsolt be, szóval minden bizonnyal valóban húsz fok van itt bent. Vagy ezt is elbaszták és jól le lettem húzva pénzzel egy ilyen lepukkant patkánylyukért cserébe. 

Fejben felírom a holnapi listára, hogy nézzek rá a kazánra is. Még egyszer megfordulok, mert úgy rémlik, nem kapcsoltam le a villanyt a fürdőszobában, de nem szűrődik be fény az ajtó alatt. Legalább ezt nem felejtettem el.

Aztán már nem tudok semmi másra gondolni, mert egy szempillantás alatt elalszom.