Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
- Ne. Ne takard el - suttog mögöttem állva és óvatosan megfogja az alapozót tartó kezemet. Kicsit lehajtja a fejét, így az ajkai pont a fülem mellett vannak. A kiszökő levegő simogatja a bőröm, ami miatt hagyom lecsukódni a szemem. - Jól áll.

Egy nagy, meleg tenyér a derekamra simít, amíg a másik óvatosan kifeszegeti az ujjaim közül a pumpás üveget, hogy aztán halk koppanással tegye a tükör alatti polcra. Ránt rajtam egyet, ami miatt a hátam a mellkasának simul. Megilletődve sóhajtok a hirtelen gesztus miatt és a keze után kapok, amire ő csak halkan felnevet mögöttem. A hangja vibrál a bőröm alatt.

- Ne félj. Vigyázok rád, te is tudod. Tudod?

Bólintok egyet, ő pedig elmormol egy "rendben, kislányt".

- Bámulni fognak - motyogom halkan. Eren félresimítja a hajamat a nyakamból, hogy lássa a harapást, amit tegnap a bőrömön hagyott.

- Pont ez a cél - az ajkát végighúzza a fülemen. Végigfut a testemen a borzongás és próbálok kiszabadulni az erős kezek közül, sikertelenül. - Mutasd meg Jeannak. Imádni fogja - vigyorodik el.

- Nem mutogatom senkinek - tiltakozok tompán. - És tudom mit művelsz, hagyd abba...

- Mit művelek? - kuncog és a másik kezét is a derekamra simítja. A két tenyere szinte teljesen eltakarja a testem azon részét. Néha meglepődök, mennyire kicsi vagyok hozzá képest.

- Próbálsz befolyásolni - nézek a szemébe a tükrön keresztül. Viszonozza a pillantásomat és kicsit félre billenti a fejét.

- Nem próbállak.

- De.

- Nem. Ha akarok valamit, mondani fogom - feleli egyszerűen, aztán megint átfut a játékosság a szemén. - Nem vagyok olyan, mint te.

- Na, jó - kilépek a fogásából és próbálok nem tudomást venni, hogy mennyire hiányzik a bőrömnek a testmelege. - Ne szemétkedj velem.

Felteszi a kezeit, hogy jelezze, mennyire ártatlan az ügyben, de csak egy gúnyos pillantással válaszolok és folytatom a készülődést. Csak azért is lealapozom a fognyomait, amit néhány elégedetlen morgással jutalmaz, de nem szól közbe, helyette ő is készülődik. Ahogy nézem őt a tükörből, hirtelen rájövök, hogy mi az, amivel én is hasonló helyzetbe tudnám hozni, mint ő engem. Csak neki még alapozója sem lesz.

- Mi van? - néz rám zavartan, amikor észreveszi, hogy figyelem. Megrázom a fejemet és befejezem a készülődést.

- Eljössz az utolsó óráról? - kapja el a kezem, amikor a kabátomért indulok. Közel húz magához, a kezemet pedig a saját derekára teszi. Piszkálni kezdem a pulóvere szegélyét.

- Nem lógok. És te sem - figyelmeztetem.

- Ne már. Utálom a filozófiát. Semmiről sem szól.

- Attól, hogy neked nem jelent semmit, attól még igenis szól valamiről.

- Igazán? - kérdezi gunyorosan, amire határozottan bólintok. - És mégis miről?

- Fogalmam sincs. De biztosan szól valamiről.

Röviden felnevet, aztán hagy menni. Felkapom a cuccaimat és megvárom a folyosón, hogy bezárjaba kampusz szobát. Annyit van már itt, és Sasha annyit van már Connie-nál, hogy lassan megváltozik a szobabeosztás. Csak azért nem költöztünk még tenylegesen egy szobába, mert bármennyire is szeretjük egymást, néha képtelenek vagyunk elviselni a másik hülyeségeit. Ezek kívül pedig mindkettőnknek kell egy kis magány. Ha minden héten minden nap együtt vagyok, elég hamar az őrületbe kergetnénk egymást...

Kinyújtom a kezemet a kulcs után, de Eren kurtán megrázza a fejét és a nadrágzsebébe csúsztatja. Kérdőn nézek rá, amire megvonja a vállát. Tehát ma is itt alszik. Ezen elmosolyodok és bólintok.

Csendben megyünk egymás mellett a folyosón. Másfélszer annyit kell lépnem, mint neki, hogy tartsam vele a lépést, ami miatt néhány perc múlva egy picit kipirul az arcom. Felpillantok rá. A telefonjában mélyedve gépel valamit, de amikor megérzi magán a tekintetem, rám emeli a szemeit.

- Hm?

Megrázom a fejem és csendben megyek tovább mellette. Pár perc múlva elteszi a telefonját és a kezét finoman átdobja a vállamon, hogy így húzzon közelebb. Készségesen bújok az oldalához, úgy sétálok tovább mellette.

- Szedd a lábad - szól rám néhány lépés után.

- Szedem, de hát túl gyorsan mész - védekezek és megszaporázom a lépteimet.

