Ⓔⓡⓔⓝ'ⓢ ⓟⓞⓥ
Tíz perccel a szeminárium kezdete előtt esek be a terembe, de a többieken kívül nincs bent senki. Tanár sehol.

Elégedetten ülök be Armin mellé, aki lehajtott fejjel olvas valamit - már megint. Egy ujjammal halkan dobolok a könyve mellett, hogy rám figyeljen. Felteszi a kezét, hogy jelezze, mindjárt, aztán gyorsan végigolvassa a mondatot és rám emeli a mosolygós tekintetét.

- Tessék?

- Hol a tanár? - tudakolom, de megvonja a vállát.

- Fogalmam sincs. Senki sem tudja - magyarázza és könyvjelzőt csúsztat a lapok közé, majd összezárja a könyvét. - De ha már ennyit késett, talán utána kéne járni...

- Felejtsd el. Ha nem jön, nem jön - lecsúszok a széken és nyomkodni kezdem a telefonomat. Armin elhúzza a száját.

- De ebből a tárgyból mégiscsak vizsgázunk a szemeszter végén... - próbálkozik aggodalmas hangon.

- Te úgyis átmész. Akkor meg miért aggódsz annyira? - nézek rá őszintén kíváncsian.

- Mert talán néhányan nem mennek át... - motyog. Ha valaki tényleg nem megy át a vizsgán, tudjuk, az mit jelent. Megbomlik az egység, ami tavaly óta összetartott minket, mert, ha néhány ember kibukik közülük, borul minden.

- Ne legyél már ennyire jó ember, Armin - szisszenek fel, hogy elnyomjam a saját gondolataimat. Már maga a felvetés, hogy jövőre nem kapom vissza ugyanezt a csapatot magam mellé, felforgatja a gyomrom. - Ne törődj más dolgával. Forgasd a saját kártyáid.

- Azt teszem, de nekem szükségem van mindenkire - sóhajt és a hangja tele van szorongással. - Például, ha Sasha megbukik, akkor... És ha ő nincs, akkor Connie sincs. És akkor máris eltűnt a humor és marad csak a feszültség, amit-

- Amit én generálok - szakítom félbe és a szemébe nézek. Armin nyel egyet, végül megadóan bólint, én pedig elégedetten biccentek. Azért ő a legjobb barátom, mert mindig maradéktalanul őszinte hozzám. - Tudom.

- Szóval, amióta Historia-

- Azt már elengedtem. Nem rugózok rajta - hazudom és egy rövid ütemet dobolok az ujjaimmal az asztal lapján. Előveszek egy tollat, hogy azzal babráljak tovább. Nem tudom felfogni, hogy pont Ymir győzött le. Már nem is igazán Historia miatt vagyok bepörögve, csak maga a tény, hogy megint nem voltam elég, az marja a torkom.

- Akkor jó... - Armin megkönnyebbülten rám mosolyog, aztán az új lány felé pillant. - Viszont ez most elég érdekes változás.

Én is a kiscsibe felé nézek. A lányok körében ül és olyan kedélyesen cseveg Annie-val és Historiával, mintha régi ismerősök lennének. Akaratlanul is összemérem kettőjüket.

A csibe néhány centivel magasabb, mint Historia.
Historia haja sokkal világosabb.
A csibe hangja hasonlóan nyugodt és meleg, mint Historiáé.
Historia többet mosolyog.
A csibének gödröcskéi vannak.
Historia többet gesztikulál.
A csibe keresztbe tett lábbal enyhén előre dőlve ül.
Historia nadrágban van.
A csibe legalább annyira csinos, mint az exem.

- Az. Vérfrissítés - értek egyet Arminnal és még én is hallom, mennyire ellenséges a hangom. Amióta Marco meghalt, ebben a csapatban senki sem mosolygott. De jött ez a csitri és máris valahogy enyhült a közeg. - Annyira bután néz - szűröm a fogaim között. Magamnak beszélek, de Armin meghallja.

- Bután? - kérdezi kíváncsian.

- Nézz csak rá - mormolom undorodva. A kiscsibe halkan felnevet valamin, amit Ymir és Annie halvány mosolya és Historia kuncogása követ.

- Nem tudom, mi bajod vele... - dünnyög Armin értetlenül és látom, hogy próbálja úgy nézni a lányt, ahogy én látom. Annyira visszataszítóan tökéletesnek. - Szerintem jó, hogy végre történt valami, ami kimozdította a többieket a gödörből.

- Ugyan már - nevetek röviden és el akarok fordulni, amikor a nagy, álmatag szemek megtalálják az enyémeket. - Hülye liba - mondom halkan, de látom, hogy tisztán le tudja olvasni a számról. Elfordulok tőle és akaratlanul is összeroppantom a tollat.

- M-mi bajod van?! - suttog Armin ijedten és a szeme sebesen jár a toll szilánkjai és az arcom között.

- Nincs semmi - lassan beszívom a levegőt. Nem tudom, mi ütött belém. Hogy mi bajom van. Felhúzza az agyamat, hogy Marco alig egy hónapja halt meg és máris valaki más van a helyén. Mintha pótolni tudná Marcót. Micsoda eszetlenség...

- Armin - hallom meg a csibe halk hangját. Szinte tökéletesen előttem áll, egy ujjával óvatosan piszkálja a padot és minden figyelmét csak a barátomnak szenteli. - A füzetemet vissza tudod adni? Itt a tanár.

