Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ
- Te vagy a legrosszabb ember az életemben - néz rám hirtelen. Halkan felnyögök. - Egyszerűen nem tudok tőled megszabadulni. Még az órarendemet is próbáltam variálni miattad, hogy ne kelljen veled egy teremben ülnöm. És tessék, az összes óránk közös.

- Mert én is próbáltam változtatni - motyogom és lesütöm a szemem.

- Hát ez igazán kedves - nevet fel röviden. - Mi a faszt csinálsz folyamatosan körülöttem, kislány? Fogalmad sincs, mit művelsz velem. Egyáltalán nem tetszik.

- Bosszantalak? - kapom fel a fejem és kíváncsian nézek rá. Az arca nagyjából ujjnyira van az enyémtől, ami miatt megilletődve hőkölök hátra.

- Ha még csak az lenne - sóhajt száraz ajkakkal.

- Ha ennyire gyűlölsz, akkor menj át másik órákra - húzom fel a kezemet magam elé.

- Pontosan annyira gyűlöllek, hogy a közelben akarjak maradni. Annyira gyűlöllek, mint te engem - egészen lágyan néz rám, ami őszintén megijeszt. A testtartása enyhül, de egy pillanattal később újra ugyanolyan feszültté válik. - Mi bajod van velem?

- Annyira gyűlöllek, mint te engem - ismétlem halkan és úgy érzem, elviselhetetlenül közel van hozzám. - Engedj ki...

- Nem. Nem, amíg ezt nem rendeztük le.

- Szerintem lerendeztük - sóhajtok erőtlenül. - Engedj ki, Eren. Kérlek..?

A fejem halkan koppan az ajtón, ahogy ő nekilöki. Nem erőszakos, csak határozottan csókolt meg. Hirtelen nem tudok mit reagálni, de azt tudom, hogy jó, amit csinál. Egy pillanatig sincs bennem kétség, hogy tetszik e nekem, ami történik.

Viszonzom az Orbit ízű csókját és azt is türelmesen hagyom, hogy a nem kilincset tartó keze a derekamnál fogva magához rántson. Kicsit megtántorodok, a karjába kapaszkodva próbálok lépést tartani vele. Levegő után kap, aztán már minden finomkodás nélkül hajol vissza és mélyen újra megcsókol. Az egyik kezemet a nyakába húzza, amit rögtön átkarolok. Már két kézzel tart, kicsit lehajol, hogy közelebb legyünk egymáshoz. A nyelve végigsimít az alsó ajkamon, mintha csak ismerkedni akarna. Halkan felsóhajtok a közelsége miatt és úgy érzem, hogy forog velem a világ. Ugyanolyan heves most is, mint az életben, de van valami olyan szelídség a mozdulataiban, amitől hirtelen az jut eszembe, hogy talán szerelmes vagyok belé. Erre a gondolatra összeszorítom a fogaimat.

- Au - vigyorodik el, ahogy ráharapok az ajkára. - Ez fájt - súgja halkan.

- Megérdemled - motyogom halkan. Teljesen el vagyok pirulva, nem merek ránézni. Ő is és én is hevesen kapkodjuk a levegőt. Elfordítom a fejemet és a homlokomat a mellkasának döntöm. A szívem őrülten dobol a fülembe, mintha ki akarna szakadni.

- Mindjárt gondoltam.

- Mostmár le van rendezve? - kérdezem óvatosan. A keze továbbra is határozottan tart közel magához.

- Egy darabig - bólint és elenged. Hirtelen azt sem tudom, mit csináljak, ezért az egyensúlyom hiányában kábán borulok neki az ajtónak. Esetlenül nézek körbe, hogy mibe tudnék kapaszkodni. - Jó ég - mormol és talpra állít.

- Köszi - motyogok, de a fejem még mindig ködös.

- Mondd meg a te Mr. Wickhamednek, hogy akadjon le rólad - néz rám élesen. - Jobban jár, ha te beszélsz vele. 

- De csak barátok vagyunk - mondom zsibbadó szájjal. Nem hiszem, hogy tényleg ezt csináltuk az előbb...

- Persze, tudom. Mi is - mutat rám, aztán magára és majdnem felnevet. - Szedd össze magad. Ez csak egy csók volt.

- N-nem, nem csak egy csók volt - tiltakozok gyorsan. Kétkedve néz rám.

- Mi lesz, ha tovább megyek? Akkor el is ájulsz? - kérdezi csúfondáros mosollyal. Kikerekedett szemmel nézek rá. Tovább? - Nehogy azt mondd, hogy te ezzel most így elégedett vagy.

- Elégedett..?