- Kicsi vagy - mordul fel és a vállára kap. Felsikítok és próbálok lemászni róla, de annyira biztosan tart, hogy esélyem sincs. A tenyerem alatt érzem, ahogy a hátizmai minden lépésnél megfeszülnek a ruha és a bőre takarásában.  

- Kérlek! - nevetek és óvatosan megcsapkodom a hátát, de mintha egy sziklának beszélnék. - Tegyél le, hallod?

- Olyan lassú vagy, hogy így holnapig sem érünk oda - feleli és rászorít a combomra, ami miatt beharapom az alsó ajkam. Nem tudom, hogy csinálja, hogy néhány dologgal ekkora hatást vált ki belőlem... - Maradj már veszteg!

- Akkor tegyél le - piszkálom, de egyszerűen ignorál. - Eeeeeren. Ereeeeeen!

- Dugulj be - hallom a hangján, hogy elnyomott egy mosolyt.

- Blablabla - lököm meg óvatosan a fejét, aztán belenyugodva a sorsomba, hagyom magam cipelni. Őszintén, nagyon szeretem, amikor a karjai között tart, vagy felemel, de nem akarom kihasználni, hogy elbír és utazhatok rajta. - Ott vagyunk már?

- Nem - feleli, amikor elindul felfelé a lépcsőn. - Nem is rossz - jegyzi meg, ami miatt egy kicsit erősebben suhintok a fejére. - Nem rád mondtam!

- Akkor kétszer annyit kapsz! - fortyanok fel, de egyáltalán nem vesz komolyan, sőt, kinevet.

- Akkor rád mondtam.

- Még jó, hogy - morgolódok, aztán kikerekedett szemekkel meredek magam elé, amikor rácsap a fenekemre. - Hé!

- Jean nézte - rántja meg azt a vállát, amelyiken nem én vagyok. - Muszáj volt. Ha láttad volna az arcát... - vigyorog az orra alatt, aztán óvatosan letesz, amikor megérkezünk a terem elé.

- Meddig akarsz vele még rivalizálni? - kérdezem, miközben megigazgatom magamon a felgyűrődött ruháimat. Eren alig tíz centire áll tőlem és érdeklődve nézi a mozdulataimat.

- Én nem rivalizálok vele.

- Mmmh - nézek rá csúnyán az egyértelmű füllentés miatt. - Kész. Délután találkozunk - nézek fel rá. Megfogja az államat, hogy egyhelyben tartsa a fejemet, aztán lehajol és halványan megcsókol.

- Akkor nem lógunk?

- Nem - suttogom gyengén. Kicsit a testének támaszkodok. Mi a fene van velem?

- Kár. Lett volna ötletem, mit csináljunk.

- Nyilván - hagyom rá cinikusan.

- Nem, most tényleg volt - védekezik. - Érdekel, mi volt az?

- Nem. Téged ismerve biztosan valami hülyeség.

- Mi a faszért vagyok veled együtt? - húzza fel a szemöldökét sértetten. Mosolyogva megvonom a vállamat és megérintem a kezét, amikor indulni készül.

- Várj már egy kicsit - szólok utána lágyan, aztán az ujjaimat a pulóver szélébe akasztom, hogy lehúzzam magamhoz. - Hová sietsz?

- Kicsit felcserélődtek a szerepek, kislány - mormol, miközben a fejem mellett a falnak támaszkodik, hogy közelebb tudjon hozzám dőlni.

- Nem baj - még közelebb húzom, aztán, amikor alig láthatóan félrebillenti a fejét, hogy megcsókoljon, elhúzom a fejemet, a nyakához bújok és amilyen erősen csak tudom, megharapom. Élesen felszisszen és a falnak támaszkodó kezének ujjait ökölbe zárva a falra vág vele. Próbál elhúzódni, de tartom a pulcsiját és lábujjhegyre állva hajolok a nyaka után.

- Mi azt istent művelsz? - szűri a fogai között halkan, olyan fojtott hangon, hogy tudom, hogy fájt neki, amit csináltam. Lassan végighúzom az ajkaimat a területen, hagyok rajta egy halvány csókot, aztán leengedem magam telitalpra és elégedetten nézem a máris lilás fognyomot.

- Azt hittem, hogy ezek a játékszabályok - nézek fel Eren szikrázó, zöld szemeibe.

- Az én játékom szabálya, nem a tiéd! - köpi dühösen, hogy csak én halljam. A tarkójára simítok, hogy csillapítsam az indultatát.

- Ne takard el. Jól áll - mosolygok fel rá, aztán kibújok a keze alól és elindulok a terem felé, ahol órám lesz. Hallom, ahogy szitkozódik mögöttem, aztán elcsendesedik, mintha elült volna a mérge. De... De nem.

- [Y/N]! - üvölt utánam hirtelen, belőlem pedig feltör a kacagás, de gyorsan eltakarom a számat és tovább sietek a folyosón. - [Y/N]! Ezért még számolunk!

- Tévedsz, ez volt a számolás azért, amit te csináltál! - integetek neki, mielőtt még a lift ajtaja becsukódna előttem.