Ⓨⓞⓤⓡ ⓅⓄⓋ

- Féltékeny vagyok – jelenti ki Eren hűvösen, amikor megáll felettem. Az alakja fölém tornyosul, mintha nem lenne köztünk így is több tíz centinyi különbség. Így ülve még apróbb vagyok mellette, szinte elveszek az árnyékában, ez viszont valamiért mérhetetlenül elégedetté tesz. Ha valaki olyan nagy és erős van mellettem, mint Eren, akkor egészen biztosan nem eshet semmi bajom.

- Tessék? – nézek fel rá meglepetten, mert tudom, hogy ő egyáltalán nem az a fajta, akin könnyen úrrá lesz a féltékenység. Eleinte azt hittem, hogy Eren pont azt az őrjöngős féltékeny fajta, de kellemes csalódás volt rájönnöm, hogy a legtöbb szituációt meglepően békésen kezeli. Néha annyira békésen, hogy szinte zokon veszem, hogy miért nem féltékenykedik a kedves barátom, de igyekszem emlékeztetni magamat, hogy mindez azért van, mert bízik bennem és bennünk, még, ha magát meg is veti. Összességében néha lenyűgöz Eren hirtelen jött türelme és szelídsége. Az egyetlen, aki ki tudja hozni a sodrából, az Jean, akinek jobbhíján ott virít a pecsét a homlokán, hogy ő az Eren bosszantó osztag kitüntetett vezetője. Egyszerűen félelmetes érzéke van ahhoz, hogy egy mondattal lerombolja Eren vékony önkontrollfalait.

- Hallottad. Féltékeny vagyok.

- Te? – mosolyodok el kicsit és lejjebb hajtom a laptopom fedelét, miközben hátrébb fordulok, hogy jobban a fiúra tudjak nézni. – Mégis mi okból?

- Ha csak feleannyit lennél velem, mint az ostoba könyveiddel, nem lenne semmi kifogásom. Ezokból – feleli szárazon és sötét oldalpillantást vet a képernyőre. – Bibliográfia. Micsoda hülyeség.

- Neked is tanulnod kell – mutatok rá, de úgy tűnik, cseppet sem értékeli az őszinteségemet, mert lassan megingatja a fejét, amitől a néhány rövidebb tincs az arca körül szintén táncolni kezd.

- Amíg te az elmúlt két és fél órában egyetlen feladaton rágtad át magad – kezdi és rámarkol a székem karfáira, hogy maga felé tudjon fordítani –, addig én befejeztem az összes házidolgozatomat. Minden egyes feladatot – tagolja lassan, minden szónál egyre közelebb hajolva hozzám. A mozdulatai felkavarják a levegőt, amitől megint érzem azt az utánozhatatlan illatot, ami mindig körbelengi Erent.

- Csinálhatnál valami mást – motyogom halkan, halványan feléhajolva, hogy közelebb kerüljek hozzá, miközben nem tudok máshová nézni, csak a szemébe.

- Próbáltam.

- És..?

- Nem érsz rám – feleli vádlóan és látom, hogy a piszkálódása mögött valódi csalódottság is van, annak ellenére, hogy ez valószínűleg próbálta elrejteni, de ismerhetne már annyira, hogy tudja, észreveszem, ha valami tényleg bántja.

- De, csak ez még befejezem – mondom gyorsan, de látom, hogy idegesen összeszorítja a száját és készül felállni, ezért elkapom a csuklóit, hogy maradásra bírjam. Az utolsó dolog, amit akarnék, hogy tényleg megbántsam őt. Ahogy felnézek rá, látom a szemében a lemondást. Nem fog tovább zavarni, hogy nyugodtan tanulhassak, de nekem ebben a pillanatban fontosabb az, hogy észrevegyem, hogy neki is szüksége van rám és egészen idáig tényleg türelmesen várt. Megtehette volna, hogy kitépi a kezemből a laptopot, elteszi és kikényszeríti magának a figyelmemet, ehelyett ő mégis hosszú órák óta várja, hogy rákerüljön a sor. Ezt értékelnem kell, mert eddig általában sokkal radikálisabban próbálta magára vonni a figyelmemet. Szexszel, például. – Vagy befejezhetem később is – mondom halkan és látom, hogy a szeme bizonytalanul rám villan. Néhány másodpercig csendben méreget, végül megrázza a fejét és eltávolodik. Értetlenül nézek rá, ahogy lefekszik az ágyra és a maga elé tartott telefon képernyőjét kezdi görgetni. – Eren?

- Már megkaptam, amit akartam – feleli és látom, ahogy próbál legyűrni egy aljas mosolyt. – Tanulj csak.

- Mi ez a hirtelen pálfordulás? – pislogok utána. Néha olyan vele lenni, mintha egy hullámvasúton ülnék és nem látnám, hogy felfelé, vagy lefelé fogunk menni. Szinte beleszédülök.

- Megtettem, amit kértél – feleli egyszerűen, fel sem nézve a telefonjából.

- Vagyis?

- Vagyis anélkül győztelek meg, hogy velem legyél, hogy a szexet használtam volna, mint eszközt. Emlékszel? – pillant rám olyan arccal, mint aki kiélvezi, hogy megnyerte a csatát. Kell néhány pillanat, mire felelevenedik az emlékeim között, hogy múltkor megjegyeztem, hogy Eren mindig eléri, hogy lefeküdjünk, ha a figyelmemre vágyik.