- Úristen - röhög fel, aztán visszahúz magához. - Ne viselkedj úgy, mint egy szűz.

Erre nem válaszolok, mert annyira zavarba jövök, hogy nem tudom mit is mondhatnék. Mi a fene történik velem..? Tényleg egy rakás szerencsétlenség vagyok. Jelenleg nekem a kilenc is páros.

- [T/N].

- Mh?

- Ugye te... - lassan összeszűkül a szeme, ahogy vizsgálja az arcom. Kétségbeesetten próbálok elbújni valahogy, ezért a tenyerembe fúrom a fejemet. - Nem. Ez nem igaz.

Elkínzottan nyöszörgök. Nagyon szeretnék kiszabadulni ebből a helyzetből, de fogalmam sincs, hogy hogy tudnék kimenni a hátamnak feszülő ajtón. Ki kéne oldani a zárat, de az most túl bonyolult művelet lenne számomra.

- Baszd meg... - súgja fojtottan; a hangjában valami ismeretlen láng lobog. Érzem, hogy a szeme fel-le jár rajtam.

- Oké, túl sokat tudsz rólam! Mehetek végre? - nézek rá reménykedve. Megrázza a fejét és belép a lábaim közé, hogy ne tudjak elmozdulni. Nem merek levegőt venni.

Átölel, a másik kezével pedig finoman félredönti a fejem és lassan a nyakamhoz nyomja az ajkait. Halkan nyögök - ami a mosdóban sokkal hangosabbnak tűnik, mint amilyen amúgy lenne - és próbálok kicsúszni a kezei alól de a térde határozottan feszül be a lábaim közé, miközben továbbra is tartja a fejem.

Suttog valami olyasmit, hogy maradjak veszteg, aztán érzem, ahogy végighúzza a fogát a bőrömön. Tiltakozni akarok, amikor rájövök, hogy mégis mire készül, de nem vagyok elég gyors és már csak azt érzem, ahogy erősen megharap. Halkan feljajdulok és automatikusan a hajába tépek a fájdalomtól.

- Shhh - sóhajt a bőrömbe. A hangja vibrál a mellkasamban, ahogy lassan elhúzódik és elsötétült szemekkel néz rám. Láthatóan elégedett azzal, amit csinált. - Bocsánat - mondja halkan, és bűnbánóan néz az arcomra. Nem tudom, mit lát rajta, de egy pillanatra lesüti a szemét.

- Ez fájt... - suttogom sírós hangon. Nem tudom megfogalmazni, hogy milyen érzés van bennem. - Ezt miért..?

- Sajnálom, ha fájdalmat okoztam. De ezt már nagyon régen meg kellett volna tennem - ingatja a fejét. - Nem akarom, hogy eltakard.

- De bámulni fognak - szipogok egyet. Nem szabad sírnom egy ilyen kis hülyeség miatt. Ennyire nem lehetek gyerekes.

- Nem baj.

- De, baj...

- Ne takard el - néz a szemembe. - Jól áll.

- Egy fognyom jól áll..?! - nézek rá döbbenten.

- Nem. Az én fogam nyoma jól áll. Különbség - magyarázza egészen komolyan és csak ekkor kezdem megérteni, hogy ezzel az egész vécésdivel próbálta magára vonni azt a figyelmet, amire ezek szerint tőlem már régóta vágyott.

- Reiner miatt csinálod ezt az egészet..?

Nem válaszol, csak lassan elfordítja a zárat az ajtóban.

- Mehetsz - súgja. Nem akarok elindulni, amíg nem kapok választ, de valaki bejön a mosdóba, így kénytelenek vagyok úgy tenni, mintha a félig nyitott ajtóban azért volnék, mert éppen kifelé igyekeztem. De nem, mert Eren... Eren egyszerűen kisétál.

- Szervusz, Historia. Szép napot - mormol, ahogy elmegy a lefagyott lány mellett, aztán kikanyarodik a folyosóra és eltűnik. Futólag látom a szokásos, elégedett mosolyát az arcán.

- Hűha... - motyog Historia és rám néz azokkal a nagy, kék szemeivel. Elnyílnak az ajkai. - [T/N], van egy nagy... Egy nagy harapás a...

- Ne törődj vele - zárom rövidre és odahúzom a hajamat. - Csak egy kicsit nehéz a kommunikáció néhány emberrel - próbálok rámosolyogni Historiára.

- Értem - bólint, aztán látom, hogy azon gondolkodik, mit mondjon. - Ebédelsz velem?

Bólintok egyet, megmosom a kezem, végül követem a szőke lányt az aulába,  hogy keressünk egy szabad asztalt.