Armin egy pillanatig zavartan néz rá, aztán kapcsol és egy halvány mosollyal egy spirálos füzetet nyújt felé, amit a lány elvesz és visszasiet a helyére... Annie mellé?! Mikor lettek ennyire jóban? És mikor lett Arminnal ennyire jóban?

- Miről maradtam le? - fordulok a szőke felé, aki zavartan összepakol maga körül, mintha az időt akarná húzni. Kinyitja, aztán becsukja a száját. Végül ismét kinyitja.

- Csak elkértem a füzetét - magyarázza szaggatottan és egészen elpirul. - Azt mondta, hogy már tanulta, amit mi. Kíváncsi lettem... És tényleg! Annyi minden más van neki leírva, olyanok, amiket legalább két félév, mire tanulunk mi is - kezd hadarni izgatottan. - Muszáj volt megnéznem!

Újra a csibe után fordulok, aki már a helyén ül és éppen bájcseveg a tanárral, aki láthatóan máris odáig van érte. Elég jól eldiskurálnak, sőt, a professzor egész órán őt szólítja minden kérdés után - minden egyes kibaszott kérdés után - és a csaj úgy válaszolgat neki, mintha könyvből olvasná a megoldásokat. Csodálom, hogy Armin nem élvezett el erre az egész jelenetre.

Szünetben összeszedem a cuccaimat és elindulok a negyedik emeletre, hogy beérjek a következő órámra. Armin odacsapódik Jean mellé és valamiről beszélgetnek, így nem várom meg őket. Elindulok fel a lépcsőn, amikor kísértetiesen hasonló dolog történik, mint az előző szünetben. Valaki lendületből belém jön és elejti az összes cuccát. Víz fröccsen a nadrágomra.

Hirtelen nem tudom, hogy megforduljak e, vagy csak menjek tovább. Kezd sok lenni a mai napból, ezért mégis a kis ügyetlen felé fordulok, hogy lecsesszem, hátha attól jobban fogom érezni magam, de amikor megint meglátom a csibe arcát, lefagyok. Elnyílt ajkakkal mered rám, a kezében összeszorított ásványvizes üveg - valószínűleg annak a tartalma van rajtam.

- Hűha - suttogja halkan. A szeme gyorsan felméri az elázott nadrágomat, aztán óvatosan az arcomra néz, vajon mennyire vagyok pipa. Látom, hogy megijed attól, amit lát rajtam. - Ez nagyon kellemetlen, ne haragudj... Adok egy zsebkendőt! - mondja gyorsan, és a táskája után kap, de lefogom a kezét.

- Ne csinálj semmit, mert a maradékot is rám fogod locsolni. Nem kell zsebkendő.

- Ja... - esik le neki és bólint egyet. - Bocsánat. Tényleg... - szabadkozik és gyorsan rátekeri a kupakot a vízre.

Összehúzom a szemem. Pontosan tudja, hogy lehülyelibáztam, és mégis bocsánatot kér, mert ledöntött? Ez a lány bolondabb, mint hittem.

Sietve összeszedi a cuccait a földről. Ez alatt van egy kis időm megnézni őt. A szempilláján átlátszó vízcsepp ül, olyan biztosan, mintha odaragasztották volna. Az arca kicsit ki van pirulva, az ujjai vizesek, a légzése pedig rendezetlen.

Végig nézem, ahogy kapkodva a táskájába tuszkol mindent, majd az elázott órarendjére néz és óvatosan felemeli, nehogy a vizes papír cafatokra szakadjon.

- Izé... Hol lesz óránk?

- Cseszd meg, ennyire nem lehetsz szerencsétlen! - bukik fel belőlem ingerülten, és hallom, hogy mennyivel hangosabb vagyok, mint eddig. - Ember nincs még egy a Földön, aki ennyire végtelenül béna, mint te! Dobd ki azt a szart és gyere!

Nem úgy tűnik, mintha megijesztette volna az, hogy felemeltem a hangomat. Halványan beharapja az ajkát, bólint, az első kukánál engedelmesen kidobja az órarendmaradványt és visszajön hozzám. Kínosan markolja a táskája pántját, én pedig ingerülten morgok egyet és újra elindulok a lépcsőn. Dübörög a vér a fülemben. Ki a fasz küldte rám ezt a lányt?! Ez egy átok!

Nem nézek hátra, hogy jön e, csak csörtetek előre. A farmerem elázva tapad a bőrömre.

- Itt vagyunk - mutatok a teremre és választ nem várva megyek be. Néhányan már bent vannak és természetesen nem hagyják szó nélkül az érkezésünket.

- [T/N], idetaláltál? Bocsi, el kellett mennünk a büfébe! - integet neki Sasha. A csibe elmosolyodik.

- Idetaláltam, igazából Eren segített.

- Óóó - Connie bizalmatlanul néz rám. Szerintem azt hiszi, hogy rámásztam a lányra.

- Ez kedves volt tőled, Jaeger - megy el mellettem Annie, a csibe pedig rögtön utána megy. Mintha Annie lenne számára a biztos pont. Néhány éve én is ilyen voltam Arminnal és Mikasával. Ezen majdnem elmosolyodok.

- Igen, köszönöm - mosolyog rám szélesen [T/N]. - Nagyon kedves vagy.

Először keresem a hangjában, hogy hol volt gúnyos, de nem... Nem volt gúnyos, komolyan megköszönte, hogy leüvöltöttem a folyosó közepén és olyanokat mondtam neki.

Lefagyva állok az ajtóban, egészen odáig, hogy Armin meglök egy picit, hogy beférjen mellettem ő is.