- De hát ez érzelmi zsarolás volt! – nézek rá hitetlenkedve és kicsit előrébb gurulok a székkel. – Ez neked tiszta játék?

- Sosem kérted, hogy az legyen.

- Ez akkor sem fair! Elhitetted velem, hogy haragszol, miközben nem is.

- És te hittél nekem – hagyja rám egy arrogáns mosollyal. Megforgatom a szememet, mert már látom, hogy ezt a kört most tényleg ő vitte. Nézem, ahogy a hátára fordul, az egyik lábát a talpára húzza és érdektelenül folytatja a hírfolyam görgetését. Egy ideje mindig ezt csinálja, amióta cikket olvasott arról, hogy egy suttogó úgy törtbe egy lovat, hogy először kitüntette a figyelmével, aztán egyszerűen otthagyta az állatot, ezt pedig addig ismételgette, amíg a ló maga nem ment utána, mintegy ragaszkodásképpen. Úgy érzem, hogy én vagyok az a ló, Eren pedig úgy játszik velem, hogy egy csepp energiájába sem kerül. Ezekután kifejezetten képmutatás tőle, ha azzal vádolja Armint, hogy manipulatív, mert Eren legalább ugyanannyira, ha nem jobban képes manipulálni a körülötte lévőket, mint a barátja.

- Akkor nem bánod, ha visszatérek a tanuláshoz, igaz? – kérdezem bosszúsan és hátrébb lököm magamat a székkel együtt, amíg a támla az asztalnak nem ütközik.

- Nyugodtan.

- És nem törődök veled.

- Tanulj csak.

- Rendben. Elleszel, igaz?

- Hát persze.

Összehúzom a szememet, mielőtt visszafordulnék a laptopom felé és újra teljesen kinyitnám a képernyőt. Feloldom a kódot és ismét a jegyzeteimet kezdem böngészni, majd átmegyek a netre, hogy további infót gyűjtsek magamnak. Az első, a második, de még a harmadik Messenger csipogás sem zavar, de amikor negyedszerre a telefonom őrülten kezd rezegni mellettem, dühösen az ágyon heverésző fiú felé fordulok.

- Befejeznéd, kérlek? – nézek rá és lenémítom a telefonomat. Eren nem válaszol, nem is fordul felém, de még így is látom, mennyire szórakoztatja a helyzet, ez pedig kicsal belőlem egy ciccentést. – Tanulni akarok.

- Nem akadályozlak meg.

- Ne írogass!

- Élőben képtelenség veled beszélni, és amúgy is csak néhány képet küldtem át.

- Nem kellenek a hülye képeid – dünnyögök, de hirtelen mindennél jobban látni akarom, hogy mégis mivel árasztotta el a chatszobát.

- Pedig azt reméltem, tetszeni fognak.

- A legutóbbiak sem tetszettek.

- Nem baj, szerintem szép vagy rajtuk. Mint mindig – pillant rám és a szeme rabul ejti az enyémet. Nem tudok máshová nézni, csak az elsötétült, zöld íriszeibe, ettől pedig hirtelen mocskosnak érzem magam, pedig azokon a képek csak profilfotó próbálkozások voltak, semmi extra.

- Menj a fenébe – motyogok és érzem, hogy az arcom mennyire kipirul attól, hogy Eren szándékosan néz rám úgy, mintha fel akarna falni. – És ne használd a szexet!

- Jó valuta.

- Nincs üzlet – vágom rá és újra a gépembe temetkezek, függetlenül attól, hogy már teljesen elveszítettem a fonalat, így fogalmam sincs, hogy hol is tartottam a tanulásban.

- Nem bánod, ha lefürdök?

- De.

- Rendben van – bólint és elindul összeszedni a zuhanyós holmijait, így halkan bejárva az egész szobát. – Az én pólóm van rajtad?

- Igen – mormolom és még jobban égni kezd az arcom. Mondani akarok még valamit, de belém fagy a szó, amikor megérzem magam mögött a jelenlétét. Amikor áthajol a vállam fölött, a mellkasa a hátamnak simul, a karja pedig finoman súrolja a vállamat, ahogy a laptopom fellé nyúl és az ujjai közé veszi a korábban otthagyott hajgumit. Nem húzódik el rögtön, csak a kezét húzza visszább, annyira, hogy a tenyere a mellkasamra simulhasson és teljesen lefedhesse. Nem tudom tovább titkolni, mennyire hevesen ver a szívem és milyen szabálytalanul veszem a levegőt, pusztán ennyitől. Kicsit lejjebb hajol, amíg az orra meg nem érinti azt a pontot, ahol az álkapcsom találkozik a nyakammal. Pontosan tudja, hogy minden, amit tesz, mekkora hatással van rám, sőt, még tetszik is neki a helyzet. Lassan beszívja az illatomat, de tudom, hogy direkt úgy teszi mindezt, hogy én is halljam. Az ajkait a fülem alá érinti, de olyan lágyan, hogy egy pillanatra nem vagyok biztos benne, hogy ez tényleg megtörtént, csak akkor válok biztossá, amikor Eren elhúzódik és hirtelen fázni kezdek a hiánya miatt.

- Helyes – feleli hátra a válla felett, mielőtt bezárja maga mögött a fürdőszoba ajtaját.